Kereső toggle

Fekete leves

Az Európai Unió nem veszi komolyan Törökország csatlakozását

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egy évvel azután, hogy Törökország és az EU között megkezdődtek a
csatlakozási tárgyalások, úgy tűnik, a folyamat máris megfeneklett. Az Európai
Bizottság november elején kiadott jelentése súlyos kritikát fogalmazott meg
Törökország teljesítményéről, miközben a törökök csatlakozási kedve is jelentős
mértékben megcsappant. Fogynak a csatlakozás európai politikai támogatói is:
Silvio Berlusconi és Gerhard Schröder már távozott a hatalomból, és jövőre
búcsúzik Tony Blair és Jacques Chirac is. Kérdés, hogy a Nyugat elutasítása
milyen hatással lesz az amúgy is gyors ütemben iszlamizálódó Törökországra.

A meglehetősen kritikus hangvételű jelentés ugyan közvetlenül nem helyezte
kilátásba a csatlakozási tárgyalások felfüggesztését, de felszólította Ankarát,
hogy a ciprusi probléma megoldására öt héten belül tegyen lépéseket. Mire az
európai állam- és kormányfők december 15-én összeülnek, Törökországnak meg
kellene nyitnia tengeri és légi kikötőit a Ciprusról érkező járművek előtt. Mint
ismeretes, Törökország – amely 1974-ben szállta meg Ciprus északi részét – nem
hajlandó elismerni a független ciprusi görög államot. A brüsszeli jelentés
szerint Törökország diszkriminációt alkalmaz egy EU-tagállammal, azaz Ciprussal
szemben, és nem hajlandó felszámolni az áruk szabad mozgása és a közlekedés
útjában álló akadályokat sem. Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök (kis
képünkön) azonban jelezte: amíg tovább folytatódik Ciprus északi – török
fennhatóság alatt álló – részének gazdasági elszigetelése, addig a török
politika sem fog változni.

A jelentés elégedetlen a Törökországban beindított politikai és gazdasági
reformok ütemével. Az unió élesen bírálta Ankarát emberi jogi szempontból is,
külön kiemelve az egyes írókkal és újságírókkal szemben alkalmazott kínzásokat
és bántalmazásokat. Brüsszel szerint Törökországban nem valósul meg a
szólásszabadság, és nincs előrelépés a kisebbségekre – elsősorban a nőkre és a
kurdokra – vonatkozó bánásmód terén sem. A jelentés kifogásolta továbbá, hogy a
Törökországban hagyományos „népbetegségnek” számító korrupció továbbra is nagyon
elterjedt, valamint aggasztónak találták, hogy a katonaság változatlanul nagy
szerepet játszik az ország politikai rendszerében.

Ha Ankara megmakacsolja magát, és a megjelölt határidőig nem nyitja meg
kikötőit, az EU részlegesen vagy teljes egészében fel is függesztheti a
csatlakozási tárgyalásokat, amire egyébként az unió eddigi történetében még nem
volt példa. Ez viszont jelentős csapást jelentene a britek és az amerikaiak azon
igyekezetére, hogy a hetvenmilliós Törökországot az EU-n keresztül a Nyugathoz
kapcsolják.

Törökország több szempontból is fontos mind Amerika, mind Európa számára.
Földrajzilag azért, mert az EU-t összeköti a Közel-Kelettel. Gazdasági
szempontból a növekvő gazdasági termelés és a lakosság magas száma miatt fontos
kereskedelmi és befektetési partnert jelent. Jelentős stratégiai és katonai
szempontból is, mivel Amerika után a második legnagyobb hadsereggel rendelkezik
a NATO-tagországok között. Ráadásul eddig jó példaként lehetett hivatkozni rá,
mint olyan muszlim országra, ahol sikerült megvalósítani a szekuláris
demokráciát. Washingtonban ugyanakkor aggodalomra adott okot, hogy az iszlamista
párt élén 2002-ben hatalomra jutott Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök
nyitottságot mutat Oroszország, Irán és Szíria irányában is, miközben a katonai
szempontból a korábbi török kormányok által stratégiai partnernek tekintett
Izraelt „terrorista államnak”, az iraki Falludzsában megölt szunnita lázadókat
pedig „mártíroknak” titulálta. Ugyanakkor bátorító jelként értékelte a Nyugat,
hogy Ankara ezer katonát ajánlott fel az ENSZ libanoni missziójának, és az
Irakban állomásozó amerikai erőknek továbbra is az egyik legnagyobb beszállítója
Törökország.

Mára már a törökök csatlakozási kedve is alábbhagyott: a támogatók aránya
több mint harminc százalékkal csökkent, és egyre többen vélik úgy, hogy az EU
túl sokat követel Ankarától, de cserébe keveset kínál. Ugyanakkor Brüsszelben
sem egységes a Törökországgal kapcsolatos álláspont: leginkább Franciaország,
Németország és Ausztria ellenzi a csatlakozást, Ciprus pedig bármely szakaszban
élhet vétójogával. Mehmet Ali Birand török publicista felhívta a figyelmet arra,
hogy Ankara négy korábbi fontos támogatója közül kettőt – Gerhard Schrödert és
Silvio Berlusconit – már kiszavazták a hatalomból, két másiknak pedig – Tony
Blairnek és Jacques Chiracnak – szintén meg vannak számlálva a napjai.
Ugyanakkor mind török, mind európai részről elismerték már korábban is, hogy a
tárgyalások lehet, hogy soha nem eredményeznek majd tényleges tagságot. José
Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerint a mai állás szerint a
csatlakozásra tizenöt-húsz éven belül nincs reális esély.

A pápa nem hátrál

XVI. Benedek pápa továbbra is kitart azon terve mellett, hogy november 29-e
és december 2-a között Törökországba látogasson. A török miniszterelnök
ugyanakkor a tervek szerint elkerüli a találkozót, a megadott időpontban inkább
az észtországi NATO-csúcstalálkozón vesz részt. Erdogan az elemzők szerint a
jövő évi választások előtt nem akarja a muszlim szavazók kedélyeit borzolni
azzal, hogy együtt fényképezkedik XVI. Benedekkel, aki nemrégiben az iszlámmal
kapcsolatos kijelentéseivel nagy felháborodást okozott a muzulmán világban. (A
félhold árnyéka.
Hetek, 2006. szeptember 22.) A tervek szerint a pápa
meglátogatja Kemal Atatürknek, a modernkori Törökország alapítójának
mauzóleumát, találkozik Sezer elnökkel, valamint Ali Bardakogluval, a vallási
ügyek igazgatóságának vezetőjével és a görög ortodox egyház egyik
pátriárkájával. Szeptemberben Benedek pápát levélben figyelmeztette Mehmet Ali
Agca, II. János Pál egykori török merénylője, hogy ne menjen Törökországba, mert
élete veszélybe kerülhet.

Olvasson tovább: