Kereső toggle

Száz napig sem tartott a bizalom

Szlovák lehallgat-gate

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Mikulás Dzurinda vezette régi-új szlovák kormány első száz napja jóakarattal sem nevezhető békés időszaknak. Áremelés, megszorító intézkedések, ezek kapcsán lakossági és szakszervezeti elégedetlenség, sőt sztrájk, valamint belső politikai konfliktusok és bizalomvesztés
kísérték az éppen csak megkezdett kormányzati munkát. Ezeket megtetézve robbant ki a Pavol Rusko parlamenti alelnök telefonjának lehallgatása körüli koalíciós válság, amelynek jelenleg sem látni a végét. 



Mikulás Dzurinda solymászni készül. Hallgatni arany? Fotó: Reuters

A négy kormányzó politikai párt éppen ideológiai homogenitását mint stabilizáló tényezőt hangsúlyozva hozta létre szeptember végén a jobbközép kormánykoalíciót. Mára kiderülni látszik, hogy a politikai egyneműséget háttérbe szorítják a csoportérdekek, melyek már e rövid időszak alatt is több konfliktust okoztak. Ilyen volt például Dzurindának a magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatos, mindenkit meglepő, kompromisszumra nem hajló állásfoglalása Medgyessy Péterrel szemben, amely állítólag szöges ellentétben állt azzal, amit itthon korábban a Magyar Koalíció Pártjával (MKP) egyeztetett. Ezután nyilatkozta Bugár Béla, az MKP elnöke, hogy a jövőben nem tárgyalnak négyszemközt, hogy a megegyezéseknek nyoma maradjon. 

A jelenlegi válságot a legkisebb koalíciós partner, az Új Polgár Szövetség elnöke, Pavol Rusko indította el, amikor bejelentette: tulajdonába került egy kazetta, melyen saját mobiltelefonján lefolytatott beszélgetése hallható, s amelynek származási helyeként a belügyminisztériumot jelölte meg. Ennek kapcsán Rusko a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) valamint a Kereszténydemokrata Mozgalom iránti (KDH) bizalomvesztésről beszélt. E két koalíciós partner vezetése alatt áll ugyanis a belügyi tárca és a titkosszolgálat. Vladimír Palko belügyminiszter és Vladimír Mitro, a titkosszolgálat igazgatója azóta bejelentették: nem ők adtak utasítást a lehallgatásra. Állítását megerősítendő, Palko feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Ugyanakkor elismerte, hogy valóban a belügy birtokába jutottak Rusko telefonjáról felvett beszélgetések, ezeket legálisan lehallgatott beszélgetésekhez csatolták, és forrásuk ismeretlen. Állítólag technikailag is bizonyítható, hogy nem az államilag működtetett lehallgatókészülékektől származnak a felvételek. Ezt bizonyítandó a rendszert felállító izraeli szakértő a héten Szlovákiába utazott. Véleménye, melyet egyelőre nem hoztak nyilvánosságra, perdöntő lehet a bizonyítási eljárás során. Palko és Mitro több beosztottját is felmentette titoktartási kötelezettsége alól, ezzel is segítve a nyomozást. Ruskónak ez mégsem volt elég, a koalíciós szerződés megnyitását javasolja, illetve keresztellenőrzés bevezetését szorgalmazza, melynek lényege, hogy pártja emberei is helyet kapjanak belügyi, illetve titkosszolgálati posztokon. Ha ez az elképzelés nem válik valóra, a pártelnök a koalícióból való kilépést is elképzelhetőnek tartja.

Az SDKU és a KDH eddigi nyilatkozataiban elutasította ezt a forgatókönyvet, mivel szerintük Rusko túlreagálja a dolgot. Némelyek azt sem tartják kizártnak, hogy maga Rusko áll a lehallgatások hátterében, így próbálja az áldozati bárány szerepében kizsarolni az említett posztokat. Korábban, még magántévé-tulajdonosként a pártelnök nem rejtette véka alá alvilági kapcsolatait, így érthető, hogy a miniszterelnök, ahogy egy nyilatkozatában utalt erre, nem szívesen engedné Ruskót és embereit a titkosszolgálat közelébe. Politikai következményein túl azonban még mindig marad a kérdés: ki kit hallgatott le, és hogyan? Abban a Szlovákiában, melyben a korábbi titkosszolgálati főnök jelenleg is vizsgálati fogságban ül a pozíciójával való visszaélés és az alvilággal való összefonódás alapos gyanújával, ez nem másodrend? kérdés. Az ország külföldi megítélése szempontjából a titkosszolgálatnak fontos lenne minden kétséget kizáróan tisztáznia magát. 

Dzurinda kormányfőnek ebben a helyzetben újra be kell vetnie kompromisszumteremtő képességeit. Ez a szerep nem áll tőle távol, nem véletlenül ő a közép-kelet-európai régió eddig egyetlen két ízben is megválasztott miniszterelnöke. Valószínűleg azonban ő sem számított rá, hogy ilyen hamar szembekerül a korábbról már jól ismert helyzettel. Az előző ciklusban mesterien tartotta egyben az oly sokszor bomladozó széles koalíciót, most a könnyebbnek tűnő feladatba akár bele is törhet a bicskája. Ettől függetlenül az elmúlt száz nap komoly sikert is hozott számára: Szlovákia NATO- és EU-meghívója korábbi munkájának is a betetőzése. Így ő sem, de valószínűleg a jelenlegi kormánypártok egyike sem szeretné, hogy nélküle valósuljon meg a régóta áhított, s most karnyújtásnyira került NATO- és EU-csatlakozás. A kormányfő ezt tudatosítva igyekszik felülemelkedni a belső konfliktusokon, partnereit pedig arra ösztönzi, hogy az integrációig még sürgetően megoldandó feladatokra koncentráljanak. Kérdéses, meddig tart ki ez a Dzurinda-féle taktika, azaz: a belső hatalmi harcokban meddig integráló erő az integráció?

Olvasson tovább: