Kereső toggle

Nem lesz USA-nagykövetség Jeruzsálemben

Veszélyes vétó

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Clinton amerikai elnök úgy döntött, hogy elhalasztja az Egyesült Államok nagykövetségének
Tel Avivból Jeruzsálembe való áthelyezését, kinyilvánítva, hogy ez a lépése azért
szükséges, hogy "megvédje az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeit". Egy
1995-ben a Kongresszus által megszavazott törvény értelmében a nagykövetséget már
akkor át kellett volna helyezni Izrael fővárosába. Az elnöknek azonban jogában áll
vétójogával élnie, ha úgy véli, hogy az életfontosságú az Egyesült Államok "nemzetbiztonsági
érdekei" számára, ami ebben az esetben az izraeli–palesztin béketárgyalások jövője.



Bill Clinton, Gerhard Schröder és Jacques Santer a bonni csúcstalálkozó után.
Egyeztettek a Közel-Keletről is.    Fotó: MTI

Izraeliek és palesztinok úgy határoztak, hogy Jeruzsálem kérdését az oslói tárgyalások
utolsó szakaszában döntik el, ezért a Fehér Ház szerint a nagykövetség Jeruzsálembe
való áthelyezése veszélyeztetné a végső tárgyalások kimenetelét. Az amerikai álláspont
szerint megengedhetetlen ugyanis, hogy a kormányzat ebben a fontos kérdésben Izraelnek
elsőbbséget biztosítson a palesztinok hátrányára. Ez megkérdőjelezné Washington tárgyilagos
közvetítő és az egyezményt garantáló szerepét a békefolyamatban.

Ilyen metsző élesség? logikával szemben semmit sem tehetnénk, ha a gondolatmenet nem
hibádzana valahol. A leendő új amerikai nagykövetség épületének alapjául szolgáló
telek Jeruzsálemben nem az arabok és a nemzetközi közösség által vitatott keleti,
hanem a vitathatatlan nyugati részen helyezkedik el. Még – legalábbis egyelőre – a
palesztinok sem merészkednek odáig, hogy a városnak ezt a felét is elvitassák Izraeltől,
és megelégednek a keleti fél – benne az Óváros – követelésével. Ez nem zavarja
a PFSZ-t abban, hogy azt állítsa: "egész Izrael megszállt palesztinai föld". Ám
tudja, hogy ez a jelenlegi helyzet tarthatatlan tárgyalási pozíció. Így követelése
az Izrael által 1967-ben elfoglalt földek visszaszerzésére, valamint a menekültek
visszatérési jogának elismertetésére irányul. Arafat nemrégiben a kabinet ramallahi
ülésén kijelentette: a "koszovói megoldás" számára is elfogadható lenne.
Nyugat-Jeruzsálem azonban – ami 1948-tól izraeli fennhatóság alá tartozik – nem
szerepel a kívánságlistán. Természetesen Izrael abba sohasem egyezne bele, hogy az
1967 előtti területeit is áruba bocsássa.

Clinton legutóbbi döntése kétségbe vonja Izrael jogát a város nyugati feléhez.
Ezzel egy olyan, határozottan Izrael-ellenes álláspontot foglal el, amelyet a
palesztinok még álmukban sem merészeltek volna megvalósítani vagyis hogy azt követeljék,
Izrael bocsássa alkuba a végső megállapodás során az 1967 előtt birtokolt területeit
is.

A palesztinok természetesen hangsúlyozták: a nagykövetség Jeruzsálembe történő átvitelével
az amerikaiak minden hitelüket elveszítenék. Számukra a vétó "isteni ajándék",
hiszen ezzel az amerikai elnök igényt formál számukra olyan területekre is, amelyekre
gondolni sem mertek volna.

Ha Clinton valóban elő akarta mozdítani a palesztinok és izraeliek megbékélési
folyamatát, akkor ez a lépése a legrosszabb volt, amit tehetett. Vétója ugyanis azt
jelezte, hogy Jeruzsálem kérdésének egésze a tárgyalóasztalra kell, hogy kerüljön.
Tekintettel azonban arra, hogy nincs olyan izraeli kormány, amely kielégítené a
mesterséges módon megnövelt várakozásokat, jelentősen csökken az esély a végső
megállapodások elérésére.

Clinton viselkedése megerősíti az amerikai közvetítés pártatlanságával
kapcsolatos izraeli aggodalmakat. Izrael kész a területi kompromisszumra azzal a feltétellel,
hogy a válság egyszer s mindenkorra lezárul, és fegyveres konfliktusok kirobbantásával
fenyegetőzve a palesztinok nem állnak elő újabb követelésekkel.

A clintoni vétó üzenete azonban ezzel ellentétes. Minden izraeli engedményt újabb
nyomás követ további lemondásokra. Jichak Rabin óriási engedményt tett, amikor
beleegyezett abba, hogy Kelet-Jeruzsálem ügye is a tárgyalóasztalra kerüljön, annak
ellenére, hogy ebben az egy kérdésében minden politikai erővel – az arab pártokat
kivéve – teljes az egyetértés: az egyesített Jeruzsálem Izrael fővárosa marad.
Clinton ellenben ezt azzal viszonozza, hogy a város nyugati részének izraeli fennhatóságát
is megkérdőjelezi.

A leendő izraeli kormánynak még "el kell adnia" az izraeli társadalomnak a végső
megállapodásokat. Clinton aláásva az Egyesült Államok biztonsági garanciájának
– amely nélkül elképzelhetetlen a végső rendezés – hitelét és szavahihetőségét,
jelentősen megnehezíti a Barak-kormány, s így saját céljának elérését is.

Olvasson tovább: