Kereső toggle

A költő-próféta öröksége

Interjú Dr. Ferencz Győző József Attila-díjas költővel, irodalomtörténésszel, Radnóti Miklós hagyatékának kezelőjével

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Radnóti Miklós napokban elhunyt özvegye 2008-ban a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárának adományozta Radnóti teljes hagyatékát. Hogy áll a hagyaték feldolgozása?

– Az átadott hagyaték a kéziratokat tartalmazta. Az életmű többféle kiadásban is megjelent, nincsenek számottevő kiadatlan művek. A kézirattárba került dokumentumok a feldolgozás ütemének megfelelően külön engedéllyel eddig is kutathatók voltak, kivéve a Radnóti Miklósné rendelkezésének megfelelően zárolt anyagokat. Ilyen a levelezés, amelynek kiadása későbbi feladat, hosszú időt igényel.

Mire vezethető vissza Radnóti meglepő érzékenysége, melynek segítségével előre látta és verseiben láttatta saját sorsát, jövőjét, kortársainak végzetét, tulajdonképpen az egész kort?

– Radnóti veszélyérzete, amely persze egyben tisztánlátás is volt, egyedülálló volt. Más költőnél erre nincs példa. Radnóti már a harmincas évek első felétől megfogalmazta félelmeit. 1933. július 30-án Tört elégia című versében ezt írta: „Én mindennap újszülött borzalommal élek / s oly nyugtalanul.” 1936. július 20-án Istenhegyi kert című versében pedig ezt: „S fiatal férfi te! Rád milyen halál vár? / bogárnyi zajjal száll golyó feléd, / vagy hangos bomba túr a földbe és / megtépett hússal hullsz majd szerteszét?” Világosan látta ugyanis, hogy miből mi következik. Azt azonban lehetetlen meghatározni, miért volt ilyen felfokozottan érzékeny. Potenciális áldozata és éber megfigyelője volt az úgynevezett egyetemi zsidóveréseknek. Az első világháború végén alakultak meg az úgynevezett egyetemi zászlóaljak, ekkor jöttek létre az első radikális jobboldali ifjúsági szervezetek, köztük a Turul Szövetség. Ez kiemelt feladatának tartotta a zsidó vagy zsidónak vélt hallgatók erőszakos távoltartását az egyetemekről. Rögtön az első világháború után időről időre erőszakos akciókat szerveztek. A hatóságok soha nem léptek fel ellenük az elvárható határozottsággal.

Feltételeztem, hogy Radnóti leveleiben nyoma van ezeknek az eseményeknek, ezért célzottan kerestem, és rá is akadtam. Nem sokkal Szegedre érkezése után, 1930. november 14-i, a megszokottól eltérő, kuszább írásképű levélben számolt be a zsidóverésekről. Ha a zsidó hallgatók szervezetének küldöttsége bemegy az egyetem vezetőivel tárgyalni, írja, „akkor ötvenen az erősebbek és egészségesebbek közül kisérjük őket lapulva, elszórtan a falak mellett, és cirkálunk az egyetem körül, hogy nem verik-e agyon őket”. 

Az Egyszer csak című versében Radnóti a perzselt emberi hús szagáról ír. Honnan tudhatott 1942. tavaszán a tömeges népirtásról és annak embertelen módjáról, mikor még ki sem dolgozták a végső megoldást?

– Auschwitzban 1941 novemberétől, a chelmnói haláltáborban 1941 decemberétől folyt a zsidók tömeges gyilkolása. Ezekről tényszerűen nem tudhatott. A vers keletkezési dátumával kapcsolatban azonban különös egybeesés, hogy Auschwitzban 1942. március 22-én kezdték építeni az elsőt a négy nagy krematórium közül. A verset 1942. április 20-án írta: „érzik ilyenkor az őrök, a foglyok, a férgek a perzselt / emberi hús szagát.”

16 éves korában írta Az idegen című publikálatlan zsengéjét, amelyben egy magyar zsidó a numerus clausus miatt kényszerül Párizsba tanulni. Honvágya van, de hazájában zsidónak tekintik, és mikor nyomorában haldoklik, magyar földet kér, hogy arra hajthassa le a fejét. Ez a motívum a Nem tudhatom című versében is megjelenik. Hogy tud valaki ilyen verset írni, amikor már két munkaszolgálat kínjait elszenvedte?

– Radnóti a kiegyezés utáni eötvösi vallási törvény szellemében élt. Egy előző, felvilágosultabb korszak eszmekörét vallotta magáénak. Ebből a szempontból inkább olyan volt, mint a Nyugat első nemzedéke 1920 előtt, amikor egymás megítélésében nem volt kérdés, hogy Ady, Kosztolányi, Füst, Karinthy, Babits vagy Szép Ernő közül ki zsidó, ki nem. Mármint az ő körükben nem volt ez kérdés, hiszen antiszemitizmus, sőt, antiszemita párt is volt. Radnóti mintha korábbi kategóriák szerint gondolkodott volna. Magyar költő akart lenni. Azt hitte, lehetséges az asszimiláció. A zsidóság számára kulturális fogalom volt, valahogy úgy, mint az antik görög kultúra. Úgy hitte, joga van szabadon megfogalmazni saját személyiségét. Rosszul hitte: az ország – a hazája! –, amelyben élt, nem engedte meg neki. Mint Vas István írja nagy önéletrajzi regényfolyamában, Radnótinak igaza volt, de belehalt ebbe az igazságba.

Milyen elemekből állt az identitása?

– Négy fő összetevőjét látom. Mindenekelőtt ott volt a zsidóság kérdése. Radnóti nem kapott vallásos nevelést. Kamaszkorában belekerült egy diák irodalmi körbe, itt a korabeli szekuláris Jézus-felfogás nagy divatban volt, ismerte Ernest Renan és Emil Ludwig könyvét, és szinte bibliája volt egy időben Henri Barbusse Jézusa (amelyet nagy gonddal be is köttetett). Ez az élmény kétfelé ágazik el. Egyrészt neki és társainak Jézus egy baloldali, szociális forradalmárt jelentett. Másrészt azonban, korábbi, kisgyerekkori emlékekkel együtt, valamint magyar kulturális tájékozódása miatt, nyitottá tette a keresztény vallás felé. Zolnai Bélának írt levelében, amelyben keresztapjának kéri fel, azt írta, tizennyolc éves korában határozta el, hogy harmincnegyedik életéve előtt megkeresztelkedik. De magát mindig baloldalinak, kommunistaszimpatizánsnak tartotta. Összegezve tehát Radnóti személyiségépítésének négy komponense a zsidóság, a katolicizmus, a magyarságtudat és a baloldaliság. Kívülről nézve ezek az elemek konfliktusos, ha nem éppen egymást kizáró, ellentétes viszonyban állnak egymással. Ő azonban logikus, de külső okok miatt igen törékeny egységbe tudta rendezni. Ez persze a legkevésbé sem érdekelte azt a rendszert, amely mint „büdös zsidót” halálra ítélte.

A katolizálás tehát nem menekülés volt a részéről, hanem saját önmeghatározásának folyamata?

– Aggályosan megválasztotta azt a pillanatot, amikor áttérése a katolikus hitre már semmiféle előnnyel nem járt, az esedékes zsidótörvények szerint származása miatt így is, úgy is üldözöttnek számított: 1943. május 2-án vette fel a keresztséget a Szent István Bazilikában. Egyébként azzal sem lenne semmi baj, ha azért katolizált volna, hogy megmeneküljön. Tudtommal 1000-ben Szent István király Magyarország teljes lakosságával azért hagyatta el az ősi pogány vallást, és térítette át a keresztény hitre, mert megítélése szerint ez volt az egyedül lehetséges menekülési útvonal a megmaradáshoz.

A harmadik munkaszolgálatba vonulása előtt barátai hamis papírokat szereztek volna neki, de Radnóti ezt nem fogadta el. Miért nem akart menekülni?

– Ezt a kérdést gyakran felteszik, de hibás a mögötte rejlő szemlélet. Két feltételezést foglal magában: egyrészt azt, hogy ha valakit elbújtattak, az biztosan megmenekült, másrészt pedig azt, hogy a megmenekülés puszta szándék kérdése volt. Tehát a világon körülbelül hatmillióan nem akartak megmenekülni, ezen belül Magyarországon úgy hatszázezren. Radnótinak valóban ajánlottak hamis papírt. Kun Miklós pszichiáter, aki jól ismerte Radnótit, visszaemlékezésében megírta, hogy Radnóti nem tudott színészkedni, nem volt lélekjelenléte, alkalmatlan volt rá, hogy hamis papírokkal próbálja meg kihúzni ezt az időszakot. Rettegett attól, hogy ha sárga csillag nélkül kimegy az utcára, látják rajta, hogy zsidó, ellenőrzésképpen lehúzzák a nadrágját, és elvitetik, mint ahogy ilyesmi bőven megtörtént. Számára az egyetlen lehetőség a biztos búvóhely lett volna, ilyet azonban senki nem tudott ajánlani. Négy lehetőség volt: valaki elbújt, például Frankl Sándor könyvkötő, Radnóti jó barátja, de megtalálták, a Dunába lőtték, meghalt. Volt, aki bevonult a munkaszolgálatra, és visszajött: a bo-riak közül például több, később ismertté vált ember: Kardos G. György író, Lehel György karmester, Szalai Sándor szociológus, Spira György történész. Sokan azonban elpusztultak, mint Radnóti. Nála a kérdés azért merül fel ilyen fájdalmasan, mert ő költészetében erős képekben vizionálta korai, erőszakos halálát, amely végül bekövetkezett.

1941-ben Radnóti leírta a naplójába, amikor a weimari könyvhéten az egyik magyar küldött, Nyírő József Adolf Hitlert éltette. Azon túl, hogy ő ezen felháborodott, kifejtette-e valahogy nézeteit, részt vett-e az illegális mozgalomban, vállalt-e közvetlen módon politikai szerepet?

– Fiatalkorban csatlakozott a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumához, amely egyértelműen baloldali szervezet volt. De letartóztatták az egyik helyi vezetőt, aki belehalt a kínzásokba. Radnóti második verseskötetét vallásgyalázás és szemérem elleni vétség miatt elkobozták, őt perbe fogták. Ezek az események óvatosságra intették. Tanulni, majd dolgozni akart, költői életművét szerette volna megalkotni.

Tudatosan készült arra, hogy költő lesz?

– A költő holttestének exhumálásakor előkerült Bori notesz első oldalának ötnyelvű bejegyzése pontosan megfogalmazza, mit gondolt magáról: „Ez a jegyzőkönyvecske Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza.” Vas Istvánnak van egy verse, az a címe, hogy A mű. Ebben meglehetős iróniával írja: „Bevallom, bárha szégyelem, / Hogy úntat e világ-vég, / De élni akar még R. M., / Főleg az alkotásért.” Ez több szempontból is figyelemre méltó. Először is azt mondja, hogy Radnóti élni akart. És azt is, hogy ha osztotta is Radnóti veszélyérzetét, arról azonban másként vélekedett, hogyan kell a fenyegetettségben élni. A két költőbarát életstratégiája között nagy volt a különbség. Úgy alakult, hogy az egyikük túlélő, a másikuk áldozat lett. Mindkettő, ahogy mondani szokás, megkerülhetetlen életművet hagyott hátra.

Mint egy dokumentarista, Radnóti még az utolsó pillanatban is, ameddig bírt, dolgozott, a tragikus végű utolsó munkasszolgálat alatt is írta a verseket.

– És ezek a versek a líratörténet legmegrendítőbb darabjai közé tartoznak. Sőt, ugyanezt kétszer is megcsinálta, hiszen a harmadik munkaszolgálatra való bevonulása előtti napon, rendkívül feszült helyzetben írta a Töredéket, amely a maga módján a negyedik Razglednica párja. Felfoghatatlan intellektuális teljesítményekre volt képes szinte kibírhatatlan nyomás alatt. De már a második munkaszolgálat alatt is olyan remekművet küldött haza, mint az Októbervégi hexameterek, amelynek utolsó sorait felesége levelének hatására még ott helyben írta.

Úgy tudom, az 1960-as években történt kísérlet Radnóti gyilkosainak felderítésére.

– Ezzel kapcsolatban Csapody Tamás, a Bori munkaszolgálatosok (2011) című forrásértékű könyv szerzője végzett önálló kutatást. Ő találta meg az 1967 és 1975 között folyt belügyminisztériumi vizsgálat nyomozati anyagait. Ebben a gyanúsítottak körét öt főre szűkítették, de csak egyikük ismerte be a tettét, ő azonban sorvadásos agyzsugor miatt nem volt beszámítható állapotban. A vizsgálat eredménye rendkívül ellentmondásos, Csapody Tamás szerint nem lehet hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a felsorolt emberek voltak a gyilkosok. Egyikük, Tálas András hadapród őrmester már nem is élt, őt más háborús bűntettek miatt halálra ítélték, és 1947 februárjában az ítéletet végrehajtották. A többiek esetében nem indult büntetőeljárás, az ügyet egy homályosan megfogalmazott mondattal, amelyben a bizonyítás hiányosságaira utaltak, lezárták. Két egykori keretlegény adatlapjára azt vezették rá, hogy büntethetőséget kizáró ok forog fenn. Ők akkor már az MSZMP tagjai voltak. Köztudott, hogy 1945 után az egykori nyilasok közül sokan beléptek a kommunista pártba, ez is közrejátszhatott abban, hogy Radnóti halálának körülményeit nem kezdték el hamarabb kivizsgálni, és később is csak vonakodva láttak neki.

 

 

Olvasson tovább: