Nő lehet Chirac utódja

Az a politikám, amit a franciák gondolnak

Hivatalosan is megkezdődött Franciaországban az elnökválasztási kampány, miután a Szocialista Párt (PS) tagjai a múlt heti előválasztás során elsöprő többséggel Ségoléne Royalt választották a baloldal elnökjelöltjének. Így még közelebb került annak a lehetősége, hogy jövő tavasszal – Németország után – Franciaország élére is női vezető lépjen.

segolene1
Ségoléne Royal

Forradalmi változásokon megy – és mehet át a jövőben – a francia politikai élet. A jövő évi köztársaságielnök-választás lesz ugyanis az első alkalom, hogy nem a pártszékházak füstös szobáiban dől el, ki legyen az egyes pártok elnökjelöltje, hanem – az amerikai elnökválasztásokhoz hasonlóan – a párttagság szavaz az elnökjelölt személyéről. Ezt a – Franciaországban – új módszert választotta mind a jobboldali, mind a baloldali vezető párt is. Míg azonban a jobboldali UMP csak januárban tartja majd az előválasztásokat, addig a baloldali PS-ben már a múlt héten megtartották az előválasztást, mely során elsöprő többséggel Ségoléne Royalt választotta elnökjelöltnek a mintegy száznyolcvanezer fős szocialista párttagság.
A szocialista párt számára Royal jelenti az egyetlen lehetőséget, hogy a 2002-es elnökválasztás során súlyos vereséget szenvedett baloldal most eséllyel szálljon szembe a jobboldal jelöltjével, nagy valószínűség szerint Nicolas Sarkozyvel.

sarkozy1 copy
Nicolas Sarkozy

Ségoléne Royal ugyanis – Nicolas Sarkozyhez hasonlóan – az új politikai generációt képviseli, aki frissességet hozott a politika szürkeöltönyös férfivilágába. De ahogy egy jobboldali tanácsadó fogalmazott, Royal „maga az üzenet”: szókimondó, négygyermekes dolgozó nőként szembeszállt nemcsak pártja férfisoviniszta kultúrájával, hanem mindazzal, ami a 20. században a francia politikai életet jellemezte. Merész, tabukat törő javaslataival láthatóan rémületet kelt a politikai elitben, viszont halló fülekre talál egy olyan társadalomban, amely éppen ebből a politikai elitből ábrándult ki az elmúlt évek során. Sikerét nagyrészt annak köszönheti, hogy nem a párt berkein belül, hanem az országot járva, elsősorban vidéken és az interneten folytatta kampányát. De nem lehet nem megemlíteni nőiességét kiemelő marketingjét: korát meghazudtoló fiatalos, modern megjelenésével (szemben húsz évvel ezelőtti, szocreál áporodottságot sugárzó stílusával) most fotómodellekkel is felvehetné a versenyt. Az elmúlt tizenkét hónap során, mióta szó van jelöltségéről, összesen több mint 2500 napilap és magazin címlapján szerepelt.
Kritikusai közül azonban sokan megjegyzik, hogy a forma mögött nincs tartalom: mindeddig nem sokat lehetett megtudni politikai programjáról, mit kíván kezdeni a súlyos költségvetési hiánnyal, a 8-10 százalék közé bebetonozódott munkanélküliséggel, vagy éppen milyen álláspontot képvisel külpolitikai kérdésekben. A felszínt megkaparó kérdésekre adott válaszaiban eddig leginkább kerülte a témát, ha mégis véleményt mondott – mint például a hathetes kampány során megtartott három televíziós vita során –, abból általában tájékozatlansága és tapasztalatlansága derült ki. Amikor például Törökország csatlakozásával kapcsolatban kérdezték véleményét, válasza mindössze annyi volt: „az a politikám, amit a franciák gondolnak”. Irán nukleáris programjával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy – figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy Irán az atomsorompó-egyezmény aláírója – a közel-keleti országnak még polgári célra sem engedélyezné az atomenergia használatát, sutba dobva ezzel a nemzetközi közösség évek óta tartó erőfeszítéseit.

A karrierista családanya

Az 53 éves Royal a szenegáli Dakarban született, egy nyolcgyermekes francia katonacsalád negyedik gyermekeként. Ezredes apja a mélyen vallásos katolikus családban katonás fegyelmet követelt, ahol a lányoknak csak másodrendű szerep jutott. Ségolène számára az egyetlen kitörési lehetőséget a tanulás jelentette, csak kiváló tanulmányi eredményeivel tudta elérni, hogy a maga útját járhassa. Karrierizmusa konzervatív gondolkodású apjával vívott küzdelmeinek eredménye, aki mindvégig ellenezte, és így anyagilag sem támogatta lánya tanulási ambícióit. Ennek ellenére Royal elvégezte az ENA francia politikusi elitképző egyetemet. Itt ismerte meg későbbi élettársát, és négy gyermekének apját, François Hollande-ot, aki ma a PS főtitkára. Royal előbb François Mitterrand volt köztársasági elnök tanácsadója volt, majd több, másodlagos fontosságú miniszteri posztot töltött be (környezetvédelmi, családügyi és ifjúsági miniszter) az évek során. Közben megyei képviselő lett, 2004 óta pedig a nyugat-francia Poitou-Charentes régió elnöke.

PARTNEREINK: