Kereső toggle

Titokban sírok az örömtől

Sorstársainak ad munkát a vállalkozó

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szalóki Évának, az egri Harmónia Szépségszalon ügyvezető igazgatójának gyerekkori álma vált valóra, amikor munkát tudott adni rászorulóknak. Vállalkozása jelenleg huszonnégy, fogyatékkal élő szakembernek biztosít megélhetést. A szépségszalonokat az általa létrehozott Horizont Közhasznú Alapítvány működteti. „Alapítványunk picike tőkével indult nyolc évvel ezelőtt, s ma már versenyképes környezetben is megállja a helyét" - mondta lapunknak az ügyvezető, aki egyben három gyermek büszke édesanyja - és látóképessége mindössze fél százalék.

Jelentős hátránnyal indult az életben, az orvosok nem tudtak megoldást nyújtani. Hogy lehet az, hogy most mégis embereken tud segíteni?

- Talán a helyzetemből fakadóan jött létre bennem az empátia és a vágy, hogy egészségkárosodottakon, hátrányos helyzetűeken, fogyatékosokon segítsek. Ha pedig sikerül egy ember életpályáját helyreállítanom, elégedett vagyok. Amikor például egy adott projektet ellenőriznek és az alkalmazottam az őt faggató ellenőrnek öntudatosan így nyilatkozik: „Nem volt se képzettségem, se foglalkozásom, se jövőképem, most pedig nekem való szakmával, fizetéssel járó munkával rendelkezem" - ilyenkor el kell vonulnom, hogy az örömtől kisírjam magam.

Manapság az se lebecsülendő, ha teljesen egészséges emberek megfelelő egzisztenciával rendelkeznek. Hogyan lehetséges akkor csökkent munkaképességűeknek foglalkozást biztosítania?

- Ha csak gazdasági elven működik egy szervezet, akkor nem érdeke, hogy gyengébb képességű embereket foglalkoztasson. Nálunk azonban a meglévő emberi adottságokhoz kell igazodnunk. Ha valaki közülünk szeretne munkát vállalni, akkor az ő lelki-fizikai adottságaihoz igazítva kell kialakítanunk megfelelő munkakört. A gazdasági racionalitást kell összhangba hozni a szociális tevékenységgel, s a kettő csak kéz a kézben működik. A szépségszalonban nem mindenki látáscsökkent, egyesek mozgásszervi, mások belső szervi vagy egyéb károsodások miatt szorulnak segítésre, ettől azonban még teljes értékű munkát tudnak végezni.

Honlapjukat nézegetve feltűntek a nagyon kedvező árak. Ezek szerint nem is képződik profit?

- A fogyatékkal élők foglalkoztatása nem lehet profitorientált, mert az emberekbe fektetett erőforrás vagy tőke itt nem fejezhető ki csupán gazdasági vetülettel. Nyilván van a tevékenységünknek gazdasági hozadéka, azonban a bevételt nem osztjuk fel, hanem visszafordítjuk a cél szerinti tevékenységek megvalósulására. Újabb munkahelyeket létesítünk, továbbképzéseket szervezünk, vagy éppen szociális tevékenységet folytatunk. A húszévestől az ötvenes éveiben járóig sokféle embert alkalmazunk. Az elmúlt évek során összesen hetvennégy embernek sikerült munkát vagy képesítést szereznem, és ez számomra nagy öröm és megtiszteltetés.

Hogyan jutott idáig? Milyen volt a gyermekkora?

- Szüleim nem vették észre, hogy látásproblémákkal születtem, igazából ez csak az iskolában derült ki. Mivel mindig meg akartam felelni a környezetemnek, amit nem láttam, azt más érzékszerveimmel kompenzáltam. Ez egyben fokozottabb koncentrációt és agyi folyamatokat jelentett. A látás jelentős része az agyban történik, és én igyekeztem ezt az oldalt erősíteni, mindent memorizálni, mind az iskolában, mind a gyakorlati életben. Ma is meg tudom mondani, hogy egyes helyeken, ahol sokat mozogtam, mennyi lépcső van, milyen hosszú a járda, és hol van a padka.

Ha korábban észlelik a bajt, akkor lehetett volna segíteni?

- Genetikai jellegű problémáról van szó, amelyet a tudomány akkori és jelenlegi állása szerint nem lehet orvosi eszközökkel javítani. Hatévesen azonban dacoltam az orvosok előrejelzésével, miszerint egyre rosszabb lesz egészen a megvakulásig, mert nem fogadhattam el egy olyan jövőképet, amely csak a depressziót és a kilátástalanságot hozta volna rám. Úgy éreztem, ennél sokkal többre születtem. Az iskolában sem fogadtam el segítséget, mert nem akartam, hogy lesajnáljanak, hanem inkább olyan mélységben memorizáltam a hallottakat, ami kiváló tanulmányi eredményekhez vezetett. Nagyon akartam látni, és igyekeztem kihasználni minden meglévő képességemet. És nagyon felháborított, amikor azt tapasztaltam, hogy egyesek kiváló képességeik ellenére lusták, és elhanyagolják a tanulmányaikat.

Akkori állapotában fel tudta ismerni a betűket?

- Csak a nagyobbakat, így nagyon lassan tudtam olvasni. Azonban hiába voltak jók az iskolai eredményeim, sem a tanáraim, sem a szüleim nem mutattak számomra megfelelő perspektívát, s nem is engedtek középiskolába, hanem el kellett kezdenem dolgozni. Munkaviszonyom tizennégy éves koromtól kezdődően folyamatosan tartott, pedig borzasztóan vágytam arra, hogy továbbtanulhassak. El is határoztam, hogy bármi áron, de leérettségizek.

Munka mellett? Milyen feladatokat vállalt?

- A szociális segítőtől a taxidiszpécseren keresztül a cukrászdai felszolgálóig sok mindent kipróbáltam. Eközben elvégeztem egy kétéves gyógymasszőri tanfolyamot Budapesten, majd anélkül, hogy a szüleim tudták volna, tizenhét évesen felkerestem az egri Szilágyi Erzsébet Gimnáziumot, hogy érettségizhessek. Minisztériumi engedélyre volt szükségem, hogy magántanulóként két-három havonta levizsgázhassak egy-egy év tananyagából, hogy behozzam a lemaradást és a korábbi osztálytársaimmal érettségizhessek.

Mennyit kellett tanulnia?

- Éjjel-nappal, napi tizenhat órán át a tananyaggal foglalkoztam, még az evésre is sajnáltam az időt. Léteztek hangos irodalmak, hangos tankönyvek, amelyek nagy segítséget jelentettek számomra. Végül sikerült a korosztályommal egy időben, kiváló eredménnyel leérettségiznem. Ez magam számára volt fontos, mert borzasztó jó érzést adott, hogy semmiben sem maradtam le.

Mi okozta ezt a nagy akarást, motiváltságot?

- Nem tudom pontosan megfogalmazni, az azonban nagyon fájt, amikor azt tapasztaltam, hogy a szüleim teljesen leírnak, mint akiből úgysem válik soha sikeres ember. Minden helyzetben igyekszem helytállni, és kihozni magamból a maximumot. Jómagam soha nem fogadtam el az önsajnálatot, másokkal egyenrangú személyként tartottam magam számon, még akkor is, hogyha ez sokkal nagyobb erőfeszítést igényelt.

Nemcsak behozta, hanem le is hagyta a kortársait, hiszen az érettségi mellett egy értékes szakmával is rendelkezett. Mennyiben alakította ez a jövőjét?

- Ennek a gyümölcse később érett be. Viszont nagyon érdekelt még a gyógypedagógia, és el is helyezkedtem egy ilyen iskolában. Nagyszerűen éreztem ott magam, de sajnos föl kellett ismernem, hogy a túlzott empátiám miatt alkalmatlan vagyok erre a pályára. Azonban soha nem akartam elfogadni, hogy az élet csak biológiai szinten létezik, így kerültem el a Hit Gyülekezetébe, ahol 1992-ben megtértem.

Ez milyen változással járt?

- A megtérés száznyolcvan fokos fordulatot jelentett a korábbi életfelfogásomhoz képest. Megtérés előtt hallani sem akartam házasságról, családról, gyermekekről, nem hittem abban, hogy létezik emberi kapcsolatokban olyan érték, ami élethosszig eltarthat. A Bibliát megismerve azonban megváltozott a véleményem, és felismertem, hogy igenis vannak maradandó értékek. Két év múlva férjhez mentem, majd hamarosan megfogant az első gyermekünk. Olyan boldog voltam, szinte folyton táncoltam örömömben, mivel egy élet fölnövekedhet bennem. A második gyermekünk érkezésekor azonban igen nehéz anyagi helyzetbe jutottunk. Pestről Egerbe költöztünk, s itt megvettünk egy telket egy lerobbant házikóval. Hamarosan azonban teljesen csődbe mentünk: a vállalkozásunk tönkrement, forgótőke hiányában el voltunk adósodva, nem tudtuk törleszteni az akkori hitelünket, és a házikót is le kellett bontanunk, mert vizesnek, egészségre ártalmasnak bizonyult. Miközben megszületett a harmadik gyermekünk, olyan anyagi szintre süllyedtünk, hogy még egy pohár tejföl megvétele is komoly gondot jelentett.

Padlót fogott?

- Miután a házasságunk is válságba jutott, összecsaptak felettem a hullámok. Magamról tudtam, hogy a munkaerőpiacon látáscsökkent, háromgyermekes anyukaként nem leszek keresett személy, és a jelzálog terhétől nem fogok tudni megszabadulni. Egyszerűen nem volt perspektíva előttem, nem tudtam mit csinálni. Úgy éreztem, két választásom maradt, az egyik, hogy bekerülök egy önpusztító, borzalmas, végeláthatatlan folyamatba. A másik, hogy belekapaszkodom abba a sziklába, amelyet a Biblia ígéretei, kijelentései tartalmaznak számomra, és teljes szívemből bizalmat szavazok a nekünk adott ígéreteknek. Nagyon nehéznek tűnt hinni, de nem volt más lehetőség.

Konkrétan hogyan ment végbe ez a megkapaszkodás?

- Elkezdtem megvallani azokat az ígéreteket, amelyek az anyagi életre vonatkoznak. Például, hogy Krisztus hatalmas arra, hogy minden jótéteményét ránk árassza, hogy mindenkor mindenben teljes elégségünk lévén, minden jótéteményre bőségben legyünk. Addig-addig mondtam ezeket az Igéket, amíg teljesen belém ivódtak, és elkezdett sarjadni bennem a hit ereje: egyre biztosabb voltam abban, hogy Isten megcselekszi azt, amit megígért. Ahogy ragaszkodtam a megvallásaimhoz, kirajzolódott előttem, hogy melyik irányba fogunk lépni, és már mertem kockázatokat vállalni.

Felvettünk egy olyan hitelt, amelyet ügyes gazdálkodással vissza lehetett fizetni. Teljesen magunk felépítettünk egy új házat a régi helyére, miközben egy időre édesanyámnál laktunk.

Betonkeverés, téglarakás stb. - mindezt saját kezűleg?

- Igen. Egy teherautó három köbméter sódert hozott, én azt bekevertem, behordtam a férjemnek, aki felhasználta. Tehát a téglahordástól kezdve a burkoláson át mindent mi csináltunk. Amihez nem értettünk, annak utána néztünk. Az ujjammal nagyon jól éreztem például, hogy hogyan kell a csempét igazítani, és nagyon szépen, alaposan sikerült. Közben azon kellett gondolkodnom, hány gramm bébiételre és hány kiló cementre futja. Kemény munka volt, de ebben a házban tudtam elindítani a vállalkozást, amely most annyi embernek ad munkát.

Hogyan jött az alapítvány ötlete?

- A szociális affinitásom megmaradt, és továbbra is nagyon szerettem volna emberekkel foglalkozni. A fogyatékkal élőket általában úgy képzeli el a társadalom, mint akik csupán primitív munkafolyamatok elvégzésére alkalmasak. Én azonban úgy láttam, hogy ennél sokkal többre, komplex feladatok önálló elvégzésére is alkalmasak, s ha megtaláljuk a módját, el tudják tartani magukat.

Ezzel a szemléletmóddal sikerült rátalálnom egy képzési lehetőségre, ahol megismertem a nonprofit szervezetek működésének a rejtelmeit. Akkor jött az ötlet, hogy létre kell hozni egy szervezetet, amely önálló személyiségi jogi formában új lehetőségeket tud megnyitni számunkra. Alapítványunk fő célja a látássérültek esélyegyenlőségének, társadalmi integrációjának elősegítése, s ehhez felkutattam a lehetséges forrásokat mind uniós, mind a hazai területen. Pályázatokat írtam, és azokat elnyerve kezdett szépen épülni a szervezet. Jött az első munkavállaló, majd a második, a harmadik... a sokadik - újabb és újabb munkahelyeket sikerült létrehoznunk.

Mi a legnagyobb kihívás az egészben?

- A legnagyobb, egyben legnehezebb kihívás az emberekkel való helyes bánásmód. Ezért lettem szociálpedagógus. Komoly kihívás a működtetés folyamatosságának fenntartása is. Ehhez állandóan gyarapítanunk kell a tudásunkat, és mindig előre kell lépnünk, innovatív módon. A jó döntések meghozatala nem könnyű, azonban azzal a hittel igyekszem ezeket megvalósítani, amelyet évekkel ezelőtt, a nagy nehézségek közepette megtapasztaltam.

Olvasson tovább: