Bush győzelmet ígér

Bush elnök iraki bevetésre váró amerikai katonákkal Fotó: AP

Az iráni atomfegyverkezés, illetve az ezzel kapcsolatos izraeli megelőző csapásra való felkészülés mellett George Bush amerikai elnöknek vélhetően a legtöbb fejtörést a kilábalás jelenti majd az iraki akcióból. A két neuralgikus közel-keleti gócpont mellett szinte már eltörpül az arab–izraeli konfliktus súlya. Komoly különbség az iraki válság kezelése és a többi térségbeli probléma között, hogy Bagdad esetében már csak a katonai megoldások között lehet választani, míg az iráni atomprogramnál egyelőre a szankciók és a diplomácia kártyáit igyekeznek kijátszani a nyugati hatalmak.
Bush elnök új stratégiája az iraki válság megoldására nyilvános elismerése annak, hogy jelenleg Washington nem ura a helyzetnek, a demokratikus Irak megszilárdításának küldetése 2006-ban nem járt sikerrel, a korábbi status quo megváltoztatása ugyanakkor egy sor új problémának a forrásává vált. Az iraki belviszályok minden áldozatával együtt ugyanakkor sikerként lehet értékelni, hogy a terrorizmus elleni harc fő színterévé vált Irak jelentősen leköti az al-Kaida erőit, csökkentve ezzel a nyugati támadások veszélyét.
Az amerikai elnök a kudarcokért magára vállalta a politikai felelősséget, és új megoldási javaslattal állt elő. A terv szerint a forrongó iraki tartományokban – tizennyolc tartományból négyben – a fegyvernyugvás helyreállítását jelölte meg fő célnak, melyet követnie kell egy gazdasági élénkítő programnak. Ettől az amerikai elnök azt várja, hogy jelentősen csökken majd a munkanélküliség, megszüntetve ezzel a síita és szunnita radikális milíciák fő utánpótlásbázisát. A válság okainak elemzése után az elnök kijelentette, hogy a megoldásra nem valamilyen „varázsformulát” eszelt ki tanácsadóival. Sokkal inkább a korábbi, a világ más részein fellángolt etnikai viszályoknál sikeresen bevált recept pontosabb adaptálásáról szól az új stratégia, hangsúlyozva, hogy a vereséget Amerika nem fogadja el.
Az Irak-doktrína eredményeinek elmaradása Bush elnök szerint elsősorban annak tudható be, hogy miután az amerikai hadsereg megtisztított egy kerületet vagy térséget, nem rendelkezett elegendő haderővel a rend fenntartásához, és erre az iraki hadsereg is képtelennek bizonyult. Az elnök ezért az új stratégia sikerének zálogát abban látja, hogy további 22 ezer amerikai katonát küldene Irakba, megerősítve a jelenleg szolgáló 140 ezer fős hadsereget. A katonák túlnyomó része a legkritikusabb körzetnek számító Bagdadba érkezne, míg 4000 fő a nyugati határ mentén elhelyezkedő, szunnita ellenőrzésű Anbar tartományba, mindezt legkésőbb négy hónapon belül.
A tervet nem lesz egyszerű „eladni” az amerikai kongresszusnak, amelynek jóvá kell hagynia a csapatbővítést, lévén, hogy az amerikai társadalom 66 százaléka nem támogatja további katonák háborúba küldését. A választások közeledtével a kérdésben az elnöki pozícióra aspiráló republikánus és demokrata jelöltek is kénytelenek voltak állást foglalni. A tervek szerint Bagdadot kilenc katonai zónára kellene osztani, létrehozva huszonhét ellenőrzőpontot, ahol amerikai és iraki haderők együttműködnének. Nagy változás a korábbi gyakorlathoz képest, hogy amerikaiak együtt laknának, étkeznének az iraki hadsereg katonáival. „Az ingázást meg kell szüntetni annak érdekében, hogy sűrített legyen a katonai jelenlét” – nyilatkozta Stephen Biddle, Bush elnök egyik katonai stratégája.
Minden katonai szektorban az amerikai erőket iraki katonák és rendőrök kísérnék, iraki jelleget adva a rendfenntartó erőknek.
A szektorok átjárói sorompós ellenőrző pontok lesznek, melyeken kívül nem lehet majd közlekedni, a zónákat természetes határok (folyók, építmények) mentén jelölik ki. A lázadó erők kiszorítása érdekében a helyi lakosok új személyi igazolványokat kapnának, és huszonnégy órás katonai védelemben részesülnének. Mindemellett a munkanélküliek részére közmunkát biztosítanának, „megtisztítani, megtartani, felépíteni” jelszóval.
A terv szerint a szigorított ellenőrzést az etnikailag kevert lakosságú kerületekben kezdik majd, innen továbbvonulva a síita tűzfészeknek számító Szadr városnegyedbe, ahol az úgynevezett „Mahdi-hadsereg” halálosztagait irányító Muktada asz-Szadr síita vallási vezető főhadiszállása található.
Az iraki kormány támogatta ugyan Bush elnököt az új stratégia meghirdetésében, nem akarván a konfliktuskeresés látszatát kelteni, de a Núri al-Maliki vezette politikai elit korábbi tettei nem jelentenek garanciákat a sikerre. A város megtisztítását a szunnita kerületekben kellene kezdeni, „ahonnan a gépkocsiba rejtett pokolgépeket küldik” – véli a kormányfő egy tanácsadója, „máskülönben a miniszterelnök úr nem lesz túlzottan lelkes”. Érvelése szerint ezáltal csökkenne a terrorcselekmények száma, így esetleg mielőtt a Mahdi-milíciák által ellenőrzött Szadr kerületig eljutnának, már helyre is állna a rend. „Ha megszűnnek a robbantások, akkor a síiták nem fogják szükségét érezni Mahdi védelmének” – nyilatkozta a londoni The Timesnak a névtelenséget kérő iraki tisztviselő.
Egyes vélemények szerint Maliki nem feltétlenül az „erőtlen, de jószándékú” tényező ebben a játszmában. Sokkal inkább olyan politikus, aki legszívesebben minden kormányzati ellenőrzést síita kezekben összpontosítana. Az elmúlt hat hónapban többször is megfricskázta az amerikaiakat. Túl azon, hogy a washingtoni politikával szembe menve iráni diplomaták meghívásával al-Maliki gesztusokat tesz a síita vezetésű Iránnak, többször nyilvánosan kínos helyzetbe hozta Bush elnököt, hangoztatva, hogy Washingtonnak nincs joga menetrendeket szabni a független iraki kormánynak a rend helyreállítására. Az iraki kormányfő súlyos szavakkal kárhoztatta az amerikai hadsereget, mikor az a szunnitákra rendszeresen lecsapó síita Mahdi-fegyveresek véres megtorló akcióit akadályozta meg a Szadr negyedben végrehajtott rajtaütéssel. Jelek szerint Maliki kormánya sokkal szívesebben venné, ha az amerikai erők visszavonulnának és legfeljebb tanácsadó szerepet töltenének be, a döntéshozást pedig meghagynák az irakiaknak. Az évtizedes kisebbségi szunnita elnyomás után azonban kevés hajlandóság látszik a síita többségben bármiféle védelmet biztosítani a kisebbségnek.
Az új Irak-stratégiával megváltozott katonai irányítás alá kerülnek az állomásozó amerikai csapatok is. A moszuli lázadások leverésében és a rend helyreállításában sikeres David Petraeus tábornok elméleti tudásával a várakozások szerint nem lesz gond. A „gondolkodó tábornok” néven elhíresült, Princeton egyetemen doktori diplomát szerzett katonának meghatározó szerepe volt a lázadások felszámolására vonatkozó amerikai katonai doktrína kialakításában. Véleménye szerint minimalizálni lehet az iraki és amerikai sebesültek számát, ha a razziaszerű rajtaütések helyett „az egész kerületet lezárják, és udvariasan bekopognak katonáink az ajtókon”. Ilyen módon információt szereznek, és segítséget is felajánlhatnak. Szerinte egy ilyen zárt ellenőrzésű rendszerben a halálosztagok képtelenek lesznek működni.
Nemzetközi tapasztalatok is ezt a taktikát látszanak alátámasztani. Ezt a programot a brit hadsereg hatékonyan hajtotta végre Malayában az ötvenes években a kommunista zendülőkkel szemben. Ott sikeresen áttelepítették a vidéki lakosságot, és a megerősített falvakban elválasztották őket a támadó gerilláktól. Akkor a briteknek tizenkét évig tartott, míg a rend helyreállt, most az amerikai hadvezetésnek néhány hónapot szabott a politikai vezetés. A terv szépséghibája lehet, ha nem sikerül kiszorítani a lázadókat, és az ellenőrzött területeken belül újratoborzással sikerül befészkelniük magukat a milíciáknak. További nehézséget okoz, hogy az ellenségeskedés nem tisztán etnikai jellegű, hanem erőteljesen vallási alapú. A Bush-terv kritikusai szerint eleve kiszámíthatatlan annak következménye, ha az amerikai katonák keverednek iraki rendfenntartókkal. Szerintük a rendfenntartásért felelős szervekbe is beszivárogtak a lázadó elemek, így még kiszolgáltatottabbá válhatnak a segítő szándékú amerikai katonák.
Bush elnöknek saját pártján belül is meg kell küzdenie az új iraki stratégia végrehajtásáért. Több republikánus kongresszusi képviselő is bizonytalan a népszerűtlen katonai szerepvállalás miatt. Amennyiben az ellenzéki többségű kongresszusban nem sikerül támogatást szerezni a tervhez, a Fehér Ház újabb kudarccal indulhatna neki Bush elnöki ciklusa utolsó teljes évének.