Kereső toggle

NAGYÍTÓ

Birodalmi politika a Balkánon

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Akármi legyen is a koszovói válság kimenetele, az elmúlt hetek eseményei örökre
eloszlatták azt a mítoszt, hogy a hidegháború utáni világot más és jobb törvények
alakítják, mint a korábbi időszakot. A NATO azon szándéka, hogy az ENSZ beleegyezésével
vagy anélkül bombázással kényszerítse megadásra Jugoszláviát, vitán felül azt
bizonyítja, hogy a világ még mindig a régi tengelye körül forog. A döntő szó még
mindig a nagyhatalmaké, ez így volt és így is marad mindig.

A hidegháború idején az amerikai külpolitikára ható legnagyobb kényszerítő erő a
Szovjetunió volt, nem az ENSZ. Amikor George Bush a hidegháború végén bejelentette az
új világrend kezdetét, nem annyira abban volt igaza, hogy az ENSZ által lefektetett
nemzetközi törvények alapján fognak megoldódni a jelen és a jövő konfliktusai,
hanem abban, hogy a Szovjetunió többé nem jelent kényszerítő erőt az amerikai
politikára. Ez jelentette az igazi új világrendet.

A tényleges katonai, gazdasági és politikai hatalom, a hazai közvélemény, és az
adott kérdésben állást foglaló többi nemzet relatív hatalma: e tényezők szabják
meg egy katonai akció megindításának vagy elhalasztásának feltételeit.

Ennek alapján Irak nem kerülhette el a felelősségre vonást Kuvait lerohanásáért,
Amerika azonban büntetlenül kényszerítheti rá akaratát Szerbiára. Argentína nem
engedhette meg magának, hogy elfoglalja a Falkland-szigeteket, de Törökország megúszta
Észak-Irak (és Ciprus) lerohanását. Izrael és Szíria minden következmény nélkül
rohanhatta le Libanont, míg például Algéria valószínűleg nem tesztelhetne büntetlenül
egy atombombát, ellentétben Indiával. Szerbia nem törhet le brutális módon egy
etnikai felkelést, míg Kína minden további következmény nélkül nyomhatja el a
kisebbségeket.

Ami magát a koszovói helyzetet illeti, további szempontokat kell megvizsgálni.

Először is, a nyugati hatalmak célja nem az, hogy minden központosított kormány
minden olyan törekvését, amely etnikai felkelések elnyomására irányul, letörje. Ha
így lenne, akkor rakétatámadásokkal és bombázással fenyegetnék – hogy csak néhányat
nevezzünk meg – a Sri Lanka-i, indiai és török kormányt is annak elérésére, hogy
a katonai tevékenységet felfüggesztve tárgyalásokat kezdjen az autonómiáról a
tamilokkal, kasmíriakkal és kurdokkal. Mit csinál tehát a Nyugat Szerbiában?

Ennek megértéséhez legelőször is azt kell világossá tenni, miféle szerzet a "Nyugat".
A Nyugat, ami Amerikát és szövetségeseit jelenti, minden célja és szándéka mellett
nem kevésbé birodalmi jelleg? képződmény, mint Róma vagy Nagy-Britannia volt a múltban.
A hatalom központja Washingtonban van, és ahogy a múltbeli nagyhatalmak esetében is, a
periferikus területek változó mértékben lojálisak a központhoz. Ha ez világossá válik,
akkor világos lesz az is, miért reagálnak a nyugati hatalmak a koszovói helyzetre úgy,
ahogyan, és miért nem tesznek semmit Sri Lanka, India és Törökország esetében.

Jugoszláviát az teszi különlegessé a Nyugat szemében, hogy viharos határtérség,
és az ilyenek békéjének helyreállítása nagy kísértés minden nagyhatalom számára
nemcsak a jelenben, de a múltban is (mint például Nagy-Britannia számára Északnyugat-India
és Afrika, vagy az orosz birodalomnak Közép-Ázsia). Éppen úgy, mint a múlt
imperialista nagyhatalmainál, a határtérségek iránti vonzalom egyformán erős a
stratégiai szükségszerűségre hivatkozó jobboldal, az izgalmat és kevés valódi
veszéllyel járó harcokat mindig is kedvelő hadsereg, és a liberálisok részéről,
akik szeretik kiterjeszteni a civilizáció áldásait a barbárokra.

Jugoszláviában a Nyugat a horvátok, boszniai muszlimok és koszovói albánok kombinációját
választotta együttműködésre – más szavakkal bárkit, aki nem szerb. A választás
oka egyszer? volt: a kilencvenes évek elején, amikor Jugoszlávia szétesése megkezdődött,
a felsoroltak médiapropagandája jobb volt, mint a szerbeké. Csak az idő fogja
megmutatni, helyes volt-e a választás. A történelem tanúsága szerint azonban a
szerbek főgonoszként való feltüntetése – akik az utolsó pillanatig harcoltak a németek
ellen – rossz recept a balkáni egyensúly elérésére.

Fordította: Szabó Ibolya Anna

Olvasson tovább: