Kereső toggle

Gyógyító örömtánc

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Napsugár Anna arról híres, hogy egész életét arra tette föl, hogy a siketekkel is megszerettesse a zene világát. A jelek szerint, pontosabban a jeltánc révén ez sikerült neki.

„De jó, hogy eljöttél, mi a neved? Engem Zsuzsinak hívnak, nagyon figyelj, mert most én jövök” – mondja egy állandóan mosolygó szőke hajfonatos lány, majd kiáll, és elénekli a szüleit hiába váró gyermek szomorkásan szép dalát. Utána nevet. A kőbányai Down-otthonban, egy előadás próbáján járunk, a szereplők vidámsága végig töretlen. Táncdalaik szövegét, ritmusát, hangulatát meglepően kifejezően adják elő, legyen szó jelre váró énekesről vagy flamenco páros lendületes kettőséről, születésnapi köszöntésről vagy szerelmi csalódásról. Csoportos és egyéni jelenetek váltják egymást, a szünetekben a szereplők poénos beszólásokkal, sajátos ötletekkel rukkolnak elő – a látás-, hallás-, mozgás- vagy értelmi sérült jeltáncosok láthatóan szeretnek együtt lenni. A kétórás próba hamar véget ér, mialatt a tagok hamar körülveszik, befogadják a külső szemlélőt, aki azon kapja magát, hogy sajnálkozó kívülállóból észrevétlenül a közösség részesévé vált.

A Napsugár Anna Zenei Jeltánc Társulat előadásai megteremtik az egységet a fogyatékos és ép világ között. A társulat naptára tele van, járják az országot, kulturális és esélyegyenlőségi rendezvények, fesztiválok és versenyek állandó vendégei. Harmincnyolc éves vezetőjük, Napsugár Anna feltett szándéka kezdettől fogva az volt, hogy a zene világát minél közelebb hozza siket és nem siket embertársaihoz. Lassan húsz éve foglalkozik jeltánccal, amit a jelnyelv, a tánc- és a pantomimművészet eszközeivel alakított ki, és amely mára hivatalosan elismert, sokak által művelt művészeti ág és gyógyterápiás módszer lett.

Anna megfogalmazása szerint a jeltánc mindenki számára hallhatóvá teszi a zenét, ez a sajátos kommunikációs forma lebontja azokat a falakat, amelyeket a siketek köré épít a csend világa. Már tizenhárom évesen elvitte egyik teljesen siket barátját Várkonyi Attila jótékonysági rendezvényére, és addig próbálkozott közvetíteni neki a zenét jellel, tánccal, mimikával, artikulált énekléssel, amíg a fiú rá nem érzett a dalok hangulatvilágára. Amikor fellépéseik során a hallássérült és ép nézők egyaránt felmennek a színpadra és követik Anna jeltáncát, akkor érzi úgy, hogy megérte dolgozni.

Anna a Bolyki Parara Gospelkórussal is rendszeresen fellép, és olyan dinamikusan táncol és énekel velük a színpadon, hogy képtelenség elhinni róla, hogy valójában a rezgéseken kívül semmit sem érzékel. Mint mondja, a gospelben határtalan az öröm, ami hihetetlen energiát ad. A Happy day című dalt különösen szereti, amelyben az értelmi fogyatékos, látás- és hallássérült Katica úgy énekli a szólót, hogy az még a hallássérültekre is elképesztő hatással van. Anna nem hall, ellenben gyönyörűen beszél és énekel, az interjúnk során is szájról olvas, és választékosan fogalmaz. Mint mondja, születése után, egy vírusos fertőzés miatt vált súlyos hallássérültté: a hallóidegei teljesen elhaltak, csak hallásmaradványai voltak, de mára azok is eltűntek, hallókészülékkel sem hall semmit. Vannak ugyan emlékfoszlányai hangokról, zenéről, de mindig is a súlyos nagyothallók közé tartozott. A rendszeres hallásvizsgálatot végző doktornő nevezte el Napsugárnak, és az iránta érzett szeretetből vette fel később hivatalosan is a Napsugár vezetéknevet. A szerető szülők – DJ apa, varrónő anya – és a két fiútestvér hatásának is köszönhető, hogy már gyerekként is valóságos energiabomba volt. „Normál általános iskolába jártam, ahol a hallókészülékem miatt állandóan ufónak csúfoltak, az énekórákról pedig szinte kitiltottak, mert állítólag katasztrofális hangom volt. Ellenszerként rengeteget sportoltam. De az iskola hasznomra vált, mert kénytelen voltam nagyon odafigyelni másokra, megtanulni szájról olvasni, és logopédusok segítségével érthetően beszélni. A jelnyelvet középiskolás koromig nem is ismertem” – meséli.

Nagyon hálás a családjának, hogy már korán odafigyeltek arra, hogy megtanuljon beszélni. „A társulatom egyik hallássérült táncosának, Etának például egész gyerekkorában megtiltották, hogy megszólaljon. Velünk felnőtt fejjel, egy év alatt megtanult beszélni. Ez nélkülözhetetlen az önállósághoz. Én a szüleimet korán lebeszéltem arról, hogy kísérgessenek, hogy helyettem éljék az életemet. Aztán lehet, hogy sok hülyeséget elkövettem emiatt, de a hibáim révén is mentem előre” – teszi hozzá Anna, aki soha nem volt hajlandó elszigetelődni: amióta az eszét tudja, minden lehetséges módon megpróbál kommunikálni a környezetével, kapcsolatot találni az emberekkel. Elmondása szerint nagy segítséget jelentett neki a Földessy Margit színitanodájában eltöltött négy év éppúgy, mint a NEMADOMFEL Együttessel öt éven át tartó országjáró fellépések. Pitti Katalin fél éve ad neki karitatív alapon magánórákat. „Olyan feladatokat ad, amik nem csak az éneklést segítik, hanem a beszédkészséget is, pedig nem hallok mindebből semmit. Megtanít a hangok helyes képzési módjára, ezzel próbáljuk elkerülni, hogy a hallásom után a beszédem is tönkremenjen” – magyarázza Anna, aki fotóriporteri tevékenysége is közelebb visz az ép emberek világához. Mélypontra egyszer került az életében, amikor egy baleset tolószékbe kényszerítette, majd az egyik gerincműtét után rövid időre meg is vakult – de végül mégis talpra állt. 

A sokoldalú hölgynek megvan az a képessége, hogy érzékeli azok hangjának a frekvenciáját, akiket nagyon megszeret. „Annyira meg akarom hallani őket, hogy kapaszkodom ezekbe a hangokba, hogy eljussanak hozzám, nem hagyom elveszni azt a pici hallásmaradványt, ami még ott lehet bennem” – fejtegeti, utalva mellette ülő férjére és menedzserére, Scharek Jánosra is, aki mindvégig csöndben hallgatja őt, olykor-olykor kiegészítve a történeteit. 

 „A siketek jelnyelve nem nemzetközi. Ugyan a magyar jelnyelv már négyezres szókinccsel rendelkezik, a beszélt nyelvnél sokkal egyszerűbb kommunikációt tesz csak lehetővé. A nem verbális közlés jóval gazdagabb üzenetet hordoz, és mi ezt igyekszünk kihasználni” – magyarázza Anna. Bár kiadásra kész „Jelbe zárt hangok” című verseskötete, a dalszövegei – melyeket az atyai jóbarát, Kaszás Péter zeneszerző zenésít meg – egyszerűek, hogy a siket emberek is könnyen megérthessék őket. A számtalan fellépés során rengetegen csatlakoztak Annához, hogy megtanulják a jeltáncot, amit különböző lakóotthonokban, iskolákban ma már önállóan is művelnek.

„Az egyik lakóotthon jeltánc-csoportjába jött egy autista fiú. Először nagyon agresszív volt, aztán a végén már ő is jeltáncolta a dalt. Okos, de elveszik benne az okossága. Nekem a jelekkel nagyon jól kifejezte magát, sőt, voltak eredeti beszólásai is. Szóval még vele is sikerült valamiképp kapcsolatot találni” – meséli Anna.

Színpadi szerepléseiket kezdettől fogva nagy érdeklődéssel fogadta a legkülönbözőbb összetételű közönség, amely többnyire aktív résztvevője az előadásaiknak. Először csak a daloló kezek voltak, azaz a test nem mozgott, Anna a kezeivel és az arcával közvetítette a dalt, majd egyre sokrétűbb lett a kifejezésmódja. Nagy áttörést jelentett, amikor a brüsszeli magyar kulturális intézetbe meghívták önálló estet tartani, ahol EP-képviselőkön kívül a belga siketek szervezeteinek vezetői is elismeréssel fogadták produkcióját, majd több ízben is visszahívták Belgiumba. Alapjait tekintve egy univerzális művészi kifejezésmódról van szó, Oroszországban például hivatalos jeltáncversenyeket tartanak, és Kínát tartják a műfaj egyik őshazájának.

„Énekelni is azért szeretek, amiért beszélni: érzékeltetni igyekszem a külvilággal, hogy nem vagyok fogyatékos ember, legfeljebb több feladat vár rám az életben, amit hosszabb úton érek el” – mondja Anna, aki önkéntesként végzi a munkáját, a fellépési ruháikat is ő tervezi, és az édesanyja varrja meg azokat. Álma egy saját jeltánc stúdió, és a jeltánc megjelenése a nagyjátékfilmekben. Pályájának fontos momentuma, hogy 2005-ben az Országos Szórakoztatózenei Központnál hivatalosan is szakvizsgát tett jeltáncból, és táncművészeti működési engedélyt kapott. 2012-ben a Ritmus Csapatok Országos Tánc Bajnoksága felvette a jeltáncot a táncművészeti ágak közé. Ugyancsak 2012-ben a társulat első díjat nyert a „Honoratus Kodály Zoltán – Kodály szellemisége a Kárpát medencében” Nemzetiségi Összművészeti Fesztiválon.

Olvasson tovább: