Kereső toggle

A magyarok családpártiak, de ez még kevés

Kapitány Balázs a népesedési kilátásokról, családpolitikáról és migrációról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A kormány álláspontja szerint a népességfogyás problémáját nem migrációval, hanem a családpolitika erősítésével kell megoldani. Az indoklás szerint megfelelő családpolitikával elérhető, hogy 2030-ra az egy szülőképes korú nőre jutó átlagos gyerekszám elérje a 2,1-et, s ezáltal biztosítható legyen a népesség tisztán biológiai reprodukciója. Többek között ennek realitásáról, a családpolitika hatékonyságáról, illetve népesedési kilátásainkról Kapitány Balázzsal, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettesével beszélgettünk.

– Spéder Zsolttal közösen jegyzett elemzésükben (Hitek, tévhitek és tények a népességcsökkenés megállításáról – Osiris, 2016.) arról írnak, hogy tíz éve még lett volna esély Magyarországon a tisztán biológiai reprodukcióra. Most miért nincs?

– Egyszerűen azért, mert kifutottak a szülőképes korból az utolsó nagy létszámú generáció hölgytagjai. Ők az úgynevezett Ratkó-unokák, a hetvenes évek közepén született második nagy nemzedék, amelynek a tagjai viszont már jóval kevesebb gyermeket vállaltak, mint a szüleik. Ha ugyanannyit vállaltak volna, akkor a népességcsökkenés még egy-két évtizedes távlatban megállítható lett volna.

– A népességfogyás tehát hosszabb távon elkerülhetetlen?

– Ha csak a termékenység növelését célozzák a szakpolitikák, akkor elkerülhetetlen.

– Mekkora teljes termékenységi arányszám (egy szülőképes korú nőre jutó átlagos gyerekszám) kellene a tisztán biológiai reprodukcióhoz jelenleg?

– A 2,1 már nem lenne elég, azzal tovább fogynánk, mivel a következő évtizedekben nagyon alacsony lesz a szülőképes korú népesség aránya. Ahhoz, hogy a közeljövőben csak a termékenység növelésére alapozva megálljon a népességfogyás, 2,7-2,8 teljes termékenységi arányszámra lenne szükség. (Ilyen magas értékeink utoljára az abortusztilalom idején, azaz az ötvenes évek közepén voltak – a szerk.)  Azaz célként kitűzhető ugyan, de reálisan nem érhető el, hogy a népességfogyás kizárólag a termékenységre alapozva megálljon.

– Pedig tavaly már elindult egy enyhe növekedés a születésszámban. Ebből nem lehet egy erősödő trend?

– Tavaly 1,2 százalékos növekedés volt, és idén is legfeljebb ennyi látszik, azaz a születésszám lényegében stagnál.  Ami igazán érdekes, az az, hogy a termékenység viszont gyorsan nő. Magyarul annak ellenére, hogy évente 30-40 ezer fővel csökken a gyermekvállalási korban lévő nők száma, továbbra is ugyanannyi gyerek jön a világra. Ez a jelenlegi születésszám óriási erőfeszítésekkel fenntartható talán még néhány évig, de előbb-utóbb csökkenés lesz azzal együtt is, hogy közben akár tovább növekedhet a termékenység.

– Akár az is elképzelhető, hogy 2030-ra tényleg 2,1 lesz a termékenységi arányszám?

– Ez nem túl valószínű, de ha meg is valósulna, akkor sem lenne elegendő a népességfogyás megállításához. A születésszám növelése természetesen mindig fontos cél marad, csak ezzel már nem lehet elérni, hogy az ország népessége ne csökkenjen. Viszont számos egyéb tényező is hozzájárulhat ehhez, ilyen például a várható élettartam növekedése. A legtöbb nyugat-európai országban nem érik el a 2,1-es termékenységi arányszámot, de azt látni, hogy egy nagyon szolid várható élettartam-növekedés esetén már egy 1,8 körüli érték is elég ahhoz, hogy tartósan fönntartható legyen a társadalom.

– Tehát 2-3 plusz életév már helyrebillenthetné hazánk lélekszámát?

– Önmagában nem, de jelentős lépést jelentene ez irányba. Demográfiai hatásait tekintve ez a növekedés akkor lenne pozitív, ha egy általános egészségügyi állapotjavulással járna, ami aktív nyugdíjas kort tenne lehetővé, hiszen akkor lenne fenntartható az eltartó-eltartott arány. E téren a munkavállalóknak és a munkaadóknak éppúgy van felelősségük, mint az egészségügyi ellátórendszernek, vagy a munkaügyi szabályozásnak. Ebben még lennének tartalékaink, hiszen míg a termékenységi adatok tekintetében lassan felzárkózunk az 1,6-os európai átlaghoz, addig a várható élettartam terén még régiós összehasonlításban is jelentős lemaradásunk van.

– A termékenység alakulásában 2014 óta tapasztalható javuló tendencia. Ez mennyiben köszönhető a családpolitikai intézkedéseknek? Nem inkább a gazdaság enyhe növekedésének a hatása?

– Ezek nyilván nehezen választhatók szét egymástól, de tény, hogy a családpolitikai intézkedések hatása csak évek múltán jelentkezik. Persze nem mellékes kérdés, hogy a jelenlegi bőkezű családpolitika önmagában mennyire hatékony.

– Ha azt vesszük, hogy a gyermekes háztartások fele a létminimum alatt él, akkor ez elég kérdéses.

– A szociálpolitika külön van választva a jelenlegi családpolitikától, amely ha nem is középosztályt támogató, de mindenképpen a munkaerőpiaci aktivitáshoz szereti kötni a támogatásokat. A sokféle családpolitikai intézkedés közül a 2010-ben bevezetett családi adókedvezmény hatása az, ami már látható: ezzel egy szűk réteg, a jól kereső – főleg diplomás –, harmadik gyermeküket vállaló, kétszülős családok jártak jól. Körükben 20-30 százalékos a termékenység-növekedés, ami viszont korlátozott számú – évente mintegy ezer – plusz gyermeket jelent, mivel kicsi a célcsoport.

– A cél ismert: Balog Zoltán miniszter minőségi családtervezésről beszél, arról, hogy azok vállaljanak gyereket, akik képesek felnevelni őket.

– A megcélzott középosztályon belül is nagyon eltérő élethelyzetek vannak, de a gond az, hogy a politikusok fejében még egy húsz évvel ezelőtti társadalomkép él, amelyben a kétgyermekes házaspár alkotta az uralkodó családmodellt. Csakhogy közben alaposan megváltozott a demográfiai környezet: többek közt megnőtt a házasságon kívüli születések, valamint a válások aránya, illetve a második gyerek gyakran olyan későn születik meg – különösen a jól kereső pároknál –, hogy a harmadik gyereknek már biológiai okokból nincs realitása. A különböző intézkedések ugyan többféle problémát érintenek, de nehezen átlátható a rendszer, az érintettek sokszor nem is tudják, mi járna nekik. Mindez rontja a családpolitikai rendszer hatékonyságát.

– Utalt arra, hogy az újszülötteknek ma már a fele házasságon kívül születik. Ez azt jelenti, hogy a születésszám emelkedését főként az élettársi kapcsolatokból születő gyerekszám növekedése adja?

– Nem. Itt egy jelentős változás történt. A korábbi évekkel szemben 2016-ban már a gyermekszám-növekedés teljes egészében a házas gyermekvállalás növekedésére volt visszavezethető, a házasságon kívüli születések jelentősége, aránya és száma visszaesett. Az persze még kérdés, hogy hosszú távú trendfordulóról beszélhetünk-e.

– Az utóbbi két évben megugrott a házasságkötések száma, főként az először házasodó 20-as, 30-as korosztály körében. Ez mennyiben jelenthet garanciát a születésszám további növekedésére?

– Garanciát semmiképpen nem jelent, de lehetőséget igen. A házasságban élők gyermekvállalási kedve ugyanis még mindig magasabb az élettársi kapcsolatban élőknél, noha ez a különbség jelentősen csökkent az elmúlt évtizedekben.

– A házasságkötések számának növekedése mennyiben függhet össze a kormány által preferált konzervatív családfogalommal?

– Nem tudjuk, mivel ennek hatását nehéz mérni. Az azonban feltételezhető, hogy egyes intézkedéseknek (első házasok adókedvezménye stb.) lehetett egy közvetett hatása. Arról van szó, hogy igen sok – több százezer – olyan pár él élettársi kapcsolatban Magyarországon, akik egyáltalán nem utasítják el a házasságkötés gondolatát. Egy részük számára még egyes – akár szimbolikus – intézkedések vagy egy házasságpárti kommunikáció is ösztönzést jelenthet. A kérdés leginkább az, hogy meddig tartható fenn ez a magas házasságkötési kedv, elfogy-e ez a csoport, amely a növekedés utánpótlását jelenthetné.

– Ma mennyire jellemző a társadalom házasság-, illetve családközpontúsága, mennyiben tud erre építeni a kormány? 

– Bár ezek nehezen mérhető fogalmak, azt hiszem, megalapozottan kijelenthető, hogy a mai magyar társadalom túlnyomó többsége továbbra is „családpárti”, a boldogsághoz fontosnak tartja a saját családot, gyereket, és a többség a házasság intézményével szemben sem elutasító. Ez pedig összességében egy olyan alapot jelent, amelyre a mindenkori kormány konkrét szakpolitikai intézkedéseket építhet.

– Tanulmányukban bemutatnak egy hangsúlyozottan pozitív forgatókönyvet a népességfogyás megállítására, amely négyféle szakpolitikára alapoz: család-, egészség-, illetve be- és kivándorlás-politikára. Elképzelésük szerint a termékenység növekedése tovább folytatódik, és 2025-re eléri az 1,75-ös arányszámot. Másrészt a várható (egészséges) élettartam 2020-ra három évvel, 82,5 évre nő. Harmadrészt 2020-tól a kivándorlás évi 15 ezer főben, a visszavándorlás pedig 10 ezer főben stabilizálódik. Emellett évi 15 ezer fős bevándorlással számolnak, amelyből 5000 fő határon túli magyar ajkú, 10 ezer pedig távolabbi országból jön. Ezek szerint bevándorlás nélkül elképzelhetetlen a népesség egyszerű reprodukciója?

– Hosszú távon igen. De előrebocsátom, hogy minden jobb forgatókönyv egy sikeres gazdaságpolitikát feltételez. Ennek hiányában ugyanis senki nem akar majd hazatérni, sem idevándorolni, és a jelenlegi, nagyon költséges családtámogatási rendszer is nehezen lesz fenntartható. Tehát a népességfogyás megállításának alapvető feltétele, hogy nem folytatódik az eddigi lemaradásunk a régiótól.

– A vándorlási egyenlegünk tavaly billent át enyhén negatívba. Ráadásul úgy tűnik, lemondhatunk a bevándorlási aranytartalékként emlegetett határon túli magyarságról is.

– A bevándorlás-kivándorlás kapcsán teljesen különböző folyamatokat szokás összemosni, holott egészen eltérő jelenség a Magyarországról történő kivándorlás, a határon túlról való bevándorlás, vagy a távolabbról jövők vándorlása – mások a hajtóerők, mások a társadalmi következmények. Ezekről a folyamatokról külön-külön kellene gondolkodni, de az ideológiai szempontok sajnos felülírják a tudományos, őszinte vitákat. A határon túli magyarság eseténél maradva, nincs tisztázva, hogy mi is az alapvető cél: a szülőföldön való megmaradás, vagy a könnyen integrálható munkavállalók áttelepedése Magyarországra.

– Lehet, hogy egyszerre mindkettő.

– Végül is a kérdés lassacskán elveszíti jelentőségét, hiszen csak addig tudtunk ebből a „határon túliságból” előnyt kovácsolni, amíg egyes szomszédainkkal szemben megvolt a bérelőnyünk. Szlovákia esetében mára megfordult a helyzet, Románia esetében most fordul a kocka. A vajdasági fiatalok már a délszláv háború idején elvándoroltak, Kárpátalján pedig most zajlik egy hasonló folyamat.  Sajnos még az optimista forgatókönyv szerint is úgy tűnik, hogy ez a klasszikus, összességében 3-400 ezer embert jelentő bevándorlási forrás, amit a határon túli magyarok jelentettek az elmúlt évtizedekben, lassan megszűnik.

– Maradnak tehát a távolabbi országokból érkező bevándorlók, évi tízezres nagyságrendben – már ha ugyanennyi kivándorolt magyar is visszaáramlik. Mi a legvalószínűbb forgatókönyv a magyarországi népességszám alakulására?

– Az előreszámítások szerint a következő évtizedekben a magyar népesség lélekszáma folyamatosan csökkenni fog, és növekszik az elöregedés. Ennek megfékezéséhez mindenképp átgondolt és rugalmas szakpolitikákra lenne szükség. Véleményem szerint a legnagyobb kihívást most a kivándorlók jelentik, az, hogy sikerül-e megfordítani a trendet, azaz többen térnek vissza, mint ahányan elmennek. A lengyeleknek ez sikerült.

– A pozitív forgatókönyv szerint 2020-ig megmarad az évi 30 ezres kivándorlás. A kormány pedig hiába ígér egymillió forintot a „Gyere haza, fiatal” kampányban a hazatérőknek, nem sokan élnek vele.

– A kampány is egy lehetőség, meg az is, hogy megpróbálunk olyan környezetet teremteni, amibe az emberek önként jönnek vissza, mert perspektívát látnak a hazatérésben. A kormány különféle támogatások kiterjesztésével is igyekszik a külföldön élő magyarok anyaországi kötődését erősíteni, de sajnos azt látni, hogy a jó szándékú kezdeményezések elvéreznek a hivatalos ügyintézés bürokratikus és nemegyszer megalázó procedúrájában. Holott ez demográfiailag is sorsdöntő kérdés, mivel a kint élők nagy része gyermekvállalási korban lévő fiatal: a szülőképes korosztály 8-9 százaléka már kiment.

– És szívesen vállal gyereket is. Ez mennyiben vágja el a hazatérési szándékot?

– Itt van óriási jelentősége a politikának, ezen belül is az iskolarendszer színvonalának, mert a legkritikusabb pontot nem a születés, hanem az iskoláskor jelenti: ha a gyermek ott kezd el iskolába járni, akkor nehezebb a visszaút. Ami pedig a kinti magyarok élénk gyerekvállalási kedvét illeti, nem minden célországról vannak információink. Nagy-Britanniában ez így van, de ott eleve magasabb a termékenység, mint nálunk. Általános tapasztalat, hogy a migráns közösség gyermekvállalási kedve köztes állapotban van a kibocsátó és a befogadó ország között. 

– Európai viszonylatban mennyire kirívó a népesedési helyzetünk?

– Nem igazán, mivel nagyok a területi különbségek, nemcsak az országok között, hanem még egyes országokon belül is. Norvégiában vagy Hollandiában például a népességszám fenntartható a termékenység és a várható élettartam szolid növekedése alapján, bevándorlási többlet nélkül is. Franciaországban vagy Írországban a stabilitáshoz a meglévő magas termékenység is elegendő, míg Olaszországban aggasztóan alacsony a termékenység, Romániában pedig az alacsony termékenységhez nagy elvándorlás társul.

– A nyugati országok viszonylag jó termékenységi adataiban mennyire játszik közre a bevándorlók magas termékenysége?

– Az érintett országokban rendszeresen mérik a bevándorlók és az őshonos lakosság termékenységi különbségét. Azt látni, hogy Nyugat-Európa e tekintetben sem egységes: az őshonos franciák termékenysége a bevándorlók nélkül is közel ugyanolyan magas, mint velük együtt, míg Németországban jóval nagyobb ez a különbség, Nagy-Britanniában pedig óriási eltérés van a különböző bevándorló csoportok termékenysége között.

– Mennyire reális veszély Európában az iszlám bevándorlók demográfiai térhódítása?

– Világszerte – kultúrától, vallástól meglepő módon meglehetősen függetlenül – tendencia a népességrobbanás ütemének lassulása, a termékenység csökkenése. E tekintetben nagyon fontos kivételt jelentenek a Szaharától délre eső afrikai országok. Ezen országok lakossága többségében, de messze nem kizárólagosan iszlám vallású. Például egyedül Nigériában mintegy 90-100 millió (!) keresztény él, mintegy ugyanennyi muszlim mellett.  Ez a régió megítélésem szerint a következő évtizedekben valóban komoly demográfiai hatást gyakorolhat Európára.

A már Európában tartózkodó közösségek kapcsán a nyugat-európai demográfusok azzal számolnak, hogy a kibocsátó országok termékenységének csökkenése visszahat a bevándorlókéra. Németországban például a legnagyobb bevándorló kisebbség a törökök és a kurdok. Tavaly Erdogan elnök felszólította a kint élő törököket, hogy népesítsék be Németországot. Közben Törökország is demográfiai problémákkal küzd – olyannyira, hogy ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, a törököket a saját kurd kisebbségük hamarabb fogja demográfiailag legyűrni, mint a németeket a náluk élő törökök. Mindez persze nem változtat azon, hogy a migrációs nyomás folytatódni fog, és Európa demográfiai arculata hosszú távon változni fog. Tehát sem bagatellizálni, sem eltúlozni nem szabad ezt a problémát.

 

Vallások és termékenység

Az amerikai Pew Research intézet becslése szerint a teljes termékenységi arányszám a világon ma 2,4 körül van; a muzulmánoknál ez az érték 2,9; a keresztényeknél 2,6; a hinduknál és a zsidóknál 2,3; a buddhistáknál 1,6. Az adatok szerint a keresztények és különösen a muzulmánok körében nagy arányú népességnövekedés várható. A Pew számításai szerint világszinten a muzulmán családokba született gyerekek száma 2035 körül haladhatja majd meg a keresztényekét, míg a teljes népességben 2070–2075 környékén kerülnek a muzulmánok többségbe. Kiugró növekedés azonban csak a muzulmán világ egy részére jellemző: a demográfusok szerint termékenység tekintetében sokkal nagyobb területi, etnikai, felekezeti különbségek vannak az egyes nagy világvallásokon belül, mint a világvallások hívei között. Az előrejelzések szerint a világ népesedési folyamataiban a törésvonalakat már egyre kevésbé a fejlett – fejletlen vagy a keresztény – muzulmán dimenziók fogják jelenteni.

Olvasson tovább: