Kereső toggle

Olajüzlet diktátorokkal

Kínaiak Afrikában: megmentők vagy kizsákmányolók?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hu Csin-tao kínai elnök az elmúlt két hétben nyolc országot járt végig
Afrikában. A Nyugat egyre hevesebb rosszallása ellenére Kína szemmel láthatóan
nagyot akar hasítani magának az afrikai kontinens természeti kincseiből és a
befektetési lehetőségekből. A kritikusok szerint a kommunista Peking a jó üzlet
érdekében lelkiismeret-furdalás nélkül paktál le akár hírhedt elnyomó
rezsimekkel is, az olajért cserébe felajánlotta, hogy vétójogával élve
„védettséget” biztosít számukra az ENSZ-ben.



A kínai elnök fogadása Szudánban

Fotó: AP

Hu Csin-tao elnök 2003-as beiktatása óta harmadszor járt a fekete
kontinensen, és ezúttal Kamerunba, Szudánba, Libériába, Zambiába, Namíbiába,
Dél-Afrikába, Mozambikba és a Seychelle- szigetekre látogatott el. Az óriás
léptékben fejlődő kínai gazdaság kétségkívül nagy erőbedobással keresi a
természeti kincsekben és nyersanyagokban gazdag fekete kontinens országainak
kegyeit. Afrika fontosságát mi sem példázza jobban, mint az, hogy 13 hónapon
belül a legmagasabb rangú kínai vezetők összesen a földrész 24 országába
látogattak el, tavaly novemberben pedig Peking adott otthont egy olyan
csúcstalálkozónak, amelyen közel 50 afrikai államfő vett részt. Kína módszeres
és kitartó közeledésével rövid távú céljait már el is érte Afrikában: Szudánból,
Nigériából és Angolából olajat, Zambiából rezet, Namíbiából uránt, Dél-Afrikából
pedig egyéb nyersanyagokat szállíthat. A kontinenssel folytatott kereskedelme
évente 40 százalékkal bővül.

A Nyugat figyelmeztetései ellenére Peking váltig állítja: az együttműködés
minden esetben kölcsönösen előnyös. Az ázsiai óriás befektetések sorát
kezdeményezi a kontinens

út- és vasúthálózatába, valamint bányákat, gyárakat működtet, és kamatmentes
kölcsönöket nyújt. Emellett Afrika fontos felvevőpiacot jelent a kínai áruk
számára. Egyes elemzők szerint a kínai import valóságos „áldás” számos afrikai
ország számára, a kínai gazdaság kifelé nyitása pedig számos afrikai – főként
dél-afrikai – vállalkozásnak kínál jó befektetési lehetőséget.

A kritikusok szerint azonban Kína tevékenysége az afrikai kontinensen igencsak
ellentmondásos. A kínai áruk dömpingje megfojtja az amúgy is gyerekcipőben járó
ipari tevékenységet, a kecsegtető feltételekkel kínált kínai hitelek pedig az
afrikai országok újabb, mérték nélküli eladósodását vetítik előre. Peking
ugyanakkor grandiózus afrikai tervekkel állt elő: 2010-re az éves kereskedelmi
forgalmat 100 milliárd dollárra tervezi. 2009-re meg akarja duplázni a 2006-os
évben adott segélyek összegét, valamint 3 milliárd dollárnyi kedvező kamatozású
hitelt és 2 milliárd dollárnyi exporthitelt kíván nyújtani Afrikának.

A gondokkal küszködő országok pedig kapva kapnak ezeken az ajánlatokon, hiszen a
kínai hiteleket nem kötik emberi jogi elvárásoknak vagy a demokrácia
alapelveinek a betartásához.

A rosszmájúak szerint többek között azért sem, mert Kínának egészen egyszerűen
szüksége van például olajra. Mivel azonban a „konszolidáltabb” területeken lévő
olajmezőkre a nyugati vállalatok már rátették a kezüket, Pekingnek nem maradt
más hátra, csak az, hogy a Nyugat által fenntartásokkal kezelt afrikai térségben
nézzen szét. Így alakított ki szoros gazdasági együttműködést például Szudánnal.
Amikor a nyolcvanas és a kilencvenes években az emberi jogi visszaélések és a
polgárháborús állapotok miatt a nyugati vállalatok elhagyták az országot, Peking
elérkezettnek látta az időt, hogy színre lépjen. A szakértők szerint a szudáni
gazdaság közel 10 százalékos évi növekedése nagyrészt a pekingi kapcsolatnak
köszönhető. De Peking hajlandó együttműködni a világ egyik leghírhedtebb
diktátorával, a zimbabwei Mugabe elnökkel is: a közelmúltban egy

2 milliárd dolláros hitel feltételeinek tárgyalását kezdte meg Zimbabwével.

Ugyanakkor Kína fogadtatása az afrikai országokban is vegyes. Dél-Afrika elnöke
nemrég a „kínai gyarmatosítás” veszélyeire hívta fel a figyelmet, Szudánban
pedig bizonyos körökben úgy vélik, Peking túl sokat számláz az infrastrukturális
projektekért, és nem alkalmaz elegendő szudáni munkaerőt. A kínai érdekeltségű
zambiai rézbányákban a munkások elégedetlenek a fizetésükkel és a
munkakörülményekkel, csakúgy, mint namíbiai kollégáik. Nigériában nemrég kínai
munkásokat raboltak el, a Peking legnagyobb kereskedelmi partnerének számító
Dél-Afrikában pedig a helyi munkanélküliség okát az olcsó kínai ruhaexportban
látják. Szakértők szerint az olcsó kínai export idővel komoly feszültségek
forrásává is válhat Afrikában.

• napi 400 ezer hordó olajat vásárol Szudántól

• finanszírozta a szudáni olajvezeték megépítését

• fegyvert szállít Szudánnak

• meg fogja építtetni az új szudáni elnöki palotát

• vétójogával élve védi Szudánt az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankcióitól

Olvasson tovább: