Kereső toggle

Nem gond, ha roma, csak értsen hozzá

Interjú Csovcsics Erikával, az európai hírű Gandhi Gimnázium leváltott igazgatónőjével

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Bogdán Jánosnak és Csovcsics Erikának köszönhetem, hogy nem lett belőlem árokszélen kapálgató munkanélküli.” „Én a kaposvári cigánytelepről indultam, és most a jogon tanulok, ügyész akarok lenni. Ezt a Gandhinak és Csovcsics Erikának köszönhetem.” Ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatokat lehet olvasni a pécsi cigány nemzetiségi Gandhi Gimnázium egykori és jelenlegi diákjaitól az intézmény működtetése körül kialakult feszültségek kapcsán. Az iskolát fenntartó Gandhi Közalapítvány Várnai Márton vezetésével januárban felállt új közgyűlése a tantestület támogatása ellenére nem hosszabbította meg az intézmény igazgatónőjének megbízását. Az alapító-igazgató Bogdán János tíz évvel ezelőtti tragikus halála óta az iskolát vezető Csovcsics Erika mellett nemcsak a diákok, hanem a tantestület tagjai és a szülők is demonstráltak. Időközben az alapítvány létrehozói visszahívták az igazgatónőt leváltó kuratóriumot, így könnyen lehet, hogy a történet a bíróságon folytatódik.

Miről szól Ön szerint a gimnázium körül kialakult feszültség? Mi történt?
– Az igazgató személyéről nem egyedül a fenntartó alapítvány elnöke, hanem a kilenc fős kuratórium dönt. Tizenöt év alatt kicsit a kurátorokat választó alapítók is elkényelmesedtek. Amikor több mint másfél éve lezajlott a Várnai-féle kuratórium megválasztása, nem voltak annyira aktívak. Felmerültek különféle nevek, Várnai Mártoné is, aztán megválasztották. Nem ismertem őt ennyire, nem gondoltam, hogy ilyen problémák gyűrűznek majd a nyomában. Amikor januárban bejegyezték a kuratóriumot, kiderült, hogy ők a kuratóriumon belül elgondolták, hogy másfele kell a gimnáziumnak haladni, mert az eredmények nem elég jók, kevés gyerek megy versenyre, továbbtanulni. És hogy több identitáserősítő cigány program kell ide. Én megmondtam, hogy nem értek vele egyet. Innentől kezdve világos volt, hogy nem én fogom folytatni. A másik baj az, hogy Márton nagyon rosszul kommunikál. Ez nyilván a személyes véleményem, de nem csak az enyém. Egyáltalán nem törekszik kompromisszumra. Belátom, hogy nem tudtam vele együttműködni, tehát a hiba bennem is van. De nem mondták meg pontosan, mi a baj, miért kell mindenképpen valaki más. Kiírták a pályázatot, de nem gondolták végig, hogy milyen módon választják meg az igazgatót. Én nagyobb merítéssel csináltam volna. Ha eldöntötték, hogy roma származású legyen – ezt egyáltalán nem tartom akkora bűnnek egy ilyen iskolában – sokkal jobban utána kellett volna járni, hogy ebben az országban hol van olyan ember, aki erre alkalmas. Biztosan lehetne találni. De kicsit szűk volt a kör.
A sajtóban elhangzó vélemények szerint fordított rasszizmus áll a feszültségek mögött. Mit gondol erről?
– Ebből a szempontból teljesen meg vagyunk zavarodva, mert ez annyira nem volt eddig kérdés. Ide gyerekek, és velük sorsok jönnek, se nem plusz, se nem mínusz, hogy ők – többségükben – romák. Nem akarunk állandóan erről beszélni és ennek a mentén szétválasztani az embereket. Óriási bajnak tartom, hogy ha valaki hibát talál egy roma emberben, azt már rasszistának tartják – miközben egy adott személlyel kapcsolatban merült fel a kifogás. Például  Várnai Mártonra volt egy megjegyzésük a kollégáimnak, és egy másik roma vezető azt mondta, hogy rasszisták. Hiába magyarázták, hogy nem az a gond, hogy cigány, hanem egy bizonyos tulajdonsága.
A vezetőségben megjelenő konfliktusok nem függenek össze azzal, hogy országszerte elharapóztak a magyar–cigány ellentétek, és erre sok roma szervezet is integrációellenes módon reagál?
– Lehet. Azért nem tudom, mert nem volt rendes párbeszéd. Ami a legrosszabb, hogy csak visszahallom a dolgokat. Az viszont biztos, hogy a cigány szervezetek némely támadásra nacionalista módon reagálnak. Úgy gondolják, ha nem tudnak rajtuk segíteni, majd ők, romák, magukhoz ragadják a kormánybotot. Ez egyáltalán nem baj, csak az, hogy aki mondja, gyakran nem ért hozzá. Az nem jó, ha egy kuratórium élére olyasvalaki kerül, aki nem ért az oktatáshoz, és laikusként mondja, hogy ezt így kéne meg úgy kéne. Persze, mindenkinek van véleménye az oktatásról, de ez kicsit több utánajárást igényelt volna. A jelek arra utalnak, hogy valóban erről van szó: nektek nem sikerült, de mi most választunk egy roma vezetőt, akinek ráadásul a végzettsége is rendben van, és majd ő megmutatja. Ebben különbözünk mi a Várnai úrral: én nem hiszem, hogy a roma identitás erősödése segít a tanulmányi eredményeken.
Lehet, hogy a vezetés úgy érezte volna magát biztonságban, ha teljesen roma környezet vette volna körül mind a diákok, mind a tantestület részéről?
– Informálisan ez rendszeresen elhangzott, Márton többször mondta a tanároknak meg a diákoknak is. Szerintem ez egyszerűen téveszme. Azt nem kérdezte meg, hogy ez biztosan jó-e. Hogy nem kívánatosabb-e, ha vegyes csoport van a gyerekeknél és a felnőtteknél is. Beszélgetés nem volt, csupán kinyilatkoztatta, hogy miként lenne jó. Majd meglátjuk, hogyan sikerül ezt véghezvinni. Nincs annyi roma pedagógus, hogy ezt hipp-hopp meg lehetne csinálni.
Az kiderült, hogy milyen újításokat szorgalmazott a kuratórium az iskola vezetésében, és hogy ezt hogyan ültették volna a gyakorlatba?
– Nem. Pont ezt kértem én is, hogy szeretném látni, hogy a mindennapokban a tervük mit jelent. De nem derült ki. Azóta teljesen más irányba fordult a kommunikáció, elmentünk ebbe a „végzettség nélküli tanárok rosszul dolgoznak” irányba. Ez megint csak téveszme. Hatosztályos gimnázium voltunk, tehát azért vannak itt főiskolai végzettségűek, mert hetedik, nyolcadik évfolyamunk is volt. Most harmadik éve, hogy felszámoltuk. A jó pedagógusokat nem küldtük el, elkezdtük beiskolázni őket. Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy az egyetemi diplomától tanul meg valaki jól tanítani. Lehet erre hivatkozni, de az iskola legjobb pedagógusai nem feltétlenül az egyetemi diplomával rendelkezők. Teljesen vegyes a kép.
Az Ön személyével kapcsolatban is ez volt a kifogás, hogy nincs meg a megfelelő papírja.
– Igen. Lehet, hogy hiba, de én nem foglalkoztam ezekkel, mert annyira sok mindent csinálunk itt, és egyébként is tudom, hogy az oktatási rendszer ezer sebből vérzik. Egy olyan rendszerben kérnek számon, ahol a tanárképzésnek nincs alkalmassági vizsgája se az elején, se a végén; ahol igazából nem azt tanítjuk, amit tanultunk; és bürokratikus adminisztratív cölöpök közé szorítják az embereket. El kell fogadnom, mert nem tudok mást csinálni, ez a törvény. De nem értek vele egyet. Én magyar-angol szakos általános iskolai tanár vagyok, főiskolát végeztem. Angolt taníthatok középfokon is. Nem akartam ezekből kiegészítő képzésre menni az egyetemre, mert tudtam, hogy úgyis ugyanazt tanulnám újra, úgyhogy szociológiára mentem, ami sokkal hasznosabbnak bizonyult egyébként. A közoktatás-vezetőit kellett volna még megcsinálnom, ott is előbb iskoláztam be a helyettesemet, én meg csak utána mentem.
Mire alapozta Várnai Márton azt a véleményét, hogy az iskola nincs elég magas színvonalon?
– A nagyon jó gimnáziumokkal, például a pécsi Leőweyvel összehasonlítva valóban nincs ott a Gandhi. Tíz év alatt tőlünk három gyerek ment jogi egyetemre, ott meg évente is rengeteg. A mieink nem a legjobb egyetemekre mennek, viszont ahhoz képest, ahogy ide bejönnek, a kettes meg a hármas szint elérése is óriási munka eredménye. Felvételkor tavaly például matematikából a gyerekek kilencven százaléka alsó tagozatos szinten volt, azon belül is nagy részük elsős, másodikos szinten. És pont az a probléma, hogy az egyetemi végzettségű tanár ezzel nem foglalkozik: sokan kilencedikes tananyaggal kezdik, aztán a gyerek bukdácsolva eljut valahogy az érettségiig. Mi kidolgoztunk egy programot erre, hogy az általános iskolai anyagot tanuljuk négy-öt fős csoportokban. És akkor még nem beszéltünk a szövegértésről, kommunikációról, helyesírásról, a szükséges szociális készségek sokaságáról. A térképismerettől kezdve itt minden hiányzik. Nem tudjuk őket a jogi egyetemre meg az orvosira felkészíteni, ez valóban így van. Biztos lehetne ennél jobb is, csak akkor mutassa meg valaki, hogy hogyan.
Hány ilyen intézmény van az országban, amely célzottan a romák integrációjáért dolgozik?
– Ez az egy. Kisebbségi programok általános iskolákban is vannak. Vannak olyan eleve szegregált települések, ahol minden kisgyerek roma, de itt általában nagyon rossz minőségűek az iskolák. Sok probléma van ezekkel kapcsolatban: nincsen infrastruktúra, nem mennek a tanárok tanítani. Egyáltalán nem arról van szó, hogy nyolcadikban van egy rakás kitűnő roma gyerek, csak pont nem ide jelentkeznek. Ugyanis ezt is hibaként rótták fel, hogy fölveszünk mindenféle gyereket, rossz tanulókat is. Kérdeztem a kuratóriumot, hogy akkor ezek a kitűnő gyerekek hol vannak? Valahol lenniük kéne az országban, a jó gimnáziumokban és vinnék előre a zászlót. De nincsenek. Hozzánk jelentkezik hetven-nyolcvan gyerek, abból úgy nyolc az, akinek az átlaga 4,0 fölött van, a többi 3,4 alatt. Amikor pedig már itt tanulnak, látjuk, hogy még a négyes jegy sem azt takarja, amit kellene. Sajnos különbséget jelent az is, hogy faluban vagy városban kapta. A pécsi hármas többet ér, mint a falusi négyes.
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a pedagógusok energiáit gyakran az köti le, hogy például eltűnik egy gyerek, és három-négy ember keresi, értesítik a rendőrséget. Vagy ki kell menni egy családhoz. Itt rendszeresen vannak olyan ügyek, amik más iskolákban tízévente fordulnak elő. Ott, ha egy osztályban van egy ilyen problémás gyerek, már azt hiszik, itt a világ vége. Nálunk meg az egyik osztály fele tavaly állami gondozott volt. Az pedig egy külön műfaj. Nincs olyan, hogy majd megbeszélem a szülővel.
Mi az oka, hogy Magyarországon ennyi beszéd után itt tart a romák felzárkóztatása?
– Pont amiatt az elképzelés miatt, amit most a Gandhiban is próbálnak bevezetni: mi leadjuk az anyagot, a gyerek meg magolja be. Ezzel szemben azonban muszáj a cigány gyerekekhez igazítani az iskolát. Ha továbbra is véresen komolyan vesszük, hogy az iskolai tudást csak úgy lehet elsajátítani, ahogy most gondoljuk, akkor ezek a gyerekek továbbra sem fognak tudni előrelépni. A gyereknek látnia kell, hogy én elhiszem, hogy meg tudja csinálni. Mikor általános iskolákban beszélgetek tanárokkal, van bennük egy lesajnálás a gyerekek felé. Nem akarom bántani őket, mert nagyon sokat dolgoznak, egyesek majd megszakadnak, de a maguk módján önkéntelenül is bennük van, hogy ezek a cigánygyerekek azért mégiscsak furcsák és úgysem fognak tudni továbbtanulni. Nem hisznek benne, hogy változtathatóak.
Ma nagy különbség van az iskolai tudás és a hasznos tudás között. A megoldást abban látom, hogy kicsit szembe kell menni ezzel a merevséggel. A gyerekek nagyon sok olyan dolgot tanultak tőlünk, ami nem a szigorúan vett tananyaghoz tartozik: hogyan beszélgessünk, hogyan vitatkozzunk. A társadalom is megváltozott, a fényes szelek nemzedéke ugye még támogatta, húzta a szegényebb rétegeket, de ezeket a gyerekeket ma már senki se húzza, csak mi próbáljuk lökdösni őket. Nem tudom, az oktatási rendszert hogyan kéne megváltoztatni. Csak azt tudom, hogy most már kikerült innen körülbelül háromszáz gyerek érettségivel, és megállják a helyüket. Pedig kínlódnak az egyetemeken is, számukra több idő kell, hogy megszokjanak ott. De amikor találkozunk végzett diákokkal, azt látjuk, hogy mindenki áll a helyén. És ha nem ide jártak volna, biztosan nem ott lennének, és nem azt csinálnák most.
Az utóbbi időben a sajtó sokat foglalkozott a cigánybűnözés fogalmával. Ön szerint hogyan lehet árnyaltan, mégis őszintén beszélni az etnikumokhoz kötődő problémákról, amelyek sok esetben magukat a romákat is zavarják?
– A lehető legrosszabb, ha így beszélnek róla, mert azt nem lehet kikerülni, hogy a cigánybűnözés szó ne vessen árnyékot azokra a cigányokra, akik nem bűnözők. A rádióban mostanában sok retró műsor van, nemrég azzal foglalkoztak, amikor ’89-90-ben a magyarok elindultak Ausztriába a Gorenje hűtőkért. Ezt az osztrákok úgy élték meg, mint „magyarkérdést”. Az áruházakba kirakták magyarul, hogy „ne lopj”, a parkolókba kiírták, hogy „ne szemetelj”. ők akkor pont úgy látták a Magyarországról érkezőket, ahogy ma itt stigmatizálják a romákat – és ez nekünk rosszul esett.
Valóban vannak olyan bűnelkövetési típusok, amelyek bizonyos társadalmi rétegekhez kötődnek. Azonban a bűnözőket, az igazi szervezett bűnözést a romák között is nehéz megtalálni. Az virul mindenfelé, és nem őket fogják elkapni, nem őket fogják lelőni, hanem azt a szerencsétlent, aki csak kilépett a házból és nem csinált soha semmit.
Ön szerint mikor változhat meg ez a helyzet?
– Úgy tűnik, politikai érdek, hogy ez a helyzet parázsként fent legyen tartva: elő lehet venni, be lehet lobbantani, utána megint el lehet altatni. Eközben a kisgyerekek között a cigány származásúak száma egyre nő. Ez azt is jelenti, hogy a szegény gyerekek száma nő, és tanulatlan szülők állnak mögöttük.
Mi lesz jövőre a gimnáziumban?
– Ezt még nem tudjuk, az új igazgatónő pénteken tart értekezletet, majd akkor elmondja, hogy gondolja a dolgokat.

Olvasson tovább: