Nadzsaf, a síita szent város az ajatollah temetésének idején. Versenyben Mekkával Fotó: Reuters
A bomba néhány perccel a pénteki ima vége után robbant a mecset bejárata előtt, amikor a muszlim hívők már kifelé tartottak az épületből. A templom leomló fala maga alá temette őket. A detonáció a környező épületekben is súlyos károkat okozott, ugyanakkor a mecset belső része ép maradt. A robbantás a síita muzulmánok egyik legfontosabb szentélyét érte, és Mohammed Bakir al-Hakim ajatollah személyében az egyik legbefolyásosabb vezetőjüket vesztették el. A Brookings Intézet egyik szakértője szerint az incidens súlya a muszlimok számára olyan, mint például a katolikusok számára a Szent Péter-bazilika vagy a betlehemi nagytemplom felrobbantása lenne.
A gyanúsítottak között szerepelnek rivális síita csoportok is, akikkel al-Hakim hatalmi harcban állt – ilyen például a Muktada Al Sadr sejk
által vezetett kevésbé tradicionális szervezet is. Bár al-Hakim, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelső Tanácsának (SCIRI) alapítója korántsem táplált Amerika-barát érzelmeket, bizonyos mérték? együttműködésre mégis hajlandó volt: a SCIRI-t öccse képviselte az amerikaiak segítségével megszervezett iraki kormányzótanácsban, és az ajatollah többször elítélte a szövetséges erők ellen intézett támadásokat. Beszédeiben ugyanakkor azt is egyértelművé tette: mindenkinek legfőbb érdeke, hogy Amerika minél előbb távozzon Irak földjéről.
Még ezt a korlátozott együttműködést sem nézte jó szemmel azonban Al Sadr, aki elsősorban a szegényebb fiatal síiták közül toborozza híveit. Az ajatollahoktól származó radikális vezér saját csoportját Jaish-e-Mahdinak nevezte el az után a 9. századi síita vezető után, aki a hagyomány szerint nyomtalanul eltűnt, de egy napon visszatér majd, hogy helyreállítsa a Földön az igazságot. Al-Sadr személyének a koalíciós erők is egyre nagyobb figyelmet szentelnek, különösen miután a közelmúltban egy bagdadi tüntetésből nyilvánvalóvá vált, hogy akár tízezreket is képes mozgósítani. Mivel az iszlám törvény bevezetését sürgeti, mélyen gyűlöli Amerikát, és egyre nagyobb létszámú csoportot gyűjt maga köré, a Pentagon szerint pedig Al Sadr Irak egyik legveszélyesebb embere. Ugyanakkor, bár a síiták közötti hatalmi harc nem elhanyagolható, sokak szerint nem valószínű, hogy egy síita bombát helyezzen el a saját vallása által szentnek tartott helyen.
Nem egyszer?bb a helyzet akkor sem, ha kiderül, hogy a tettesek a szunnita muzulmánok vagy Szaddám követői közül valók. A szunniták Irakban kisebbségben vannak, ám a Szaddám-éra alatt ők élvezték a diktátor kegyeit, miközben a síitákat a rendszer keményen üldözte. A két vallási csoport között feszülő ellentét így most akár polgárháborúba is torkollhat, ami nagymértékben megnehezítené Amerika dolgát: már nemcsak a koalíciós erőket érő támadásokkal kellene szembenézniük, hanem Irak sokféle politikai, etnikai és vallási csoportjainak belharcait is kezelniük kellene. Akkor pedig az ország stabilizálásával és a nyugati típusú demokrácia bevezetésével kapcsolatos terveik megvalósítását bizonytalan időre el kellene halasztaniuk.
2003. 09. 05. (VII/36)
