Kereső toggle

Szaddám útja a hatalomba – 3.

Az olajbirodalom kiépítése

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az 1968. július 17-ei hatalomátvételben már Szaddám is komoly szerepet játszott. Embereivel – noha maga nem is volt katona – elfoglalta az elnöki palotát. A puccs gyakorlatilag vérontás nélkül zajlott le. Egyesek szerint Szaddám személyesen tartotta a miniszterelnök halántékához a fegyvert, és az ország elhagyására kényszerítette. Valójában azonban Hardan al-Tikriti tábornok, a Baath katonai szárnyának tagja szólította fel Arefet a lemondásra. Némi huzavona után Aref le is mondott, ám csak azt követően távozott az országból, hogy előtte Hardannal elfogyasztott egy csésze teát. Arefet évekkel később a londoni Intercontinental Hotel előtt lelőtték. Hosszú távon tehát mégsem menekülhetett.



Az elnök a falakról is figyel. Big Brother Fotó: Reuters

A korábban a Baath által létrehozott Nemzeti Forradalmi Parancsnoki Tanács helyét a Forradalmi Parancsnoki Tanács vette át Bakr vezetésével. Szaddám – elsősorban fiatal kora miatt – nem kapott tisztséget az új kormányban, ez azonban nem jelentette azt, hogy teljesen el is tűnt volna a színről. A kormány biztonsági szervezete az újonnan felállított Általános Kapcsolatok Minisztériuma lett. Mivel azonban az 1963-as puccs során azonos célból létrehozott Nemzeti Gárda tisztogatásai rossz emlékeket idéztek, az új szervezet vezetéséért senki nem akarta vállalni a felelősséget. Az ifjú Szaddám azonban ennél a pontnál felállt, és azt mondta: "Nekem kell ez a munka. Átveszem a titkosszolgálatot." 

Szaddám – Sztálinhoz hasonlóan – megkezdte hivatalainak szorgos gyűjtögetését. Az Általános Kapcsolatok Minisztériumának vezetése mellett 1969. január 19-én hivatalosan is a Forradalmi Parancsnoki Tanács főtitkár-helyettese, majd további pár hónapon belül a párt elnökhelyettese lesz. Szaddám ekkor találta ki, hogy Helyettes Úrnak szólíttassa magát.

Eközben folytatta a párt kiterjesztését is: szövevényes hálózatot építtetett ki, megkönnyítette a párttaggá válás folyamatát, és annak egyenes velejárójává tette a munkahelyek és egyéb juttatások biztosítását. Emellett a katonaságról sem feledkezett meg, tudva, milyen szerepet játszott az elmúlt évek puccsai során. Bakr támogatását megszerezve saját ellenőrzése alá vonta a hadsereget, és megkezdte egy sokkal szélesebb kör? néphadsereg, azaz inkább egy fegyveres milícia felállítását. A kulcspozíciókba tikriti földijeit nevezte ki, a vezérkari főnök a sógora lett, és ahogy az már a hadseregre féltékeny vezetőknél lenni szokott, rövid időn belül kinevezte saját magát tábornokká, majd Sztálin nyomdokain járva tábornaggyá. 

1968-ban a Baath bejelenti: leleplezett egy széles kör? cionista kémszervezetet. A bűnösöket tízezres tömeg előtt végzik ki. Pár hónappal később újabb tizenhét "kémet" ítéltek el. Tizennégyet – közülük tizenegy zsidót – a nemzetközi közvélemény és a sajtó tiltakozása ellenére Bagdad egyik központi terén akasztották fel, hogy mindenki lássa, mi történik "a forradalom ellenségeivel". Az elkövetkezendő években egymást érik majd a koncepciós perek. Tevékenysége végrehajtásához az Általános Kapcsolatok Minisztériuma sajátos pénzforrást használt fel: a muzulmán vallási törvényekre fity-tyet hányva engedélyezte a lóversenyt, amiből óriási bevételre tett szert. 

Szaddám számos népszerű intézkedést is hozott: ezrével bocsáttatta szabadon például az Arefek miniszterelnöksége alatt börtönbe zártakat, valamint újra alkalmazásba vette azt a több mint tízezer embert, akiket azért kellett elbocsátani, mert az Iraki Olajtársaság csökkentette az olajkitermelést. Tucatjával adományozott különféle pozíciókat és címeket tikriti földijeinek – az elsősorban értelmiségiekből és középosztálybeliekből felépülő Baath Párt lassan törzsi, családi kapcsolatokra támaszkodó szervezetté vált. Szaddám persze saját magáról sem felejtkezett el. Addigi hivatalai mellé megszerezte a kurd és a síita ügyek feletti irányítást is. 

Az Iraki Olajtársaság államosításával újabb olajmezők feltárása kezdődött meg. A megnövekedett menynyiség? olajra nem volt nehéz vevőt találni: Oroszország, Franciaország, Spanyolország, Brazília, az NDK és Magyarország is ott voltak a vásárlók között. Az olaj feletti ellenőrzés átvétele nemcsak gazdasági, de pszichológiai sikernek is bizonyult. Az olaj eladásával párhuzamosan növekedő életszínvonalra való hivatkozás alkalmasnak tűnt egyfajta nemzeti büszkeség és egység megteremtésére.

Az arab álom megvalósulni látszott. Irakban minden rendelkezésre állt ehhez: az ország gazdag volt, és rendkívül erős hadsereggel rendelkezett. A drasztikus növekedés lehetővé tette egy óriási lépték? gazdasági fejlesztési program elindítását. Számos iraki valóban hitt országa jövőjében, és ez az odaszánás nem egy nyugati vállalatot sikerrel győzött meg arról, hogy érdemes itt megtelepedni: a világ legnagyobb vállalatai sorra jelentek meg az iraki piacon. Szaddám a fejébe vette, hogy megszünteti az írástudatlanságot Irakban: programja kezdeteként 1977-ben kitűzte a Tudás Napját. Ettől kezdve börtönbüntetés terhe mellett minden 15–45 év közötti iraki lakos számára kötelezővé vált az írás-olvasás megtanulása. A terv annyira leny?gözte az UNESCO-t, hogy a Kropeska Díjjal jutalmazta az iraki vezető erőfeszítéseit.

A csodálkozó kívülállók azonban egy dologról megfeledkezni látszottak. Szaddám ugyanis a Közel-Kelet legütőképesebb hadseregének kiépítését is célul tűzte ki, melynek élén Szaddám sógora, Adnan Kairallah állt. 1974-ben kiterjesztették a Szaddám vezette Belbiztonsági Hivatalt, amely többek között a biztonsági apparátust és a titkosszolgálatot is működtette. A biztonsági alakulatok tagjai az oroszországi KGB és Kelet-Németország különleges kiképzésében részesültek – és sokban hasonlítottak is az egykori kelet-német Stasihoz. Ezekben az években emberek tűntek el nyomtalanul, másokat kivégeztek vagy az utcán gyilkoltak meg. Voltak, akiket azért zártak börtönbe, mert elmulasztottak valamiféle méltató jelzőt illeszteni a Helyettes Úr neve elé. A börtönök egyre bővültek, s falaik közé visszatértek a válogatott kínzások.

Jóllehet az országot gyakorlatilag már régóta Szaddám irányította, elnökké csak 1979-ben válhatott, miután az egyre idősödő Bakr – aki belenyugvással hallgatta az akkor már mindennapossá váló, Szaddámról szóló dicshimnuszokat – mindinkább háttérbe szorulva, július 16-án lemondott hatalmáról, és teljesen visszavonult a közélettől. Szaddám negyvenkét évesen, ereje teljében került Irak élére, s úgy tűnt, semmi sem állíthatja meg. Egy személyben ő volt az ország elnöke, az iraki Baath párt főtitkára, a hadsereg főparancsnoka, kormányfő és a Forradalmi Parancsnoki Tanács elnöke. Szaddám Huszein a huszadik század legmódszeresebb arab vezetője, aki mai imidzsének kialakítására több mint húsz évet fordított. 

Miután Bakr – aki mégiscsak bizonyos féket jelentett Szaddám tevékenységében – kikerült a képből, Szaddámban felszínre törtek addig szunnyadó hajlamai. Amikor a nép között járt, biztonsági személyzete botokkal és elektromos áramot vezető pálcákkal tartotta távol a nagy vezértől népe szeretett gyermekeit. Sokak szerint ez nem is annyira biztonsági intézkedés, mint az erő, a hatalom látványos demonstrációja volt.

Huszein nagy álmodozó: úgy érezte, kizárólag ő az a személy, aki képes átvezetni Irakot a huszonegyedik század küszöbén. És ha ez azt jelentette, hogy a lakosság ötven százalékától meg kell szabadulnia, akkor ő hajlandó volt megszabadulni tőlük. Isten eszközének tartva magát, az arab világ vezetőjének szerepében tetszeleg. Ezt a tevékenységét beiktatását követően könyörtelenül el is kezdte. Elnökké való előlépését hatalmas vérfürdővel ünnepelte meg: július 28-án bejelentette, hogy leleplezett egy szír összeesküvést, amely hatalmára tört. Erre való hivatkozással megkezdte a Baath megtisztítását. Az árulók kivégzésében maga Szaddám is részt vett: az összeesküvőket egy épület alagsorába vezették, majd szemben velük felálltak saját bajtársaik és Szaddám. Az így elkövetett közös gyilkosság még inkább biztosította a párt életben hagyott tagjainak lojalitását Szaddám felé. Becslések szerint a "hosszú kések éjszakáján" összesen ötszáz embert gyilkoltak meg, a valóságos szám azonban nem ismert. Szaddám h? maradt régi ígéretéhez, mely szerint "pártmódszereink miatt senkinek, aki nem ért egyet velünk, nincs alkalma arra, hogy néhány tankra felcsimpaszkodva megdöntse a kormányt". 

Egy diktátor gyermekkora

Kínvallatóból diktátor

Olvasson tovább: