Kereső toggle

Észlelték a jeleket, de nem vették komolyan

Magyar orvos mentette a Titanic túlélőit

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kilencvennyolc évvel ezelőtt az angliai Southamptonból indult el első és egyben utolsó útjára az akkori világ legkorszerűbb luxushajója, a Titanic. Kevesen tudják azonban, hogy a gigantikus méretű óceánjáró túlélőinek megmentésében egy magyar orvos, dr. Lengyel Árpád is hősies szerepet játszott. Unokája, Völgyi Péterné dr. Reich Márta (kis képünkön) mesél nagyapjának a tragikus éjszakán történt bátor helytállásáról.

– Pilismaróti születésű nagyapám 1906-tól már medikusként teljesített mentős szolgálatot a Budapesti Önkéntes Mentő-egyesületnél. Három évvel később sikeresen lediplomázott a Pázmány Péter Orvostudományi Egyetemen, majd praktizálni kezdett. 1911-ben meglátta a Cunard Line hajótársaság hirdetését az egyik újságban, miszerint hajóorvost keresnek. Gondolta, egy független legényembernek ez jó lehetőség: az utazás a világlátás egyik legjobb eszköze lehet, ráadásul gyakorlat mellett még pénzt is keres, így megpályázta, majd meg is kapta az állást a Carpathia nevű hajón.
A Carpathia milyen céllal szelte az óceánt?
– A Cunard Line hajótársaság Fiume és New York között menetrend szerint közlekedtette ezt az utasszállító és kereskedelmi hajót. Mivel sok ki-és visszavándorló utazott a járattal, így úgynevezett kivándorlóhajónak is hívták. Alkalmanként átlagosan nyolcszázan utaztak rajta.
A Titanic pusztulásának éjszakáján a Carpathia terv szerint Fiume felé tartott.
– Igen, New Yorkból indult, és Európába tartott, amikor észlelték a Titanic segélyhívó rádiójeleit. A közelben haladó öt hajó közül a legközelebbi, a Californian rádiósa aludt, a többi hajón pedig nem vették komolyan a segélyhívást, mivel tűzijátéknak vélték a jelzőrakéták fellövését. Egyedül csak a majd’ száz kilométer távolságban lévő Carpathia vette komolyan a segélyhívást.  Csúcssebességgel, három és fél óra után elsőként, hajnali fél négyre érkezett a helyszínre, de addigra a Titanic már elsüllyedt.
Hogyan zajlott a mentés?
– A mentőcsónakokon kívül csak a felszínen úszó bútorokat, fadarabokat találtak. A több mint kétezer-kétszáz utasból hétszázöten élték túl a katasztrófát. Nagyapám sokat írt a mentés folyamatáról. A megérkezett csónakokhoz hágcsókat dobtak le, hogy azon másszanak fel a túlélők, de a hidegtől megdermedt, elgémberedett emberek szinte mozdulatlanul kuporogtak a csónakokban. Végül függőágyakat engedtek le, és azokban emelték fel őket a fedélzetre. Egészen pici csecsemők is voltak köztük, ki szülővel, ki szülő nélkül, mert a mentés során a gyerekek kézről kézre jártak a mentőcsónakig.
Ki irányította a hajótöröttek ellátását?
– A Carpathianak három orvosa volt: egy angol, egy olasz és a nagyapám. S mivel egyedül ténylegesen a nagyapámnak volt mentős gyakorlata, ezért őt tették a fedélzeti ajtóhoz, ahol beemelték a menekülteket, így mind a hétszázöt ember az ő kezén ment keresztül. Mindegyikükkel személyes kapcsolatba került, ő döntötte el, hogy kit milyen ellátásban részesítsenek.
A túlélők lelki vagy egészségi állapota volt súlyosabb?
– A sokkon kívül – ami önmagában is súlyos probléma volt – voltak enyhébb és súlyosabb sérülések is. Menekülés közben sokan a süllyedő hajó oldaláról ugrottak le vagy zuhantak bele a mentőcsónakba, s szenvedtek végtagtörést. Nagyapám szerint a hideg ellenére kevés megfázás volt, de voltak tüdőgyulladáshoz hasonló tünetek. A menekültek befogadásával majdhogynem duplájára nőtt a gőzhajó utasainak száma az eredetihez képest, de a rendkívül empatikus és segítőkész utazóközönség és a legénység maximálisan gondoskodott a folyamatos ellátásról. Rögtön bele is egyeztek, hogy visszaforduljanak New Yorkba, hogy mielőbb partra szállítsák a szerencsétlenül járt hétszázöt túlélőt.
Ez a tragédia komoly lelki megrázkódtatást jelenthetett egy pályakezdő fiatalembernek. Hogyan vészelte át a nagyapja? 
– Rendkívül megrázó élmény volt számára, hiszen ekkor mindössze huszonhat éves volt. Tulajdonképpen mentős múltjának, rátermettségének és lélekjelenlétének volt köszönhető, hogy el tudta látni ezt az emberfeletti feladatot. A mentésről készült írásában borzasztó élményekről számol be, ami aztán visszatartotta őt attól, hogy még egy ilyen útra vállalkozzon.
A Titanic, mielőtt beleütközött a tragédiáját okozó jéghegybe, állítólag több jéghegy jelenlétére figyelmeztető jelzést is kapott.
– Igen, fogadták is ezeket a jeleket, de nem igazán vették komolyan.
A legenda része lett, hogy a nagy sietséget egyfajta versengés generálta a Kék Szalagért, azaz „Az óceán leggyorsabb hajója” címért a White Star Line és a Cunard Line hajótársaságok között.
New Yorkban hősként fogadták a nagyapját. Magyarországon milyen reakciókat váltott ki a történet?
– Itthon is megjelentek a hírek, az emberek tudtak a tragédiáról. Rengeteg köszönőlevél érkezett. Az orvosi kamara felkérte nagyapámat, hogy tartson előadást a történtekről, amelyet később több helyen megismételt, a húszas évek végétől pedig ötévenként tartott megemlékezést a rádióban. Az áldozatok családtagjainak segítésére megalakult New Yorkban egy úgynevezett Titanic Társaság, mely két emlékérmet adott a megmentőknek: egy arany tiszti és egy ezüst emlékérmet, melyeket nagyapámnak is eljuttattak.
Mi az oka annak, hogy a világháborút követően egészen a hetvenes évekig gyakorlatilag nem tartották kívánatosnak megemlíteni nagyapja hőstettét?
– Sokan tudtak róla, de 1945 után a nyugati világról, az amerikaiakról szóló történetek nem kaphattak nyilvánosságot. Én is majdnem felnőtt voltam már, amikor erről a történetről tudomást szereztem. Családunkban a hatvanas évek elején került szóba, majd a hetvenes évek közepétől kezdték emlegetni a sajtóban is. Már az is kész csoda volt, hogy nagyapám értékei – köztük a liverpooli hajótársaság névre szóló díszoklevele – túlélték a két világháborút és ’56-ot. Sokáig édesanyám őrizte a hagyatékot, majd – miután súlyos beteg lett – rám hagyta ezt az örökséget. 2001-ben bekövetkezett halála előtt még sikerült együtt megnéznünk a James Cameron-féle Titanic-filmfeldolgozást, ami a mai dolby sztereós, térhatású technikával félelmetes élményt nyújtott.
Ön szerint van aktuális üzenetértéke a Titanic drámájának?
– A történetnek több tanulsága is van. A legfontosabb talán az, hogy a természet erőit nem tudja legyőzni az ember.

Részlet dr. Lengyel Árpád naplójából

„Április 18-án este 9 óra után értünk be a dokkba, melyet villamos fénnyel világítottak meg, és hatalmas villamos betűkkel világított a Cunard név. A dokképület Hudson folyó felé néző teraszán rengeteg ember várt, örömujjongásban törtek ki megérkezésünkkor. A várócsarnok telve volt újságírókkal, és lesték a hajóból kijövőket. A kiszálláskor megismétlődtek azok a jelenetek, amelyek a megmenekülés alkalmával játszódtak le hajónkon. De nem csak az érkezők, hanem a várakozó rokonok is jajveszékeltek, és keresték hozzátartozóikat. Igen sok zavart és kellemetlenséget szült, hogy a Carpathiával megmenekültek nevei a 18-ai lapokban mint holtaké szerepeltek, és a világítóhajóról kapott postával érkezett lapokban maguk olvashatták neveiket halottakként emlegetve. Még a megérkezésünk előtt alakult a Titanic első osztályú utasaiból egy bizottság, amely egy néhány ezer dollárt gyűjtött össze részben az egész szegényen maradt megmentetteknek, részben a Carpathia agyondolgozott személyzetének. Késő éjjel volt, mire csend lett hajónk körül, és annak személyzete végre nyugodtabban alhatott. Másnap, 19-én négy órára tűzetett ki az indulás ideje. Az összes lapok telve voltak hajónk dicséretével, s az előkelőségek tömege jött látogatni a Carpathiát, amelyet el-özönlött az újságírók, fotográfusok serege…
Visszafelé való utunk első vasárnapján a kapitány által tartott anglikán istentiszteleten vallotta be Rostron parancsnok nyilvánosan, hogy míly nagy veszélyben volt hajónk, s könnyes szemmel mondotta a mély érzésű vallásos ember, hogy érezte, hogy mennie kell a jéghegyek közé, siker fogja koronázni tettét, és ezért merte megkockáztatni annyi lélek épségét.”

Olvasson tovább: