Kereső toggle

Akinek nem volt ideje félni

Interjú Prof. Dr. Szita Szabolccsal, a Holokauszt Emlékközpont igazgatójával Raoul Wallenbergről írt könyve megjelenésének alkalmából

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Milyen megbízatással érkezett Wallenberg Magyarországra?

– Humanitárius feladata volt, hogy azokat a zsidókat, akik veszélyben vannak, de svéd kapcsolatokkal rendelkeznek, azokat segítse elsősorban Svédország megbízásából, de volt mögötte amerikai megbízás is. Az amerikai Háborús Menekültügyi Bizottság is akart információkat szerezni, ezért olyan embert kellett találniuk, akinek van helyismerete, tud kapcsolatokat építeni és megbízható. Wallenberg nem volt diplomata. Kereskedő és vállalkozó ember volt, ilyen családból is származott, értett a banki ügyekhez. Fontos volt, hogy már járt előtte többször Magyarországon, és voltak kapcsolatai. Megítélésem szerint, mivel mérnökember volt, rendszerben gondolkodott. Különböző vonalakon – ez lehetett polgári, egyházi, kormányzati, lehetett katonai, legális, vagy illegális – igyekezett kapcsolatokat kiépíteni, hogy információhoz jusson. Ez jól látszik a fölfogásából, levelezéséből, és abból az ismeretségi körből is, akik a könyvben szerepelnek. Amikor ideérkezett 1944. július 9-én, éppen aznap jelentették a németek, hogy a négyszázharminchét ezer vidéki zsidót elszállították. Lényegében csak Budapesten maradtak zsidók.

Körülbelül mennyien maradtak még Budapesten?

– Kétszázezer körül, és voltak még – főként vidéken – itt-ott munkaszolgálatos századok.

Ezzel Wallenberg tisztában volt, amikor ideérkezett?

– Szerintem igen. Annyi részletet ő sem tudhatott, hiszen nem hozták nyilvánosságra az újságokban, nem mondta be a rádió, hogy itt mi történik, de panaszáradat hangzott mindenütt. Levelezések útján is volt arról információ, hogy igen nagy baj van. És hogy mekkora baj volt, azt már itt tudta meg 1944 nyarán.

Egyre veszélyesebb volt a helyzet, sőt a nyilasuralom alatt már bármikor le is lőhették volna. Maradt valami följegyzés vagy kortárs beszámoló arról, hogy félt volna?

– Jó kérdés. Persze, hogy félt, különösen október 15-e után, de őrá – akármilyen legendákról is van szó –, nem a németek (Gestapo), hanem a nyilasok vadásztak éppen a zsidómentés miatt, másrészt meg az oroszok is figyelték már. Az orosz felderítés mindenütt itt volt, tehát képben voltak arról, hogy mit csinál Wallenberg.

Nagyjából meg lehet mondani, hogy hány zsidó ember köszönheti neki az életét?

– A kiállított menlevelek (Schutz-passok, SP) száma 6600-6700 volt, nem több ennél, viszont áttételesen, a Duna-parti gyilkosságoknál vagy a csillagos házakba való nyilas betörések alkalmával, amikor kiment az embereivel, és az ott életveszélyben levőket mentették, az további tízezreket jelent, de ezt megszámolni már nem tudjuk. Volt, akit többször meg kellett menteni, volt aki hamis SP-vel rendelkezett, és egyeseknek háromféle (svéd, svájci, vatikáni) menlevelük is akadt. Relatíve a svéd menlevélnek maradt meg a komolysága, mert ott volt mögötte több tucat magyar ember, aki az életét kockáztatta a többiekért. Ezek bementek a nyilasházakba, és a helyszínen intézkedtek. Ezért volt nagyobb tekintélye a svéd védelemnek, mint bármelyik másiknak. Azt lehet mondani, hogy Wallenberg önálló „intézménnyé lett”. Autójával, jellegzetes fellépésével, nagykövetségi stílusával és a lélekjelenlétével tudott eredményeket elérni.

Más követségek is mentettek, a svájci Carl Lutz, Perlasca a spanyol követségről, Angelo Rotta a vatikáni védettséget biztosították, mégis miért Wallenberg neve lett az embermentés szimbóluma Magyarországon?

– Azért, mert az ő emberei sokat mozogtak. A Szentszék küldötte, Rotta idős ember volt, nem ment ki a nyilasokkal vitatkozni a helyszínekre. Lutz alkonzul is csak ritkán, amikor ellenőrzés volt a csillagos házaknál vagy a téglagyárban, de nem mozogtak például éjszaka, segélyhívó telefonokra is csak Wallenbergék mentek oda. A svéd védelem katonatiszteket, csendőröket is igénybe vett, ez teljesen más tekintélyt adott nekik, ez egy jól felépített rendszer volt. Találkoztam Wallenberg-túlélővel Izraelben, aki azt mesélte, hogy volt, akivel nekiálltak inni, vagy előkészített borítékokat vittek, mindenesetre lélektan kellett ahhoz, hogy fölismerjék, hogy kivel milyen viszonyt lehet kialakítani, hogy elérjék a céljukat. Persze nem minden esetben Wallenberg ment. Voltak megbízható emberei, akik szintén sikeresen léptek fel a nyilasokkal szemben.

Milyen új dokumentumok álltak rendelkezésére a kutatómunka során?

– Kiterjedt és aprólékos kutatásra volt szükség. Elmentem az összes fontos helyszínre Wallenberg szülőhelyétől feltételezett nyughelyéig. Stockholmtól egészen a moszkvai Donszkoj-kolostorig, amelynek krematóriumában elhamvasztották, és hamvait egy betongödörszerű tömegsírba szórták. Szudoplatov tábornok emlékiratai szerint 1947-ben Wallenberget fogorvosi vizsgálatra vitték, és az érzéstelenítő injekcióban kígyómérget kapott. Halála okaként infarktust állapítottak meg.

Említette, hogy a szovjet titkosszolgálat megfigyelte. Miért kellett az oroszoknak egy svéd követségi titkár?

– Az oroszoknak mindenki kellett. 1945 elején a vatikáni nunciust, ahogy svájci diplomatákat, de a svéd követség tagjait is vidékre internálták. Egy izraeli túlélő mesélte, hogy apja, Smuel Benjamin Frey, aki zsidó árvaházat vezetett, Amerikáig meg nem állt. Rettegett az oroszoktól, mivel megfenyegették, ha fogságáról beszél, újra elkapják. A svájci diplomatákat Svájc kicserélte, a svédek ezt nem tették meg. Egyrészt nem foglalkoztak „emberkereskedelemmel”, másrészt erősen tartottak az oroszoktól. Wallenberget is ki lehetett volna cserélni. Sajnálatos módon a svéd nemzeti emlékezetben évtizedekig nem kapott helyet. Csak újabban van Stockholmban, szülőföldjén emlékmű, és évente megemlékezés, amelyet egy hálás magyar túlélő, Kati Wacz mozgat. Magyarországon pedig 1984-ig le sem írták a nevét.

A szovjetek később arra hivatkoztak, hogy nem ők keresték halálra, hanem Wallenberg adta fel magát náluk.

– Ez nagyon érdekes dolog. Wallenberg abban bízott, hogy az újjáépítésben az ő nagyvonalú gazdasági terveire és ismereteire nagy szükség lesz. Egyszerűen nem volt veszélyérzete. De a svéd és a svájci nagyköveteknek is csalódniuk kellett, amikor azt hitték, hogy őket valamiféle diplomáciai tiszteletben részesítik. A szovjeteket ez egyáltalán nem érdekelte, a nyugati diplomáciai kódexet nem tartották tiszteletben.

Ön szerint mi a legfontosabb, amit meg kell tanítanunk a gyermekeinknek Wallenbergről?

– A moralitás parancsa. A nyilas terror, az embervadászat okozta kihívást a helyén kezelte, és azon az úton félelem nélkül végigment. A végveszélyben sokan elrejtőztek, ő meg itt maradt a sofőrjével az utolsó napig, és még akkor is százakat védett, mentett. Wallenberg a történelmi kihívással szembe tudott nézni.

Olvasson tovább: