Kereső toggle

A Kurszkot követte a tengeralattjáró

Nyolc mázsa urán a tenger mélyén

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Alighogy lezajlottak a három évvel ezelőtt elsüllyedt Kurszk tengeralattjáróval kapcsolatos megemlékezések, az orosz hajókon újra elkezdtek lobogni a fekete zászlók. Az augusztus 30-án kilenc áldozattal elsüllyedt K–159-es azonban potenciálisan sokkal nagyobb veszélyt jelent a Kurszknál – a másfél évtizede nem üzemelő atom-tengeralattjáró 798 kilónyi nukleáris üzemanyaga ugyanis azóta is a hajón van. 



Új tengerészsírok Péterváron. A kis képen az elsüllyedt hajó Fotók: Reuters

Augusztus 12-én Oroszország a Haditengerészeti Flotta szomorú évfordulójára emlékezett: három éve pusztult el a Kurszk. A tévében leadtak néhány tengeralattjárókról szóló dokumentum-, illetve művészfilmet, a tengerészeknél pedig országszerte megemlékezéseket rendeztek. Alig valamivel később, augusztus 30-án ugyanabban a Barents-tengerben, ahol a Kurszk is odaveszett, újabb tengeralattjáró süllyedt el.

Természetesen a két eset nem teljesen egyforma súlyú: a Kurszk – az egyik legmodernebb és legnagyobb tengeralattjáró – hadgyakorlat közben pusztult el teljes legénységével együtt, míg a most elsüllyedt K–159-es évek óta leselejtezett, katonai feladatokra nem bevethető, negyvenéves szerkezet volt, vízkiszorítása alapján nyolcszor kisebb, mint a Kurszk. Már fegyver sem volt rajta, "csak" egy atomreaktor. Ez utóbbi azonban sokkal veszélyesebbé teszi a Kurszknál, mivel teljes üzemanyagát azóta sem távolították el a hajóról. 

A roncs 238 méter mélyen igen nagy nyomásnak van kitéve, a hajótest pedig erősen korrodálódott állapotban van, szemben az elsüllyedésekor igen jó állapotban lévő Kurszkkal. 

A tudósok emiatt attól tartanak, hogy a radioaktív üzemanyag előbb-utóbb szivárogni kezd, súlyos szennyeződést okozva a tengerben. 

A tengeralattjáró két vontatóhajó segítségével indult utolsó útjára, Gremiha bázisról a Poljarnij kikötő felé, ahol szétszerelés várt volna rá. 

A bontó helyett azonban a tengerfenékre került – ami önmagában még nem is lett volna olyan nagy tragédia, ha nem temetett volna el magával együtt embereket is.

A baleset pillanatában tíz tengerész tartózkodott a fedélzeten, őrájuk volt bízva a kikötés feladata. A K–159-es a víz színén haladt, kétoldalt egy-egy ponton tartotta. A fedélzeti nyílások egy kivételével le voltak forrasztva. Az eddigi adatok szerint a hármas fokozatú viharban elszakadtak a pontonok, ez okozta a süllyedést. Nem tudni viszont, hány matróznak sikerült kimásznia az egyetlen nyíláson, amikor világossá vált, hogy baj van; eddig mindössze három embert találtak, közülük kettőt már holtan. Az egyetlen túlélő, Makszim Cibulszkij főhadnagy megmenekülése is szinte csodaszámba megy: talány, hogyan bírta ki a tízfokos vízben ennyi ideig. Némelyek szerint azért, mert ő volt a legtestesebb hármójuk közül.

Cibulszkij esete táplálta a reményt, hogy lehetnek más túlélők is. A baleset a Barents-tengeri Kildin-szigettől mindössze néhány mérföldnyire következett be, így ennek partvidékét napokig kutatták, de sajnos nemhogy túlélőkre, még testekre sem bukkantak. A többi matrózt hivatalosan eltűntnek nyilvánították, bár több mint valószínű, hogy a tengeralattjáróval együtt vesztek oda ők is.

A vizsgálatok kiderítették, hogy a szerencsétlenül járt hajó 238 méter mélyen fekszik a tenger fenekén, háromfoknyit balra dőlve; a hajótest egyben maradt, a nyitott fedélzeti ajtó pedig arról tanúskodik, hogy tele van vízzel.

Mindjárt a tragédia után Szergej Ivanov védelmi miniszter, valamint Vlagyimir Kurojedov, az orosz flotta főparancsnoka tett látogatást az Északi Flottánál. Ivanov a lehetséges okokat kutatva a következőket mondta: "Fellelhetők a könnyelműség és a jellegzetes orosz »majd csak lesz valahogy« mentalitás elemei: az eset századszor is, kétszázadszor is azt az egyszer? igazságot tanúsítja, hogy vízben és levegőben száz százalékig komolyan kell venni minden utasítást és parancsot, máskülönben elkerülhetetlen, hogy vétlen emberek áldozatokká váljanak." 

A miniszter szavaiból kiderül, hogy a tragédia fő oka az Északi Flottánál uralkodó alacsony fegyelmi szint; de az is, hogy a mostani áldozatok nem voltak hibáztathatók. Erről Gremihában is beszélt, ahol az elhunytak családjai laknak; ott ugyanis az a hír terjedt el, hogy maguk az áldozatok okolhatók a szerencsétlenségért. Hogy pontosan ki a felelős, az a miniszter nyilatkozatából nem derült ki, csupán sejteni lehet, hogy a matrózok közvetlen feletteseit hibáztatja, akik készületlenül küldték a tengeralattjárót utolsó útjára. A K–159-et ugyanis még tizennégy évvel ezelőtt selejtezték le, és azóta kikötőben vesztegelt. Szergej
Zsemcsuzsnij másodkapitány ellen már elkezdődött a büntetőeljárás.

A katonai fegyelem kérdéséről már egy héttel ezelőtt is erősen el lehetett gondolkodni Oroszországban, ugyanis a Csendes-óceán térségében zajló hadgyakorlaton is történt egy szerencsétlenség: két helikopter ütközött össze közvetlenül a reptér felett, öt ember halálát okozva. Mellesleg ez volt – a szovjet időket is beleértve – minden idők legnagyobb orosz hadgyakorlata. Ez arról tanúskodik, hogy a Kurszk pusztulása igencsak a flottára irányította Putyin elnök figyelmét. Úgy látszik, ekkor értette meg igazán a flotta mint védelmi eszköz pótolhatatlan szerepét, valamint politikai státusa növelésének szükségességét.

Oroszország az elmúlt három évben kétségbeesett erőfeszítéseket tett annak bizonyítására, hogy még mindig a világ vezető tengeri nagyhatalmai közé tartozik: erről tanúskodtak a gyakori tengeri hadgyakorlatok, valamint hadihajók igénybevétele vezető orosz politikusok szállítására külföldi találkozóik alkalmával. Így érkezett a múlt héten Putyin is cirkálóhajón Szicíliába, Berlusconihoz. 

Jelenleg az elsüllyedt K–159-es kiemeléséről folynak a tárgyalások – noha erre tavasz előtt nem kerül sor; az orosz kormány nem kíván igénybe venni külföldi segítséget. Annyi biztos, hogy a hajót nem a mélyben vágják szét, mint a "nagy testvért", a Kurszkot, melyhez képest ez igazán kis méret? hajó. 

Mint a vízfolyás

Azóta, hogy a K–159-es elsüllyedésének híre napvilágot látott, az is kiderült, hogy az orosz flotta és a külügyminisztérium vezetése a tragédia bekövetkezte után rögtön hazugságokba keveredett – legalábbis ezt támasztják alá volt tengeralattjárósok nyilatkozatai, akik szerint nehezen hihető, hogy a vihar okozta a süllyedést. Sokkal valószín?bb, hogy a hajótest sérült, korrodálódott részein befolyó víz okozta a K–159-es vesztét (negyvenéves járműről van szó, mely tizennégy évig a kikötőben vesztegelt).

Tudni lehet már azt is, hogy a hajóban tartózkodó legénység parancsnoka, Szergej Lappa több ízben is jelentette az őket vontató pontonhajóknak, hogy nem tudják elhárítani a kilences szektorban a víz beáramlását. A jelentés az Északi Flotta vezérkarához is eljutott, ahol egy teljes óra sem volt elég, hogy bármiféle döntést hozzanak, miközben a kilences, majd a nyolcas szektor is lassan megtelt vízzel, és mivel a megnövekedett súlyt már nem bírták a pontonok, a kötelek elszakadtak, a tengeralattjáró pedig süllyedni kezdett. A bontás helyeként megnevezett Poljarnij sem igaz – az úticél valójában Sznyezsnyegorszk volt.

A Szergej Zsemcsuzsnij másodkapitány ellen indult vizsgálatot volt tengeralattjárós tisztek, akik már nem függenek a flotta vezérkarától, úgy értékelik, mint újabb példáját a szokásos bűnbakkeresésnek: mindig kell valaki, aki "elviszi a balhét". Elmondásuk szerint az ilyen nem mindennapi transzportálásoknál nem a közvetlen parancsnok felel, hanem a legfelső vezetés, jelen esetben az Északi Flotta vezérkara, valamint személyesen a főparancsnok.

Bár a flotta főparancsnokát időközben leváltották, kevéssé valószínű, hogy ha a vadonatúj Kurszk és 140 főnyi legénysége pusztulását gyakorlatilag megúszták az admirálisok, a szétfűrészelésre szánt K–159-es és a rajta tartózkodó kilenc matróz tragédiáját komoly retorziók követik majd.

Olvasson tovább: