Kereső toggle

Az élet értéke

Beszélgetés Amy Sinclair iowai szenátorral

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bár a szívdobbanás törvény még nem lépett életbe, máris mozgalmat indított el, ami új kontextusba helyezi a legvédtelenebb társadalmi csoport, a magzatok helyzetét. Amy Sinclair iowai szenátorral, a törvényjavaslat koordinátorával beszélgettünk, aki a CitizenGo meghívására érkezett a budapesti Szívdobbanás Konferenciára.

Kevesebb, mint két héttel az után, hogy Iowa kormányzója aláírta a szívdobbanás törvényt – aminek értelmében a magzati szívhang megjelenésétől, a terhesség hatodik hetétől tilos lenne abortuszt végrehajtani –, a Planned Parenthood polgári peres eljárást indított annak ellehetetlenítése érdekében. A bíróság elismerte, hogy a szívdobbanás törvényjavaslat ellentétes az iowai alkotmány azon pontjával, mely szerint a terhes nő alapvető joga eldönteni, hogy megtartja-e magzatát vagy sem. Ennélfogva a küzdelem már magasabb szinten, az alkotmánymódosítás érdekében zajlik. 

A szívdobbanás törvény elfogadása Iowában karrierjének egy fontos mérföldköve. Milyen lépések vezettek a sikerhez?

– Iowa életvédő történelme nem a szívdobbanás törvénnyel kezdődött. Első lépésként azt tűztük ki célul, hogy az abortuszt végző klinikák az adófizetők pénzéből ne kaphassanak állami támogatást. Mivel az abortusz mögött elsősorban anyagi érdekek húzódnak, nagyon sok haragosunk lett a pro-choice, azaz választáspárti oldalról. Ugyanebben az évben sikerült elfogadtatnunk, hogy az abortuszt csak 20 hetes korig lehessen elvégezni. Magyarország sokkal konzervatívabb ezen a területen, de nálunk jelenleg is ez a törvény, amely tartalmazza a 72 órás kötelező várakozási időt az abortusz előtt, ám ezt a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte. Továbbá kérvényeztük, hogy az abortuszt végző klinikáknak kötelező legyen a magzatról ultrahangfelvételt mutatni az édesanyának. Az a célunk, hogy az élet kultúráját honosítsuk meg.

Mit ért pontosan az élet kultúrája alatt?

– Ahogy mondtam, életpárti vagyok, azonban ez nem csak a még meg nem születettek életére vonatkozik. Benyújtottuk a Safe Heaven (Biztonságos Menny) törvényjavaslatunkat is, amely megengedné az újdonsült anyáknak, hogy a szüléstől számított harminc napig a kórházban, rendőr- vagy tűzoltó állomáson hagyhassa a gyermekét, mindenféle jogi következmény nélkül azért, hogy a gyermekét örökbe adhassa. Igyekeztünk megkönnyíteni a családok számára az örökbefogadást, és adókedvezményekkel is támogatjuk őket. Lépéseket tettünk a végstádiumú betegekkel kapcsolatban is, hogy olyan gyógyszereket vagy eljárást is kipróbálhassanak a gyógyulásuk érdekében, amit az FDA (Élelmezési és Gyógyszerügynökség) még nem engedélyezett. Olyan törvényt is sikerült elfogadtatnunk, amely támogatja az öngyilkosság megelőzését kifejezetten a fiatalok körében, illetve ami elérhetővé teszi a mentálhigiénés központokat államközi szinten. Ugyan arra kértek fel, hogy a szívdobbanás törvényről beszéljek a mai konferencián, azonban amikor az élet védelméről beszélünk, nagyon fontos kiemelni, hogy rengeteg területen kell dolgoznunk ennek érdekében. A már megszületetteket éppen olyan módon kell védenünk, mint a még meg nem születetteket.

Honnan jött az ötlet? Hogyan indult útjára a törvényjavaslat?

– Az egyik szövetségi kongresszusi képviselőnk keresett meg azzal az ötlettel kapcsolatban, hogy gondolkozzunk el egy olyan törvényen, ami a detektálható szívhangtól személyként kezeli a megfogant életet. Vagyis a magzatnak ugyanolyan jogai legyenek az élethez, mint bármelyik másik embernek. Felhagytunk azzal, hogy magáról az abortuszról mint eljárásról beszéljünk. Ehelyett elkezdtünk inkább arról a tényről beszélni, hogy a megfogant magzat egy emberi lény. Ezzel egy időben az iowai szenátus elfogadta a magzati szervekkel való kereskedés tilalmáról szóló törvényjavaslatot. A célunk elsősorban az volt, hogy a törvényhozási folyamaton keresztül is kifejezzük a tiszteletünket az emberi méltóság iránt.

Volt személyes kiváltó oka annak, hogy ezzel a témával kezdett foglalkozni? Ha jól tudom, első gyermeke nem volt tervezett, és 19 évesen még nem volt felkészülve arra, hogy szülő legyen. Fontolgatta valaha az abortuszt?

– Nem, sosem fontolgattam; és igen, valóban várandós voltam 19 évesen, de az emberi méltóság iránti tiszteletem és elkötelezettségem nem innen származik. Volt egy német lelkész a második világháborúban, aki írt egy nagyszerű verset a következőkről: jöttek először a zsidókért, de nem voltam zsidó, tehát nem szóltam és nem tettem semmit. Aztán jöttek a szakszervezeti képviselőkért, de én nem voltam szakszervezeti képviselő, így nem szóltam és nem tettem semmit. Majd jöttek a szocialistákért, de én nem voltam szocialista, ezért nem szóltam, és nem tettem semmit. Végül eljöttek értem, de nem volt senki, aki az érdekemben beszélt vagy tett volna bármit is.

Minden embernek, akár megszületett már, akár nem, van méltósága és értéke, és megérdemli, hogy megvédjék. Szóval mikor 19 évesen terhes voltam, rettenetesen féltem, de sosem vetődött fel bennem, hogy nem akarok ennek a gyermeknek az anyja lenni. Az életet már akkor is többre tartottam, mint a kényelmemet.

Közel egy évvel azután, hogy Iowa szenátusa elfogadta a szívdobbanás törvényt, New York kormányzója azt mondta, nagy lépést tettek azzal, hogy elfogadták a reprodukciós egészségügyi törvényt, és születésig végezhető New Yorkban abortusz. Ez az élet és a halál háborúja?

– Azt látom, hogy világméretekben olyan kultúrában élünk, ahol előrébb való a személyes kényelem, mint a személyes felelősség. Úgy gondolom, ez inkább az önzés és az önzetlenség csatája. Az emberek elsősorban magukkal foglalkoznak, ráadásul a politikusaiktól azt hallják, hogy teljesen helyénvaló megölni egy csecsemőt. Mindezzel egy olyan sötét jövő felé tartunk, amiben senki sem akar élni.

Ahogy korábban mondtam, elfogadtunk egy olyan törvényt, amely támogatja az öngyilkosság megelőzését. Az öngyilkosságok egyre növekvő száma miatt volt erre szükség. Felnőtt kettő-három generáció, amely azt hallotta, hogy az értéke attól függ, hogy a szülei akarták- e vagy sem. 1975-ben születtem, szóval, ahogyan másokat is, engem is abortálhattak volna. Tehát az édesanyám dönthetett volna úgy, hogy ne létezzek, ha nem szeretett volna. Nem azért, mert emberi lényként ne lett volna értékem, nem azért, mert nincs mivel hozzájárulnom a társadalomhoz, hanem szimplán azért, mert nem akar. Mert nem vagyok kényelmes. És higgye el, mivel a szüleim a negyvenes éveikben jártak, minden voltam, csak nem kényelmes.

Magyarországon volt egy közel 15 éves időszak (1959–1973), amikor az abortuszok száma magasabb volt a születések számánál. Hogyan tud egy ország feldolgozni és túllépni egy ilyen történelmen?

– Ez egy brutális adat. A mai napig ebben az országban négy gyermekből egy nem tapasztalhatja meg a létezés örömét. De úgy gondolom, ahhoz, hogy idáig eljusson az ország, szükséges volt jónéhány nagyszerű lépés, hiszen ma már háromszor több gyerek születik meg, mint amennyi nem. Viszont meg kell kérdeznem valamit: Hány éves vagy?

Huszonhét. 

– Ma a harminc év alatti korosztály kezd rájönni arra, hogy ebben a tekintetben az ő értéke nem függ a korábbi generációktól, de szeretném, ha a következő generációk is értenék majd, hogy ők ugyanilyen fontosak.

Ahhoz tehát, hogy az ország fel tudjon állni ilyen előzmények után, érdemes a tudomány oldaláról megközelíteni ezt a témát. A megfogant élet nemcsak egy sejtcsomó, hanem egy egyedi emberi élőlény, teljesen önálló, megismételhetetlen génállománnyal. Ez pedig azt jelenti, hogy nem az anyának a testéről, hanem annak az új életnek a testéről beszélünk.

Úgy hiszem, Amerikának is megvan a maga megharcolni való múltja, ami az emberi jogokat illeti, gondolok például a rabszolgaságra. Bőrszín alapján akartuk megmondani, hogy van-e egy életnek értéke, vagy sem. Szóval az Egyesült Államoknak is van olyan előtörténelme, ami az életet nem értékeli. Elkezdtünk már lépéseket tenni ennek a megváltoztatása érdekében, de hogy ott lennénk már, ahova el szeretnénk jutni? Százötven évvel később sem tartunk még ott. Szóval ez időt vesz igénybe. Úgy kell a párbeszédet megváltoztatni, hogy az emberi méltóság legyen előtérben.

Van esetleg olyan általánosan elfogadott jó gyakorlat, amivel a nem tervezett terhességek száma visszaszorítható?

– Teljes szívemből hiszem, hogy a nem tervezett terhességekre a legjobb eszköz a megelőzés. Ennek a húsbavágó realitását a fiatalok gyakran elbagatellizáljak, és belemennek védekezés nélkül szexuális kapcsolatokba. Pedig éppen a védekezés lenne az esszenciája a nem tervezett terhességek megelőzésének, és az abortuszok számának a csökkentésének. Illetve a közgondolkozást kellene megváltoztatni, hogy attól még, hogy valakit nem akarunk, attól még igenis van értéke az életének. El kell kezdeni beszélni erről a családdal, barátokkal, munkatársakkal, és ez a hullám el fog érni a politika szintjére is.

Valamilyen mértékben már el is jutott a politika szintjére. 2016-ban és 2018-ban is benyújtottak a parlamentben a szívhang kötelező meghallgatásával kapcsolatban egy törvényjavaslatot, de mind a két alkalommal elég nagy társadalmi felháborodás követte ezeket. Ön szerint sérülnek az emberi jogok az abortusztörvény szigorításával?

– Azt gondolom, hogy ahol szigorítják az abortusztörvényeket, ott előrelépnek az emberi jogok területén, hiszen nem ölnek embereket. Minden emberi jog alapja, az első és legfontosabb: az élethez való jog. Minden jognak az a fundamentuma, hogy élhetünk, és megvédhetjük az életünket. Minden más emberi jog teljesen lényegtelen, ha nem létezik az ember, ha az élete nem élvez védelmet. Szóval minden törvény, ami szigorítja az abortuszt, előrelépést jelent az emberi jogok területén.

Névjegy

Amy Sinclair 1975-ben született, három gyermek édesanyja, 2013 óta Iowa szenátusának republikánus szenátora, jelenleg az oktatásügyi, valamint a kormányzati felügyelő bizottság elnöke. 13 éves korában kezdett dolgozni egy étteremben, ahol megtanulta a kemény munka és a helyes kommunikáció értékét. Később dolgozott újságíróként, valamint részt vett szülő- és felnőttoktatásban, és számos igazgatótanács elnökeként szerzett később vezetői tapasztalatot. Aktív igazgatósági tagja volt a 10–15 regionális tranzitrendszernek, Iowa 5. igazságügyi kerületének, a dél-iowai területi bűncselekményekkel foglalkozó bizottságnak, valamint a dél-iowai közösségi egészségügyi központoknak. Sinclair  jelenleg Iowa 14. kerületének szenátoraként szolgál, amely magában foglalja Clarke, Decatur, Wayne és Lucas megyéket, Marion megye nagy részével és Jasper megye délkeleti negyedével. Több mint 25 éve dolgozik és él családjával Wayne megyében.

Szívdobbanás konferencia

A CitizenGo életpárti szervezet kezdeményezésére egy rendkívül sokszínű eseményen vehettek rész a Szívdobbanás Konferencia látogatói. Elsőként Schittl Eszter szólalt fel, a szervezet magyarországi képviselője, aki a „szívdobbanás kampány” magyarországi elindításáról tájékoztatta a hallgatóságot. Ezt követően a magzat megfoganásáról és az őt körülvevő emberek pszichológiai állapotáról szóltak az előadások. Hallhattuk a védőnő, a terhességet megállapító ultrahangos orvos, valamint a szülész-nőgyógyász nézőpontját is. Amy Sinclair szenátor asszony tolmácsolásában pedig egy olyan fiatal lány történetével ismerkedhettünk meg, aki a középiskolában utolsó évesként esett teherbe, és azonnal a Planned Parenthoodhoz sietett. Itt nem tájékoztatni, hanem rávezetni akarták az abortuszra, és annyit tanácsoltak neki, hogy az eljárás alatt tartsa zárva majd a lábait. Végül a gyermekének a szívhangját meghallva elállt a tervezett beavatkozástól, amit az egyetem elvégzése után a következő szavakkal értékelt: „azzal, hogy a fiam élete mellett döntöttem, az enyém nem ért véget, hanem a közös életünk kezdődött el”. A szenátor asszony az előadását a következő bibliai idézettel zárta: „és ki tudja, talán e mostani időért jutottál királyságra”.

 

Olvasson tovább: