Kereső toggle

Bush győzelmet ígér

Sikeres lehet-e az új Irak-stratégia?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Egyesült Államok 2007-ben jobban odafigyel a Közel-Keletre, legalábbis ez
olvasható ki Washington januári diplomáciai offenzívájából. Bush elnök az új
Irak-stratégiától várja a stabilitást, ám úgy tűnik, hogy az amerikai kormányzat
csak a végrehajtás terén kíván változtatni a stratégiájával kapcsolatban, a
célok továbbra is azonosak. 2006-ban az ENSZ emberi jogi jelentése szerint több
mint 34 ezer civil vesztette életét Irakban.



Bush elnök iraki bevetésre váró amerikai katonákkal Fotó: AP

Az iráni atomfegyverkezés, illetve az ezzel kapcsolatos izraeli megelőző
csapásra való felkészülés mellett George Bush amerikai elnöknek vélhetően a
legtöbb fejtörést a kilábalás jelenti majd az iraki akcióból. A két neuralgikus
közel-keleti gócpont mellett szinte már eltörpül az arab–izraeli konfliktus
súlya. Komoly különbség az iraki válság kezelése és a többi térségbeli probléma
között, hogy Bagdad esetében már csak a katonai megoldások között lehet
választani, míg az iráni atomprogramnál egyelőre a szankciók és a diplomácia
kártyáit igyekeznek kijátszani a nyugati hatalmak.

Bush elnök új stratégiája az iraki válság megoldására nyilvános elismerése
annak, hogy jelenleg Washington nem ura a helyzetnek, a demokratikus Irak
megszilárdításának küldetése 2006-ban nem járt sikerrel, a korábbi status quo
megváltoztatása ugyanakkor egy sor új problémának a forrásává vált. Az iraki
belviszályok minden áldozatával együtt ugyanakkor sikerként lehet értékelni,
hogy a terrorizmus elleni harc fő színterévé vált Irak jelentősen leköti az
al-Kaida erőit, csökkentve ezzel a nyugati támadások veszélyét.

Az amerikai elnök a kudarcokért magára vállalta a politikai felelősséget, és új
megoldási javaslattal állt elő. A terv szerint a forrongó iraki tartományokban –
tizennyolc tartományból négyben – a fegyvernyugvás helyreállítását jelölte meg
fő célnak, melyet követnie kell egy gazdasági élénkítő programnak. Ettől az
amerikai elnök azt várja, hogy jelentősen csökken majd a munkanélküliség,
megszüntetve ezzel a síita és szunnita radikális milíciák fő utánpótlásbázisát.
A válság okainak elemzése után az elnök kijelentette, hogy a megoldásra nem
valamilyen „varázsformulát” eszelt ki tanácsadóival. Sokkal inkább a korábbi, a
világ más részein fellángolt etnikai viszályoknál sikeresen bevált recept
pontosabb adaptálásáról szól az új stratégia, hangsúlyozva, hogy a vereséget
Amerika nem fogadja el.

Az Irak-doktrína eredményeinek elmaradása Bush elnök szerint elsősorban annak
tudható be, hogy miután az amerikai hadsereg megtisztított egy kerületet vagy
térséget, nem rendelkezett elegendő haderővel a rend fenntartásához, és erre az
iraki hadsereg is képtelennek bizonyult. Az elnök ezért az új stratégia
sikerének zálogát abban látja, hogy további 22 ezer amerikai katonát küldene
Irakba, megerősítve a jelenleg szolgáló 140 ezer fős hadsereget. A katonák
túlnyomó része a legkritikusabb körzetnek számító Bagdadba érkezne, míg 4000 fő
a nyugati határ mentén elhelyezkedő, szunnita ellenőrzésű Anbar tartományba,
mindezt legkésőbb négy hónapon belül.

A tervet nem lesz egyszerű „eladni” az amerikai kongresszusnak, amelynek jóvá
kell hagynia a csapatbővítést, lévén, hogy az amerikai társadalom 66 százaléka
nem támogatja további katonák háborúba küldését. A választások közeledtével a
kérdésben az elnöki pozícióra aspiráló republikánus és demokrata jelöltek is
kénytelenek voltak állást foglalni. A tervek szerint Bagdadot kilenc katonai
zónára kellene osztani, létrehozva huszonhét ellenőrzőpontot, ahol amerikai és
iraki haderők együttműködnének. Nagy változás a korábbi gyakorlathoz képest,
hogy amerikaiak együtt laknának, étkeznének az iraki hadsereg katonáival. „Az
ingázást meg kell szüntetni annak érdekében, hogy sűrített legyen a katonai
jelenlét” – nyilatkozta Stephen Biddle, Bush elnök egyik katonai stratégája.

Minden katonai szektorban az amerikai erőket iraki katonák és rendőrök kísérnék,
iraki jelleget adva a rendfenntartó erőknek.

A szektorok átjárói sorompós ellenőrző pontok lesznek, melyeken kívül nem lehet
majd közlekedni, a zónákat természetes határok (folyók, építmények) mentén
jelölik ki. A lázadó erők kiszorítása érdekében a helyi lakosok új személyi
igazolványokat kapnának, és huszonnégy órás katonai védelemben részesülnének.
Mindemellett a munkanélküliek részére közmunkát biztosítanának, „megtisztítani,
megtartani, felépíteni” jelszóval.

A terv szerint a szigorított ellenőrzést az etnikailag kevert lakosságú
kerületekben kezdik majd, innen továbbvonulva a síita tűzfészeknek számító Szadr
városnegyedbe, ahol az úgynevezett „Mahdi-hadsereg” halálosztagait irányító
Muktada asz-Szadr síita vallási vezető főhadiszállása található.

Az iraki kormány támogatta ugyan Bush elnököt az új stratégia meghirdetésében,
nem akarván a konfliktuskeresés látszatát kelteni, de a Núri al-Maliki vezette
politikai elit korábbi tettei nem jelentenek garanciákat a sikerre. A város
megtisztítását a szunnita kerületekben kellene kezdeni, „ahonnan a gépkocsiba
rejtett pokolgépeket küldik” – véli a kormányfő egy tanácsadója, „máskülönben a
miniszterelnök úr nem lesz túlzottan lelkes”. Érvelése szerint ezáltal csökkenne
a terrorcselekmények száma, így esetleg mielőtt a Mahdi-milíciák által
ellenőrzött Szadr kerületig eljutnának, már helyre is állna a rend. „Ha
megszűnnek a robbantások, akkor a síiták nem fogják szükségét érezni Mahdi
védelmének” – nyilatkozta a londoni The Timesnak a névtelenséget kérő iraki
tisztviselő.

Egyes vélemények szerint Maliki nem feltétlenül az „erőtlen, de jószándékú”
tényező ebben a játszmában. Sokkal inkább olyan politikus, aki legszívesebben
minden kormányzati ellenőrzést síita kezekben összpontosítana. Az elmúlt hat
hónapban többször is megfricskázta az amerikaiakat. Túl azon, hogy a washingtoni
politikával szembe menve iráni diplomaták meghívásával al-Maliki gesztusokat
tesz a síita vezetésű Iránnak, többször nyilvánosan kínos helyzetbe hozta Bush
elnököt, hangoztatva, hogy Washingtonnak nincs joga menetrendeket szabni a
független iraki kormánynak a rend helyreállítására. Az iraki kormányfő súlyos
szavakkal kárhoztatta az amerikai hadsereget, mikor az a szunnitákra
rendszeresen lecsapó síita Mahdi-fegyveresek véres megtorló akcióit akadályozta
meg a Szadr negyedben végrehajtott rajtaütéssel. Jelek szerint Maliki kormánya
sokkal szívesebben venné, ha az amerikai erők visszavonulnának és legfeljebb
tanácsadó szerepet töltenének be, a döntéshozást pedig meghagynák az irakiaknak.
Az évtizedes kisebbségi szunnita elnyomás után azonban kevés hajlandóság látszik
a síita többségben bármiféle védelmet biztosítani a kisebbségnek.

Az új Irak-stratégiával megváltozott katonai irányítás alá kerülnek az
állomásozó amerikai csapatok is. A moszuli lázadások leverésében és a rend
helyreállításában sikeres David Petraeus tábornok elméleti tudásával a
várakozások szerint nem lesz gond. A „gondolkodó tábornok” néven elhíresült,
Princeton egyetemen doktori diplomát szerzett katonának meghatározó szerepe volt
a lázadások felszámolására vonatkozó amerikai katonai doktrína kialakításában.
Véleménye szerint minimalizálni lehet az iraki és amerikai sebesültek számát, ha
a razziaszerű rajtaütések helyett „az egész kerületet lezárják, és udvariasan
bekopognak katonáink az ajtókon”. Ilyen módon információt szereznek, és
segítséget is felajánlhatnak. Szerinte egy ilyen zárt ellenőrzésű rendszerben a
halálosztagok képtelenek lesznek működni.

Nemzetközi tapasztalatok is ezt a taktikát látszanak alátámasztani. Ezt a
programot a brit hadsereg hatékonyan hajtotta végre Malayában az ötvenes években
a kommunista zendülőkkel szemben. Ott sikeresen áttelepítették a vidéki
lakosságot, és a megerősített falvakban elválasztották őket a támadó
gerilláktól. Akkor a briteknek tizenkét évig tartott, míg a rend helyreállt,
most az amerikai hadvezetésnek néhány hónapot szabott a politikai vezetés. A
terv szépséghibája lehet, ha nem sikerül kiszorítani a lázadókat, és az
ellenőrzött területeken belül újratoborzással sikerül befészkelniük magukat a
milíciáknak. További nehézséget okoz, hogy az ellenségeskedés nem tisztán
etnikai jellegű, hanem erőteljesen vallási alapú. A Bush-terv kritikusai szerint
eleve kiszámíthatatlan annak következménye, ha az amerikai katonák keverednek
iraki rendfenntartókkal. Szerintük a rendfenntartásért felelős szervekbe is
beszivárogtak a lázadó elemek, így még kiszolgáltatottabbá válhatnak a segítő
szándékú amerikai katonák.

Bush elnöknek saját pártján belül is meg kell küzdenie az új iraki stratégia
végrehajtásáért. Több republikánus kongresszusi képviselő is bizonytalan a
népszerűtlen katonai szerepvállalás miatt. Amennyiben az ellenzéki többségű
kongresszusban nem sikerül támogatást szerezni a tervhez, a Fehér Ház újabb
kudarccal indulhatna neki Bush elnöki ciklusa utolsó teljes évének.

Mondatok George W. Bush beszédéből

(…) Az iraki helyzet elfogadhatatlan az amerikaiak számára, és
elfogadhatatlan számomra is. Irakban a katonáink bátran harcoltak. Mindent
megtettek, amit kértünk tőlük. Az elkövetett hibákért minden felelősség engem
terhel.

Egyértelmű, hogy változtatnunk kell iraki stratégiánkon. (…) Egyvalami azonban
teljesen biztos: egy vereség Irakban katasztrófát jelentene az Egyesült Államok
számára.

A vereség következményei nyilvánvalóak: az iszlám szélsőségesek erőre kapnának,
és számban is növekednének. Mérsékelt kormányokat döntenének meg, káoszt
okoznának a térségben, és az olajbevételeket is felhasználnák céljaik
megvalósítására. Irán még bátrabban folytatná atomprogramját. Ellenségeink
biztonságos menedékből terveznének és hajtanának végre támadásokat az amerikai
lakosság ellen. (…)

Szaúd-Arábiának, Egyiptomnak, Jordániának és a Perzsa-öbölben levő arab
államoknak meg kell érteniük azt, hogy ha Amerika vereséget szenved Irakban,
azzal új menedékük lesz a szélsőségeseknek – ez pedig komolyan veszélyezteti
ezen országok biztonságát.

A Közel-Keleten zajló konfliktus több, mint katonai összecsapás. Korunk
rendkívüli ideológiai háborúja zajlik. Az egyik oldalon állnak a szabadság
hívei, a mérsékeltek. A másikon pedig a szélsőségesek, akik ártatlanokat
gyilkolnak meg, és az életmódunkat is támadják.

Még ha eltervezett stratégiánk beválik is, az erőszakos cselekmények folytatódni
fognak – és lesznek iraki és amerikai áldozatok. A kérdés az, hogy új
stratégiánk közelebb visz-e bennünket a sikerhez. Én úgy hiszem, hogy igen.

Egy demokratikus Irak nem lesz tökéletes. De olyan állam lesz, amely harcol a
terroristák ellen, nem pedig menedéket nyújt nekik –

és segíteni fog abban, hogy gyermekeink és unokáink számára békés és biztonságos
jövőt teremtsünk. (Fordította: Pátkai Mihály)

Halálos ítélet végrehajtva

Hétfő hajnalban kivégezték a Szaddám Huszein-per további két fővádlottját, a
korábbi rezsim kulcspozícióban levő vezetőit. Barzan Ibrahimot, aki Huszein
féltestvéreként a titkosrendőrséget irányította, és Awad Hamed al-Bandart, az
Iraki Forradalmi Bíróság vezetőjét ugyanazon a vesztőhelyen akasztották fel,
mint három hete Szaddám Huszeint is. A két, korábban magas rangú személyt
ugyanabban a 148 síita lakos ellen elkövetett tömeggyilkosságban találta
bűnösnek az iraki bíróság, mint ami miatt Huszeint is kivégezték.

A kivégzésről készített felvételt a kormány bemutatta újságíróknak, melyen a
vörös rabruhában levő foglyokat csuklyával a fejükön felakasztják. Egyes
megfigyelők szerint Barzan Ibrahim testét megcsonkíthatták, mivel a látottak
szerint a feje fél méterrel a holtteste mellett volt látható. Ali al-Dabag
kormányszóvivő szerint minden jelenlevő aláírásával vállalta, hogy betartja a
vonatkozó rendelkezéseket, és nem hangzott el semmilyen sértő hangos megjegyzés
az elítéltek felé.

Olvasson tovább: