hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fordulat
Többségbe kerültek a demokraták az amerikai kongresszusban

2006. 11. 15.
Megszakadt a demokraták tíz éve tartó vereségsorozata: a párt a Képviselőházban jelentős többségre tett szert, amely politikai irányváltást is eredményezhet Amerikában. A vereség első áldozata Donald Rumsfeld védelmi miniszter, akinek lemondását Bush elnök jelentette be néhány órával az eredmények ismertté válása után. Az előrejelzések és a közvélemény-kutatások szerint a szavazókat az elnök és kormánya teljesítménye, valamint az iraki háború befolyásolta leginkább. A szenátus helyzete a lapzárta után dől el, itt azonban szoros eredmény várható, és nem kizárt, hogy a republikánusoknak a térvesztés ellenére sikerül egy csekély többséget megtartani. A verseny Virginia államban dől el.

Bill Clinton 1996-os újraválasztása óta a demokrata pártnak nem sikerült
komolyabb eredményeket felmutatnia az amerikai közéletben, a Képviselőházat
pedig már 1992 óta a republikánusok irányították. A helyzet azonban most
megfordult. A demokrata párt a szükséges tizenöt helynél jóval többet szerzett
meg, lapzártánkkor huszonhárom képviselővel küldhetnek többet a megalakuló
kongresszusba. A Képviselőház új elnöke Nancy Pelosi lesz, aki egyben az
amerikai történelem első női házelnöke (lásd keretes cikkünket). A kaliforniai
képviselőnő nagy ellenzője az iraki háborúnak, és erőfeszítéseket tett az
abortusz támogatására is. A törvényhozásba most először került be muzulmán hitű
képviselő a de-mokrata Keith Ellison személyében, akit Minnesota állam egyik
körzetében választottak meg.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!