Kereső toggle

„Elrontottuk”

Interjú Suchman Tamással

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Húsz éve az Ő kezében volt az ország vagyona, ma pedig egy kávé mellett beszélgettünk vele a rendszerváltásról, a privatizációról, a jobb- és baloldalról, valamint holokauszttúlélő családjáról.

– Az édesanyja túlélte Auschwitzot. Mesélne róla nekünk?

– Az édesanyám nagyon okos asszony volt. Tanulni akart, de a szülei érzékelték, hogy a zsidóellenesség erősödik az országban már a ’30-as évektől. Nehezen élte meg, hogy nem mehetett egyetemre, és nem tanulhatott tovább. Viszont otthon, Somogyszilban és Tamásiban, ahova gimnáziumba járt, minden elérhető tudásforrást megszerzett és megtanult. Remekül beszélt németül, megtanult szerbül, majd később, amikor engem tanított, oroszul is megtanult, hogy velem tudjon foglalkozni. Mivel nagyon sokat olvasott, óriási műveltségre tett szert. Aztán jött Auschwitz, Allendorf. Túlélte a poklot. Visszajött Kaposvárra és Somogyszilba. Van egy három füzetnyi írása, gyakorlatilag egy napló. Ezt a gyűjtőtáborban kezdte írni, és végig vezette a haláltáborokban és a felszabaduláskor is. Úgy adtam ki belőle a könyvet, hogy le van fotózva anyámnak a kézírása, nehogy azt mondja valaki, hogy én írtam, mivel a halála után jelent meg. Engem bízott meg vele már 18 éves koromban, hogy vigyázzak rá. Azóta is őrzöm az eredeti naplót.

16-18 éves voltam, amikor elkezdtünk beszélni a holokausztról, egészen addig nem akart róla szólni. Amikor összeadtuk, hogy a Suchman és – édesanyám részéről – a Bauer családból mennyien haltak meg, hetven főt számoltunk össze.

– Ön miért lett baloldali?

– Beszéljünk őszintén. A magyar zsidóság egy jelentős része baloldali gondolkozású. A felmenőink visszajöttek Magyarországra annak ellenére, amit itt csináltak velük.

Hazatértek azok a kevesek a szörnyűségből, és itt volt a szovjet hadsereg. Legtöbbjük a felszabadulásukat, az életüket köszönhette nekik. Akiket az amerikaiak mentettek meg, azok liberálisok, demokraták lettek. Akiket az oroszok, azok baloldaliak. Ha nincs a fordulat, akkor kiirtják a teljes zsidóságot. Én az édesanyámtól „örököltem” a baloldaliságom, amiben a mai napig hiszek.

– Most tekerjük előre az idő kerekét! Hogyan került kapcsolatba a politikával?

– A KISZ-ben kezdtem el politizálni, majd több ok miatt is beléptem az MSZMP-be. Már a ’80-as években érzékeltem azonban, hogy bizonyos dolgokon változtatni, javítani kell. Bár hozzáteszem, hogy nagyon tiszteltem Kádár Jánost. A mai napig is az asztalom mellett van a fotója.

– Kádár János rengeteg ember meggyilkolásáért volt felelős 1956 után, ön viszont azt mondta az imént, hogy nagyon tisztelte. Mit szeretett Kádárban?

– Kádár személyével huszonéves koromban találkoztam, és egyből megszerettem. Megértettem, hogy milliónyi embernek nem volt normális munkahelye, nem volt normális lakása, de Kádár elkezdte építeni az országot, és fejleszteni a gazdaságot. Akkoriban keményen dolgoztak az emberek reggeltől estig. Hittek a közösségben, kalákában építkeztek. Magam is sok ház felépítésében segítettem harmincad magammal, és hozzám is legalább ennyien jöttek. De összefogtunk akkor is, amikor a városi intézményeket kellett rendbe tenni. Hol látunk ma ilyet? Én is jó erőben voltam, apámmal dolgoztam fuvarosként, emellett hegesztő voltam a mechanikai művekben. Apám haláláig hétvégeken még miniszterként is fuvaroztam vele.

Aztán a ’80-as évekre nyilvánvalóvá lett, hogy elkerülhetetlenek a változások. Úgy tűnt, Kádár már ’87-re belefáradt az életbe. Talán jobb lett volna, ha törődik magával, az egészségével, és visszavonul. És akkor egy más rendszert lehetett volna átalakítani. Könnyebb lett volna szociáldemokráciát, tisztességes demokráciát, tisztességes liberalizmust bevezetni Magyarországon.

– A privatizáció a kilencvenes években az állami vagyon széthordásának szinonimája lett a köznyelvben. De mi történt valójában? Hogyan zajlott, és mi volt az Ön szerepe?

– Amikor Európa megváltozott, Magyarország is megváltozott. Az emberek pillanatok alatt lettek munkanélküliek, közel ezer cég került az összeomlás szélére. Nem tudtuk visszafizetni a hiteleket, mindenki indokoltnak tartotta – még Horn alatt is – a privatizációt. Csakhogy addigra már a rendszerváltást követő első kormány, az Antall-kormány alatt végrehajtották a privatizáció nagy részét, úgy 43-46 százalékát, és mindössze 260 milliárd forint készpénz lett belőle. Ezzel szemben én 16 százalékot adtam el 473 milliárdért. Mindezt hat hónap alatt.

Horn Gyula ’94 őszén kért fel, hogy legyek tagja a kormánynak, mint privatizációs miniszter. Kértem hat hónap gondolkodási időt. Ezalatt megismertem a világot, megteremtettem a kapcsolataimat Európától Amerikáig. És amikor már úgy éreztem, elég fölkészült vagyok a feladathoz, akkor vállaltam el a tisztséget. De aztán ezt le akartam zárni. Horn Gyula ezt megértette. Nem sokkal később felkért, hogy vállaljam el az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi tárca vezetését. Megint kértem egy kis gondolkodási időt, újra elkezdtem kapcsolatokat építeni és átgondolni, hogyan lehetne újraépíteni a gazdaságot, milyen koncepcióra van szükség. Közben folyamatosan egyeztettem az akkor még hivatalban lévő Dunai Imre barátommal, aki akkor már elég beteg volt.

Majd azt mondtam a miniszterelnök úrnak, hogy rendben van, ha úgy gondolod, akkor vállalom. Akkor többen több okból kifolyólag nekem jöttek, nem akarták, hogy ipari miniszter legyek.

Persze nemcsak engem akartak elzavarni a politikából, hanem Horn Gyulát is le akarták cserélni, amit én nem hagyhattam, ezért inkább elballagtam egy hónap után. Hornt egyébként nagyon megszerettem, a mai napig tisztelettel és szeretettel gondolok rá.

– Mi történt ekkor?

– Följelentették egy ügy (a baloldali-liberális koalíciót megrendítő Tocsik-botrány – a szerk.) miatt az ÁPV-s munkatársaimat, és az MSZP is megerősítette, hogy engem fel kell menteni az ipari miniszteri tisztség alól. Még egyszer mondom, hogy először nem nekem akartak jönni. Most már nem sok időm van hátra, nyilvánosságra fogom hozni, hogy kik voltak azok, akik nekimentek Horn Gyulának. Természetesen én voltam az, aki elvittem a balhét. De Horn már decemberben elküldte Szekeres Imrét, az akkori frak-cióvezetőt Marcaliba, hogy vállaljam el a mezőgazdasági miniszteri tisztséget. Vissza akart vinni a kormányba, amikor rájött az árulásra. Azonban édesapám betegsége miatt én már nem vállaltam miniszterséget. Apám két hónap múlva meghalt.

Azóta sem sikerült a gazdaságot megváltoztatni. Én nem akarok már politizálni, gyógyíthatatlan beteg vagyok, de az utolsó percig nem adom fel azt a nézetet, hogy Magyarországon változtatni kell a gazdaságon, változtatni kell a szegény emberek életén. Én, aki ugyanabban a házban lakom Marcaliban, ahova születtem, változtatni akarok azoknak az embereknek a rossz állapotán, akik a lehetetlen nyugdíjból, vagy a lehetetlen kevés fizetésből élnek. Nem ilyen Magyarországot akartunk mi 1990-ben, és később sem. Elrontottuk.

– Mi az, amit elrontottak?

– Nem a gazdaságot akartuk erősíteni, és nem úgy akartunk együttműködni a világgal, hogy Magyarország megerősödjön. A privatizációt lassan kellett volna véghezvinni, nem pedig a 43 százalékot megcsinálni három év alatt, főleg nem ilyen kevés pénzért!

Németh Miklós is másként akarta ezt 1989-1990-ben. Ezért is menekült el. A Kossuth téren két órát beszélgetett velem és Keleti Gyuri barátommal, mielőtt elment Londonba.

– Ma szokás arról beszélni, hogy nem történt meg a rendszerváltás. Ön hogyan látja ezt?

– Normálisabb hangulatot kellett volna teremteni Magyarországon. Sok lehetőségünk volt, az emberek dolgoztak, még akik cselédek voltak, azok is normálisan éltek. Egy darabig ez rendben volt. De volt számtalan dolog, amin változtatni kellett volna. Kádárral akkor már nem tudtunk megegyezni, és voltak olyan baloldaliak, kommunisták, akik nem értették meg, hogy nem 1960 van, hanem lassan 2000. Változott, átalakult egész Európa. Sokan nem értették meg, hogy mi is változtatni akarunk. Mi, akik az MSZMP-t átalakítottuk MSZP-vé.

– Milyen volt régen a kommunikáció a parlamentben, mire emlékszik?

– Tisztességesebb volt. Az intelligencia, nem az arrogancia jellemezte a képviselőket és a kommunikációt. Meghallgattuk egymás véleményét.

– A baloldalnak Ön szerint most mit kellene tennie?

– A Fidesz nagyon erős, és erősödik a Jobbik is. Ezért szerintem össze kellene fognia az MSZP-nek a többi baloldali, liberális és demokratikus párttal. Egy erős ellenzéki pártra van szükség, nem pedig sok kicsire. Be kell bizonyítani a mostani kormányzatnak és a mostani Fidesznek, hogy van baloldal. Győzni akarunk, de ha nem győzünk, akkor érjünk el legalább 40 százalékot. Ma sajnos a parlamentben nincs erős ellenzéki erő.

Véleményem szerint jobb volt, amikor 386 képviselő ült a parlamentben. Hiszen akkor nagyobb volt a képviselet is. Több képviselő foglalkozott az emberekkel. Az egyszerű embereknek pedig segítségre van szükségük. Mondja meg nekem valaki, hogy ha csak fele annyi országgyűlési képviselő van Magyarországon, akkor ki beszél az egyszerű emberekkel?

Közben pedig azt látni, hogy sok fiatal külföldre megy. Persze lehet kint tanulni, régen is volt erre példa, ötszáz-hatszáz évvel ezelőtt is a magyarok bejárták Európát, képezték magukat, és tudással felvértezve jöttek haza külföldről. De azt látom, hogy manapság nem csak tanulni mennek el a fiatalok. Itt hagynak minket a mérnökök, orvosok, fiatalok, akik aztán nem jönnek haza.

 

Névjegy

Suchman Tamás magyar politikus, volt országgyűlési képviselő. 1983-tól 1989-ig az MSZMP tagja, 1990 és 2010 között országgyűlési képviselő. 1995. március 1-jén a privatizációért felelős tárca nélküli miniszternek nevezték ki, 1996. szeptember 15-én vette át az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi minisztérium vezetését a Horn-kormányban. 2007. január 10-én megválasztották a Balaton Fejlesztés Tanács elnökének; 2009-től az egyes országos jelentőségű fejlesztési programok megvalósítására irányuló kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős kormánybiztos volt.

Olvasson tovább: