Kereső toggle

Amerika és Európa együtt ünnepelte a normandiai partraszállást

Beszélő viszony

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Számos államfő és több ezer veterán gyülekezett össze Franciaországban a normandiai partoknál, hogy megemlékezzen a nácik által lerohant Európa felszabadítására indított támadás hatvanadik évfordulójáról. A második világháború menetét – és az egész huszadik századot is – megváltoztató normandiai hadjáratban mintegy 250 ezer ember vesztette életét. A D-napi ünnepségek, valamint Ronald Reagan egykori amerikai elnök halálhíre alkalmat adtak arra is, hogy eltűnődjünk: hol tart ma a nyugati államok katonai szövetsége? 



George W. Bush és felesége, Laura. Sikeres európai turné Fotó: Reuters

Legelőször az tűnik szembe, hogy ez a szövetség bajban van. A hidegháború befejeztével megszűntek azok az okok, melyek miatt a NATO-t eredetileg megalapították, az iraki beavatkozás pedig erősen megosztotta a szervezetet. A teljes egészében védelmi célokra berendezkedett Észak-atlanti Szerződés Szervezete ma már inkább világszerte beavatkozásokat bonyolít, gondoljunk csak az afganisztáni, illetve koszovói missziókra. A következő egy év feladatai során mindenesetre alighanem el fog dőlni, hogy fennmarad-e a NATO, vagy pedig szétesik. Az iraki beavatkozás kapcsán kipattant feszültségek – főként a frankogermán, illetve angolszász világ közötti éles ellentétek – erős politikai töltetet adtak a mostani megemlékezéseknek. A legnagyobb kérdés az volt, hogyan fog George Bush amerikai, illetve Jacques Chirac francia elnök egymással kijönni, tekintve, hogy utóbbinak még csak fehér házi meghívása sincs az utóbbi időben. A közvéleményt viszont – elsősorban Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban – annyira foglalkoztatja a normandiai partraszállás, hogy a hatvanadik évforduló megünneplése világraszóló eseménnyé vált. 

A két vezető nyilvánvalóan inkább a közös pontokat kereste beszédében. Bush elnök hangsúlyozta: a veteránok örök tisztelet részesei, és Amerika ismét meghozná ugyanazt az áldozatot barátaiért. "A háború megpróbáltatásaiban és a hatalmas áldozatok során elválaszthatatlan szövetségesek lettünk" – hangsúlyozta Bush, aki beszédében megemlékezett az ünnep előestéjén elhunyt egykori amerikai elnökről, Ronald Reaganről is. Ronald Reagan idejében Nyugat-Európa ugyanolyan értetlenül viszonyult az Egyesült Államok "agresszív" külpolitikájához, mint manapság.

Amikor az Egyesült Államok most elhunyt negyvenedik elnöke elhatározta, hogy fegyverkezési versenyre kényszeríti a szovjeteket, és véget vet a hidegháborúnak, ugyanúgy mindenfelől azt harsogták neki, hogy lehetetlen vállalkozás, mint Bushnak, aki az iszlámista terror ellen hirdette meg háborúját. Reaganről is azt mondták, hogy őrültséget csinál, az egész vissza fog ütni, az ellenség pedig csak vérszemet kap.

A Reagan-vonal folytatói hisznek abban, hogy Amerika jótékony és hatékony, az ellenfelek viszont ma is úgy tartják, hogy az Egyesült Államok korrupt, erőszakos és kudarcra van kárhoztatva. Sőt mi több: John Kerry jelenlegi demokrata elnökjelölt már Reagan idejében is arrogánsnak és elnyomónak tartotta az amerikai külpolitikát. Reagan a "gonosz birodalmával" szállt szembe, "Bush pedig a gonosz tengelyével". 

Chirac francia elnök is inkább a közös múlt üzenetére koncentrált, amikor arról beszélt, hogy Amerika Franciaország "örök szövetségese". Chirac szerint ugyanakkor a francia–német megbékélés megmutatta a világnak, hogy a gyűlölködésnek nincs jövője, s hogy a békéhez vezető út mindig rendelkezésre áll. A megbékélés jegyében hívták meg most először a normandiai ünnepségekre az orosz elnököt és a német kancellárt. Gerhard Schröder kancellár barátságosan megölelte Chiracot, miután kijelentette: a szövetségesek nem Németország fölött, hanem Németországért arattak győzelmet. Schröder csak a többnemzetiség? ranville-i temetőt látogatta meg, de kihagyta a La Cambe-i német sírkertet, ahová a Waffen SS-katonáit temették, nem kis belpolitikai vitát kavarva ezzel hazájában. Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a mostani meghívó talán feledteti a keser? emléket, amikor tíz évvel ezelőtt nem hívták meg az oroszokat az évfordulóra, pedig a legnagyobb emberáldozatot ők hozták a náci Németország legyőzésében. Putyin elnök volt mindenesetre az egyetlen államfő, akinek arcán az ünnepségek során végig nemigen jelent meg mosoly.

A partraszállás: az önfeláldozás napja

Winston Churchill egykori brit miniszterelnök a második világháború "legbonyolultabb és legnehezebb" műveletének nevezte a normandiai partraszállást. A D-nap volt a szövetségesek nyugat-európai inváziójának kezdete, valamint a náci Németországgal folytatott háború fordulópontja is egyben. Az oroszok már javában Berlin felé tartottak, a szövetséges parancsnokok viszont úgy döntöttek: kell nyitni egy második frontot is a Nyugat-Európa nagy részét elfoglaló németekkel szemben. Sok ezer, főként amerikai és kanadai katona csatlakozott a brit tengeri, légi és földi erőkhöz Dél-Angliában, hogy felkészüljön az Overlord-műveletre, amely összességében rendkívül kockázatos és költséges vállalkozás volt, azonban Franciaország felszabadítása nyilvánvalóan nagyban befolyásolta a háború kimenetelét. A történészek szerint viszont a partraszállás sikere egyáltalán nem volt magától értetődő, a kudarc pedig katonai és politikai katasztrófához vezetett volna. Omaha Beachen valóban úgy tűnt: közel a vég, amikor partot érve százával pusztultak az amerikai katonák az ellenséges tűzben. 

Ezenfelül vita volt az amerikaiak és a britek között abban, hogy hol szálljanak partra. Az amerikaiak ragaszkodtak Észak-Franciaországhoz, a britek viszont szívesebben folytatták volna az itáliai hadjáratot, amely már odavonta a német csapatokat. Végül mégis Normandiára esett a választás, bár egyértelm? volt, hogy nehezebb lesz. Ahogy egyezségre jutottak a szövetségesek, azonnal helyreállt a legnagyobb összhang is közöttük. Elképesztően egységes fellépés volt – fogalmaznak történészek. Valahányszor Churchill látni akart egy parancsnokot, soha nem tudta, angol vagy amerikai tisztet várjon-e. A siker záloga az volt, hogy végig titokban tudták tartani a készülődést, miközben meg tudták téveszteni Hitlert is. A megtévesztési kampány annyira jól sikerült, hogy Hitler visszatartotta egységeit, amikor már megjelentek a szövetségesek Normandiában, mivel azt gondolta, csak színlelt támadásról van szó.

A partraszállást több mint egy évig tervezték, a résztvevőket pedig hónapokig képezték. A nagyszabású légi és tengeri támadás több tényezőtől is függött: az időjárástól, a tengertől, és hogy sikerül-e titokban tartani. Eredetileg 1944. június ötödikére tervezték a műveletet, de a viharok miatt Dwight Eisenhower szövetséges főparancsnok a halasztás mellett döntött. Végül azonban az idő megjavult, és június hatodikán megkezdődött az Overlord-művelet, a történelem legnagyobb légi, tengeri és földi támadása, melynek során 156 ezer szövetséges katona szállt partra Normandiában, hogy megkezdje Európa régóta várt felszabadítását. 

A művelet valóban óriási kockázatokkal járt: könnyen katasztrófához vezetett volna, ha kiszivárogtak volna a támadás részletei, vagy ha el kellett volna halasztani. A Vörös Hadsereg akkorra már megállíthatatlanul masírozott Berlin felé, és alighanem tovább folytatta volna útját a Rajnáig, illetve az Északi-tengerig és a La Manche-csatornáig, ha nincs, aki útját állja. Van tehát miért hálásnak lenniük az európaiaknak, főként a franciáknak, akik igyekeztek is kifejezni az ünnepségek során köszönetüket. Nem valószín? azonban, hogy mindez sokat fog változtatni azon az elhidegülésen, amely az iraki háborúval kezdődött Amerika és Európa között. Az Egyesült Államok az öreg kontinensen állomásozó csapatai kivonását tervezi, amivel még inkább megnyílik az út egy szorosabb európai szövetség előtt. A tervezett európai alkotmány is szorgalmazza az önálló európai uniós védelmi politikát. Nagy-Britannia, Franciaország és Németország már megrendelték azokat a szállító repülőgépeket, melyekkel az európaiak nagy távolságra is tudják majd csapataikat szállítani. Ha pedig az embernek megvan a képessége valamire, miért ne használná? Ahogy azt elemzők megjegyzik, a normandiai partraszállás évfordulójára rendezett világraszóló ünnepségek során alighanem annak voltunk tanúi, hogy az Egyesült Államok még utoljára megállt egy pillanatra, mielőtt véglegesen eltávolodik Európától.

Olvasson tovább: