hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vészterhes ciprusi évforduló
Északon öröm, délen gyász

1998. 07. 25.
Feszültségtől szikrázó évfordulóra ébredt Ciprus csaknem egymillió lakója július 20-án. Ez a nap volt az évfordulója az észak-ciprusi török inváziónak, ami 24 évvel ezelőtt kettéosztotta a mediterrán szigetet. Északon a "görög balta" alóli felszabadulást ünnepelték, míg délen a török invázió áldozatait gyászolták.



Mesut Yilmaz török miniszterelnök és Rauf Denktas, az észak-ciprusi török
közösség vezetője a nicosiai díszszemlén. Meddig tart a "béke és szabadság
napja" Fotó: MTI

"A béke és függetlenség napja" – így nevezte beszédében az évforduló
napját Mesut Yilmaz török miniszterelnök, aki az ünnepségsorozatra érkezett az
egyedül Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaságba. A béke
fenntartását az 1974-es török betörés napja óta harmincezer főnyi kitűnően
kiképzett török katona felügyeli. Az ünnepségekre hivatkozva segítségül érkezett
egy hat hadihajóból álló egység, és tizenkét sugárhajtású repülőből álló
raj is. Lefkosában tartott beszédében a török miniszterelnök hangsúlyozta: "A
görög és a görög–ciprusi duó még mindig arról álmodozik, hogy Ciprus ismét
hellén sziget lesz, és visszatérhetnek az 1974 előtti állapotokhoz."

A sziget déli részében légvédelmi szirénák búgtak, harangok zúgtak a kora reggeli
órákban, s a zsúfolásig megtelt templomokban emlékeztek az invázió ötezer
áldozatára, és arra a száznyolcvanezer görög ciprusira, akinek a török behatolást
követően kellett elhagynia otthonát. Eközben a sziget északi részének
fellobogózott városaiban ünnepi beszédek hangoztak el, török harci repülők légi
bemutatóval tették emlékezetessé az évfordulót. Rauf Denktas ciprusi török elnök
záróbeszédében így nyilatkozott: "1963 és 1974 között a nyakunkon volt a görög
balta éle, de mi kihúztuk magunkat, és győztünk."

A görög ciprusiak aggodalommal figyelték az önfeledt ünneplést: szerintük a légi
erőfitogtatás ezekben a feszültségtől terhes napokban csak provokálóan hatnak. Nem
véletlen, hogy Ciprus utcáin tapintani lehet a feszültséget, az elmúlt hetekben
nagyhatalmi csatározások kereszttüzébe került az ország. A török média által
nemrégiben felröppentett hír szerint török–izraeli szövetség van készülőben.
Eitan Ben Eliahu, az izraeli légierő parancsnoka tagadta a vádat, és így fogalmazott:


"Izrael nem kíván belebonyolódni a ciprusi rakétatelepítéssel kapcsolatos
problémákba, és nem látom veszélyforrásnak az SZ–300 rakétarendszer
telepítését sem, mert Izraelnek jó kapcsolatai vannak az érintett országokkal." Az
elmúlt hét közepén török titkosszolgálati forrásból látott napvilágot az a
hír, miszerint az orosz SZ–300-as rakéták indítóegységei már megérkeztek a
szigetre, és jelenleg a paphosi légitámaszpont melletti három föld alatti katonai
létesítményben őrzik őket.

Arról is említést tesz a forrás, hogy a radarkészülékek és a légvédelmi
rendszerhez szükséges ellenőrző berendezések már korábban a szigetre érkeztek. A
rakétákat az orosz atlanti flotta legnagyobb hajói fogják szállítani a Kuznyecov
admirális hadihajó és a Nagy Péter repülőgép-hordozó anyahajó kíséretével.

Görög kormányzati oldalon cáfolták a leszállított rakétaegységekről elterjedt
értesüléseket, de mindezek ellenére keresik a megoldást. A görög kormány
üdvözölte Javier Solana NATO-főtitkár szavait, miszerint a NATO kész felügyelni egy
a ciprusi légtérben létrehozandó légiaktivitás-mentes övezetet. Washington
álláspontja ezzel szemben merőben más: nem kíván ellenőrzést gyakorolni a ciprusi
légtérben, ehelyett önkéntes moratóriumot javasol a felek részére.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!