Kereső toggle

Déjá vu

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Jó lenne reménykedni, de akit egyszer megharapott a pitbull, az a tacskótól is fél. Az, aki hitt az oslói folyamatban, és csalódnia kellett, vagy az, aki eleve gyanakvóan tekintett Arafat ígéreteire, magára vállalva a Kasszandrák hálátlan szerepét, most sem tud osztozni a kötelező optimizmusban.

Az új, kedden ünnepélyesen bejelentett hudna, tűzszünet előfutára lehet egy lassú, de nyugalomhoz vezető folyamatnak, és az intifáda folytatásának is, hiába jelentették be annak végét. Abbász Sarm-es-Sejkben tett kijelentése – "fegyverekkel semmit nem lehet elérni, érvekkel mindent" – gyanakvóvá teszi a Közel-Kelet történelmét ismerőket. Mert mi az a "minden", amit Abbász el akar érni? A sokat látott olvasó visszaemlékezhet, hogy Arafat is akkor robbantotta ki az intifádát, amikor rájött, hogy az a bizonyos "minden" nem akar bekövetkezni, mert Izrael csak nem akarja felszámolni saját magát, és leoltani a villanyt. Igaz, Arafat meghalt, de biztos, hogy annak a bizonyos "mindennek" a követelése is sírba szállt vele? Ez az a pont, ahol nem árt az óvatosság, mert Abbász magát Arafat örököseként deklarálta, és bejelentette, hogy sem Jeruzsálem kérdésében, sem a menekültek visszatérésében (magyarról magyarra fordítva: Izrael lassú leradírozásában a térképről) nem hajlandó engedni. Lehet, hogy ez választási fogás volt, és lehet, hogy Abbásznak tényleg elege lett a vérontásból, sőt talán az is lehet, hogy komolyan megbékélt Izrael létével, és hajlandó lesz kompromisszumokra. Ezt azonban most nem tudhatjuk, és szavai vagy tettei egyelőre nem ezt támasztják alá. Az elmúlt tíz év tapasztalatai pedig arra tanítanak, hogy Izraelnek csínján kell bánnia a biztonsága rovására tett gesztusokkal, mert most is öt évre volt szükség, hogy úgy ahogy kijavítsa a naiv politikusok által elkövetett szarvashibákat.

Mindehhez hozzájön, hogy mindazt, amiben most Egyiptomban a felek megegyeztek, már hallottuk valahol. Az erőszak teljes beszüntetése, az izraeli hadsereg kivonulása – konkrétan Ciszjordániából – és első körben öt város ellenőrzésének átadása a palesztinoknak már ismerősen hangzó lépések, és a folytatás is ismerős. Az eddigi "ez most már biztos, hogy tartós lesz" tűzszünetek jó, ha néhány napig, esetleg hétig tartottak, főként azért, mert csak a Palesztin Hatóságra vonatkoztak, vagyis a Hamasz továbbra is szabadon garázdálkodhatott. A terrorszervezet most sem érzi magára nézve kötelezőnek a hudnát, azzal hogy egyelőre kivárják, teljesíti-e Izrael a követeléseiket. A megszokott forgatókönyv szerint Izrael nem teljesíti a teljesíthetetlen követeléseket – jelen esetben az összes, több mint nyolcezer palesztin fogoly szabadon bocsátását, hanem csak kilencszáz fogoly elengedésébe egyezett bele, akik nem terroristacselekményekért kerültek börtönbe. De ha Izrael meg is tenné ezt a nyilvánvaló őrültséget – vagyis magára zúdítana több ezer terroristát, most amikor végre sikerült a Hamaszt meggyengítenie a terrorszervezet akkor is találna valami ürügyet, vagy újabb és újabb követelésekkel állna elő. A folytatás így szinte borítékolható: a Hamasz mihelyt egy kicsit is új erőre kap, újra kezdi támadásait – ha nem Izraelben elkövetett robbantásos merényletekkel (ezek végrehajtása ugyanis egyelőre a kerítés, az ellenőrzések miatt nehézzé vált, de ha a szigor enyhül, újból veszélyt jelenthetnek), akkor minden eddiginél több Kasszam-rakéta kilövésével Izrael területére, főleg Szderotra. A megegyezésből ugyanis most is, mint eddig mindig egy apróság hiányzott: az hogy a palesztin fél elkötelezze magát a terror, a Hamasz felszámolására, üldözésére. 

Ismét elsikkadt a legfontosabb szempont, ami nélkül nem lehet előbbre lépni. Amíg terror van, addig izraeli válaszlépés is van. Amíg palesztinok millióiban táplálják a reményt, hogy Izrael végső veresége, és a helyén megszülető palesztin állam létrejötte reális cél, és amíg folyik a vallási uszítás, addig lesznek terroristák. Amíg a Hamasz behálózza a palesztin területeket, addig zsarolással, ígérettel, fanatizálással újabb és újabb bombatöltelékeket toborozhat. Tehát századszorra is csak azt lehet elmondani, hogy amíg van terror, addig a hudna mindig veszélyben van, és amíg nem kezdődik meg ellene a kíméletlen harc minden fronton, addig a történelem ismételni fogja önmagát, és még sokszor lesz déjá vu érzésünk. Ezt az érzést csak a palesztinok tudják elhessegetni.

Olvasson tovább: