Kereső toggle

Mi áll a választások mögött Fehéroroszországban?

A nép marasztalja Lukasenkót

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Belorussziában (Fehéroroszországban) október 17-én zajlottak le a parlamenti választások, valamint
a népszavazás arról, kapjon-e jogot Lukasenko, hogy harmadszor is induljon az elnöki tisztségért. 

A számlálóbizottság adatai szerint a választók 77 százaléka szavazott rá, míg az ellenzékből senki sem jutott a parlamentbe. "Lukasenko még elnök lesz egy jó ideig – amíg csak a Kremlben másképp nem döntenek" – reagált a történtekre az amerikai sajtó. A Washington Post szerint a belorusz elnök még az eddiginél is szorosabb függőségbe került Moszkvától, amit "Putyin imperialista törekvéseivel" magyaráz. Ezenkívül úgy látja, Belorussziában a választók több mint fele a diktatúra megerősödése ellen voksolt az elmúlt vasárnap. 



Alexander Lukasenkót tájékoztatják az örvendetes népszavazási eredményről. Évtizedes díszletek Fotó: Reuters

Az vitathatatlan tény, hogy a szóbanforgó rendszer igen távol van a nyugati demokrácia ideáljaitól; de azt, hogy a beloruszok többsége Lukasenko ellen szavazott volna – a demokrácia eszméinek győzelméért – erős gyanakvással kell fogadni. 

A nyugati megfigyelők, és őket követően az amerikai sajtó és az EU vezetése kijelentették, hogy a választásokon nyilvánvaló szabálysértések történtek, és a végeredmény "megigazításáról" is tények tanúskodnak. Ez elképzelhető. Megtörténhetett, hogy "Európa utolsó diktátora" – ahogy a Nyugat nevezi Lukasenkót – és csapata szépítettek az adatokon. Lehet, hogy nem 77 százalékot kapott, hanem csak alig több mint 50-et. A demokrácia törvényeinek értelmében azonban ez is elegendő. Emlékezzünk csak vissza a Gore és Bush közötti szoros versenyre; bár az utóbbi mindössze pár ezernyi szavazattal előzte meg ellenfelét (egy 300 milliós országban), amaz kénytelen volt elismerni a győzelmet.

Belorussziában soha senki nem fogja megtudni, pontosan hány szavazat is volt; ennek ellenére nehezen hihető a Gallup Intézet közvélemény-kutatásának eredménye, mely szerint az országnak kevesebb mint fele támogatja csak a jelenlegi elnököt. Úgy gondolom, itt a Nyugattal együtt azt vélik valóságnak, amit látni szeretnének. Jómagam egyáltalán nem vagyok ellensége a nyugati demokrácia értékeinek, és nem tartom jó dolognak a diktatúrát, bárhol is legyen a világon. Ugyanakkor egy független elemző szemszögéből szeretném látni az ország helyzetét. Ami pedig
Belorussziát illeti, az ott fennálló valóságos helyzetből kiindulva állítom: a lakosság nagyobbik része támogatja Lukasenko diktátort.

Céljai elérése érdekében Lukasenko kifinomultan használja ki Oroszország érdekeltségét Belorussziában, erősíti országa gazdaságát az orosz kereskedelmi kapcsolatok hasznával és az oroszoktól érkező olcsó nyersanyagokkal, melyek közül a legjelentősebbek a gáz és a kőolaj. Belorusszia exportjának 62 százaléka Oroszországban talál gazdát, míg az import 65 százaléka érkezik ugyaninnen. A kedvezményes áron érkező orosz gáz és kőolaj nemcsak az államot teszi fontos gazdasági szereplővé, hanem lehetővé teszik a GDP évi 5 százalékos növekedését is. Megtartva az állami gazdaságirányító szerepét, Lukasenko rendszerének sikerült féken tartania az inflációt és stabilan fenntartania az állam szociális programjait, elsősorban a nyugdíjak és támogatások esetében. Ez kétségtelen rokonszenvet keltett Lukasenko iránt, különösen az idősebb és középkorú generációkban, akik a tulajdonképpeni választópolgárságot jelentik. A differenciált adózási rend, és az a tény, hogy nem 

engedte meg a helyi oligarchák aránytalan térnyerését, további szavazókat jelent Lukasenkónak, annál is inkább, mivel közismert az ukrán, illetve orosz oligarchák befolyása országaik köz- és politikai életére. A beloruszok tartanak az oligarchák térnyerését kísérő jelenségektől, a bűnözés és a terrorizmus robbanásszerű elterjedésétől. Ezt a félelmet kampányában remekül kihasználva Lukasenko nemrég bejelentette, hogy az ő "uralkodása" alatt egyetlen belorusz állampolgár sem lett terrorcselekmény áldozata.

Mindenféle politikai demagógia ellenére Lukasenko elvitathatatlan érdeme, hogy a lakosság zöme számára stabilitást biztosított, amiből nagy hiány volt az elmúlt években a szomszédos Oroszországban és Ukrajnában. Csoda-e, ha a lakosság nem Lukasenko ellen lép fel?

Természetesen Belorussziában sok ellenzője akad a fennálló rendszernek. Nyilvánvalóan létezik ellenzék, amely ellen nem éppen demokratikus módszerekkel harcol a rendszer, sőt gyakran alkalmaz nyilvánvalóan diktatórikus módszereket. A fennálló rendszer pártján álló orosz egyes csatorna is a minszki ellenzék tüntetéseinek feloszlatását ábrázoló képsorokkal kezdi híradásait. Lukasenkót újabban Moszkvában is "Európa utolsó diktátorának" nevezik. Az orosz média egyébként már régen nem áll Lukasenko oldalán, mivel nemcsak az ellenzéket és a civil szervezeteket semmisíti meg előszeretettel, hanem a sajtószabadságot is nyersen korlátozza. Az a legkevesebb, hogy az ellenzéki tüntetéseket feloszlató rendőrök a tudósítókat a tüntetőkkel azonos "elbánásban" részesítik. 

Fontos megérteni, miért támogatja ezt a rendszert a háztartási problémákkal, nem a demokrácia magas ideáival elfoglalt beloruszok többsége mindennek ellenére, mint ahogyan azt is meg kell értenünk, hogy – minden nézeteltérés ellenére – miért támogatja Moszkva ezt a rendszert.

A válasz egyszerűnek tűnik: Moszkvának szüksége van Lukasenkóra, hiszen ő ugyanolyan madárijesztő szerepet játszik a külpolitikában, mint Zsirinovszkij odahaza. Másrészt az oroszoknak fontos egy stabil belorusz állam. Kétségtelen, ha nem szolgálja ki Moszkva igényeit – noha a megszavazott alkotmánymódosítás ezt lehetővé teszi –,
Lukasenko nem fogja megkezdeni harmadik elnöki ciklusát. 

Miért van szüksége a belügyi problémákkal küszködő Oroszországnak a Belorusszia feletti kontrollra? A nyugati média szerint Putyin nagyhatalmi törekvései vannak a háttérben. Véleményem szerint azonban a fő ok a félelem. Az a félelem, amit történelmi idők óta érez a Nyugat Oroszország iránt, és Oroszország a Nyugat iránt. E félelemnek és csalódottságnak, amivel az orosz emberek és politikusaik viseltetnek a Nyugat iránt, az adja az alapját, hogy a Nyugat nem tartotta be ígéreteit. Gorbacsovnak, később Jelcinnek, sőt még Putyinnak is azt ígérték, a NATO nem fog Oroszország határaihoz közelíteni. Azonban az Európából és a Baltikumból kivonuló orosz csapatok nyomában a NATO katonái jelentek meg, felépítve bázisaikat az orosz határok közelében.

Belorussziára katonai szempontból is végletesen nagy szüksége van Oroszországnak: elsősorban mint kordon játszik fontos szerepet, másodsorban politikai-katonai felvonulási terület. Nyilvánvalóan árulkodik erről a belorusz hadsereg modernizációja, friss orosz fegyverekkel történő ellátása és létszámbeli növelése. Szakértők elemzése szerint a belorusz hadsereg teljesítőképességben és létszámban is felülmúlja a francia és a német hadsereget együttvéve. Ennek oka pedig az az átkozott félelem, ami a mai napig elválasztja Oroszországot a Nyugattól.

Olvasson tovább: