Gátépítés Kínában. Gigantikus tervek Fotó: Reuters
A pekingi vezetés egyre gigantikusabb terveiről a múlt héten számolt be az állami
kézben levő kínai média. Eszerint a vízierőm? felépítése része annak az országos
stratégiának, amelynek keretein belül a déli, illetve nyugati régiókból folyókat
terelnének el a vízhiánnyal küszködő északi terület felé. A 38 millió kilowattos
erőm? a Tibetet keresztező Dzsarlung Zangbo folyón épül majd meg a tervek szerint,
ahol a néhány kilométeres szakasz több mint 3 ezer méteres szintkülönbségéből
eredő nagy áramlatot hasznosítaná. A létesítmény kapacitását tekintve a világ
legnagyobb erőműve lenne, áramtermelésben jóval meghaladva a máig vitatott Három
Szoros Vízduzzasztót, amely 2009-es átadása után 18 millió kilowattot termel majd. A
beruházást az teszi rendkívül költségessé, hogy egy alagutat kell fúrni a Namcsa
Barwa hegy alatt, amelyen keresztülhaladva a folyó egy víztározóba ömlene. Ezután a
folyót továbbterelnék, hogy a Tibeti-síkságon át – több mint 800 kilométeren
keresztül – a víztelen északi tartományokig érjen. A pekingi kormány a nagy
menynyiség? vízzel a Sárga folyót kívánja megtámogatni, hogy 600 rossz vízellátottságú
északi várost segítsen ki. A kormány ugyanakkor azt is bejelentette: három nagyobb
folyó elterelésére van kidolgozott terve az ország nyugati, középső és keleti részein,
hogy enyhítsen az északi városok vízgondjain – a terv több mint 3400 kilométernyi
új csatornahálózat kiépítését teszi szükségessé.
Peking bejelentése heves reakciókat váltott ki a környező országokban, melyek
szerint a folyóelterelés alapvetően veszélyezteti több millió lakos életkörülményeit.
Az erőm? megépítésével az indiai és bangladesi lakosság egy része gyakorlatilag kínai
hivatalnokok kegyeitől függne, akik eláraszthatnák a térséget, vagy éppen
visszatarthatnák a szükséges vízmennyiséget. Hallani lehetett tiltakozást még olyan
távolabbi országok részéről is, mint Kazahsztán vagy Vietnám; ez utóbbi szokatlan
módon hivatalos nyilatkozatban fejezte ki nemtetszését Kína felé tizennégy, a Mekong
folyón épült vízierőművel kapcsolatban. A nemzetközi tiltakozás miatt könnyen
lehet, hogy Kína nem kapná meg a szükséges hiteleket a Világbanktól, illetve megakadályozhatnák
a kínai értékpapírok jegyzését a világ pénzpiacain, ezzel is korlátozva a megvalósításhoz
szükséges pénzeszközöket. A 16 kilométeres alagút kiépítéséhez alkalmazott
atomrobbantásokkal Peking megszegné a Kísérleti Atomrobbantást Tiltó Általános
Egyezményt is, ami a nemzetközi közösség határozott válaszát vonná maga után.
A volt Szovjetunióban képzett kínai mérnökök mindig is hívei voltak a vízierőm?-építésnek.
A Kínai Népköztársaság egymaga több vízduzzasztót épített az utóbbi harminc évben,
mint a világ többi része együttesen. A sokszor megalomániás elképzeléseknek
azonban környezetvédelmi és társadalmi szempontokat nézve igen magas az ára. A
Jangce folyón levő Három Szoros Vízduzzasztó például azzal fenyeget, hogy Kína
legnagyobb folyamkikötőjét hordalék és szennyezett víz árasztja el, és félmillió
embert kell majd kitelepíteni. Egyes szakértők szerint, ha elkészül a gát, az felér
egy valóságos gazdasági, környezeti és archeológiai katasztrófával. A tavalyi év
során a megnövekedett ártér miatt már 220 ezer lakost kellett elköltöztetni a
Jangce partjaitól, és arra számítanak, hogy a közeljövőben még több mint egymillió
kínai mondhat búcsút otthonának a gát miatt. Az eredeti tervek szerint fokozatosan
emelték volna a folyó vízszintjét, lehetőséget hagyva ezzel a növekedő hordalékle-rakódás
megfigyelésére, ami különösen a 30 milliós Csongking kikötővárosra nézve
jelenthet veszélyt. Ezzel szemben a pekingi kormányzat inkább három duzzasztót építtet,
amelyek – a hivatalos álláspont szerint – majd megfogják a hordalékot. Nemzetközi
és egyes kínai szakértők szerint is a Három Szorost alacsonyabb vízálláson kellene
üzemeltetni legalább tíz évig. Ezzel a kitelepítendő, elsősorban földműveléssel
foglalkozó lakosok számát akár 500 ezerrel is lehetne csökkenteni.
Talán nem véletlen, hogy az erőltetett vízierőm?-építés egybeesik egy felülről
kezdeményezett urbanizációs programmal is. A Kína lakosságának mindig is meghatározó
többségét jelentő paraszti népesség városokba telepítését a pekingi kormány
szisztematikusan hajtja végre. Mao Ce-tung a 60-as, 70-es évek Kulturális Forradalma
alatt "Tanuljunk a tömegektől!" felkiáltással több tízmillió városlakót telepített
vidékre dolgozni. Bár a jelenlegi kommunista kormány mereven elhatárolja magát Mao
politikájától, a tervezett migrációban még a régi diktátoron is túltesz: a
2002-ben kezdődő következő ötéves tervben 10 ezer új várost kívánnak építeni,
ahova 300 millió vidékit szándékoznak betelepíteni. A kínai vezetők az áttelepítésektől
azt várják, hogy a "modernizálódó tömegek" majd serkentőleg hatnak a fogyasztásra
és a stagnáló gazdaságra.
2000. 10. 28. (IV/44)
