hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elhunyt az osztrák elnök

2004. 07. 12.
Két nappal azelőtt, hogy átadhatta volna hivatalát Heinz Fischernek, aki 2010-ig Ausztria államelnöke lesz, elhunyt Thomas Klestil osztrák államfő. Hétfői szívrohama után már nem tért magához, kedden, nem sokkal éjfél előtt beállt haláláig.



Thomas Klestil. Utoljára Magyarországon járt Fotó: Reuters

Az 1933-ban Bécsben született Thomas Klestil rendkívüli karriert futott be. 

A szociáldemokrata villamosvezető fia diákkorában a katolikus néppárthoz csatlakozott. Később diplomataként elérte mindazt, amit elérhetett: nagykövet volt az Egyesült Államokban, majd az osztrák külügyminisztérium főtitkára lett. 

Klestilt 1992-ben választották először elnökké, miután sikerült meggyőzni a múltja elhallgatásával botrányba keveredett Kurt Waldheimet, hogy ne vállaljon egy esetleges kudarcot, és legyőzte Rudolf Streicher szociáldemokrata jelöltet. 

Klestil sok mindent ígért, mielőtt megválasztották, így azt is, hogy "aktív államelnök” lesz. Csakhogy az osztrák alkotmány az elnök hatáskörét szorosan behatárolja. Klestil kisebb-nagyobb vitákba bocsátkozott az osztrák kancellárokkal arról, hogy ki fogja Ausztriát külföldön képviselni, és ezekben a vitákban rendre alulmaradt. 

A néhai osztrák elnök már Washingtonban, osztrák követként mindent megtett azért, hogy Ausztria javítsa kapcsolatait a zsidó világgal. Ő volt az első osztrák elnök, aki 1994 novemberében Izrael államát meglátogatta, és a knesszet előtti emlékezetes beszédében elismerte, hogy voltak osztrák tettesek, akik vezető szerepet játszottak a népirtásban.

Thomas Klestil mindent megtett azért, hogy Ausztria belépjen az EU-ba, és neki köszönhető, hogy létrejött a közép- és délkelet-európai elnökök évente megrendezett találkozója. Az utolsóra, amelyet Romániában rendeztek meg, a protokollt mellőzve elvitte Heinz Fischert, az új elnököt is.

Amikor az 1999-es választásokon a konzervatív Néppárt és a Szabadságpárt többséget kapott, Klestil féltette Ausztriát egy újabb elszigetelődéstől, ezért az alkotmányt tiszteletben tartva megpróbálta megakadályozni az új jobboldali koalíció létrejöttét. Mielőtt feleskette volna a Schüssel–Haider koalíció új kormányát, arra kényszerítette őket, hogy a kormánynyilatkozatban szögezzék le: tiszteletben fogják tartani az emberi jogokat, és mindent megtesznek majd az idegengyűlölet és az antiszemitizmus ellen. Miután a jobboldali kormány kezdte leépíteni a szociális jogokat, Klestil elnök világosan kifejezte ellenvéleményét a szakszervezetek kongresszusán. Amíg a kancellár szociáldemokrata volt, addig Klestil élvezte a Néppárt támogatását, de miután Schüssel kancellár lett, és az elnök nem mondott le az alkotmányban megszabott összes joga gyakorlásáról, szembekerült a Néppárttal és a szélsőjobboldallal, ami nagyon megviselte az úgyis beteg államelnököt, akinek utolsó hivatalos, külföldi útja Magyarországra vezetett.

Az elnök koporsóját az elnöki hivatalba szállították, ahol két napig vehetnek búcsút tőle tisztelői. A gyász miatt az új elnök, Heinz Fischer július 8-ai beiktatása a szokásosnál visszafogottabb külsőségek mellett fog megtörténni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!