Barbra Streisand politizál

Az énekesnő 12 év után először lépett színpadra New Yorkban.
A közönség egy darabig élvezhette csak a slágereket, majd a színpadon megjelent
egy Bush elnököt imitáló színész is, aki egy komplett idiótának állította be az
elnököt.
A közönség egy része udvariasan megtapsolta a túl hosszúra nyúlt előadást,
viszont többen, akik inkább a dalokat hallgatták volna, közbekiabáltak. Ez a
köztudottan liberális politikai nézeteket valló énekesnőből a „fogd be, ha nem
tetszik” mondatot váltotta ki.
Tuberkulózis az Európai Unióban?
Akár súlyos tuberkulózisjárvány is fenyegetheti az Európai Uniót az olyan
gyógyszereknek ellenálló kórokozók miatt, amelyek Kelet-Európában és
Közép-Ázsiában pusztítanak – figyelmeztetnek a Nemzetközi Vöröskereszt
illetékesei.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megállapította: az új kórokozók mind az
unió határain pusztítanak. Az évi 450 ezer európai és közép-ázsiai esetből 70
ezerért új kórokozó a felelős.
Visegrádi adok-kapok

Szópárbaj alakult ki Gyurcsány Ferenc és Robert Fico között kedden a
Visegrádi Négyek létrejöttének 15. évfordulója alkalmából rendezett találkozón.
Elmaradt a csúcstalálkozó alkalmából tervezett magyar–szlovák miniszterelnöki
megbeszélés is, mivel Gyurcsány „általános és elvi álláspontként” leszögezte
továbbá: ha valaki „közel engedi a nacionalizmust a kormányhoz”, akkor ezzel
táptalajt ad a nacionalista, populista erők megjelenésének, megerősödésének.
Összeveszni nincs értelme – tette hozzá a magyar miniszterelnök. Fico ennek
ellenére kijelentette, hogy bármikor találkozna magyar kollegájával, és
megjegyezte, hogy Gyurcsány Ferenc biztos nem Szlovákiára célzott, amikor
nacionalizmusról és populizmusról beszélt.