Mikulás Dzurinda solymászni készül. Hallgatni arany? Fotó: Reuters
A négy kormányzó politikai párt éppen ideológiai homogenitását mint stabilizáló tényezőt hangsúlyozva hozta létre szeptember végén a jobbközép kormánykoalíciót. Mára kiderülni látszik, hogy a politikai egyneműséget háttérbe szorítják a csoportérdekek, melyek már e rövid időszak alatt is több konfliktust okoztak. Ilyen volt például Dzurindának a magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatos, mindenkit meglepő, kompromisszumra nem hajló állásfoglalása Medgyessy Péterrel szemben, amely állítólag szöges ellentétben állt azzal, amit itthon korábban a Magyar Koalíció Pártjával (MKP) egyeztetett. Ezután nyilatkozta Bugár Béla, az MKP elnöke, hogy a jövőben nem tárgyalnak négyszemközt, hogy a megegyezéseknek nyoma maradjon.
A jelenlegi válságot a legkisebb koalíciós partner, az Új Polgár Szövetség elnöke, Pavol Rusko indította el, amikor bejelentette: tulajdonába került egy kazetta, melyen saját mobiltelefonján lefolytatott beszélgetése hallható, s amelynek származási helyeként a belügyminisztériumot jelölte meg. Ennek kapcsán Rusko a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) valamint a Kereszténydemokrata Mozgalom iránti (KDH) bizalomvesztésről beszélt. E két koalíciós partner vezetése alatt áll ugyanis a belügyi tárca és a titkosszolgálat. Vladimír Palko belügyminiszter és Vladimír Mitro, a titkosszolgálat igazgatója azóta bejelentették: nem ők adtak utasítást a lehallgatásra. Állítását megerősítendő, Palko feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Ugyanakkor elismerte, hogy valóban a belügy birtokába jutottak Rusko telefonjáról felvett beszélgetések, ezeket legálisan lehallgatott beszélgetésekhez csatolták, és forrásuk ismeretlen. Állítólag technikailag is bizonyítható, hogy nem az államilag működtetett lehallgatókészülékektől származnak a felvételek. Ezt bizonyítandó a rendszert felállító izraeli szakértő a héten Szlovákiába utazott. Véleménye, melyet egyelőre nem hoztak nyilvánosságra, perdöntő lehet a bizonyítási eljárás során. Palko és Mitro több beosztottját is felmentette titoktartási kötelezettsége alól, ezzel is segítve a nyomozást. Ruskónak ez mégsem volt elég, a koalíciós szerződés megnyitását javasolja, illetve keresztellenőrzés bevezetését szorgalmazza, melynek lényege, hogy pártja emberei is helyet kapjanak belügyi, illetve titkosszolgálati posztokon. Ha ez az elképzelés nem válik valóra, a pártelnök a koalícióból való kilépést is elképzelhetőnek tartja.
Az SDKU és a KDH eddigi nyilatkozataiban elutasította ezt a forgatókönyvet, mivel szerintük Rusko túlreagálja a dolgot. Némelyek azt sem tartják kizártnak, hogy maga Rusko áll a lehallgatások hátterében, így próbálja az áldozati bárány szerepében kizsarolni az említett posztokat. Korábban, még magántévé-tulajdonosként a pártelnök nem rejtette véka alá alvilági kapcsolatait, így érthető, hogy a miniszterelnök, ahogy egy nyilatkozatában utalt erre, nem szívesen engedné Ruskót és embereit a titkosszolgálat közelébe. Politikai következményein túl azonban még mindig marad a kérdés: ki kit hallgatott le, és hogyan? Abban a Szlovákiában, melyben a korábbi titkosszolgálati főnök jelenleg is vizsgálati fogságban ül a pozíciójával való visszaélés és az alvilággal való összefonódás alapos gyanújával, ez nem másodrend? kérdés. Az ország külföldi megítélése szempontjából a titkosszolgálatnak fontos lenne minden kétséget kizáróan tisztáznia magát.
Dzurinda kormányfőnek ebben a helyzetben újra be kell vetnie kompromisszumteremtő képességeit. Ez a szerep nem áll tőle távol, nem véletlenül ő a közép-kelet-európai régió eddig egyetlen két ízben is megválasztott miniszterelnöke. Valószínűleg azonban ő sem számított rá, hogy ilyen hamar szembekerül a korábbról már jól ismert helyzettel. Az előző ciklusban mesterien tartotta egyben az oly sokszor bomladozó széles koalíciót, most a könnyebbnek tűnő feladatba akár bele is törhet a bicskája. Ettől függetlenül az elmúlt száz nap komoly sikert is hozott számára: Szlovákia NATO- és EU-meghívója korábbi munkájának is a betetőzése. Így ő sem, de valószínűleg a jelenlegi kormánypártok egyike sem szeretné, hogy nélküle valósuljon meg a régóta áhított, s most karnyújtásnyira került NATO- és EU-csatlakozás. A kormányfő ezt tudatosítva igyekszik felülemelkedni a belső konfliktusokon, partnereit pedig arra ösztönzi, hogy az integrációig még sürgetően megoldandó feladatokra koncentráljanak. Kérdéses, meddig tart ki ez a Dzurinda-féle taktika, azaz: a belső hatalmi harcokban meddig integráló erő az integráció?
2003. 01. 31. (VII/5)
