hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Emberi mulasztás vagy embertelenség?
Kettős repülőszerencsétlenség pár perc alatt

2004. 08. 30.
Két utasszállító repülő zuhant le szinte egy időben kedden Oroszországban. A kilencven halálos áldozatot követelő szerencsétlenség mögött az orosz hatóságok terrortámadást gyanítanak. 

A mindössze néhány percnyi eltéréssel lezuhant gépek egyike a Volga-Aviaexpress által működtetett Tu–154-es volt, negyvenhat utassal a fedélzetén, amely 10 ezer kilométeres repülési magasságból zuhant le Rosztov város közelében. Három perccel ezután a légiforgalmi irányítók jelezték, hogy Moszkvától körülbelül 150 kilométerre, Tula környékén elvesztették a kapcsolatot a fekete-tengeri üdülőhelyre, Szocsiba tartó Szibir Tu–134-es géppel, amelyen negyvennégy utas tartózkodott. A gép roncsaira csak szerdán reggel találtak rá. 

Az orosz hatóságok terrortámadást gyanítanak a két gép lezuhanása mögött, mivel a Volga-Aviaexpress gépe a katasztrófa előtt gépeltérítést jelzett a központnak. E feltételezés mellett szól az is, hogy a katasztrófák éppen megelőzték a vasárnap esedékes csecsenföldi elnökválasztást, ahol a lázadó szeparatisták azzal fenyegetőznek, hogy erőszakkal zavarják meg a szavazást. A mérsékelt csecsen szeparatisták ugyanakkor máris tiltakoztak a vád ellen, orosz propagandának minősítve azt, és kijelentve, hogy támadásaik csakis katonai célpontokra irányulnak, és a repülőgép-szerencsétlenségekhez nincs közük. 

A Szövetségi Biztonsági Szolgálat vezetője, Nyikolaj Zaharov szerint ugyanakkor lehetséges, hogy technikai hiba vagy gyenge minőség? üzemanyag használata, esetleg pilótahiba okozta a két repülőgép katasztrófáját, melynek legalább egy külföldi állampolgár, az ötvenes éveiben járó David Cohen is áldozatul esett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!