Kereső toggle

Európa talán megment

Csomagok, neoliberalizmus és közhelyek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Sem a Gyurcsány-csomag, sem a Reformszövetség javaslatai nem orvosolják Magyarország gazdasági bajait, mert nem a problémák gyökerével, a pénzügyi válság megoldásával foglalkoznak – vélekedett a Heteknek adott interjújában Róna Péter, aki többek között Lord Richardson angol jegybankelnök kabinetfőnöke volt. A neves közgazdász szerint alapjaiban hibás a magyar neoliberálisok dogmatikus problémakezelése, amely az említett reformcsomagok logikájában rendre visszaköszön.

Drámai szintre gyengült a forint. Lehet 312 forintnál is drágább egy euró?
–ŰHa az elmúlt nyolc év inflációját összeadjuk, akkor 58 százalékos értéket kapunk, miközben ugyanebben az időszakban az euróövezeti országoké mindössze 20 százalék volt. Ebben az időszakban a forint/euró árfolyam 262 körül állt, tehát ha azt az alaptételt alkalmazzuk, hogy a magas infláció az árfolyamot gyengíti, a pénz értékét csökkenti, akkor azt kell mondanunk, hogy az ország gazdasági teljesítőképességéhez képest még a 310 forintos euróárfolyam is erősnek számít.
Ebben az időszakban a jegybank agresszíven az erős forint politikáját folytatta, és magasan tartotta az alapkamatot, jóval magasabban, mint a környező országok jegybankjai. A túlzottan erős forint versenyhátrányba hozta a gazdaságot. Úgy tűnik, ez a lufi most kezd kipukkadni. Csak remélni lehet, hogy nem okoz valutaválságot, ahogyan a piac úgymond „beárazza” a nemzetközi gazdasági rendszerbe fizetőeszközünk valódi értékét. Ilyenkor elkezdődik egy bomlási folyamat, a befektetők igyekeznek szabadulni a magyar kötvényektől és részvényektől, és a forint árfolyama is labilis lesz. Ez zajlik most, de senki sem tudja, hogy hol a vége.
Sajnos a jegybank is rosszul reagál. Tavaly októberben hihetetlenül sokat, 3 százalékot emeltek a kamaton a spekulációs támadások kivédésére, de ennek az emelésnek a javát nem vették vissza, amikor létrejött a Valutaalap 20 milliárd eurós keretszerződése, és ma is magas kamatokat fizetünk. Szerintem a jegybank ezzel elismerte, hogy nincs más eszköze a magas kamaton kívül, amivel a folyamatokat kézben tarthatja. Ezt a felárat viszont a gazdaság nyögi.
Az új Gyurcsány-csomag miért nem hozott pozitív változást? Miért nem erősödött a reformbejelentésektől a forint?
–ŰAzért, mert a Gyurcsány-csomag és egyébként a Reformszövetség elképzelései sem segítenek a krízishelyzet megoldásában, mert mindkét csomag évek óta hangoztatott, már-már közhelyes intézkedésekre, reformokra tett javaslatot. Téves ugyanis azt mondani, hogy most azért vagyunk válságban, mert 13. havi nyugdíjat fizetett az állam, vagy azért, mert magas a szociális támogatások mértéke. A gond az, hogy a jelenlegi válság nem erről szól, hanem a pénzpiacok és banki hitelezés általános és nemzetközi befagyásáról. Az elsődleges feladat erre gyógyírt találni, és utána a többivel foglalkozni.
A Suzuki és az Opel nem azért gyárt kevesebb autót, mert magas a személyi jövedelemadó Magyarországon, hanem mert nem veszik a termékeiket, összeomlott a kereslet. A kialakult válság gyökere pénzügyi, melybe némi saját probléma is keveredett, ez pedig a magas devizahitel-arány a hitelezésben. Ebből fakad a reálszféra válsága is, aminek ugyancsak magyar sajátossága, hogy a mi gazdaságunk nyitott, jelentős benne a multik aránya, ami miatt rendkívül kitettek vagyunk a nemzetközi folyamatoknak. Mivel alacsony az állami tulajdonban levő cégek és a magyar tulajdonban levő vállalatok, egyszerűbben szólva, a magyar vagyon aránya, ezért a saját eszközeinkkel nehezebben tudjuk tompítani a válság begyűrűző hatásait.  
Mi lenne a megoldás?
–ŰAz a gondom a két csomaggal, hogy ellentételes folyamatokat indítanának el. Mindkét elképzelés különböző mértékben leépítené a közszféra dolgozóinak számát, karcsúsítaná az államot, de hiába mennek ki ezek az emberek a munkaerőpiacra, ha jelenleg nincs állás a piacon. Ráadásul a Reformszövetség programja az álláspontom szerint nemcsak hogy nem hatékony, hanem növelné a gazdasági visszaesést is, mert első körben nagyon jelentősen csökkentené a foglalkoztatás mértékét. Helyes elképzelés az állam lefogyasztása, de nem egy recesszió idején, mert csökken a fogyasztás, és senki sem fektet be, mindenki spórol és kivár. A források hiába szabadulnak fel, ha azokat nem munkahelyteremtésre fordítjuk. Európában a fogyasztást gerjesztő lépésekkel igyekeznek a recesszió ellen védekezni.
Magyarországnak viszont nincsenek forrásai, mivel a piac nem veszi az államkötvényeket. Az IMF viszont csak úgy adott 20 milliárd eurót, hogy a költségvetési hiány nem növekedhet 3 százalék fölé. A magyar állam nem tud „osztogatni”, mert nincs miből.
–ŰJelenleg nem lehet minden gondot megoldani, ezért céltévesztett szerintem mind Gyurcsány Ferenc, mind a Reformszövetség programja. Az első feladatnak arról kellene szólnia, hogy a pénzügyi válságot miként kezeljük, ez egy 3–9 hónapos program lenne. Rendkívül nehéz feladat ez, mert a magyar politikában valamilyen különös okból rögzültek a neoliberális gazdaságpolitika dogmái, és rögtön mindenki ugyanazt kezdi el fújni – ha esik, ha fúj. Téves ugyanis az a gondolatmenet, hogy most kizárólag az állami elosztórendszerek működése a legnagyobb probléma. Jóval nagyobb gond a bankrendszer katasztrofális kificamodásának a veszélye: a forint drámai leértékelődése, a devizahitelek bedőlése és egy bankkrízis kialakulása. 
Sajnos drámai hatása volt a magasan tartott kamatoknak a magyarok életére. A magyar háztartásoknak és a vállalkozásoknak az volt a dilemmája, hogy magas áron forintban vegyenek fel hitelt vagy alacsony kamaton devizában. Persze, hogy mindenki euró- vagy frankhitelt vett fel. Jelenleg is olyan magasak a forintkamatok, hogy azokat szinte nem lehet kitermelni egy normális vállalkozásnak.  Súlyos morális felelősség terheli a magyar bankárokat és a gazdaságirányítás szereplőit, hogy ezt engedték, és kiszolgáltatottá tették a családokat.
A magas magyar kamatok egyébként is kuriózumnak számítanak, mivel a világ jegybankjai igyekeztek mindenhol csökkenteni a kamatokat, hogy ne alakuljon ki egy deflációs spirál, mint az 1929–1933-as nagy világválság idején. Úgy tűnik, a nagy jegybankoknak sikerült ezt a mélybehúzó folyamatot megállítaniuk, talán „megfogták” a válságot, de ez nem változtat azon, hogy Magyarországon hihetetlenül magasak a kamatok.
A pénzügyi válságot hogyan lehet orvosolni, hogy elkerüljük a bankkrízist?
–ŰA devizahitelekből azonnal ki kell szállni, úgy, hogy államosítjuk a jelzáloghitelezést. Ezt úgy lehet megoldani, hogy létrehoznak egy állami jelzálogbankot, amely a kereskedelmi bankoktól átveszi a devizahiteleket és -forrásokat. Az állami jelzálogbank leépíthetné a devizaalapú forrásokat a forintalapúak javára. Mindez persze szakmai szempontból hatalmas kihívás lenne.
Így a Nemzeti Bank kiszabadulna abból a ketrecből, amelybe került, hiszen ma az a gond, hogy azért tartja magasan a kamatokat, hogy ne essen drámaian a forint árfolyama, éppen a devizahitelesek érdekei miatt. A magas kamat viszont a gazdasági fejlődés gátja. Csapdahelyzet a javából. Ha nincsenek devizahitelek, akkor szabadabban képes a jegybank dönteni.
Az nem lenne egyszerűbb, ha gyorsan bevezetnénk az eurót, ahogy ezt mostanában sokan szorgalmazzák?  Kormányzati szereplők is felvetették, hogy elképzelhető: az unióban könnyítenék a szabályokat, hogy „belökjék” a veszélyben levő kelet-európai országokat az eurózónába. Ez esetben nem veszélyeztetne minket a valutaválság.
–ŰKomolytalan felvetés. Igaz, ma úgy néz ki, hogy Európában senki sem teljesíti az úgynevezett maastrichti kritériumokat, tehát elméletileg lehetne könnyíteni az euró bevezetésének feltételeit. Az eurót viszont akkor tudják megvédeni, ha nem hígítják fel az euróövezetet a gondokkal terhelt kelet-európai államok felvételével. A rendkívüli helyzet kihívás elé állítja az európai jegybankot és az Európai Bizottságot. Brüsszelben éppen azon dolgoznak, hogy ha már összeomlott a maastrichti megállapodás, meg kell menteni az eurót. A megoldást még nem találták meg, ezért szinte elképzelhetetlen, hogy „belökjenek” minket az euróövezetbe.
A fogadókészséget jól mutatja, ahogy Gyurcsány miniszterelnök úr ötleteit csípőből elutasították Brüsszelben.  A maastrichti kritériumokat viszont idén nem tudjuk teljesíteni, ha pedig belépnénk az euró előszobájának nevezett IRM 2 rendszerbe, az a forint elleni spekulációt erősítené. Az IRM 2 olyan árfolyamstabilitást követel, amit Magyarország nem tud szavatolni, mivel ma senki sem ura a forintnak. Az árfolyam megvédése az európai jegybankra hárulna, de ebből a szerepből az Európai Központi Bank nem kér. Egy spekuláns tudná, hogy a magyaroknak minden tölténnyel védeniük kell a forintot, ami azt jelentené, hogy kiszámíthatóvá válnának a magyarok lépesei. Soros György részben hasonló helyzetben spekulált az angol font ellen, és győzött. A magyarok ezt nem kockáztathatják meg.  
Cinikusnak tartom azt, hogy vannak olyan politikusok, akik az euró irreális bevezetésével akarják a magyarokat elszédíteni. Ehhez még Brüsszelben igyekeznek palimadarakat fogni, hátha valaki azt nyilatkozza, hogy ezen gondolkodnak. Miközben a piac fontos szereplői tisztában vannak vele, hogy ez nem így működik, ezért ez a hazárdjáték árt Magyarországnak. Életveszélyes és felelőtlen ez a politika, mert tovább erodálja a hitelünket.
Ön kapcsolatban áll olyan befektetőkkel és elemzőkkel, akik eldönthetik az ország sorsát, például Londonban és Frankfurtban. Tényleg egyre közelebb látnak minket egy államcsődhöz? És hogyan látnak minket Londonban?
–ŰRosszul. Aggódnak. Azzal nyugtatgatják magukat, hogy csak nem fogja Európa engedni, hogy az ország bedőljön. Most viszont az is kérdéses, hogy Európának erre van-e ereje és valódi eszközei, hiszen úgy tűnik, hogy a britektől a németekig, franciákig mindenki úgy látja, hogy örül, ha saját magát meg tudja menteni. Európa ezért képtelen közös álláspontot kialakítani.
2007-ben a The Financial Times kérésére írtam egy elemzést, aminek azt volt a végkövetkeztetése, hogy ha nem történnek fundamentális változások, akkor a magyar gazdaság a jövőben szétesik. Amikor ezt megírtam, akkor a szakértők között már nem voltam egyedül ezzel a véleményemmel, de azóta jóval többen ilyen következtetéseket vontak le. Nem látszik az, hogy magunktól ebből a helyzetből ki tudnánk mászni. Talán az unió, az IMF, az EBRD „összetákol” nekünk valami segélycsomagot, és az megvéd bennünket, de ezt nem tudom biztosan. Magyarország bedöntheti az osztrák bankrendszert, és hatást gyakorolhatnánk az olaszokra is, ezért talán ez növeli a „védettségünket”. Kérdés, hogy van-e eszköze Európának a krízis elkerülésére. Most még nem látszik, hogy volna ilyen.
A gazdasági visszaesés miatt a költségvetés fő számai megváltoztak. Ön szerint mekkora az a lyuk a büdzsében, amit be kell tömni? A kormányszóvivő szerint 200, Varga Mihály Fidesz-alelnök szerint 400 milliárd. Honnan lehet még elvenni?
–ŰInkább a 400 milliárdhoz lesz közelebb. Magyarországon alacsony a foglakoztatás mértéke, és ennek következtében magas a szociális segélyezés aránya. Leegyszerűsítve azért, hogy ne haljanak éhen a munkanélküliek. Ez egy tartásdíj. Ha a foglalkoztatási szint a nemzetközi válság miatt csökken, akkor ennek a tartásdíjnak a „dinamikája” nagyon kedvezőtlenül alakul, egyre nagyobb lesz. Magyarországon egy egyszázalékos gazdasági visszaesés sokkal inkább növeli a költségvetési deficitet, mint a 75 százalékos foglakoztatási rátával rendelkező Dániában.
A német elemzők általános álláspontja volt, hogy a magyar gazdaság recesszió idején két százalékkal rosszabbul teljesít, mint a német, míg fellendülés idején két százalékkal jobban.  Most viszont mindenki elbizonytalanodott: mi van, ha három vagy négy százalékkal rosszabb lesz a magyar teljesítmény, mert nem egy sima dekonjunktúrával állunk szemben? Nem tudja ugyanis senki, hogy a magyar cégek hányadik beszállítói körbe tartoznak a multik láncolatában, ezért felmérhetetlen, hogy milyen hatással lesz a német visszaesés ránk nézve.
Mit kellene tennie a magyar politikai élet szereplőinek és a gazdaságpolitika irányítóinak, hogy – képletesen szólva – Magyarország hajója biztos kikötőbe jusson a világválság idején?
–ŰAz első számú feladat a pénzügyi szerkezet és a monetáris politika rendbetétele lenne, egy tapasztalt, világszínvonalú csapat irányításával. Ha ezt nem oldják meg, felesleges reformokkal foglalkozni.
A következő kérdés a reálszféra szerkezetének meghatározása lenne. Jelenleg az a gond, hogy alapjában véve bérmunkából élő összeszerelő-beszállító cégek érkeztek az országba. Ezek olyan munkák, amelyekről azt mondják New Yorkban, hogy ebben nincs százalék. Ráadásul egy sor versenytársunk van ezen a területen, ahol olcsó a munkaerő.
Újra ki kellene találni, hogy melyek azok az iparágak, amelyekben kiválóak és erősek akarunk lenni. Ezt fel kellene konferálni a piacon, az állami támogatásokat erre kellene koncentrálni. Ma Izrael és Észak-Olaszország a high-tech öntözőtechnika gyártói. Magyarország csatlakozhatna ehhez a körhöz, hiszen a KGST-ben ez volt az egyik erősségünk. Hollandiai cégeké az európai zöldpaprikapiac 18 százaléka, miközben Magyarországnak kedvezőbbek az adottságai, míg a dánok uralják a sertéstenyésztést. Finnországot körülbelül így találták ki.
A magyar neoliberálisok tévednek, amikor azt mondják, hogy majd a piac kitalálja magától, hogy mi mire vagyunk képesek. Igaz, kitalálja, de a kárunkra.   
Ha kitaláljuk „magunkat”, akkor a piac erre reagál. És a reformok által az utcára vagy a szociális ellátórendszerből kikerülő embereknek lenne perspektívája, lenne munkahelye. A Reformszövetség által kitalált programról vagy a Gyurcsány-csomagról ezt követően kellene és lehetne beszélni, mert ekkor lenne meg a reálgazdasági alapja az átalakításoknak.

Olvasson tovább: