Kereső toggle

A per elmaradt, az ítélet nem

Ünneplés és könny Pinochet halála után

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

91 éves korában, 2006 ezüstvasárnapján Santiago de Chile katonai kórházában
meghalt Augusto Pinochet, a hetvenes évek egyik politikai szimbóluma. Az
idősebbek emlékeznek még rá, hogy hazájuk egy másik jelképét, demokratikusan
megválasztott és baloldali elnökét, Salvador Allendét miként árulta el és
buktatta meg 1973. szeptember 11-én. A hírtelevíziók világszerte élőben
mutatták, amint több ezren tódultak az utcákra, pezsgővel és tánccal ünnepelve a
halálhír bejelentését.

A későbbi diktátor 18 nappal a végzetes 1973-as hatalomátvétel előtt – még
mint a hadsereg főparancsnoka – hűséget esküdött Allendének. Pinochet aztán
megszegte esküjét, bombáztatta a Moneda-palotát, ahol Allende (aki mint utóbb az
úgynevezett Mitrokin-dossziékból kiderült, a KGB szolgálatában is állt) egy
1990-ban elrendelt vizsgálat szerint öngyilkosságot követett el.

Minden diktatúrának megvan a maga mikrotörténete. A diktátor leghíresebb képén
sötét szemüvegben pózol, maga előtt keresztbefont karral. Tort ül az áldozatai
fölött. Az úgynevezett Rettig-dosszié szerint összesen 3197 baloldalit
gyilkoltak meg a katonai junta 17 éve alatt, közülük még ma is 1192 eltűntnek
számít vagy temetetlen. 1975-ben csak az úgynevezett Kolumbusz Titkos Művelet
során 119 személyt vittek el otthonukból a DINA – a titkosrendőrség – emberei,
akik egy 2004-es jelentés szerint „komolyan hozzájárultak a tábornok személyes
hatalmának a megerősítéséhez, nemcsak azáltal, hogy háborút vívtak a marxizmus
ellen, hanem azzal is, hogy semlegesítették saját katonai rendszerének
lehetséges belső riválisait”. Ekkor vált például Prats tábornok és felesége
merénylet áldozatává Buenos Airesben, ami miatt később már az argentin szomszéd
is Pinochet kiadatását kérte. Baltasar Garzón spanyol vizsgálóbíró 94 spanyol
állampolgársággal is rendelkező chilei megkínzása miatt adatott ki ellene
nemzetközi elfogatóparancsot.

Az aggastyán hatalma ekkor, 1998-ban fogyott végleg el, pedig mindent megtett
ennek elkerülésére. A diktátor 1978-ban amnesztiatörvényt adott ki, de
1983–84-ben már tüntetnek, 1986-ban pedig merényletkísérletet követnek el
ellene. A legfájóbb azonban az volt számára, hogy 1988-ban egy népszavazáson a
haza jótevőjét mint egyetlen jelöltet a chileiek 55,2 százaléka mégsem akarta
újabb 8 évre az elnökének látni. Ezután hatalma fokozatos átadásába kezdett:
1990 márciusában Patricio Aylwin veszi át az elnöki tisztségét, de úgy, hogy az
örökös szenátor még 1998-ban is a hadsereg főparancsnoka maradhat – erről
2001-ben mond le –, cserébe a sérthetetlenségért, amit mint volt államfő
élvezhet. Piszkos ügyei mégis napvilágra kerültek, legutóbb sötét kokainügyletek
és vegyi fegyverek raktározása, továbbá az úgynevezett Riggs-botrány, amely
szerint ő és családja 27 millió dollárnyi „adományt” tartott külföldi és titkos
bankszámláin.



Ünneplők Santiagóban

Ennek ellenére Pinochet, aki különösen aktív politikusi pályája végétől
kezdve furcsa amnéziába is került, magát magas piedesztálra emelte: 1994-ben már
egyenesen azzal dicsekedett, hogy ő volt az első, aki legyőzte a kommunizmust,
majd hozzátette: „Kitől kérjünk bocsánatot? Azoktól, akik meg akartak minket
ölni? Akik a haza felszámolására törekedtek?” Ha csak a gazdaságot nézzük,
bizonyára igaza van. A gazdasági káosz – amelyhez Nixon elnök maga is
hozzájárult, amikor a CIA-nak utasítást adott, hogy „nyomorgassák meg egy kicsit
Chile gazdaságát” – valóban tetőpontjára ért 1973-ban. Mindennek Pinochet
hatalomra kerülésével egy csapásra vége lett. A politikai terror éveiben a
legvirágzóbb gazdasági fejlődését érte meg Chile, ahol a gazdasági növekedés
azóta is töretlen maradt.

Éppen ebben a „politikai múltra tégy gazdasági tapaszt” jelenségben rejlik a
Pinochet-rendszer egyik legnagyobb, máig is feloldatlan ellentmondása. Pinochet
halála ebben még aligha hoz megoldást: morális feloldást nem, katarzist sem,
csak egyfajta kettős érvrendszer örökségét, amely egyszerre siratja vagy örvend
most a halála felett. Allende elnök lánya – aki ma szocialista parlamenti
képviselő – nem érez elégtételt. Mint mondja: „Nem ez a lényeg. Csak azt
szerettem volna, hogy a tárgyalása elkezdődjék, hogy lássa be, hogy nem áll az
emberek felett. Az, hogy elítélik vagy sem, mit sem számít.”

Maga Pinochet ezzel szemben nem érzett bűntudatot. „Napjaim végéhez közeledve –
olvasták fel az egyre szenilisebb diktátor helyett a napokban politikai
búcsúbeszédét szűkebb családja tagjai – szeretném kinyilvánítani, hogy már nem
őrzök haragot senki iránt, hogy hazámat szerettem mindenek felett, és hogy
vállalom a politikai felelősséget mindazért, ami bekövetkezett.” A vasárnap, 84
éves felesége születésnapján szívrohamban elhunyt, kedden állami gyászszertartás
nélkül, de katonai tiszteletadással eltemetett tábornok pere végül is elmaradt.
Elégtétel vagy sem, de halála napja paradox módon éppen az Emberi Jogok
Nemzetközi Napjára esett.

Olvasson tovább: