Kereső toggle

Engem csak a szolgálat érdekel

 Pásztor Béla fél évszázada vezeti Veresegyházát

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Pásztor Béla 1965-ben, 27 évesen lett tanácselnök, amikor Veresegyház még falu volt. Azóta sem tudták leváltani, pedig hétszer is lett volna rá lehetőség, ám ő minden választást megnyert: 1990-ben 83 százalékkal győzött, tavaly tovább erősödött: 87 százalékkal nyert fideszes ellenfélével szemben. Pásztor tehát immár 50 éve áll a település élén. 25 évig tanácselnök elvtársként, 25 éve polgármester úrként vezeti Veresegyházát.

Hogyan éli meg, hogy Önnek ötven éve mindig igaza van?

– Nem hiszem, hogy nekem mindig igazam van. Azért vagyunk, hogy szolgáljunk: figyeljük az emberek igényeit, és próbáljuk meg teljesíteni. És arra is ügyelni kell, amit az emberek még nem látnak: előre kell gondolkoznunk 5–10 évre. Keresni a lehetőségeket, hogy miből lehet a városnak több jövedelme, keresni a módot a különféle intézményeink fejlesztésére. Kulcskérdés, hogy a településnek mindig legyen elég pénze, hogy akármilyen probléma adódik, legyen forrás a megoldásra.  

Hogy tud 5–10 évre előre gondolkodni? Hozzáfér olyan információkhoz, amikhez az átlagember nem? 

– Mindenkinek annyi információja van, amennyit meg akar szerezni. Nem titkos dolgokra gondolok, hanem érdeklődésre. Ha például fejlődik a város, abból tudható, hogy újabb utakra lesz szükség. De ahhoz, hogy eldöntsük, merre menjenek az utak, ismerni kell a környék földrajzát: merre vannak ingoványos részek, merre vannak könnyebben beépíthető területek. De az is az előrelátáshoz tartozik, hogy felmérjük, 5–10 év múlva hány gyerek fog élni a városban, és ehhez képest milyen új intézményekre, óvodára, bölcsődére lesz szükség. De ez csak néhány példa volt. Valószínűleg ez ráérzés kérdése is: a legfontosabb, hogy a településvezetők az élet minden rezdülését érezzék, értelmezzék, és ha bármilyen cselekvésre van szükség, akkor azt ne holnap vagy holnapután, hanem azonnal megtegyük. A készség a legfontosabb és az, hogy képesek legyünk megszólítani az embereket, ha a segítségükre van szükség. Örök készenlét és örök akciókeresés.

Megszólal Pásztor Béla telefonja. Felveszi, egy János nevű férfival beszél. Rendkívül türelmes: végighallgatja, majd megkéri, hogy hívja vissza reggel nyolc óra után.  

Ameddig Önre vártam az előtérben, egy küldöttséggel tárgyalt egy új óvodáról. Utána még tárgyalt egy helyi vállalkozóval, aki egy lőteret üzemeltet. Most ennek a János nevű férfinak ígérte meg, hogy holnap segít neki. Miért folyik bele ilyen szinten a konkrét ügyekbe? 

– A hivatali ügyintézés természetesen a kollégáim feladata, mint ahogyan a város pénzügyeit, gazdasági kérdéseit is szakemberek kezelik. De amikor valaki emberi gondokkal keres meg, azt nem szabad visszautasítani. Hiszen az ügyfél, a polgár a főnök. Nem tehetem meg, hogy bezárkózom a szobámba, és azt mondom, miért jött ide? Az emberek ismerik a telefonszámomat, tudják, hol lakom. De nem élnek vissza vele.  

Nem gondolt rá, hogy 77 évesen nyugdíjba menjen?  

– Abban az értelemben, hogy cselekvés nélkül maradjak, nem. Persze, ha az egészségem engedi. De azt mondhatom, egészségesebb vagyok, mint korábban. Nyilván nincs annyi erőm, mint 50 évesen, de képes vagyok aktív életet élni.

Mennyit dolgozik naponta?

– Hét óra körül indulok el otthonról, és este 8-9 órára érek haza a munkából.

Az ilyen korú emberek nagy százalékáról egy nejlonszatyorral a kezében botorkáló alak jut az eszünkbe. Önnek mi a titka?

– Ebben vannak öröklött dolgok is, például az egészség. Aki káros szenvedélyektől mentesen él, az képes megőrizni az erejét. De mindezek mellett nagyon fontos a lelki egyensúly, illetve a lelki problémák kezelésének a képessége.

Ezt a feladatot hogy oldja meg? 

– Az őseimtől, a sorstól, Istentől kapott ajándék, hogy képes vagyok az életet úgy nézni, ahogy van, ahogy mozog. Nem ijedek meg: ha összedőlt a házam – összedőlt. Majd lesz másik. Nem tudok haragudni, nincs egyetlen ember, akire haragudnék.

Nem is volt?

– Nem volt. Azt szoktam mondani, hogy színház a világ, mindannyian színpadon vagyunk: ön most kérdez, az a szerepe, én válaszolok, ez a szerepem. Másvalaki azt mondja rám: korrupt. Neki ez a szerepe, nem zavar.

Pásztor Béla még 1996-ban elszámolási vitába keveredett egy nagyvállalkozóval egy városi ingatlan eladása ügyében. Végül peren kívül megállapodtak. 2008-ban azonban Pásztor ellenzéke feljelentést tett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. Azzal vádolták a polgármestert, hogy a rosszul megkötött peren kívüli egyezség kapcsán 122 millió forint kár érte Veresegyházát. A Fővárosi Ítélőtábla 2013-ban jogerősen felmentette Pásztor Bélát, és kimondta: a vádhatóság által kifogásolt ügylettel nemhogy anyagi hátrányt okozott volna Veresegyháznak, hanem még 70 millió forinttal gyarapította is az önkormányzat vagyonát.

Ötven év alatt hozzám soha nem jöhetett senki azzal, hogy „Hallotta, elnök elvtárs, vagy polgármester úr, mit csinált X Y?” Nem. Szó se lehet róla. Ha valaki akart mondani valamit, csak úgy tehette, ha az érintett is jelen volt. Nem hordok magamban kételyeket a másik emberrel szemben.

Így nevelték?

– Igen, a családom is ilyen, és a lelkialkatom is ilyen. A 105 éves keresztanyám, ha valakire rosszat mondanék, azonnal összeszidna: „Hogy képzeled?”

Érték önt nagyobb csapások az élete során, amiket nehéz volt átvészelni?

– Nem tudom... Elvesztettem az öcsémet, az nagyon megrázott. De más nagy tragédia nem ért. Talán nem érzem igazán a dolgok súlyát. Az élet megy a maga útján. Azt hisszük, hogy mi irányítjuk, pedig nem így van. Egy csónak, amit visz a Duna, legfeljebb az orrát igazítjuk jobbra-balra, de közben halad folyamatosan lefelé.

Ki irányítja az életünket?  

– Vannak nagyobb hatalmak, akik irányítanak bennünket. Isten, vagy más szellemiség. Én hívő vagyok, Istent mondom, mint aki meghatározottan irányítja a sorsom. Voltak olyan helyzetek az életemben, hogy ottmaradhattam volna, meghalhattam volna, de éppen akkor arrébb léptem. Véletlen? Nem.  

Hogy viszonyul a hatalomhoz? Ötven éve vezeti Veresegyházát, egy nagyon sikeres és jómódú várost.

– Nem szeretek és nem is tudok hatalmaskodni. Senki felett. Rendelkezni, számon kérni tudok, vezetőként ez a dolgom. De nem gondolom, hogy különb vagyok, mint a másik ember. Engem a szolgálat érdekel, hogy a város érdekében tudok valamit tenni. Egy vagyok a zenekarban, ahol természetesen van prímás, dobos, cimbalmos. De ha valaki azt hiszi, hogy teremt, megfagy körülötte a levegő. Dolgozni csak úgy lehet, ha a másik nem érzi, hogy azért teszek érte valamit, mert várok is tőle valamit, vagy mert fölé akarok kerekedni.  

Több évtizedes polgármesterség után nem vágyott az országos politikába?

– Hívtak, de alkalmatlan vagyok rá. Egyetlen pártnak se tudnék a tagja lenni, mert ha valamit elhatározok, mert tudom, hogy képes vagyok megcsinálni, nehezen viselném, ha azt mondanák – például pártérdekből –, hogy nem lehet megcsinálni. Ez borzasztó lenne.

Mondana példát?  

– Sokszor lehurrogtak, sokszor mondták, „ez hülye, ez nem ért hozzá”. Ennek ellenére például négy és fél nap alatt felépítettünk a városban egy 75 négyzetméter alapterületű orvosi rendelőt. Az első kapavágástól az átadásig. Ha hallja valaki, nem hiszi el. Hajnal háromkor kezdtünk ötven fővel – ez a hetvenes években történt –, este 11-ig dolgoztunk ötven fővel. Persze, napközben volt műszakváltás. Szakemberek irányítottak, de a többség társadalmi munkában jött segíteni. Vagy például 1965-ben 50 nap alatt benzinkutat építettünk. Az ÁFOR vezetője október 13-án azt mondta, hogy ha április 4-ére elkészülünk, személyesen adja át a kutat. December 5-ére elkészültünk. 

A rendszerváltás előtt sem vett részt a nagypolitikában?

– A Hazafias Népfront elnökségében benne voltam, és az Úttörőszövetség elnökségének is tagja voltam.

Azt olvastam, hogy az MSZMP-nek viszont nem volt a tagja, ugyanakkor hívő volt. Ebből származott hátránya?

– Hátrányom nem származott belőle. Egy eset volt, ami ide kapcsolódik. A fiam a piaristáknál szeretett volna tanulni. Elmentem vele a beiratkozásra a kecskeméti piarista gimnáziumba. Az adatfelvételnél az igazgató úr kérdezi, mi a foglalkozásom. Mondom, tanácselnök. Megállt a toll a kezében. „Mi?” „Tanácselnök.” „És nem lesz baja belőle, hogy a fia egyházi iskolába jár?” „Nem.” Tőlem soha senki nem kérdezte, miért a piaristáknál tanul a fiam. Voltak, akik megszóltak, hogy templomba járok, de pártvezetők nem kértek számon emiatt. Én egyetértettem a szocializmus céljaival, ezt tudták rólam. Az emberek építkeztek, küzdöttek és haladtak. Most is szívesen látnék olyan falvakat, ahol olyan nyüzsgés van, mint akkoriban egy-egy termelőszövetkezet körzetében. Persze ma más világ van, de az a mentalitás ma is vállalható.

Az 1999-ben várossá nyilvánított Veresegyház a megye egyik leggazdagabb települése. A polgármesteri hivatal leginkább egy négycsillagos wellnesshotelra emlékeztet, de a díszburkolattal ellátott főtér, a városi uszoda, a takarékszövetkezet, a baptista templom vagy éppen a városi strand és a benzinkutak is a módos város képét erősítik. A fejlődés egyik motorja az 1990-es években lezajlott privatizáció volt: az önkormányzat úgy döntött, inkább felvásárolja a tulajdonosoktól a földterületeket, mintsem hagyná „bagóért” eladni, majd tulajdonosként immár piaci áron adta tovább vagy bérbe új lakóterületek és ipari parkok céljából. A város bevételeinek másik pillére a General Electric: a multinacionális cég repülőgép-turbinákat gyárt Veresegyházon: 500 embernek ad munkát, és a város legnagyobb adófizetője. A céget Pásztor Béla egyik barátján keresztül sikerült a városba csábítani.

Egy ilyen életúttal a háta mögött mit szól azokhoz a mai településvezetőkhöz, országos politikusokhoz vagy fiatal vállalkozókhoz, akik a semmiből tűntek elő, majd rövid idő alatt jelentős hatalomra és vagyonra tettek szert? 

– Szégyellem magam azok helyett is, akik ezt lehetővé teszik. Mindig új emberek, új titánok: ez nem vezet jóra. A tehetséges ember kapja meg az elismerést, a lehetőséget, ez természetes. De ezen az alapon, hogy ki kinek a valakije?

Nyilván meglehetősen kiterjedt kapcsolatrendszere van: a versenyszférában nem akart soha dolgozni?

– A rendszerváltás után kaptam ajánlatot egy amerikai cégtől, hogy segítsem az ingatlanbefektetéseiket. Harmincmillió forintot ajánlottak és havi egymilliós fizetést. Visszautasítottam: azt mondtam, nem hagyom itt ezt a szolgálatot – hacsak le nem váltanak. Én nem a pénzért dolgozom.  Dolgoztam hadiüzemben 3200 forintért, mielőtt eljöttem ide, Veresegyházra kultúrház-igazgatónak 1700-ért. A kollégák azt mondták, inkább orvoshoz kéne menned.

Vagyonos ember?

– Annyink van, amit még az apósom épített. Egy ház. Évi százezer forint adót fizetek.

És erre nem mondják, hogy menjen orvoshoz?

– Nem. És örömömre szolgál, hogy a képviselőtestületünk tagjaiban sem merült fel, hogy bármelyik projektből személyesen ki milyen hasznot húzhat. Egy ilyen feladatkörben nincs magánérdek.

Pedig mindenki tudja, hogy mit jelent az önkormányzat világában a Mister 10 százalék, Mister 20 vagy 30 százalék.

– Egy forintot nem tudnék így eltenni. Nem tudnék a gyerekeim elé állni. Viszont tiszta a lelkiismeretem, és nyugodtan alszom.

Olvasson tovább: