Kereső toggle

Hálanapló

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Károli Gáspár Egyetem Pszichológiai Intézetében az elmúlt két évben egy kutatás keretében a hálát vizsgálták. Az eredményekről kérdeztük a kutatás vezetőjét, dr. Ferenczi Andrea egyetemi adjunktust.

Úgy tudom, hogy kevés kutatás zajlott ebben a témában eddig Magyarországon, de nemzetközi szinten is. Honnan jött az ötlet, hogy a hálát a pszichológia eszköztárával vizsgálják?

– Mindig kihívást jelent számunkra, hogy kitaláljuk, milyen kutatásba vonjuk be a hallgatókat, mivel inspiráljuk őket a tudományos munkára. Körülbelül két évvel ezelőtt nagyon megszólított az 50. zsoltár, ami az Istennel és a felebaráttal rendezett kapcsolat nem mindig könnyű követelményrendszerét a hála légkörében és Isten szabadításának reménysége alatt állítja elénk. A hála és a „szabadítás” közötti összefüggés kezdett el foglalkoztatni. Megkértem Hetényi Attila héberprofesszort, hogy bontsa ki nekem a zsoltár jelentésszintjeit az eredeti szövegből, és csakhamar kiderült, hogy a „szabadítás” kifejezés – a „jésa” igegyök – igen tág szókapcsolatokkal rendelkezik. Leggyakrabban az ellenségtől való szabadulás kapcsolódik hozzá, de jelentésspektrumában megtalálható a szorultságból, pszichés megterheltségből vagy akár testi betegségből nyert szabadulás is. 

Tehát arra volt kíváncsi, hogy a hála összefügghet-e a testi és lelki jólléttel?

– Erre az összefüggésre a nemzetközi kutatások már rámutattak. Engem az foglalkoztatott, hogy a hála mint attitűd, érzés vagy magatartás milyen konkrét személyiségjellemzőkkel függ össze. Például, hogy akik gyakran vagy rendszeresen számba veszik, hogy mi minden jó van az életükben, akik élethelyzetüktől függetlenül általában félig telinek látják a poharat, vajon jobban kezelik-e a konfliktusaikat, könnyebben megbocsátanak-e, jobban szeretik-e a munkájukat, elégedettebbek-e a házasságukkal vagy a társas kapcsolataikkal?

Hogyan lehetne megfogalmazni, hogy mit értünk hálán, van-e esetleg személyes definíciója a hálára?

– Igen, talán úgy lehetne meghatározni, hogy a hála egyfajta előfeszítettség arra vonatkozóan, hogy a társas helyzeteket pozitívan értelmezzük. Tágabb értelemben pedig a világ, az élet egészére vonatkozó, abban a jó dolgokat felismerő és megbecsülő szemléletmódként tekintek én a hálára.

Ha a pszichológia felől közelítjük meg a hálát, inkább érzelemnek vagy személyiségvonásnak kell tekintenünk?

– Mindkettőnek. Lehet aktuálisan megélt érzelmi állapot, amikor hálásak vagyunk egy másik személynek a támogatásáért, a segítségéért, mindazért a jóért, amit tett értünk. De tekinthető személyiségvonásnak is, amikor valakinek nemcsak a helyzetre adott válasza vagy reakciója a hála, hanem általában véve is hálás. Ezt nevezzük vonásszintű hálának.

Hogyan indult a kutatásuk?

– Nehezen. Először a barátaimat és az ismerőseimet kérdeztem meg, hogy vajon készek lennének-e arra, hogy legalább egy hónapon át vezessenek hálanaplót. A feladat csak annyi volt, hogy a nap végén gondolják végig, mi történt velük aznap, és írják le azt az öt dolgot, amiért hálásak, aminek örültek, ami megmelengette a szívüket. Sok barátom azzal hárította el a feladatot, hogy ő nem vallásos, nem foglalkozik a hálával, míg hívő ismerőseim arra hivatkoztak, hogy nekik erre nincs idejük. Eszembe is jutott rögtön Jézus példázata a nagy vacsoráról, amikor a meghívottak egymás után mentették ki magukat a vacsorán való részvétel alól. A gazda aztán kiküldte a szolgáját az utcákra és a terekre a szegényekért, a fogyatékkal élőkért, a kirekesztettekért, akik örömmel vettek részt a vacsorán. 

Végül kiket tudtak bevonni a kutatásba?

– Nyugdíjasokat, hajléktalanokat és hátrányos helyzetű serdülőket. Ezenkívül elit középiskolában tanuló diákok is részt vettek a kutatásban, valamint házasságban vagy párkapcsolatban élő, különböző életkorú személyek.

Az időseknek miben segíthet ez a gyakorlat?

– Akik idősekkel dolgoznak vagy élnek, tudják, hogy nagyon sokféleképpen viszonyulnak az élethez. Van, aki derűs, aktív, minden percét az unokáknak és a családnak szenteli, pozitívan látja a jelenét és a jövőjét is. Mások éppen ellenkezőleg, negatívan nyilatkoznak sok mindenről, vagy egyszerűen csak közönyösek a jó dolgok iránt, és észre sem veszik a kisebb-nagyobb örömöket. Egyik résztvevőnk úgy fogalmazott, hogy ha azt kérnénk tőle, hogy írjon ötven kártékony gondolatot egy-egy napról, rövid idő alatt elkészülne a listája. De öt jó dolgot? Az nagyon nehéz… Arra voltam kíváncsi, hogy a hálanapló vezetése – függetlenül attól, hogy ki mennyi nehézséget vagy veszteséget élt meg a múltban – ráirányítja-e a személy figyelmét mindarra, amit kapott, amije van, kimozdítja-e a hibák és hiányok szűk keretei közül, és átvezeti-e a másokhoz való odafordulás tágabb perspektívájába. 

Milyen eszközökkel lehet ezt mérhetővé tenni?

– Pszichológiai kérdőívekkel mérhető egy embernél a reménytelenség szintje, a szubjektív jóllét megélése, vagy akár az is, hogy a kapcsolataiban milyen szinten tapasztalja meg valaki azt, hogy szeretik, törődnek vele és megbecsülik. A hála-kérdőív több szempontból is méri a hála szintjét. Nézi, hogy az egyén mennyire elégedett a helyzetével, mennyire értékeli az egyszerű örömöket az életben, illetve mennyire értékel másokat, és mennyire tartja fontosnak mások szerepét a boldogságában. Zimbardo – akinek a neve itthon sem ismeretlen – kidolgozott egy kérdőívet az időhöz való viszonyunk meghatározására. Az ugyanis, hogy hogyan viszonyulunk a múltunkhoz, a jelenünkhöz, illetve a jövőnkhöz, alapvetően meghatározza azt, hogy hogyan kezeljük a mindennapi problémáinkat, konfliktusainkat, hogyan döntünk nap mint nap, sőt, még az egészségünkre is hatással lehet. Maga a kutatás úgy nézett ki, hogy felvettük ezeket a kérdőíveket – a nyugdíjasokkal és a hajléktalanokkal is –, majd kiosztottuk az előre elkészített hálanaplókat, és közel egy hónap múlva újra felvettük a tesztcsomagot, hogy mérhetőek legyenek a változások.

Milyen területeken eredményezett változást a hála rendszeres gyakorlása ezeknél az embereknél?

– Azt találtuk például, hogy a hála erős pozitív kapcsolatban áll a szubjektív jólléttel. Tehát, akik hálásak, jobban elfogadják magukat, pozitívabban értékelik kapcsolataikat, vannak életcéljaik, vagyis boldogabbak. Zimbardo és munkatársai a múlttal kapcsolatban két időperspektívát is bevezettek, amelyeket mi is vizsgáltunk: a múltpozitív és a múltnegatív időperspektívát, amelyek a múlttal kapcsolatos attitűdjeinket mutatják. Pszichológiai szempontból az, ami az egyének hite, szubjektív értelmezése szerint a múltban történt, erősebben befolyásolja jelenbeli gondolataikat, érzelmeiket és viselkedésüket, mint az, ami a valóságban történt. Azt láttuk, hogy azok a személyek, akik magasabb pontot értek el a hála-kérdőíven, azaz akikre magasabb hálaszint jellemző, könnyebben képesek felidézni pozitív eseményeket az élettörténetükből, és a spontán eszükbe jutó emlékek között is több a pozitív, mint azoknál, akikre kevésbé jellemző, hogy hálásak. Vizsgálatunk igazolta, hogy a rendszeres hálagyakorlás segíthet az életesemények pozitív átkeretezésében, így kevesebb negatív tapasztalat „marad” potenciális veszélyfaktorként az egyén életében, amely aztán valamilyen káros hatást fejthetne ki a fizikai vagy lelki egészségére. 

Említette, hogy a reménytelenséget is mérték a kutatás során. Csökkenti a hála a reményvesztettséget is?

– Igen. Több jövővel kapcsolatos pozitív érzelemről és motivációról tanúskodtak a négyhetes hálanapló-vezetés után felvett utótesztek. A belső erőt és az önbizalmat is növeli a hála, sőt csökkenti a félelmet is. Segít ugyanis kifejleszteni a bizalmat. Amikor pedig bizalom van bennünk, többnyire barátokat látunk magunk körül és nem ellenségeket.

Lehet azt mondani, hogy a hála segít észrevenni a jót a nehézségek és a tragédiák árnyékában?

– Pontosan. Az egyik kutatás arról számolt be, hogy az Egyesült Államokat ért 2001. szeptember 11-i terrortámadást követően megnövekedett hálaszintet mértek a lakosság körében. A támadás után leggyakrabban érzett érzelmek között az együttérzés után másodikként a hálát nevezték meg az emberek. A trauma után az emberek átértékelték az életüket, és rájöttek, mennyi mindenért lehetnek hálásak.

Említette, hogy akik hálásak, jobban elfogadják önmagukat. Mi a magyarázata az önértékelés és a hála közötti összefüggésnek?

– Talán az, hogy a materialista szemlélettel rendelkezők önmagukról alkotott képét nagyban befolyásolja az, amit birtokolnak, amivel rendelkeznek, de éppúgy az anyagi javak hiánya is. A vonásszinten hálás személyek énképe stabilabb, mert kevésbé szeretnének megfelelni a külső elvárásoknak. A hála segít örülni, számba venni és megünnepelni minden napot, sőt, minden pillanatot. Jelentést ad az életnek azáltal, hogy azt ajándéknak tekinti.

Miért tartották fontosnak, hogy hajléktalanokat is bevonjanak a vizsgálatba?

– Nagyon nagy segítséget kaptunk a Baptista Szeretetszolgálat Hajléktalanok Átmeneti Otthona vezetőjétől, Ghyczy Gellérttől és munkatársaitól. A hajléktalanokra jellemző a szociális kapcsolatok hiánya és a tanult tehetetlenség állapota. A mindennapi túlélés miatt az önmegvalósítás náluk kevésbé kerül előtérbe, és nem igazán tudnak kikerülni ebből az ördögi körből. A hálakutatás fontos eleme, hogy nem az ember gyengeségeire és problémáira fókuszál, hanem a stigmatizálás helyett az egyén belső erőforrásait és erősségeit emeli ki. Amije van az embernek, azért tud hálás lenni, bármilyen kicsi dolog is az. A hajléktalanok is rendelkeznek erősségekkel, ám ezeket a mindennapi körülményeik legyűrik. A hosszabb időn keresztül érzett hála segít, hogy az ember erősebb kapcsolatokkal rendelkezzen. Ha ezt a szociális hálót erősíteni tudják a hátrányos helyzetben élők, akkor könnyebben megtalálják azokat a lehetőségeket, melyekkel méltóbb életet tudnak élni. 

Mi minden olvasható egy hajléktalan hálanaplójában?

– Azt gondoltuk, hogy a fiziológiai szükségleteknek a kielégüléséért adnak majd legtöbben és leggyakrabban hálát. Természetesen sok ilyen is volt, de összességében az látható, hogy a társas kapcsolatok, az összetartozás élménye, az elismerés fontossága nagyobb számban jelent meg a hálatételek között. Ott vannak a hálanaplókban olyan tételek, mint egy finom vacsora, egy jó alvás, meleg takaró, WC-papír, de szép számban vannak olyanok is, mint például egy jó beszélgetés, „a sóvárgás, ami életben tart”, volt, aki hálás volt „a csendért”, „hogy valakinek kicsit tudok segíteni, és ezt engedi is”, „minden nap változok belül, remélem, jó irányba”, „a szép magas fákért, amiket olyan jó lenne átölelni”, azért, mert „a szobatársaim aggódtak értem, ami jólesett”.

Milyen mérhető hatással volt a hálanapló vezetése a hajléktalanokra?

– Ugyanazt a tesztcsomagot vettük fel velük is, mint az idősekkel, és hasonló irányokban láttunk pozitív elmozdulást. A hála érzése mérsékelte a reménytelenséget, a szorongást és a depresszió okozta örömtelenséget, ugyanakkor a társas támogatottságukat is pozitívabban ítélték meg. A hálanaplót kitöltő, szállón élő hajléktalanok számos pozitív élményről számoltak be, még ha nem is változott meg gyökeresen az életük, ám sokkal nyíltabban tudtak szembenézni vele. Ugyanakkor egyfajta jelentést vagy új értelmet is adott a kutatásban való részvétel az életüknek. Annak az élményét, hogy valami hasznosban vehetnek részt, megkérdezik őket, és számít a véleményük.

Említette, hogy vizsgálták még a hála hatását más csoportokban is. Ott mit tapasztaltak?

– A középiskolásoknál – a Klebelsberg Kollégiumból, illetve a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumból vettek részt diákok a kutatásban – arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan hat a serdülők önértékelésére, kortárs kapcsolataira, konfliktusaira, a negatív megítéléstől való félelemre a hála. Ők két héten át vezettek hálanaplót, és közel 200 diák vett részt a kutatásban. Az eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy a hálanapló vezetése hatással van a serdülők szociális szorongásának csökkentésére. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy hogyan támogatja a hála a pár- és házastársi kapcsolatot. 140 pár vizsgálatánál azt láttuk, hogy a hála egyfajta „védőfaktor” a kapcsolatokban, mely előmozdíthatja a konfliktusok konstruktív módon való kezelését is.

A hálakutatás átfogó és távlati célját hogyan határozná meg?

– Az elmúlt két évben közel 500 személyt tudtunk rávenni arra, hogy vezessen hálanaplót, azaz rendszeresen gyakorolja a hálát. Közülük sokan jelezték vissza, hogy a vizsgálat lezárása után is folytatják ezt a gyakorlatot, mert segített nekik a gyász feldolgozásában, egy nehéz emberi kapcsolat rendezésében, a megbocsátásban vagy a hangulatzavarok enyhülésében. A statisztikai eredmények is abba az irányba mutatnak, hogy a hála jó módszer lehet a lelki megküzdőképesség növelésére mentálhigiénés céllal, és krízishelyzetben lévőknél terápiás céllal.

Mit gondol, érdemes lenne mindenkinek hálanaplót vezetnie?

– Meggyőződésem, hogy igen. Hankiss Elemér indított annak idején egy mozgalmat „Találjuk ki Magyarországot!” címmel. Ennek mintájára én a „Találjuk ki kapcsolatainkat!” mozgalmat szeretném elindítani. Szeretnék minél többeket bevonni a hálanapló-vezetésbe. Hálalevelet is lehet írni, például annak, akinek a kedvességét, gondoskodását, szeretetét, odafordulását vagy egy váratlan gesztusát még nem köszöntük meg, vagy annak, aki hatással volt az életünkre. A vizsgálatok megerősítették, hogy a hála ilyen és hasonló módon történő kifejezése a depresszió és a reménytelenség alacsonyabb szintjét eredményezi. Mert amikor az ember hálás, akkor nem szorong és nem fél. Amikor hálásak vagyunk, akkor nem a szükség beszél belőlünk, hanem a bőség érzése, és amink van, azt hajlandóak vagyunk megosztani másokkal. A hálás emberek empatikusabbak, környezetük is nagylelkűbbnek és segítőkészebbnek tartja őket. A hálás emberekből sugárzik az öröm. Egy hálás ország pedig boldog és egészséges ország.

Olvasson tovább: