Kereső toggle

Visszafelé a jövőbe

Paul Lendvai Horthy árnyékáról és a kudarcok áráról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az alkotmányos államcsíny zsákutcája - ezzel a címmel írt új fejezetet Paul Lendvai publicista Magyarok című történelmi esszésorozatához. A szerző az Orbán-kormány hatalomra kerülése óta eltelt két évet elemezve Paul Valery francia gondolkodót és költőt idézi, aki a múlt század húszas éveiben azt írta: „Visszafelé megyünk a jövőbe." Lendvai szerint a jelenlegi rezsimre mindig is jellemző volt a kettős beszéd, de a Csurka-temetés kapcsán tett nyilatkozatok „2012 februárjában szokatlanul egyértelműen bizonyították a kormánypárt nyitottságát a radikális szélsőjobboldal felé".

Egy Wass Albert-kötet van itt az asztalon, ahogy leültünk beszélgetni. Nyírőt is olvas mostanában?

- A Wass Albert-könyvet egy antikváriumban vettem, Nyírőt pedig már gyerekkoromban ismertem. Tizenéves fiúként vettem vagy kaptam; édesanyám és nagyszüleim erdélyiek voltak, Székelyföldön éltek, tehát a témák közel álltak hozzám. Az már akkor kiderült, hogy nem egy nagy író, de hogy fasiszta lett, azt én is csak utólag tudtam meg.

Minek tulajdonítja, hogy hirtelen ilyen vihar tört ki Nyírő körül?

- Számomra teljesen érthetetlen, hogy miért indult el ez a kampány: miért utazott a magyar Országgyűlés elnöke négy testőrrel együtt Erdélybe. 1100 kilométeres körutat tett, csak azért, hogy magánemberként a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége ellen kampányoljon. Ezt megdöbbentőnek tartom, mert ezzel egyrészt megosztják a magyar képviseletet Romániában, másrészt pedig felharagítják azt a román vezetést, amely eddig meglepően toleráns volt a kormányfő és a volt elnökök föllépéseivel kapcsolatban. Ezzel a magyarságnak közvetlenül és közvetve is nagy kárt okoznak. Ami a Nyírő-temetést vagy megemlékezést illeti, itt nem lehet azzal érvelni, hogy kegyeleti aktusról van szó, mint ahogy azt a miniszterelnök egy interjúban magyarázta. Az összes körülmény, a különvonat iránti kérelem és a nyilatkozatok is mind azt erősítették, hogy Nyírő Józsefet egy ideológiai kampányra akarják felhasználni. A napokban találkoztam egy nemzetközi konferencián, a göttweigi Európa-fórumon a bécsi román nagykövet asszonnyal és egy román államtitkárral, akik mind kifejezték a megdöbbenésüket. Ez az ügy rengeteget ártott, ugyanúgy, mint az is, hogy most az iskolai tananyagba sorra betesznek olyan másod-harmadrangú vallásos-nacionalista írókat, mint Wass Albert, Nyírő vagy Tormay Cécile. Ezzel szerintem tudatosan mérgezik a magyar ifjúságot, aminek nagyon súlyos következményei lesznek az elkövetkező években és évtizedekben.

Utalt a Die Pressében megjelent Orbán-interjúra. Ebben a miniszterelnök a Horthy-rehabilitációval kapcsolatban azt mondta, hogy ez nem eldöntött kérdés, hosszú vita zajlik erről, amit ő támogat. Lehet hatvan-hetven év után még új szempontot találni Horthy megítéléséről?

- Az Europäische Rundschauban - abban a folyóiratban, amit évtizedek óta szerkesztek - 1999-ben megjelent Deák István tekintélyes történész hosszú írása a Horthy-korszakról. Deák ebben a cikkben a Cincinatti Egyetem tanárának, Thomas Sakmysternek közel 500 oldalas Horthy-életrajzát elemzi. Ezt a Sakmyster-kötetet néhány évvel később lefordították németre is. Kitűnő könyv: ami lényeges információ a Horthy-korszakról, az mind benne van. (A könyvet magyarul Admirális fehér lovon címmel 2001-ben a Helikon Kiadó jelentette meg - a szerk.) Ezért nagyon csodálkozom a miniszterelnök álláspontján, ami valójában csak elkeni a problémát, de semmiféle elkülönülést, távolságtartást nem jelez a vállalhatatlan eszmékkel és történelmi múlttal szemben. Ha hozzávesszük ehhez Károlyi Mihály szobrának eltüntetését - amit eredetileg a Jobbik követelt -, és a Parlament előtti tér 1944-es arculatának a visszaállítását, akkor felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen mi a különbség a Fidesz és a Jobbik között? Talán a hangerő és a szövegek élessége, de alapjában véve hasonlóan gondolkoznak a magyar történelem tragikus eseményeiről, ami százezreket érintett. Pedig nem ez a módszer, ahogyan a 21. században ilyen tragikus kérdésekkel foglalkozni kellene.

Két év telt el az Orbán-kormány hatalomra kerülése óta. A miniszterelnök szerint Magyarország sorsa jobbra fordult. Ugyanakkor mind a négy kelet-közép-európai ország, akikkel együtt csatlakoztunk az unióhoz: Szlovákia, Szlovénia, Csehország és Lengyelország jobban teljesít és jobb helyzetben van nálunk. Ön hisz a magyar tündérmesében?

- Köztudomású, hogy minden jelentős nemzetközi gazdasági intézet kimutatta Magyarország lemaradását. Ezért persze nemcsak az elmúlt két év, hanem legalább tíz év hibái és az elmaradt reformok a felelősek. És nem csak a gazdaságról van szó: az Economist globális „demokráciaverseny" indexe a választások szabadságát, az egyéni szabadságjogokat, az állam hatékonyságát és átláthatóságát, a polgárok részvételét és a politikai kultúra szintjét együttesen vizsgálja, és így minősíti egy társadalom fejlettségét és modernségét. Eszerint a térség országai közül Csehország, Lengyelország és Szlovákia javított a helyezésén, míg Magyarország visszacsúszott. Ugyanezt a visszaesést mutatja a Fraser Intézet gazdasági jelentése vagy a Freedom House sajtószabadságról szóló értékelése is. Ezt leginkább a fiatalok érzik: megdöbbenéssel olvastam, hogy a Horánszky utcai Vörösmarty gimnáziumban - abban az iskolában, ahová én is nyolc évig jártam - a végzős drámatagozatos diákok olyan előadást készítettek, aminek a lényege az volt, hogy mindannyian ki akarnak vándorolni. Ez az ítélet sajnos nagyon szomorú képet mutat az országról.

Semmilyen szempontból nem lehet ezt a két évet eredményesnek minősíteni?

- Ez a két év elmélyítette a válságot, és a kormány eljátszotta azt a goodwillt, jóindulatot, amit Bajnai Gordon és munkatársai egy év alatt Magyarországnak külföldön összegyűjtöttek. Ilyen rossz nemzetközi imázsa magyar kormánynak az utóbbi két évtizedben nem volt.

Gyakran pont a külföldi újságírókat vádolják vagy hibáztatják Budapestről a negatív kép miatt. Most is a nemzetközi kommunikációért felelős embert cserélte ki a kormány, ami azt üzeni, hogy az üzenet jó, csak hatékonyabban kell előadni. Ez lenne a megoldás?

- Azt hiszem, hogy az ország megítélésén az olyan interjúk, mint amit a miniszterelnök a Die Pressének adott, aligha fognak segíteni. Mindig, így Magyarország esetében is különbséget kell tenni az ország és a kormány közt. Milošević miatt nem lehetett általában a szerbekről és Szerbiáról írni, és Berlusconi botrányait sem azonosították az olaszokkal, jóllehet a választók is felelősek azért, hogy kik a vezetőik. De ahogy nem szabad egy kormány politikáját az országgal azonosítani, ugyanúgy tévedés a kritikát az ország elleni támadásnak venni. Sajnos ma ez gyakorta előfordul. A média jelentős része - függetlenül attól, hogy közszolgálati vagy privát - Magyarországon közvetve-közvetlenül a kormány befolyása és ellenőrzése alatt áll, ezért a magas kormánytisztviselők, miniszterek elszoktak a sajtókonferenciától és kérdés-felelet játéktól, ami Amerikában vagy Németországban teljesen természetes. Nem hallottam sem Angela Merkeltől, sem Gerhard Schrödertől, sem az osztrák vezetőktől azt, hogy csak a médiumok lennének a hibásak abban, hogy a kormány politikája népszerűtlen, vagy egy választást elveszítenek. A médiumok csupán tükrök, bár természetesen befolyásolják a véleményeket. Az elmúlt hetekben is számtalan cikk jelent meg Magyarországról, a Horthy-reneszánszról, a Nyírő-ügyről, a gazdaságról. De senki nem rendeli meg azt, amit külföldön írnak az országról. A Timesban, a Le Monde-ban, a Die Zeitban, a Pressében, a Standardban, a Spiegelben, a Herald Tribune-ben vagy a New York Timesban - és még hosszan folytathatnám - megjelent cikkek véleményeket és benyomásokat tükröznek, ugyanúgy, ahogy ilyen cikkek megjelennek más országokról is. De érdekes módon Lengyelországról az utóbbi fél-egy évben nagyon pozitív cikkek jelentek meg. Három-négy évvel ezelőtt, amikor még a Kaczyński fivérek voltak hatalmon, ugyanúgy elítélték az ő maximalizmusukat és rövidlátásukat is. Az újságok a nyugati értékek szerint - nem konzervatív vagy baloldali pártszimpátiából - minősítenek: azt nézik, hogy egy kormány tisztességesen szolgálja-e a lakosság érdekeit. A nyugati és a külföldi sajtót el kell olvasni, de szerintem értelmetlen rögtön arra gondolni, hogyan lehet egy kritikus újságírót megtámadni vagy diszkreditálni, illetve hogy lehet valakit valahogy megnyerni, pénzzel, meghívással vagy kitüntetéssel? Érdemesebb lenne elgondolkodni azon, mi lehet a bírálatban, ami talán hasznos a kormánynak és az országnak.

Most jelent meg két új fejezettel kibővítve, immár negyedik kiadásban a Magyarok című könyve. Ennek az alcíme eredetileg úgy szólt, hogy Kudarcok győztesei. A mostani kiadásban ez Győzelmek és kudarcok alcímre változott. Már nem bízik abban, hogy a magyarok a kudarcok győztesei lehetnek?

- Nézze, 1848-49 kudarc volt, utána húsz év telt el a kiegyezésig. 1956 után harminchárom év telt el 1989-ig. Történelmi szempontból most is lehet győztese a kudarcnak, de kérdés, hogy ez mennyi ideig fog tartani.

Ha jól értem, nem számít 2014-ben fordulatra?

- Feltéve, hogy nem történik valami váratlan, drámai esemény, Orbán Viktor rezsimje szerintem marad, bár a politikában semmit sem lehet előre kiszámítani. De én nem a mérsékelt optimisták, hanem inkább a melankolikus realisták táborához tartozom. Előbb-utóbb nyilván megtörténik a fordulat, de kérdés, hogy milyen árat kell ezért Magyarországnak fizetnie.

Szerecsenmosdatás

„A tehetséges drámaíró és a rendszerváltás óta szóban és írásban a féktelen antiszemitizmus bajnoka, Csurka István halála és temetése 2012 februárjában szokatlanul egyértelműen bizonyította a kormánypárt nyitottságát a radikális szélsőjobboldal felé. Az ünnepélyes temetésen a Nemzeti Sírkertben Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke így búcsúztatta: „Csurka István fáklyát tartott a kezében, ezzel járta az országot. Némelyek ráfogták, gyújtogatni készül, holott csak világítani akart." A temetésen megjelent Kövér László, az Országgyűlés elnöke, két államtitkár, a Fidesz frakcióvezetője és fél tucat képviselője.

Az ország 1992 óta nemzetközileg leghírhedtebb antiszemita politikusáról szóló dicsőítő nekrológok és beszédek elegánsan kikerülték vagy elhallgatták az életmű legjellegzetesebb oldalait.

Külföldön a Fidesz propagandistái és politikusai a Jobbikkal kapcsolatban gyakran drámai képet festenek a mérsékelt magyar jobbközép és a fasisztoid vagy neo-náci szélsőjobb élet-halál harcáról, és azt állítják, hogy a kormány politikájának kritikája csak a radikális szélsőjobb vitorláit dagasztja. A valóságban az egyfordulós választási rendszerben a Jobbik egyszerre a legveszélyesebb riválisa és a legtermészetesebb szövetségese a Fidesznek. Több jel mutat arra, hogy a Fidesz és a Jobbik közötti politikai vagy világnézeti különbségek egyre halványabbak lesznek. A jobboldal és a szélsőjobb szimbolikus egységét tükröző temetés után az Orbán-kormány miniszterei és a Jobbik szélsőjobboldali párt vezető képviselői békésen vitáztak a Corvinus Egyetemen. Miközben a Kossuth térről József Attila és Károlyi Mihály, az első magyar köztársaság miniszterelnökének szobrát eltávolítják, folyik a politikai porondon és a Fidesz-közeli médiákban a magyar szélsőjobb fokozatos szalonképesítése." (Paul Lendvai: Magyarok. Kossuth Kiadó, 2012. Részlet Az alkotmányos államcsíny zsákutcája című fejezetből.)

Olvasson tovább: