Kereső toggle

Erősödik a Moszkva-Peking-Delhi együttműködés

Ázsiai háromszög

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Az emberek mennek, az eszmék maradnak" – így lehetne jellemezni Oroszország
külpolitikáját Jevgenyij Primakov leváltása után. Tavaly december 21-én, az USA
Irak ellen végrehajtott hadászati csapását követően, Oroszország álláspontja
ellenére Primakov bejelentette, hogy szükség van egy Moszkva–Peking–Delhi
geopolitikai háromszög létrehozására. Minden jel arra mutat, hogy az elkövetkező évek
orosz külpolitikájának alapelve ez marad, valamint ezzel egyidejűleg az Amerikától
és a Nyugattól való elhidegülés lesz.



Két hete tartanak az összecsapások India és Pakisztán határán. Kasmír Ázsia érzékeny
balkánja   Fotó: MTI

A NATO Jugoszlávia ellen indított háborúja előtt nem sokkal az orosz külügyminiszter,
Igor Ivanov egy tanulmányában különös figyelmet szentelt az USA-val, Kínával, Indiával
és Japánnal fenntartott kapcsolatoknak. Leszögezi, hogy Oroszország együttműködésre
törekszik az Egyesült Államokkal és "a globális kérdésekben közösek a nézeteik,
de eltérnek megoldásuk módjait illetően." Ivanov szerint "a nézetkülönbségek fő
oka abban áll, hogy az USA gyakran katonai erő alkalmazásával igyekszik megoldást találni,
ráadásul az ENSZ Biztonsági Tanácsának megkerülésével." Szerinte "valaki kísértést
érez arra, hogy saját véleményét és játékszabályait egyoldalúan rákényszerítse
a többiekre". Jelzésértékű, ahogy mostanában Oroszország jó kapcsolatra törekszik
Kínával és Indiával, és hogy ezen országok vezetői az általuk aláírt
dokumentumokban kijelentik: "Az új világ csak többpólusú lehet." E három
nagyhatalom közösen kialakított véleményét pedig a többi állam nem hagyhatja
figyelmen kívül.

Ivanov kijelentései egyrészt az USA-nak szánt figyelmeztetések voltak, másrészt elméleti
alapvetései Primakov Moszkva-Peking-Delhi háromszögre vonatkozó javaslatának. A
NATO-akció jelzi, hogy e szövetség egyre szükségesebbé válik. A jugoszláviai bombázások
és rakétatámadások nem csak Oroszországnak jelentenek tekintélyveszteséget és
fenyegetést – amit Moszkva nyíltan ki is mond –, Kína és India szintén úgy érzik,
hogy a világpolitikában betöltött szerepüket nem sokra becsülik, és tudják, hogy
Washington kétségbe vonja nagyhatalmi státuszukat. Oroszországgal együtt Kína kétszer
is a Jugoszlávia elleni katonai csapás ellen szavazott, és vele együtt érte megaláztatás,
ami kétségkívül e két ország közeledésének egyik előfeltétele volt. A belgrádi
kínai nagykövetséget ért amerikai rakétatalálat sokszorosan felgyorsította ezt a közeledést,
és kétségtelenül megerősítette Oroszország pozícióját a jugoszláviai helyzet
rendezésében. Egy nappal az esemény után az orosz elnök különmegbízottja,
Csernomirgyin, Pekingbe utazott.

A kínai elnökkel és miniszterelnökkel folytatott tárgyalások eredményét nem hoz-ták
napvilágra, de Moszkvába visszaérkezve Csernomirgyin kijelentette, hogy Oroszország és
Kína egyformán látják a jugoszláv probléma megoldását. Oroszország keményebb álláspontot
foglalt el, abban a reményben, hogy Kína valóságos szövetségesévé válik – "az
ellenségem ellensége a barátom" elv alapján.

A kínai–amerikai kapcsolatok ellenségessé, vagy legalábbis feszültté válásáról
tanúskodik az amerikai atomtitkok körül kirobbant kémbotrány is. Kína azt állítja,
hogy az ellene felhozott vádakkal az USA igazolni próbálja a belgrádi nagykövetségét
ért rakétatalálatot. Az oroszországi sajtóban pedig megjelentek olyan írások,
amelyek azt állítják, hogy az amerikaiak nem tévesztettek célt, hiszen a rakétákat
egyenesen a követségre irányították. Ezzel bosszulták meg a Kína elleni aknamunka
meghiúsulását, és azt, hogy Peking Moszkvát támogatta a balkáni konfliktus kérdésében.


A sajtóban megjelentek a Kínával való gazdasági együttműködés perspektíváiról
szóló tudósítások. Ilyen például az Oroszország–Kína közötti két és fél
ezer kilométer hosszú elektromos vezeték megépítése, amely mintegy 300-400 millió
dollárt hozna az oroszok konyhájára évente. Többen állítják, hogy Kína még az
oroszoknál is inkább érdekelt a terv megvalósításában. Igaz, anyagi keret még
nincs rá.

Azonban nem minden olyan egyszer? az orosz–kínai kapcsolatban. Az egyik visszahúzó
erő Oroszország belpolitikai helyzete: a kínai kormánnyal rokon szellem? kommunistákkal
való harc, illetve Primakov leváltása, akit némelyek szerint Peking szívesen fogadott
volna orosz elnökként. A nehezen döcögő orosz gazdaság sem ösztönzi a szoros szövetség
kialakítását. Az orosz fél részéről a tartózkodás egyes geopolitikai szakértők
megnyilvánulásaiban érhető tetten, akik szemében Kína az egyik fő ázsiai ellenfél,
és akik sokkal több fantáziát látnak a Japánnal való barátkozásban. Ennek azonban
jelen pillanatban a Kuril-szigetek körüli vita az akadálya.

Ami Indiát illeti, Oroszország mindig is szimpátiával viseltetett iránta. Külpolitikájukat
egyesíti az afgán és pakisztáni iszlám fundamentalizmus elleni küzdelem. Az utóbbi
idők eseményei az indiai–pakisztáni határon még inkább erősítették ezt az egységet,
és már önmagában is elegendő alapot adnak egy Moszkva Delhi közötti stratégiai együttműködéshez.

Olvasson tovább: