Kereső toggle

Börtönlázadás Brazíliában

A rács sem akadály a bűnbandák előtt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Brazília egyik legbefolyásosabb és legfélelmetesebb bűnöző bandája példátlan
felfordulást okozott Dél-Amerika legnagyobb városában, Sao Paulóban. A Főváros
Főparancsnoksága (PCC) elnevezésű banda Sao Paulo állam börtöneinek több mint
egyharmadában szervezett lázadást, több nagyváros utcáin pedig rendőröket
támadtak és gyilkoltak meg a felbőszített bandatagok.



Fotó: AP

A zavargásokat az váltotta ki, hogy Sao Paulo börtöneiből 765 bűnözőt
szállítottak át az állam nyugati sarkába, egy különlegesen szigorúan őrzött
komplexumba. Köztük volt a PCC több vezetője is, akiket így akartak még jobban
elszigetelni a külvilágtól és a börtönbeli bandatagoktól. A hatóságok egyben
ezzel kívánták elejét venni a hétvégére tervezett börtönlázadásnak is, amelyről
korábban tudomást szereztek ugyan, mégsem tudták megakadályozni. Az állam egyik
közbiztonsági felelőse szerint számítottak rá, hogy az átszállítás kivált
valamilyen reakciót a PCC részéről, de arra nem gondoltak, hogy az ilyen
nagyszabású és kegyetlen lesz.

A transzferek megkezdése után az utcai bandák több mint száz támadást intéztek
éppen szolgálaton kívül levő rendőrök, külvárosi rendőrőrsök, járőröző
rendőrautók, sőt a tűzoltók ellen is. Szemtanúk szerint az egyik rendőrtisztet
vacsorázás közben, saját otthonában mészárolta le két álarcos fegyveres, máshol
házi készítésű bombát dobtak egy rendőrőrsre, de volt, ahol egy
tűzoltó-parancsnokságra támadtak fegyveresek. A közel húszmilliós Sao Paulo
közlekedése is szinte megbénult, mivel a randalírozó bandák buszokat gyújtottak
fel. Ezzel párhuzamosan közel hetven börtönben tört ki lázadás, amelynek során a
lázadók több mint kétszáz túszt ejtettek – többségében látogatáson lévő
rokonokat és a börtönőröket. A túszokat a lázadók később elengedték.

Sao Paulo városán kívül számos más városban is hasonló akciókra került sor. A
négy napig tartó zavargások után a halálos áldozatok száma meghaladta a százat.
Az akciókat valószínűleg a börtönökbe becsempészett mobiltelefonok segítségével
koordinálták a bandavezérek cellájukból. Az öszszehangolt támadásokra néhány
nappal azután került sor, hogy Sao Paulo állam bejelentette, hogy területén 54
százalékkal csökkent a gyilkosságok száma az elmúlt hét év során. Ugyanebben az
időszakban ugyanakkor az állami börtönök lakóinak száma közel 70 százalékkal
nőtt. A bűnözés visszaszorítása várhatóan fontos kampánytéma lesz Brazília idei
elnökválasztásakor.

Puskaporos hordók a latin börtönök

Egyes emberi jogi szervezetek már régóta kongatják a vészharangot
Latin-Amerika túlzsúfolt börtönei miatt, ahol a lázadás és a bűnözés egyre
inkább növekvő méreteket ölt. A fegyházakban lévő körülmények ugyanakkor gyakran
embertelenek.

Az ENSZ adatai szerint közel 590 ezer ember ül rács mögött Latin-Amerikában. A
börtönökben gyakran 2-4-szer annyi elítélt vagy ítéletre váró gyanúsított van,
mint amennyit az intézmények elbírnának. A túlzsúfoltság mellett több helyen
nincs áram vagy folyóvíz sem.

A börtönlakók egyre többször szerveznek lázadásokat, éhségsztrájkokat, és az
infrastruktúra hiányosságai miatt gyakoriak a tűzvészek is. A börtönfalakon
belül is megjelent a drog, a prostitúció, és az erőszak minden formája. Az
embertelen körülmények nem csak Brazíliára jellemzőek, a térség más országaiban
sem jobb a helyzet.

Mexikó börtönei is rendkívül túlzsúfoltak: a főváros egyik legkeményebb
börtönében például négy börtönőr jut 300 rabra, akiknek többségét gyilkosság,
emberrablás, fegyveres rablás és drogkereskedelem miatt ítélték el. Az agresszív
rabok kezelése külön problémát jelent. A cellákban megjelentek a becsempészett
fegyverek, drogok és mobiltelefonok. A börtön biztonsági vezetője szerint a
kisebb-nagyobb bűnbandák tagjai aktívak tudnak maradni a rács mögött is –
általában látogatóik vagy ügyvédeik segítségével.

Argentínában tavaly tűz tört ki az egyik főváros melletti börtönben, miközben a
hatóságok egy felkelést próbáltak leverni.

Az áldozatok többsége ellen az ítélet még meg sem született.

Egy később készült jelentés rávilágított, hogy a börtön lakóinak 90 százaléka
hasonló cipőben járt. Sokak akár egy évnél hosszabb időt is tölthetnek rács
mögött, mire megszületik ügyükben az ítélet. Az állam semmivel nem kompenzálja
azokat, akiket végül ártatlannak nyilvánítanak. A börtönök itt is túlzsúfoltak:
az elmúlt hét évben lakóik száma megkétszereződött.

Hasonló állapotok uralkodnak Bolíviában is, ahol ráadásul egészen sajátságos
helyzet alakult ki: több mint 1200 gyerek él a börtönökben a büntetésüket töltő
szülőkkel együtt. A törvények szerint a hat év alatti gyerekek a cellákban
maradhatnak, de a gyakorlatban sokkal tovább maradnak ott, hiszen gyakran senki
nincs, aki gondot viselne rájuk. Így viszont rendszeresen kapnak ételt, és részt
vehetnek egy államilag finanszírozott oktatási programban is. A gyermekek száma
a nyolcvanas évek után nőtt meg a börtönökben, amikor a kormány keményen
fellépett a drogkereskedelem ellen. Ekkor sok esetben egész családok kerültek
rács mögé, mivel a gyermekeknek nem lett volna hová menniük.

A főparancs-nokság

A Főváros Főparancsnoksága (PCC) nevű bűnszövetkezetet Sao Paulóban hozták
létre 1993-ban olyan rabok, akik túlélték Brazília legkegyetlenebb
börtönmészárlását, amelynek során a rendőrség 111 elítéltet ölt meg egy lázadás
leverésekor. Bár a csoport kezdetben csak jobb körülmények létrehozását
követelte a túlzsúfolt brazil börtönökben, később fokozatosan átvette több
börtön irányítását, és megkezdte egy komolyabb hálózat kiépítését. Az elítéltek
köreiből toborzott új tagok állítólag egy beavató rituálén vesznek részt,
amelynek során fogadalmat tesznek rendőrtisztek elrablására.

A csoport az évek során az egyik legfélelmetesebb és legveszedelmesebb
bűnbandává nőtte ki magát, amely bankrablásokra, kábítószer- és
fegyverkereskedelemre, emberrablásra és börtönlázadások megszervezésére
specializálódott. Az összehangolt akciókat a cellákba becsempészett
mobiltelefonokkal szervezték meg. Egyes kommentátorok szerint a bűnözők
szervezés terén sokat tanultak olyan baloldali forradalmároktól is, akikkel
korábban közös cellán osztoztak. A banda 2001-ben szervezett először
börtönlázadásokat. (BBC)

Olvasson tovább: