Az első menet

Lezajlott az amerikai elnökjelöltek vitájának első menete. Az eseményre
Bostonban, a Massachusetts Egyetem Clark Atlétikai Központjában került sor Jim Lehrer,
a PBS Televízióhálózat egyik műsorvezetőjének irányítása alatt. Lehrer az
Elnöki Vitabizottság felkérésére maga állította össze a kérdéseket, illetve
tárgyköröket, és bemutatkozásakor kijelentette: ezek mibenlétét sem a két
jelölttel, sem megbízóival nem közölte. A becslések szerint a 75 milliós
nézőközönség most először láthatta együtt a két jelöltet - nemcsak néhány
percre vagy másodpercre, mint a hirdetéseken vagy a hírekben, hanem másfél óra
hosszat, főként pedig olyan körülmények között, amelyek biztosították, hogy
kifejthetik nézeteiket, sőt megbírálhatják egymáséit.

George W. Bush és vetélytársa, Al Gore. Maradt a döntetlen   

A televízióhálózatok szakértői szinte egyhangúlag úgy vélekedtek, hogy Bush
kormányzótól jóval kevesebbre számítottak - bizony ez alkalommal felülmúlta a
várakozásokat. Szereplése során egyszer sem fordult elő, hogy elferdített volna
tényeket vagy szavakat, és végeredményben a döntetlen is győzelmet jelentett
számára. A reggeli lapok jóval óvatosabbak voltak, de jó néhány ennek ellenére is
Bush mellett tört lándzsát. Ennél persze jóval többet nyom a latba az a benyomás,
amit a két politikus keltett a hallgatóság soraiban. Aki elolvassa a vita szó szerinti
leírását, minden valószínűség szerint arra a megállapításra jut, hogy Gore
alelnök az est túlnyomó részében védekezésre kény-szerítette Bush kormányzót.

Mivel a felmérések túlnyomó többsége jelenleg úgy véli, hogy a két jelölt
teljesen fej fej mellett halad, nehéz lenne megítélni az első vita kimenetelét. Igaz,
hogy Bush többet mutatott, mint amennyit vártak tőle. Az is tény, hogy Gore
gyakorlottabbnak látszott. Végeredményben a döntetlen lehetne a helyes megítélés,
ami esetleg többet jelent a kormányzó számára, mint az alelnöknek, ám ezek a viták
voltaképpen nem arról szólnak, hogy ki győz és ki veszít, inkább az számít,
mennyire képesek a résztvevők meggyőzni a választópolgárokat.

A Los Angeles Times úgy vélte: "A találkozó alatt egyetlen meghatározó mozzanat,
de emlékezetes összetűzés sem volt, egészen a végéig, amikor Bush Clinton elnök
és Gore erkölcsi magatartását bírálta. Jóllehet Gore magabiztosabbnak és
következetesebbnek tűnt, egyikük sem követett el nagyobb baklövést." John Harris a
Washington Postban így jellemezte a vitázókat: "Röviden, mindkét jelölt átvitte a
minimális követelmények lécét… Egyik sem mutatta ki a nekik tulajdonított
személyes negatívumokat, és mindketten kihasználták a kínálkozó lehetőségeket
arra, hogy a legelőnyösebb fénybe állítsák programjukat…" A Boston Globe szerint
"a felmérések azt mutatják, hogy a női választópolgárok nem szeretik a politikai
összetűzéseket és perlekedéseket. Gore, aki eleinte kötekedő volt, ezúttal
igyekezett szívélyes, majdhogynem barátságos lenni. Bush a maga részéről kis
mosollyal cserélte fel öntelt vigyorát… A minimumra csökkentette aranyköpéseit,
és nem követte el azokat a bakikat, amelyek néha jellemzik beszédét."

A CBS gyorsfényképe szerint Gore fölényes győzelmet aratott, mégpedig 49:34
százalék arányban, míg az ABC felmérései azt mutatták, hogy csak árnyalati
különbség volt a két jelölt között, 42:39 arányban az alelnök javára. "Már
amennyit ez ér" – tette hozzá Dan Rather, a CBS egyik sztár hírmagyarázója az
értékelésre utalva.

Pat Robertson elszánta magát

Az abortusztabletta engedélyezésének másnapján abortusz-ellenes plakátok
jelentek meg az amerikai Keresztény Koalíció washingtoni gyűlésének helyszínén, a
folyosókon pedig abortusz-ellenes aktivisták nyüzsögtek. Ám Pat Robertson, a
koalíció legismertebb vezetője nyitó beszédében egy szót sem ejtett sem az abortusz
témájáról, sem magáról a tablettáról – annak ellenére, hogy a vezető politikus
lelkes életpárti. (Az abortusztablettáról szóló cikkünk: Abortusz feltűnés nélkül)

Robertson reakciója semmi esetre sem jelenti meggyőződése változását. Az utóbbi
években a politikától némileg visszavonult, üzleti és missziós tevékenységére
koncentrált – most azonban visszatért, és döntő szerepet játszhat a közelgő
választások kimenetelében. Éles esz? veterán politikusként tisztában van vele,
hogy jobb, ha a tabletta-kérdés megy a maga útján, szenvedélyes szónoklatok
nélkül, amelyek nem keveset árthatnának Bush kampányának, különösen ami a
kertvárosok középosztálybeli női szavazóit illeti.

Bár korábban a Keresztény Koalíció elé-gedetlen tagjai megtagadták Bush
támogatását, a kampány finisére visszatértek, és aktív szerepet vállalnak:
Robertson ígéretet tett, hogy a koalíció 70 millió, Bush melletti szavazásra
buzdító szórólapot oszt szét közvetlenül a választások előtt az amerikai
keresztény gyülekezetekben.

A Newsweek cím? amerikai magazin legutóbbi felmérése szerint egyébként a demokrata
párti Al Gore alelnök és George W. Bush republikánus jelölt fej-fej mellett haladnak
a népszerűségi versenyben. Az amerikai Barna Kutatóintézet adatai azonban
rávilágítanak néhány érdekes részletkérdésre is a két jelölt
szavazóbázisával kapcsolatban. Az intézet körülbelül egy hónappal ezelőtti
közvélemény-kutatása szerint az evangéliumi keresztények 85 százaléka Busht
támogatja, míg a katolikus szavazók lehetséges voksain a két jelölt egyenlő
arányban osztozik.