Kereső toggle

A brit kormányf 337 Kadhafi ezredes sátrában

Üzenet a b 369 nbánó haramiaállamoknak

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Stílszerűen egy beduin sátorban fogadta március végén Moamer el-Kadhafi líbiai államfő Tony Blair brit miniszterelnököt. Míg a Tripolitól délre fekvő pusztában lezajlott "csúcstalálkozó" nyomán az észak-afrikai ország vezetője azt reméli, végre kiléphet nemzetközi elszigeteltségéből, és egyben konzerválhatja hatalmát, a nyugati fél abban bízik, hogy a "haramiaállam" megszelídülésével a világ biztonságosabbá válik, és olcsó energiakészletek válnak elérhetővé.



A líbiai terror áldozatai: emléktábla a skóciai Lockerbie-ben. Egy magyar család is a felrobbantott gépen utazott Fotó: Reuters

Winston Churchill második világháborús látogatása óta először járt brit miniszterelnök Líbia földjén. Nem véletlenül volt a hosszú szünet: Líbia felelős például a skóciai Lockerbie fölött 1988 decemberében felrobbantott PanAm-járat elpusztításáért. A merénylet a március 11-ei madridi merényletekig a legsúlyosabb terrorista akciónak számított Európában. Kadhafi az utóbbi időben kiadta a szigetországnak a gyanúsítottakat, és kártérítést fizetett az áldozatok hozzátartozóinak. A líbiai vezető most ahhoz is hozzájárult, hogy a brit rendőrség nyomozókat küldjön a közeljövőben Tripoliba egy 1984-ben meggyilkolt londoni rendőrnő, Yvonne
Fletcher ügyének kivizsgálása érdekében. Fletchert egy politikai demonstráción lőtték agyon a brit fővárosban, ahol a szemtanúk szerint a líbiai nagykövetség épületéből dördült el a halálos lövés. Mindezek mellett pedig Kadhafi fegyvereket és robbanóanyagokat szállított az északír IRA terrorszervezetnek.

A britek még 1984-ben megszakították a diplomáciai kapcsolatokat Líbiával – a fent említett gyilkosság miatt –, és csak 1999-ben vették fel vele újra a kapcsolatot. A diplomáciai tárgyalások eredményeképpen Kadhafi tavaly decemberben bejelentette, hogy felszámolja Líbia nukleáris-, biológiai- és vegyifegyver-programját, és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség munkatársai előtt megnyitja országa kapuit. Míg a britek úgy vélik, a "finom erő", vagyis a békés, diplomáciai kapcsolatok vezettek eredményre, az Egyesült Államok szerint Kadhafi döntését nagyban befolyásolta a volt iraki diktátor, Szaddám Huszein sorsa is. 

A líbiai vezető, aki hajdan a Zöld Könyv szerzőjeként és ezredesi egyenruhában pompázó playboyként volt ismert, újabban elszánt partnernek mutatkozik a terrorizmus elleni harcban is. Kadhafi már 1998-ban letartóztatási parancsot adott ki Oszama bin Laden ellen, miután állítólag kis híján maga is egy iszlám szélsőségesek által elkövetett gyilkossági kísérlet áldozata lett. Kadhafi ugyanis sokak szemében nem számít igaz muzulmánnak, ezért állítólag a terroristák célpontjai között szerepel. Tripoli már letartóztatta az al-Kaida részeként működő Líbiai Iszlám Harci Csoport számos tagját, és a brit titkosszolgálat reményei szerint a Blairrel folytatott találkozó után a két ország hírszerzése között az információcsere felgyorsul majd.

Ugyanakkor sokan elhamarkodottnak tartják Tony Blair líbiai látogatását: szerintük ugyanis a Ronald Reagan által egyszerűen csak a "Közel-Kelet őrültjének" titulált Kadhafi messze áll még attól, hogy hiteles és megbízható partnerként lehessen kezelni. Országában belpolitikai reformoknak egyelőre nem sok jelét látni, és az amerikai külügyminisztérium által az emberi jogok helyzetéről készített jelentés sem fest rózsás képet: továbbra is elterjedtek a kínzások, az önkényes letartóztatások, és jellemző a nők elleni erőszak, illetve a törvényes eljárások hiánya is.

Többen sérelmezték azt is, hogy Blair a madridi merényletek áldozatainak gyászszertartásán való részvétele után egyenesen továbbutazott az észak-afrikai országba. A "haramiaállamok" közé sorolt Líbia maga is a terrorizmus támogatói közé tartozik, az egyes afrikai országok politikai ügyeibe való beavatkozásával pedig destabilizáló erőt képvisel a térségben. Kadhafi a libériai konfliktust fegyverszállítmánnyal támogatta, a zimbabwei diktátort pedig anyagilag segítette ki egy "nehéz pillanatban". Ezenkívül országa területén katonai kiképzést biztosított Sierra Leone, a Kongói Köztársaság, Csád és Burkina Faso brutalitásukról hírhedt gerilláinak is. Egyes szakértők szerint Kadhafi fellépése csak súlyosbította az afrikai országok hatalmi harcait, és az így legyengült államokban az al-Kaida és más szélsőséges iszlám szervezetek könnyen találnak támogatókra.

Blair elismerte, hogy megérti azokat, akik kétkedve fogadják látogatását, hiszen tudja, hogy sokan szenvedtek már Líbia tevékenysége miatt. Ugyanakkor a találkozóval két fontos üzenetet kívánt közvetíteni a terrorizmust "szponzoráló" államok felé: egyrészt, hogy Nagy-Britannia és az USA hajlandó szövetségre lépni olyan arab országokkal, amelyek fellépnek a terrorizmus ellen, és önként feladják fegyverprogramjaikat, másrészt pedig, hogy a "megszelídült" haramiaállamok számára megnyílik az út a "rehabilitáció" előtt. 

Ebbe pedig minden bizonnyal a kereskedelmi kapcsolatok fellendülése is beletartozik. A találkozóból ugyanis nemcsak Líbia profitálhat azzal, hogy nemzetközi elszigeteltsége megszűnik, és megszerezhet olyan befektetéseket, amelyekre égetően szüksége lenne az ország elavult infrastruktúrájának korszerűsítéséhez, hanem a nyugati világ is igen olcsón (egyes területekről akár hordónként egy dollárért) juthatna Líbia jó minőségű nyersolajához és gazdag földgázkészleteihez. A találkozó után a Shell és más társaságok máris üzleti tárgyalásokba kezdtek Tripolival, amelyek nyomán várhatóan több száz millió angol fontos szerződéseket sikerül majd nyélbe ütni.

Olvasson tovább: