Kereső toggle

A Néppárttól jobbra is lehet együttműködni

Interjú Deutsch Tamással

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Visszaszólnak Junckernek? Van élet a Fidesz számára a Néppárton kívül? Mennyire biztos Manfred Weber bizottsági elnöki pozíciója? Hogyan alakulnak az erőviszonyok az Európai Parlamentben választások után? Deutsch Tamást, a Fidesz európai parlamenti képviselőjét kérdeztük.

Jean- Claude Juncker húsvéti üzenete az volt, hogy felveszi a harcot az álhírekkel, és a magyar kormányt is álhírterjesztőként emlegette. Készülnek Juncker beígért visszavágására?

– Juncker már egy lejárt politikai lemez, így ehhez mérten érdemes csak foglalkozni vele. A mában sincs jelentősége, a holnap szempontjából pedig végképp indifferens.

Ha ennyire jelentéktelen, akkor miért ő került a kormányzati plakátokra?

– Az Európai Bizottság elnöke szerepelt a plakátokon, aki legnagyobb sajnálatunkra Jean-Claude Juncker. De visszatérve még egy pillanatra Junckerre és az általa vezetett Bizottságra: az európai polgárok százmilliói a Bizottságot és annak elnökét nem a dörgedelmes nyilatkozatai, hanem a teljesítménye alapján ítélik meg, ez pedig még a legminimálisabb várakozásokat is alulmúlta. A politikában mindig is az a legfontosabb, hogy mit gondolnak valójában a polgárok. Juncker pedig mára az európai politika Gyurcsány Ferencévé vált. Ahogy Gyurcsány Ferencnek sikerült elérnie, hogy a saját országában több mint egy évtizede a legnépszerűtlenebb politikus, úgy Junckernek ez a negatív rekord összeurópai szinten sikerült. Nehéz őt komolyan venni. Azon politikusok közé tartozik, akik a saját véleményüket megkérdőjelezhetetlen igazságnak tartják, így ha valaki ettől eltérő vagy egyenesen élesen különböző állítást fogalmaz meg, akkor az érdemi vita helyett egyből diszkreditálja a másik álláspontját. Az pedig, hogy a másikat eleve alkalmatlannak, sőt méltatlannak minősítem vitaképes álláspont megfogalmazására, azt állítva például, hogy fake news, amit mond, az nem demokratikus vita, hanem nettó politikai infantilizmus. Az európai politikában már mindenki vágja a centit, hogy mikor ér véget az ő nevével fémjelzett Bizottság megbízatása.

Junckerrel szemben bizottsági elnökké választása előtt Orbán Viktor egyértelműen kifejezte  ellenvetéseit,  a Néppárt mostani csúcsjelöltje, Manfred Weber mögé pedig egységesen beálltak. Töretlen ez a támogatás?

– A „töretlen” azért túlzó megfogalmazás, de támogatjuk. Ahogy a Néppárt Kongresszusán, úgy a választási kampányban is.

Mennyire biztos az ő bizottsági elnöki pozíciója? Maga Orbán Viktor is utalt rá, hogy még semmi sincs kőbe vésve.

– Weber csúcsjelöltsége biztos, a bizottsági elnöksége pedig attól függ, hogy az európai parlamenti választásokon az Európai Néppárt szerepel-e a legjobban. Amennyiben igen, úgy Manfred Weber, a Néppárt csúcsjelöltjeként immár az Európai Tanács előtt is az Európai Bizottság elnökjelöltjévé válik.

Azonban szerintem ez az egész úgynevezett csúcsjelölti rendszer messze nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az egésszel az alapvető szándék az volt, hogy az Európai Bizottság – az Európai Unió három alapintézménye közül bizonyos értelemben a legmeghatározóbb uniós intézmény – vezetőjének kinevezésébe az uniós polgároknak érzékelhető módon legyen beleszólása. Az Európai Bizottság elnökét ugyanis nem az európai emberek választják közvetlenül, hanem közvetett választás alapján kerül a pozíciójába. Az Európai Tanácsban – amely testület hivatalos javaslatot tesz az Európai Bizottság elnökének a személyére – az ott lévők mind közvetlenül választottak, mert a saját országukban tartott parlamenti választások eredményeként lesz valaki miniszterelnök vagy államfő. A bizottsági elnököt viszont a polgárok által választott miniszterelnökök és kormányfők jelölik, és a polgárok által közvetlenül választott európai parlamenti képviselők választják meg, közvetetten. Ennek az állítólagos demokráciai deficitnek az oldására született meg a csúcsjelölti elgondolás. Ez már a második ilyen, a csúcsjelölti rendszerben történő bizottsági elnökválasztás lesz, de eddig mégsem söpört végig a beleszólás lehetősége felett érzett mámoros öröm a többszázmillió európai választópolgáron. Ez az egyik probléma. A másik az, hogy mivel a csúcsjelölti rendszer csupán egy jogi kötőerővel nem bíró politikai konstrukció, a választások után egy az egyben a korábbi időszakra jellemző politikai alkufolyamat indul el az Európai Tanácsban. A győztes csúcsjelölt pártjához képest más pártcsaládhoz tartozó miniszterelnökök azért ficeregnek, sőt néha még a győztes párthoz tartozók közül is jónéhányan, mert más személyt mégis jobb bizottsági elnökjelöltnek látnak, mint a győztes csúcsjelöltet. Weber esetében ezért azt tudom mondani, hogy ő a legesélyesebb, a Néppárt és mi is őt támogatjuk. Hogy mérget lehet-e rá venni? Ez majd az Európai Tanácsban kiderül.

Politikában szövetségesek és ellenfelek mentén mozognak a szereplők. A médiából úgy tűnik, hogy a Fidesznek több szövetségese van a saját pártján, a Néppárton kívül, mint belül.

– Ez egyáltalán nem így van. A mi riválisaink az európai szocialistákhoz, a zöldekhez, a kommunistákhoz, illetve liberálisokhoz tartozó bevándorláspárti erők, úgy, ahogy ez Magyarországon is van. Az viszont valóban újdonság, hogy a pártcsaládunkon belül is akadnak olyan bevándorláspárti pártok – darabszámra nem is kevés, de a politikai súlyukat tekintve nálunk jóval vékonyabb tagpártok –, akikkel lassan már olyan fokúvá vált a véleménykülönbség, mint a más európai pártcsaládokhoz tartozókkal. A vita önmagában nem egy teljesen új jelenség, hiszen a Néppárt többek között annak is köszönheti, hogy a legnagyobb a támogatottsága, hogy a pártcsaládon belüli pártok nagyon széles palettán mozognak. Az új jelenség valójában az, hogy a bevándorláspárti erők a Néppárton belül érdemi viták nélkül akarják megmondani, hogy mi legyen a Néppárt kizárólagos álláspontja. Sorra merülnek fel súlyos alapkérdések: az illegális migrációtól kezdve az európai életformánk védelméig. Hogyan is gondolhatta bárki azt, hogy az Európai Néppárt bevándorláspárti csoportjai majd kitalálják ennek a széles szövetségnek az egyedüli álláspontját, és onnantól kezdve, ahogy pestiesen szokták mondani, mindenkinek pofa alapállás. A Fidesz  világossá tette, hogy azokat a hagyományos néppárti értékeket vallja továbbra is magáénak, amelyeket a Néppárt a Fidesz csatlakozásakor és egészen a legutóbbi időkig vallott.

Meddig hajlandóak elmenni a Néppártban maradásért?

– A keresztény értékek védelme és a bevándorlás ellenes politika a határ. Amint ezeket az elkövetkező évtizedeket meghatározó alapvető értékeket megkérdőjelező politika válik uralkodóvá a Néppártban, akkor a Fidesz és a Néppárt útjai elválnak.

Kívülről nézve pont az Önök politikai irányvonala tűnik a kisebbségi álláspontnak a Néppártban.

– Igaza van, bár sokan vagyunk, de nem elegen, azaz a bevándorlást elutasító erők ma kisebbségben vannak a Néppártban. Azt gondolom, hogy jó esély van arra, hogy a választás után a Néppárt egy olyan politikai vonalvezetést fog képviselni, amelyben érvényesülnek a már említett alapelgondolásaink, így a Fidesz nyugodt szívvel tud majd a Néppárton belül maradni.

Adja magát, hogy mi van, ha nem érvényesülnek. Van élet a Néppárton kívül?

– Május 27-én reggel nyolcig nincs. A választások után kell megnézni, hogy az elgondolásaink érvényesülnek-e, és amennyiben nem, akkor milyen más, B, C, D verzió lehetséges. Addig viszont csak a Fidesz és csak a Néppárt.

Azt azért látni kell, hogy Európa-szerte a pártpolitika szerkezete gyökeresen átalakul. A klasszikus pártpolitikai tagoltság, a jobbközép, balközép, liberális, szélsőbal, szélsőjobb felosztás teljes mértékben ugyan nem szűnt meg, de a jelentősége nagyban csökkent. Az emberek mindennapjait közvetlenül érintő jelenségek, és azok közül is a tömeges illegális migráció a politikai közbeszéd középpontjába állított olyan alapvető kérdéseket, amelyekre adott válaszok újraírják az európai pártpolitikai struktúrát. Az alapvető pártpolitikai törésvonal ma már nem a fent említett jobb-bal törésvonal, hanem a nemzeti elkötelezettségű, szuverenista pártok, és a globalista, az egyre szorosabbnak mondott európai együttműködést öncélnak tekintő, vagy egyenesen az Európai Egyesült Államokat akaró politikai erők közötti törésvonal.

Tehát egy globalista versus nemzeti pártpolitikai struktúra kezd kialakulni. Vannak olyan  jobbközép pártok, amelyek a közéletet első helyen meghatározó kérdésben a globalista oldalon, míg mások a nemzeti oldalon állnak. Globalista a CSU (német kormánypárt – szerk.), nemzeti az ÖVP (osztrák kormánypárt – szerk.). Két, egyaránt német nyelvű ország nagy kormánypártjairól beszélünk. A baloldalon is találkozunk ugyanezzel: a német SPD a globalista erők táborába tartozik, míg a szlovák szociáldemokrata párt a nemzeti oldalon van.

Az új pólusú politikában hogyan tud a Néppárt érvényesülni, hiszen jelenleg egyértelműen nem e mentén mozog?

– A Néppártnak fel kellene adnia azt az önsorsrontó elképzelését, hogy az európai parlamenti többség kialakításához szükséges szövetség csak a tőle balra lévő, nem tudni milyen létszámú és összetételű frakciókkal lehetséges. Miért ne tudna a Néppárt, a tőle jobbra lévő, az alapértékeket tekintve szinte azonos álláspontot valló frakciókkal együttműködni? Például az ECR-frakcióban (Európai Konzervatívok és Reformerek) azok a toryk vannak, akikkel több parlamenti cikluson keresztül a Néppárt közös frakciót alkotott. Akkor a frakciónkat úgy is hívták, hogy EPP-ED (European People’s Party-European Democrats), ami olyan volt, mint ma a Fidesz meg a KDNP pártszövetsége. Ne hazudjunk a saját történelmünkről. Hiszen akkor tudtunk az ECR meghatározó pártjaival együttműködni, míg ma egyesek úgy tesznek, mintha már a korábbi szövetségeseink annyira távol lennének, hogy az együttműködés elképzelhetetlen. Pedig ciklusokon keresztül két test egy lélek voltunk – ma sem látom ezt az együttműködést elképzelhetetlennek. A szocdemek vagy a liberálisok kapásból messzebb vannak tőlünk, mint az ECR, ráadásul a még tőlük is messzebb lévő zöldekkel is együtt akarnak működni.

Hivatalosan ki van mondva, hogy a Néppárt a tőle balra lévő pártokkal képzeli el az együttműködést?

– Látni kell ennek az okát is. Az Európai Néppárt meghatározó pártjai hosszú-hosszú ideje, parlamenti választási győzelem esetén sem érnek el olyan eredményt a saját országukban, hogy egyedül tudjanak kormányt alakítani. Ezért állandósult a koalíciós kényszer, és vagy azért, mert nincs tőlük jobbra kormányképes politikai erő, vagy azért, mert ideológiai-taktikai okokból nem hajlandóak a tőlük jobbra lévő politikai pártokkal kormányzati együttműködést kialakítani, kizárólag a tőlük balra álló pártokkal lépnek koalícióra. Így tehát amikor az európai parlamenti többség kialakításához szükséges együttműködésről gondolkodnak, a saját tagállami koalíciós tapasztalataikat vetítik ki az Európai Parlamentre. Hosszú idő óta az Osztrák Néppárt volt az első, aki a tőle jobbra álló Szabadságpárttal kötött koalíciót. Összedőlt Európa? Bajban van Ausztria? Valami szörnyűséges, az európai együttműködést gyengítő politikát folytat az osztrák Néppárt és az osztrák Szabadságpárt koalíciója? Dehogyis. A tények azt mutatják, hogy ha koalíciós kényszer esetén egy néppárti párt, egy tőle jobbra lévő, nemzeti elkötelezettségű politikai párttal köt koalíciót, attól még ugyanúgy sikeres polgári politikát tud folytatni. Az európai parlamenti többség kialakításhoz kihagyhatatlan a Néppárt. Milyen ostoba taktika, hogy a Néppárt előre kijelenti, hogy ő csak a tőle balra álló frakciókkal fog tárgyalni. A saját politikai mozgásterét szűkíti be.

Miért zárkózik el a Néppárt a jobbra nyitástól?

– Mert azt az életidegen liberális ideológiai maszlagot szajkózzák, hogy a Néppárttól jobbra lévő, döntő részben nemzeti elkötelezettségű pártok „euroszkeptikus”, „nacionalista” és „populista” politika erők, akikkel „felelőtlenség” együttműködni. Nos, ezt az egészet az európai baloldal és liberálisok azért találták ki és tolták le hatalmas média-, civil és értelmiségi nyomással a Néppárt torkán, hogy ellehetetlenítsék a polgári és nemzeti erők együttműködését az Európai Parlamentben, és kikövezzék a Néppárt és az ő együttműködésüket. A Néppárt pedig volt olyan mulya és bátortalan, hogy saját szájába akasztotta ezt a szoclib horgot.

 

Olvasson tovább: