Kereső toggle

Textillel mondom el

Interjú Zoób Katival

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Katti Zoób Showroomjába érve egy elvarázsolt világban érzi magát az ember : titokzatos hangulat, patinás terek és rengeteg szebbnél szebb ruhadarab, utcai viselettől kezdve a színpadi mesterművekig. Zoób Katival a hazáról, az alkotóművészetről és a márkaalapításról beszélgettünk.

Mit jelent Ön számára Magyarország?

– Ezt sokféleképpen meg tudom fogalmazni, de a legegyszerűbb, ha azt mondom: nekem a haza a minden. Olyan ember vagyok, aki nagyokat tud érezni ezektől a szavaktól, aki könnyezik a Himnuszunkon. Számtalan finom érzelemmel, ízzel, érzéssel ki tudom fejezni a kötődésem mértékét. Kortársabb értelmezésben, a pályámhoz kötődően pedig ez az a hely, ahol megvalósultak az álmaim, kibontakoztak a szárnyaim, mondhatnám kiteljesedett a karrierem. Sokfelé jártam, sok helyre eljutottam, és mindig az volt az egyik legfontosabb érzés, hogy van hova hazajönnöm. Nem azért indulok, ha elmegyek, mert itthon nincs elég siker, hanem azért, hogy az itteni sikereinket mutassam be máshol.  A miénk egy olyan nemzetközi divatvonal, ami a magyar vevők, divatfogyasztók segítségével nőtt föl. Szeretem, hogy ez az ország szeret bennünket, a munkánkat. A számomra jól ismert embereknek tudunk itt olyan kínálatot adni, ami egyébként a világ számos pontján kívánt lehet.

Hogyan került a perspektívájába a művészetek világa?

– Az ember a családjából nagyon sok indíttatást kap. Kulturálisan egy elképesztően gazdag családban nőttem fel, rengeteg muníciót adott. Szerencsére ezek olyan értékek, amik még nem évültek el. A zenétől az irodalmon át a képzőművészetig minden természetes módon került a látókörömbe, a családom mindenre kinyitotta a szemem. 

Ez megnyilvánul az Ön foglalkozásaiban is: báb- és játéktervező, kalapos, lakberendező, jelmez- és divattervező, art direktor és sikeres üzletasszony. Ön hogyan definiálná magát?

– Valóban számtalan dolog megszólított, talán, mert egyformán nagy bennem a kíváncsiság és a képesség, bátran nyúltam sokféle területhez. Emiatt is nagyon élvezetes korszaka az életemnek ez a mostani, amikor összefonódtak a szálak. Nagy szabadság, hogy nem kell bekategorizálnom magam –alkotó ember vagyok, aki gyorsan reagál a világ változásaira. Szeretek tanulni, nincs olyan nap, hogy ne keresnék valami újat. Minden szakterület teljesen újfajta tudást ad az embernek, és ha ez a tudás elég mély, akkor a különböző elemek összekapcsolása új dimenziókat nyit, új értékké válik. Alkotóművész vagyok a szó kellően tág értelmében. Az üzleti siker pedig mindenkinek mást jelent, nekem bőven elég nagy siker, hogy ilyen sok éven keresztül ennyi embernek fizetést tudtunk adni, ami visszanézve, az én dimenzióimban elképesztően nagy dolog.

Ön, ha jól tudom, nem kimondottan az iskolarendszer keretein belül, hanem autodidakta módon tanulta meg a textilipar mélyebb rejtelmeit …

– Valójában velem az történt, hogy már gimnazista koromban is annyi minden mással foglalkoztam, nem nagyon volt időm tanulni. Rengeteg különleges feladatom és lehetőségem adódott, emiatt nem értem rá arra sem, hogy egyetemre járjak. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem szerettem tanulni, csak én másképpen tettem, mint ahogy az  megszokott. Különös szerencse az is az életemben, hogy húszévesen bekerültem egy nagyon izgalmas környezetbe: a televízió díszlet-bábműhelyében dolgoztam, egy olyan művészcsoportban, ami a nyolcvanas években kiszolgálta a televíziózást. Itt azon kívül, hogy számos iparművészeti ág rejtelmeit megtanulhattuk, az inspiratív közeg olyan világlátást, bátorságot adott, amit egy iskola sem tudott volna adni. Ez a közösség úgy tanított meg minket tanulni, hogy ez lételemmé vált, egy életre kíváncsivá tett. A textil pedig egy olyan nyelv, amivel bármit képes vagyok kifejezni. De azt hiszem, hogy ezt a génjeimben hordozom, összegezve az őseim tudását.

Hogyan jött ezután a saját márka alapításának ötlete?

– Mondhatni véletlenül. Azt gondolom, hogy az ember nem lehet olyan balga, hogy azt hiszi, a márkaalapítás úgy működik, hogy egyik reggel felkelünk és elhatározzuk, hogy indítunk egy márkát. Aki így gondolkodik, annak nem az ösztönei és a képességei diktálnak, hanem valami projektszerű gondolkodásmód. Én magamban sokáig tervezgettem, arra készültem, hogy egyszer majd egy igazi jelmezműhelyt nyitok nagy színházi, filmes produkcióknak. Tulajdonképpen csak utólag, három év működés után vettem észre, hogy véletlenül inkább egy klasszikus divatszalont hoztam létre –egyéni stílusú öltözékekkel, kollekciókkal, sajátos tervezői karakterrel. Ráadásul mindig is erősek voltak bennem azok a képességek, amelyek egy szalon működtetéséhez kellenek. A visszajelzések, az egyre értékesebb sikerek, a táguló nemzetközi kapcsolatok, mindennapi örömforrást jelentettek. A főzésben az a jó, hogy pár óra alatt kész a finom étel, a szakács pedig látja ragyogni az arcokat. Valami hasonló élmény adta az én óriási felhajtóerőmet is, a pozitív visszacsatolások mutatták meg, hogy merre érdemes mennem. Így született a ma már huszonöt éves Katti Zoób márka, amelyet egy sokképességű, remek csapat működtet.

Ez látszik abból is, hogy a Katti Zoób márka nem a marketingasztalon lett összetéve, hanem az Ön teljes személyisége és látásmódja van benne…

– Sok mindent csinálok ösztönösen, és csak olyan fegyverzettel szeretek csatába indulni, amelyet jól tudok használni. Ez a modern marketing például nem az én fegyverem. De szerencsére a világ nyitott a személyes történetekre is, én pedig mindig mérlegelem, hogy mennyit adjunk magunkból, a történeteinkből ahhoz, hogy hiteles személyisége legyen a márkánknak is.  A mi történetünk nem egy marketingsztori, mi így élünk, a kollekcióink életmesék, amelyeket ma már könnyedén fűszerezünk a divattrendek változatosságához. Ezt úgy is el lehet képzelni, mint egy sokszögletű, magas szekrényt, tele fiókokkal, és bármelyik oldalon kihúzunk egy fiókot, az szervesen kapcsolódik egy másikhoz. Ez a sokoldalúság a szövete, struktúrája az életünknek, a márkánknak.

Hogyan zajlik egy kollekció tervezése?

– Bár a legnagyobb élvezet ebben a munkában a tervezés, kevés időm van a kollekciókra, annyi minden mással is foglalkozom. Húszfős csapatunk nem kampányszerűen, hanem szinte folyamatosan fejleszti az új darabokat, amelyeket aztán szinte azonnal átformálunk. A szalonműködés, a személyre szabott kiszolgálás sokszínűvé tette a márkát. A legkülönbözőbb világnézetű, gondolkodásmódú, korú és ízlésű nőknek készítünk rengetegféle szituációhoz ruhákat, ezért a prêt-à-porter vonalunk is nagyon nehezen illeszthető a divatpiac klasszikus kategóriáiba. Ebből adódóan olyan széles a kínálatunk, hogy nehéz választani. Az elmúlt hónapokban azzal foglalkoztunk, hogy megkeressük és felidézzük a 25 éves márkánk jellemző vonalait: az archívumunkat végignézve megfogalmazzuk azokat az esztétikai és érzelmi alkotóelemeket, amelyekre építjük a jövőben a márka esszenciáját.

A folyamatosan alkotó embereket gyakran fenyegeti a kiégés veszélye…

– Nem veszem magam ennyire komolyan, az életem nem csak folyamatos alkotásból, hanem számtalan finom, feltöltődést adó hétköznapi dologból is áll. Imádott családom pedig bármikor gondoskodik a feltöltődésemről.

Az Ön márkája haute couture, prémium minőséget képvisel. Sokak szerint a magyaroknak nem igazán van igénye a minőségre, a széles spektrumú, olcsóbb, de silányabb kínálat mellett.

– Izgalmas erre a kérdésre válaszolni, mert 25 éves pályámnak az első 15 évét az tette ki, hogy mindenki megkérdezte tőlem, mit gondolok, van-e igénye erre a magyar fogyasztónak. Tudja-e a magyar, hogy mi a nemzetközi divat?  Az elmúlt 10 évben világossá vált, hogy tudjuk, mi a divat, és használjuk is. Magyarország egy nagyon kulturált ország, sokszínű néppel, tudással, ízléssel, igénnyel. Azt gondolom, hogy nagyon korszerűek vagyunk, itt vagyunk Európa közepén, nincs olyan áramlat, ami hozzánk ne érne be. A mi döntésünk, hogyan élünk a lehetőségeinkkel, sokan elmennek ebből az országból, mert úgy ítélik meg, hogy itt nehéz. Én szeretem a nehéz terepeket, semmiképpen nem ragadnám meg a szónak azt az ostoba fegyverét, hogy azokat, akik itt élnek, valamilyen módon megbélyegezzem. 

Manapság egyre népszerűbb  a fast fashion cégek bojkottálása. Ön szerint ez hoz majd valamilyen radikálisabb változást az öltözködéskultúrába?

– Nem szűkíteném ezt kizárólag a fast fashionre. A túlfogyasztás, a pazarló életmód mindenképpen tarthatatlan. Nem gondolom, hogy két év múlva úgy fogunk élni, mint a nagypapám, aki egy kabáttal boldog volt egy életen át, de az nem normális, hogy ilyen tömegű áruval romboljuk a saját nyugalmunkat, környezetünket, az utódaink jövőjét. Úgy gondolom, hogy ez egy komoly értékválság, amelynek a fast fashion csak egy része.

Mi a véleménye azoknak a fiataloknak a fogyasztói szokásairól, akik ebben az értékválságban szocializálódtak?

– A mai fiatal generáció sokkal nagyobb füllel hallja meg azokat a fenntarthatósági problémákat, amelyeket az idősebb generációk fenntartásokkal kezelnek. Nagyon izgalmas, hogy a tizen- és huszonévesek milyen erővel képviselik ezt a visszafordulást. Természetesen kell ebben is egy középút, nem lehet átesni a ló túloldalára, valahogy meg kell találni ebben az egyensúlyt. A fiataloknak egy teljesen új szemléletet kell kialakítaniuk, mert amellett, hogy progresszívnek kell lenniük, egyfajta állandóságot is képviselniük kell.  Ez a jövő nagy dilemmája.

Szerteágazó karrierútja során mire a legbüszkébb?

– Ha már egyfajta büszkeségről beszélünk, akkor számomra büszkeségre adhat okot a csapatom. Munkatársaim közül jó néhányan több mint húsz éve vannak mellettem. Ez nem egy hirtelen toborzott csapat, hanem egy hosszú folyamat eredménye, amelyben nagyon nagyok az emberi erők, a szeretetszálak és a felelősség. Így talán a csapatunkra vagyok a legbüszkébb, illetve arra, hogy a karrierünk ilyen töretlenül haladt.

A nagy kérdés

Mit tanácsol azoknak a fiataloknak, akik most kezdenek vállalkozásba Magyarországon?

– Nehéz tanácsot adni.  Talán ebben a filterezett világban, ahol még a fényképeken sem szeretnénk úgy látni magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk, újdonságot jelenthet, ha az embert az önmagával való őszinteség tartja egyenesben, ahogy engem – nem csapom be magam. Egy ilyen harcos pályán, mint az enyém, ahol legalább olyannyira kell művésznek lenni, mint átlátni az egésznek az üzleti oldalát, nagy erény szembenézni jóval és rosszal egyaránt. Azt mondanám, hogy szeressék önmagukat annyira, hogy a képességeikhez igazítsák az álmaikat.

Olvasson tovább: