Kereső toggle

Döbbenet, ilyet még nem hallott!

Ha csak egy cikket olvas el ma, ez legyen az!

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az álhírek (fake news) felmérések szerint hatszor olyan gyorsan terjednek az interneten, mint a valós információk. A jelenségről Balázs Géza nyelvészprofesszorral beszélgettünk.

Orosz kutatók az Urál keleti lábánál egy különös népcsoportra bukkantak, amelynek tagjai magyarul beszélnek. Mit szól hozzá?

– Ez minden bizonnyal egy nagyon tudatosan előkészített fake news, vagy inkább egy szép magyar kifejezést használva: koholmány. Ezt a Kolozsvári Kommunikáció- és Médiakutató Intézet ME-dok című lapjában olvastam az álhírek kapcsán, és nagyon találónak érzem. Jól kifejezi a lényeget: a félrevezetés előre megfontolt szándékával összeállított hírekről vagy híresztelésekről van szó. Természetesen lehetnek magyar eredetű vagy tudatú népek, de „magyarul beszélők” aligha.

Bevallom: ezt a koholmányt nem az internetről gyűjtöttem, hanem én találtam ki…

– Ügyes. A sztori egyébként nagyon emlékeztet egy korábbi kollégám tudatos és pedagógiai célzatú médiaátverésére, amely szerint Szaúd-Arábiában egy magyar törzsre bukkantak, és erről egy svájci „történetkutató” intézet angol nyelvű közleményt adott ki. Az intézet persze fiktív volt, de készítettek neki honlapot, a hír mellé pedig videót is gyártottak – az ELTE kertjében –, amelyen fekete férfiak kalocsai népviseletben és fokossal szerepeltek, mögéjük pedig elefántokat applikáltak. A valószerűtlen elemek ellenére a magyar sajtó egy része átvette a hírt. Persze voltak olyan újságírók, akik igyekeztek utánajárni a dolog valóságtartalmának, így egy-két nap múlva kiderült, hogy egy etikus átverésről volt szó, amely arra kívánta ráébreszteni az újságírókat és a médiafogyasztókat, hogy milyen könnyen átverhetők.

Kattintott már olyan hírre, ami elsőre érdekesnek tűnt, de kiderült, hogy kamu?

– Természetesen, azt hiszem mindenki járt már így. Persze az ember a harmadik ilyen esetnél már a címből tudja, hogy koholmánnyal van dolga, különösen, ha valami „fantasztikus”, „soha nem hallott”, „történelmet átíró” hírről van szó. Ilyen esetben ma már nem is kattintok, sőt kifejezetten dühös leszek. Ez ugyanis nem más, mint üzletszerűen végrehajtott becsapás, aminek a célja a kattintásvadászat. Súlyos és elszomorító jelensége ez a közösségi médiának.

Hogyan működnek az álhírek, mi a pszichológiájuk? Érdekes, hogy vannak, akik annak ellenére kattintanak, hogy sejtik, kamuról van szó, illetve képzett emberek is megosztanak egyértelműen fals híreket.

– Bár nem vagyok nagy közösségimédia-fogyasztó, én is találkozom hasonlóval, amikor egyetemi oktatók osztanak meg olyan hírt, amiről két sor után süt, hogy átverés. Az emberbe genetikailag kódolva van a kíváncsiság, az újdonság iránti vágy. Ez egyfelől hasznos, hiszen e nélkül nem tudnánk tanulni, felfedezni új dolgokat. Másfelől viszont ehhez párosulnia kell az óvatosságnak, megfontoltságnak. Ezen azonban – ha meg is van – felülkerekedhet a kíváncsiság ősi ösztöne. Van olyan is, amikor az empátiánkra vagy a félelmünkre építenek az álhírgyártók. Az állítólagos beteg gyerekekről szóló, segítségkérő írások az előbbi, a középkori lánclevelekhez hasonló posztok – amelyek szerencsétlenséget helyeznek kilátásba, ha nem osztjuk meg őket – az utóbbi kategóriába tartoznak.

A „százas szög egyszerűségű” hírek, világmagyarázatok talán azért is terjednek olyan gyorsan, mert az arra vevő olvasókat megerősítik saját világnézetükben, nem?

– Újságírói közhely ugyan, de nagyon igaz, hogy mindenki a saját lapját olvassa. Az ember szereti folyamatosan visszahallani a saját nézeteit, illetve az azt alátámasztó híreket fogyasztani, erősítve ezzel saját meggyőződését.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: