hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Európa ma könnyen bevehető célpont”
Interjú Shay Attias biztonságpolitikai szakértővel

2016. 07. 28.
Nehéz úgy harcolni a terrorizmus ellen, ha nem mondjuk ki az igazat. Ha valami terrorizmusnak látszik, terrorizmus szaga van, és terrorista módszerekkel gyilkol, akkor az terrorizmus, amelyet nem lehet az emberi jogok hangoztatásával legyőzni – nyilatkozta a Heteknek Shay Attias biztonságpolitikai szakértő, az izraeli miniszterelnöki hivatal volt főigazgatója.

Mit gondol, mi lehet az oka, hogy az izraeliek ellen korábban már alkalmazott terrormódszerek Európában is megjelentek?

– Az Iszlám Állam a terrorista világ leggazdagabb szervezete, hatalmas tőkével és rengeteg emberrel rendelkezik – és nem bizonyos országok, hanem az egész világ ellen harcol. Ezt azért fontos tudni, mert az, ami jelenleg Európában zajlik, azzal Izrael a ‘90-es években folyamatosan szembenézett, sőt, már megalakulásakor, 1948-ban terrortámadások sorozata sújtotta. Az ok, ami miatt ezek a támadások most történnek, az az, hogy az Iszlám Állam terjeszkedése magakadt a Közel-Keleten,  a szervezet egyre több problémával szembesül a sorozás terén, és a nyugati államok katonai fellépése is hátráltatja őket, ezért stratégiát váltottak, és Európán belül teremtenek káoszt. Ezt mondhatjuk az Iszlám Állam által elkezdett forradalom második fázisának. A kérdés, hogy miként akarják ezt végrehajtani. Ugyanúgy, mint ahogy a Hamasz vagy bármelyik szervezet, amely Izrael ellen harcol: egymástól független ISIS-szimpatizánsok civilként, magányos farkasként hajtanak végre terrorakciókat.

Lehet-e azt mondani, hogy véget ért a békeidőszak, és Európa hadban áll? Ha igen, akkor vajon miért nem ismerik fel ezt a politikusok, vagy ha felismerik, akkor miért nem ennek megfelelően kommunikálnak, illetve cselekszenek?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!