Kereső toggle

Európai forgatókönyvek

Rózsaszíntől a feketéig

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A CIA néhány hónappal ezelőtt megjelent geopolitikai tanulmánya kissé dodonai módon optimista esetben növekvő politikai és gazdasági befolyást, gazdasági növekedést remélt az Európai Uniónak, ugyanakkor – kedvezőtlen körülmények esetén – azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy 15-20 éven belül a mai formájában megszűnik az EU. A múlt heti csúfos választási kudarc után újra széles skálán szóródnak a vélemények: egyesek már temetik az eurózónát, sőt magát az uniót is, mások pedig továbbra is szuperhatalomként vizionálják Európát. A Guardian cím? angol napilap cikkében a lehetséges forgatókönyveket foglalta össze.



Az európai alkotmány egy "humbug" – hirdeti a tábla Londonban. Népszer? a francia vétó Fotók: Reuters 

A legpesszimistább forgatókönyv szerint az alkotmány francia és holland elutasítását dominóeffektusként követi a dán, a lengyel és a cseh nem, ami legitimitási krízishez, illetve a nemzeti politizálás újraerősödéséhez vezet. Az euró-zónában folytatódik a recesszió, a fokozódó politikai nyomás eredményeként az Európai Jegybank olyan intézkedéseket hoz, amelyeknek következtében nő az infláció. A lap szerint a krízis mélypontjaként Olaszország bevezeti az "új lírát", amelynek értékét az angol fonthoz, a kínai jüanhoz és a dollárhoz rögzítik. A politikai krízis 2008-ban éri el a mélypontot, amikor a 400 ezres lakosságú Málta lesz az unió soros vezetője; az Egyesült Államok brit, lengyel és olasz támogatással megtámadja Iránt, hogy rákényszerítse nukleáris programjának feladására. A mélyülő gazdasági krízistől kétségbeesett Gordon Brown miniszterelnök népszavazást kezdeményez Nagy-Britannia EU-ból való kilépéséről, illetve az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Övezethez való csatlakozásról. A referendum sikeres – ez valószínűleg az angol lap szívéhez közel álló fordulat –, a végső eredmény mindkét kérdést illetően igen. Lakossága elutasítása miatt Törökország leállítja a csatlakozási folyamatot, és csatlakozik az Egyesült Államok támogatásával életre hívott Közel-Keleti Föderációhoz. 

A Guardian által felvázolt másik lehetséges forgatókönyv sem sokkal bizakodóbb. Eszerint a politikai kezdeményezéseket megakasztja a körülményes szavazási rendszer, mindeközben szép lassan kimúlnak a korábban elindított gazdasági reformok is. Az új német kancellár – Angela Merkel – által bevezetett gazdasági reformok jótékony hatása az unió gazdaságát is növekedési pályára állítja. Mindeközben az euróövezethez tartozó kisebb országok folyamatosan rossz szemmel nézik, hogy Franciaország, Németország és Olaszország továbbra sem teljesíti az euró bevezetésekor megszabott szigorú költségvetési szabályokat. A politikai folyamatok csak lassan döcögnek. A nagy országok kormányai megpróbálják az elutasított alkotmány egyes elemeit megmenteni, kísérletet tesznek például egy közös EU-külügyminisztérium létrehozására. Ezek a próbálkozások azonban megfeneklenek az érdekeik érvényesítéséért harcoló kis országok ellenállásán. Mindeközben az angol miniszterelnök soros elnökként való ténykedése elismerést vált ki Európa-szerte. A csatlakozási tárgyalások csigalassúsága miatt Törökország visszavonja csatlakozási kérelmét. Ezzel párhuzamosan, a francia parlament ellenállása miatt, veszélybe kerül Románia és Bulgária 2007-es csatlakozása. 

A Guardian felvázol egy kicsit optimistább verziót is, amely azonban további gazdasági recesszióval és szocialista francia–német vezetéssel számol: 2007-ben Laurent Fabius megnyeri
a francia elnökválasztást, Schröder pedig túléli a népszerűségvesztést, a gazdasági élet viszont továbbra is stagnál. Franciaország, Németország és Olaszország továbbra is magas munkanélküliséggel, nagy költségvetési hiánnyal és alacsony termelékenységgel küzd. A lap szerint nő ugyanakkor a politikai koherencia: a NATO felbomlását követően francia–német–belga kezdeményezésre brüsszeli központtal megalakul a közös európai haderő.

A lap felvázol egy tökéletesen utópisztikus forgatókönyvet is, amelyet Jacques Delor álmának nevez. Ez pedig a következőképpen szól: az alkotmányt a nemmel szavazó országok kéréseinek megfelelően újrafogalmazzák. Ennek megfelelően létrejön az EU-elnöki poszt, amelyet legelőször megosztva tölt be Nicolas Sarkozy és Tony Blair. Őket öt év után a frissen belépett Törökország egykori elnöke váltja fel az immár több mint harminc tagállamot számláló, gazdaságilag is szárnyaló szuperhatalom élén, amelynek immár tagja az újraegyesített Ciprus, Oroszország és Izrael.

Olvasson tovább: