Kereső toggle

Lelkifröccs Csernustól

Borászkodik a legismertebb magyar pszichiáter

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Évek óta festői környezetben, Noszvaj környékén él, borászata van, tavaly kávézót is nyitott, és nem mellesleg 16 éve járja az országot előadásaival - kíváncsiak voltunk Csernus Imrére, ezért egy csendes hétköznap délelőtt ellátogattunk hozzá.

Miért váltott életformát?

– Az egész életemet érzésből teszem, és nem akarok senkinek se megfelelni. Amikor nem érzem jól magam valahol, akkor tudatosan elkezdem keresni azt a helyet, ahol jól vagyok.

És mitől érzi jobban magát itt, mint máshol?

– Az érzéseket nem lehet megmagyarázni. Persze vannak racionális okok, hogy itt a Bükk lábainál tiszta levegő van, festői szépségű falu, kedves emberek, akik köszönnek reggelente. De számomra a legfontosabb az, hogy itt jól érzem magam, és imádok pincérkedni hétvégente.

Kifejezett célja volt falura költözni és vendéglátással foglalkozni?

– Éveken át ingáztam innen Budapestre, amíg volt ott magánrendelésem. Ezt a Csendülő nevű kávézót csak tavaly május óta üzemeltetjük. Egy közösségi helyet akartam létrehozni itt, ahol a betérők is jól érzik magukat. Ez rajtam is múlik: számtalan helyen jártam már, ahol a pincérek rosszul néztek ki.

Ez ma elég trendi dolognak tűnik, hogy híres emberként visszavonul és kávézót nyit.

– Én a nyilvánosságtól már elég régen visszavonultam. Azután, hogy felismertem: a média valójában csak használja az embereket, odáig, amíg profitot termelnek neki.

Amikor belépett a médiába, mást hitt róla?

– Nem foglalkoztam a médiával. Én üzeneteket szerettem volna továbbítani az embereknek, és úgy érzem, hogy abban a félévben ez sikerült is.

Sokkterápiának nevezik a módszereit, ezt mivel magyarázza?

– Általában a felületes kommunikáció jellemző ránk, legfőképpen önmagunkhoz. Kesztyűs kézzel bánunk önmagunkkal, és ugyanezt a kommunikációs stratégiát alkalmazzuk mások felé. És abban a pillanatban, hogy valaki kimondja azt, amit érez, az sokkoló – merthogy én mindent megteszek azért, hogy őszinte legyek. Miközben a másik ezerrel törekszik arra, hogy ne kerüljön napvilágra az, amit ő is érzékel, már régóta. Én viszont megfogalmazom azt hangosan, annak ellenére, hogy a másiknak ez tetszik vagy nem tetszik.

Tehát csak önmagának tartozik felelősséggel azért, amit tesz?

– Elsősorban igen, és azt látom, hogy ez sok, magát felnőttnek nevező emberből hiányzik. Csak magyarázkodás van, meg felelősséghárítás. Mindig valaki más a hibás azért, ami velem történik.

Létezik olyan, hogy néplélek? Felmérések szerint a magyarok jellemzően kerülik a konfliktust, a kockázatot, a bizonytalanságot.

– S ha nagy ritkán mégis kockáztatnak, és ráfáznak, akkor elkezdenek pánikolni. De ahogy a negatív érzések intenzitása csökken, megnyugszik az illető, hogy mégsem olyan nagy a baj.

És minden megy tovább, ahogy addig?

– Persze. A következő pofonig.

Miért nem változtat?

– Mert nincs önbizalma, konfliktushelyzetben nem vállalja fel az érzéseit. Inkább okoskodik és magyarázkodik. Olyan arcot mutat másoknak, amivel valójában nem rendelkezik, arról kommunikál, amire ő vágyik. A vágyait éli meg realitásnak, ami valójában hazugság.

Lehet, hogy azért, mert senkit nem érdekelnek az érzései.

Kérdés, hogy akkor mit keres abban a helyzetben? Néha megkérdezem a másikat: beszélhetek veled őszintén, van rám időd? Ha igen, akkor el kell mondani mindent. Különben előbb-utóbb kirobban kéretlenül is, mert a feszültség időnként felgyűlik. Utána persze megbánom: nem kellett volna elmondani, mert mindig ráfázok. Így van: mert nem kérdeztem meg a másikat, hogy elmondhatom-e.

Ennyi a titok?

Az interjúról készült videót megnézheti a Hetek csatornáján!

– Ennyi.

Ha valaki felvállalja a felelősséget, és változtatni akar, a puszta döntés elég ehhez?

– Bizonyos kor felett már nem, mert az ember annyira hozzászokik a kifogásainak a gyakorlásához, hogy már nem akarja elhinni, hogy ő képes a változtatásra. 38 év felett 5 százalék az esély.

Nincs ereje változtatni?

– Ezt nem mondanám, mert az is elég nagy erő, amit a legtöbb ember a megalkuvásra használ. Erre fiatalon jöttem rá, amikor még a Lipóton dolgoztam, ahol azt mondogatták nekem: nincs erőm, gyenge vagyok. Tényleg? Hazudozni magának nem gyenge, arra van energia?

Nem lehet, hogy szakmájánál fogva túlságosan alulnézetből látja a dolgokat?

– Kérdezzen meg egy külföldi turistát arról, hogy mit lát.

A válasz többnyire ugyanaz: gyönyörű az ország, nagyon lehangoltak az emberek.

Ennek mi az oka Ön szerint?

– Van egy adott konfliktustól való félelem, amelynek során az ember elkezdi magát hitegetni azzal, hogy egyszer minden megoldódik magától. Ez a csúsztatás. Ennek hozadékaként a belső feszültség nő. Mivel a konfliktusok, a traumák, a kudarcélmények fokozódnak, ahelyett hogy a kis puttonyt megoldaná, tíz év múlva ráébred arra, hogy a kis puttonyból lett egy hatalmas zsák. Ahhoz túl büszke, hogy segítséget kérjen, és hogy bevallja: elrontotta, és ezért ő a felelős. Mit szól majd a környezet? Ezt a legtöbben nem akarják vállalni, ezért úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, és ehhez a fogyasztói társadalom rengeteg kompenzációs eszközt kínál. 

Tehát ez nem generációs probléma?

– Dehogy, ez sok nemzedék óta tartó önbecsapás törvénye: az aktuális fiatal generáció mindig eltanulja az elődöktől. Amíg valaki fiatal, addig még tartja magát: nem baj, van még időm, átlépem a konfliktust. Utána jön a következő. Aztán mire 40 éves lesz meg 50, felgyűlik a sok hordalék. A megalkuvások sorozata folytán egyre kevésbé mer a saját megérzéseire támaszkodni, és egyre többet felad abból, amit egykor fontosnak érzett.

Annak, hogy az egyéni terápiákat befejezte, van köze ahhoz, hogy Ön szerint 38 év fölött már nincs sok esélyünk?

– Szeretem a szakmámat, 25 évig csináltam, amiből 13 évet töltöttem a Lipóton. Úgy éreztem, hogy elég volt. Ültem egy szobában órákon keresztül, és néztem kifelé az ablakon, miközben sorjáztak a különféle konfliktusokkal bíró emberek. Igazából nem volt más. Nem volt megújulás, mert mindazokra a félelmekre, amivel hozzám fordultak, tudom a megoldásokat, és ezeket az ajánlásokat teszem, újra meg újra. S akkor rájöttem arra, hogy ha én nem szeretnék ugyanolyan kiégett és megkeseredett lenni, mint a kollegáim nagy része, akkor elengedhetetlen a váltás.

Belső száműzetés?

– Dehogy. Most megyek négynapos utazásra Erdélybe, előadásokat tartani, Találd meg önmagad címmel. Nagyon szeretem ezt csinálni, csak az ajánlásokat már sok ember előtt teszem.

Így sokaknak tudja elmondani azt, amit egyenként ezerszer?

– Pontosan.

Van visszajelzése a hallgatóságától?

– Nincs, de nem is foglalkozom ezzel.

Ez nem gond?

– Nem. Azért nem, mert a visszacsatolás mindig az egónak a tápláléka. Az ajánlásaimat igyekszem egyértelműen, megfelelő logikával tálalni, tiszteletben tartva a másik ember döntését. Ha azt szűri le, hogy a sorsáért ő a felelős, és ha szükség esetén mer segítséget kérni, akkor nem jött el hiába.

De lehetőleg ne Öntől kérjen segítséget, igaz?

– Én a világos ajánlásokban vagyok jó. Az előadásaim után nem szoktam ott maradni instant tanácsokat adni, hanem beülök a kocsiba, és eltűzök haza.

Racionális alapon elérhető, hogy az emberek jól döntsenek?

– Persze. Ha megértik, hogy mi a megalkuvás. Ha aktuális pillanatban, éles helyzetben ennek ellenére sem lesz bennük tudatosság, akkor az ő felelősségük, ha megint elbuknak. Amennyiben felnőttekről van szó valóban.

A szakmai tudása segített-e Önnek abban, hogy a saját konfliktusait jól kezelje?

– Miután elkezdtem tanulni a pszichiátriát, rájöttem arra, hogy nagyon sok mindent nem tudok. Érdekelt, hogy a gyógyszereken kívül mit tudok még ajánlani? Hogy lehet a félelmeket megoldani? Rájöttem arra, hogy az első lépés az, hogy beszélünk róluk, definiáljuk azt, hogy mitől félünk. Mert ha felhangosítjuk, akkor már meghallhatjuk azt is, hogy valójában csak sajnáltatjuk magunkat. Nem beszélve arról, hogy megkönnyebbülünk tőle, mert már nem hazudjuk magunknak azt, hogy minden rendben.

Az emberekkel való foglalkozás Önnek is segített?

– Persze. Nagyon sokszor, még annak idején, csak egy picivel voltam a másik előtt. Amikor a Lipóton dolgoztam, csak az első két hétben volt rajtam fehér köpeny.

Ezt hogy érti?

– Csak a nővérek hordtak fehér köpenyt. Civilben azt szimbolizáltuk, hogy nincs hierarchia, az orvosok éppolyan emberek, mint a páciensek. Csak mással foglakoznak.

Lelki trénerként sportolókat is segít – hogy látja, van különbség önbizalom terén a nemek között? Kinél könnyebb elérni, hogy adott esetben a győzelemre koncentráljon, ne a kétségeire?

– A győzelem többnyire a belső erős tartás következménye – csak nagyon kevesen rendelkezünk ezzel.

Ez érvényes a változásra is? Akár 38 éves kor után is?

– Ha hiszek benne, és ebbe rengeteg következetes munkát teszek, akkor összejön. De akkor sem az a lényeg, hogy összejött, hanem az, hogy én közben jól érzem magam, nem pedig vegetálok.

Csak magára koncentrál mindig?

– Először igen, mert biztos vagyok benne, hogy mindenki azt a tiszteletet kapja a környezetétől, amit saját magának ad úgy, hogy ezzel nem árt sem önmagának, sem a környezetének.

Amit mond, azt sikerül megélnie?

– Persze.

Mert hogy volt egy nagy visszhangot kapott válása is.

– Nem egy, hanem három válásom volt.

Azért az elég sok, nem?

– Mihez képest? Gábor Zsazsához képest? És ha elváltam, akkor mit csináljak? Adjam fel azt a hitet, hogy lehetek egyszer boldog egy társsal? Soha nem adom fel. Ezért tavaly megházasodtam újra.

Ezek szerint eléggé házasságpárti.

– Abszolút.

Érdekes, amit szív, ez elektronikus cigaretta?

– Ez egy különleges dolog, nálunk még nincs ilyen. Van füstje, és azt csinálja, hogy a dohányt melegíti, tehát a papír nem ég el, a füstnek van dohányíze, és a normál ciginek az egytizede kerül csak be az ember szervezetébe. Dohányzik?

Régóta nem.

– Én imádok dohányozni. Bármit csak úgy tudok csinálni, hogy szeretem. Különben nem csinálom, mert rövid az élet.

Ha dohányzik, akkor könnyen lehet.

– Orvosként annyi halált láttam. A halál hol kezdődik? Amikor meghal a testünk? Dehogy ott kezdődik. A betegség ott kezdődik, amikor látom, hogy az adott embernek lehetősége nyílna arra, hogy mosolyogjon, de nem mer mosolyogni, és már régóta vegetál. Melyik a borzalmasabb? A korai halál, vagy az, amikor a halál csak pontot tesz egy olyan látszatéletre, ami már 10-20-30 éve tart – az ő döntéséből. Mert az élet ott kezdődik, amikor az ember képes megoldani a félelmeit, nap mint nap.

Olvasson tovább: