Ehud Barak izraeli miniszeterelnök és Ovádia Joszef rabbi, az ortodox Sasz párt vezetője.
Sokba kerül a koalíció Fotó: Reuters
Az újszülött azonban egyelőre még várat magára, jóllehet a bábák, Dennis Ross
és Aaron Miller már a helyszínen vannak. Arafat és Barak a legutóbbi csúcsokon állapodtak
meg Clintonnal, hogy a két politikus aktív szerepet vállal a szerződés megszületésében,
az álláspontok közötti közvetítésben. A vajúdás már több mint száz éve tart,
ám a szülést még nagy akadályok késleltetik.
A palesztinok nem engednek korábbi álláspontjukból, és nem hajlandóak beérni
kevesebbel, mint egy szuverén állammal az Izrael által 1967-ben elfoglalt területeken,
Kelet-Jeruzsálem fővárossal. Követelik továbbá, hogy a zsidó állam fogadja be a
palesztin menekülteket, akik az 1947. évi háborúban izraeli lakóhelyeiket elhagyni kényszerültek,
számolják fel a zsidó településeket, és a vízforrások, valamint a határok ellenőrzését
rendeljék a palesztin állam szuverén hatáskörébe. Ezenfelül azt követelik, hogy a
zsidó állam még az elvi keretegyezmény aláírása előtt adja át a palesztin hatóságnak
Júdea és Szamária területének további 40 százalékát – addig nem hajlandó aláírni
semmiféle végső megállapodást még elvi formában sem. A követeléseik azonban
teljesíthetetlenek – nemcsak azért, mert a mostani koalíció ezt nem támogatja, de
azért is, mivel Barak nagyon jól tudja, hogy Arafat a 90 százaléknyi földterület
birtokában már nem ír alá semmiféle végső megállapodást, hanem egyoldalúan kikiáltja
a palesztin államot, amellyel már most is az országok 90 százalékának valamilyen
szint? diplomáciai kapcsolata van. Ezt az álláspontot az Európai Unió is támogatja.
Ma Izraelben nincs olyan kormány, amely elfogadná, hogy a vízforrások – amelyeknek
jelentős része Izrael vízforrása is – a palesztin állam kezébe kerüljenek. Nincs
olyan kormány, amely a határok ellenőrzését átadná. Nincs olyan kormány, amely a
palesztin menekültek Izraelbe való visszatelepítését jóváhagyná. Ez a zsidó állam
végét jelentené. A "hazatelepülőkkel" kétnemzetiség? állammá alakulna, a közeli
jövőben pedig a sokkal magasabb arab népességrátával arab többség? országgá válna
Izrael. A demokratikusan megválasztott, arab orientáltságú kormány rövid időn belül
egyesülne a palesztin állammal. Innen pedig már csak egy lépés Jordánia, amelynek
lakossága több mint fele részben palesztin.
Kompromisszumos javaslatként Ehud Barak felajánlotta Júdea és Szamária további 20 százalékát
azzal a feltétellel, hogy Arafat aláírja az elvi keretegyezményt. Ám ez utóbbi
egyetlen követeléséről sem mond le, így arra sem hajlandó, hogy részleges megállapodást
írjon alá. Barak beleegyezne a palesztin állam felállításába a Gázai övezetben és
Júdea, valamint Szamária 70 százaléknyi, összefüggő területén, ha a menekültek
és Jeruzsálem ügyében a döntést egy későbbi időpontra halasztanák. Ezt Arafat
elutasította, mondván: negyven százalékot kér még az aláírás előtt, és nem
hajlandó részleges egyezményt kötni.
Barak akkor bizalomerősítő lépésként felajánlotta a Jeruzsálem környéki, városoknak
is beillő arab falvak – mint Abu Dis, Azarya és Suawak – átadását teljes
palesztin ellenőrzés alá. Ehhez a döntéshez azonban Baraknak biztosítania kellene a
hátországát. Ez a bejelentés csak felerősítette a belső ellenzék bíráló
hangjait. A Sasz és Merec ellentéte a kormányon belül pattanásig feszült. Jossi
Sarid oktatási miniszter blokkolta a "Tóra forrásai" elnevezés? Sasz iskolahálózatnak
juttatandó, 50 millió sékelnyi támogatást. Cserébe az ultraortodox párt a
parlamentben az ellenzékkel szavazott. Barak most elhatározta, hogy kifizeti a hiányzó
összeget, de cserébe megköveteli a feltétlen koalíciós hűséget. A liberális Merec
vezetősége úgy határozott, hogy ha Barak aláírja a csekket, kilépnek a kormányból,
de benne maradnak a koalícióban, hogy támogassák a kormánynak a "béke érdekében
tett erőfeszítéseit". Ovádja Joszéf rabbi, a Sasz szellemi vezetője azonban még
nem döntött. Az átadandó arab települések ügyét a másik vallásos, askenázi
ortodox párt, a Jahadut haTóra döntésétől teszi függővé. Egyetlen vallásos pártként
ugyanis nem hajlandó Barak kompromisszumát támogatni.
A Mafdal, a Vallásos Nemzeti Párt már döntött, hogy kilép a kormányból, és az
ellenzékhez csatlakozik. Scsaranszkij belügyminiszter, az Izrael beAlija vezetője
szerint Barak elképzelése óriási tévedés, és elfogadhatatlan ebben a szakaszban. Ha
ugyanis – jelentette ki az orosz származású miniszter – már most megtörténik az
átadás, akkor a végső szakaszban Izraelnek le kellene mondania a főváros keleti feléről.
Több mint valószínű, hogy a Jahadut haTóra is ellenzi majd e területek átadását.
Ha Barak ennek ellenére a kormány elé vinné javaslatát, akkor kisebbségben maradna.
A Likud is ellenzi a tervet, mondván, hogy a palesztin hadsereg jelenléte másfél kilométerre
a Templom-hegytől a város biztonságát fenyegeti.
A politikai elemzők máris palotaforradalomról és új választásokról beszélnek.
Erre azonban most még nem kerül sor. Barak minden bizonnyal viszszavonulót fúj, és
megpróbálja siettetni az eilati "vajúdást". Ám hiába a szakavatott bábák, Ross
és Miller jelenléte, ha Barak nem tesz súlyos területi engedményt Arafat javára, a várt
gyermek nem fog megszületni. A további "adakozást" azonban a koalíció nem nyeli
majd le. Így végső soron az előrehozott választások elkerülhetetlennek tűnnek.
Arafat a Peresz- és a Netanjahu-kormány megbuktatása után ezt a trófeát is magáénak
mondhatja majd. A kérdés azonban az: mire megy vele?
2000. 05. 06. (IV/19)
