Kereső toggle

Aforizmák mestere

Referenciák: Gobbi, Feleki, Latabár, Rátonyi, Alfonzó, Kabos, Kazal, Kibédi

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A humorista olyan ember, aki a vidámban meglátja az elszomorítót és a komorban a jókedvre derítőt” – így definiálja önmagát Galambos Szilveszter, aki évtizedeken át közel 30 ezer aforizmával és számtalan humoreszkkel örvendeztette meg a Ludas Matyi szatirikus hetilap olvasóit és a Rádiókabaré hallgatóit. Az abszurd humor egyik magyarországi nagypapájával a világhírű pesti kabaré természetrajzáról és annak jeles képviselőiről beszélgettünk.

Mit tudtak a régi idők nagy humoristái, amit a maiak nem tudnak? Miért nincsenek ma már Hofi Gézák?

- Látja, ezt én sem értem, bár a jövő ebből a szempontból sem reménytelen, van utánpótlás. A mi kis Magyarországunk mindig is humornagyhatalom volt, még ha manapság egyre alpáribbak is a poénok. Lakosságszámra vetítve kiemelkedően sok humoristával és karikaturistával büszkélkedhettünk. Talán nem veszi szerénytelenségnek, ha azt merészelem állítani, hogy az utolsó mohikánok közül már csak ketten maradtunk. Időskorom legnagyobb ajándéka, hogy barátomnak tudhatom - nem is tudom kimondjam-e a nevét, mert akkor a fél ország, aki ezt olvassa elájul, és irigykedni kezd rám, de sebaj - a 87. évét taposó Kaján Tibort, a világ legnagyobb élő karikaturistáját. Vele fél szavakból is megértjük egymást. Tudja maga, mi az a Smoll paszta?

Nem.

- Erről beszélek. De ezt csak viccből kérdeztem, hogy illusztráljam, hogyan rekesztődnek ki generációk a mi nosztalgiázásainkból. Tudja, mára az egész világ vacakabb lett, és benne a magyarok is, pedig soha sem volt akkora szükség a humorra, mint napjainkban. Én még most is grimaszt vágok a kisgyerekeknek a villamoson egy kis mosoly kedvéért, és vadidegeneket állítok meg az utcán egy vicc erejéig. Persze amikor megütközve néznek rám, ahelyett hogy nevetnének a poénon, bocsánatot kérek a zavarásért.

Magának is elmondok egyet, mielőtt tiltakozhatna, de ha ismeri, szóljon, mert annál nagyobb bűntény nincs, mint amikor valaki hagyja, hogy a másik hiába fárassza magát a sikerélményért. És akkor a vicc: A plébános elmegy a rendőrségre, hogy ellopták a biciklijét, mit tegyen. - Prédikáljon vasárnap a tízparancsolatról - tanácsolja a rendőr -, és a „Ne lopj!"-nál nézze, hogy ki kezd el fészkelődni a hívek soraiban. Nemsokára találkoznak, és kérdi a rendőr, hogy sikeres volt-e az akció. - Abszolút - mondja a plébános. - Képzelje, amikor ahhoz a részhez értem, hogy „Ne paráználkodj!", eszembe jutott, hol hagytam a biciklimet.

Egyébként egy cipőkrém.

Mi a cipőkrém?

- Hát a Smoll paszta.

Létezik olyan, hogy pesti humor?

- Természetesen, bár sokan egy rossz szájízzel ezen a megjelölésen zsidó, vagy ha tetszik lipótvárosi humort értenek. Zsidó katolikusként, illetve katolikus zsidóként hozzátenném, van benne némi igazság, de azért mégsem teljesen így van. Mindenesetre mondok egy példát az érthetőség kedvéért. Amikor vidékre jártunk haknizni, és mondjuk a távoli Kisvárda volt a cél, mindig a Mosoly presszónál találkoztunk, bezsúfoltuk magunkat egy kocsiba, és elindultunk. Volt közöttünk operetténekes, népdalénekes, színész, humorista, vegyesen nők és férfiak. Budapesttől ötven kilométerig a tegnapi meccs volt a téma, utána szinte kötelezően a nők - persze nem vulgárisan - további ötven kilométerig, majd száz kilométer után valaki rákezdte, hogy a minap tíz deka téliszalámit kért a boltban, de az a szemét, horgas orrú pajeszos csak nyolcat mért, viszont tizenkettőt számolt. És - kis túlzással persze - törvényszerűen elindult a zsidózás. Kedves kollégám most kérdezhetné, hogy félzsidó létemre miért nem kértem ki magamnak, miért hallgattam nagyokat ilyenkor, hiszen...

Miért nem kérte ki magának? Miért hallgatott ilyenkor?

- Látja, maga egy gyorsan tanuló típus. Óriási tapasztalatokra tettem szert ily módon, és megtudtam, kivel hányadán állok. Mert mindig volt ötünk között egyvalaki, aki figyelmeztette a többieket, hogy a szórakoztatóiparban is számtalan zseniális ember zsidó származású.

Ha jól számolom, akkor Ön 1927-es születésűként a fenyegetettek közé kellett hogy tartozzon a vészkorszakban.

- Két vallásom van. Édesapám felvidéki vallásos zsidó volt, aki a közeli zsinagógába járt, édesanyám hívő katolikus, aki a Bazilikát látogatta. A részletekről most nem kívánok beszélni, legyen elég annyi, hogy tíz centire voltam a gázkamrától. Isten tudja csak, hogy miért nekem dobott mentőkötelet, amikor nálamnál sokkal értékesebb emberek lettek percek múlva semmivé. Ettől persze én még bármelyik német embernek kezet tudok nyújtani, mert senki sem tehet arról, hogy az apja vagy a nagyapja tömegek halálát okozta azzal, hogy víz helyett Zyklon-B-t engedett be a zuhanyzókba.

A háború után a családja terelgette pályáját a színpadra?

- Dehogy. Apám és anyám is szabó volt, én akartam művész lenni. Igazából nem is jelentkeztem a Színházművészeti Főiskolára, hanem egy hölgyismerősöm kért fel, hogy legyek partnere a felvételin. A zsűriben Lehotai Árpád, Gellért Endre és - ha jól emlékszem - Honti Hanna vagy Gáspár Margit foglalt helyet. Úgy alakult, hogy engem vettek föl az ismerősöm helyett. 1950 őszén kerültem a főiskolára. Olyan évfolyamtársaim voltak, mint Domján Edit, Kaló Flórián, Gellei Kornél és még sokan mások. Három hónap után elegem lett az iramból és az orosztanárnőből, bejelentettem, hogy holnap már nem jövök, és nem is mentem többet.

A ripacs hajlam azonban bennem maradt: évekig jártam az országot alkalmi társulatokkal, ismeretlen nevekkel. Titokban tartottunk előadásokat istállókban, csűrökben, olyanok voltunk, mint a prostituáltak, mivel Rákosiék rendőrsége üldözte és őrzőbe csukta azokat, akik engedély nélkül játszottak. A fizetség nem pénz volt, tojást, tyúkot, különféle terményeket kaptunk, de olyan is volt, hogy egy nagy tányér sűrű, finom bablevest.

Ha színész maradok, bizonyára nem lettem volna egy Bessenyei Ferenchez hasonló nagyság, bár neki köszönhetem, hogy a mai napig érthetően és szabatosan beszélek. Mivel azonban segédszínészként bent maradtam a pesti színivilágban, olyan kiválóságokkal lehettem egy színpadon, mint a politikai okok miatt eltiltott, de a Rákosi-korszak óriási humánuma jegyében statisztálni engedett báró Mensáros László. A nagy múltú Vígszínház ekkorra már kapott egy sokkal szebb nevet: Magyar Néphadsereg Színháza. Farkas Mihály ÁVO-s főnök, főkatona nem volt egy nagy színházi ember, de néha megnézte az előadásokat. Ha tetszett neki, akkor kegyesen bólintott, és beküldött öt üveg pezsgőt a színészeknek. Ha nem tetszett neki, akkor bejött az öltözőbe, és káromkodott, leszidta a legnagyobb színészóriásokat is.

Az 1956-os forradalom után két évvel került a Ludas Matyihoz. Hogy jött a képbe az írás, és mennyire kellett akkor öncenzúrát gyakorolnia egy humoristának, hogy ne piszkálja az oroszlán bajszát, de a néplélekben felgyülemlett feszültséget is segítsen kiengedni?

- Kedves kollégám, egy picit meg kell rónom Önt a főnöke helyett, hogy 1956-on ilyen egyszerűen átugrott. Azon az '56-on, amely annyi áldozattal járt. Az én forradalmi szerepem nagyon emberire sikeredett. Nyugodtan rákérdezhetett volna, hogy: mondja meg őszintén, hát esetleg részt vett azon az oldalon, ahol nem kellett volna, vagy talán ott, ahol helyes volt? És mi az én válaszom? Egyik oldalon sem vettem, vehettem részt, pedig megvolt az elképzelésem, hogy miként folyjak bele az eseményekbe. Drága édesanyám október 23-án este - amikor az első lövések eldördültek, és én hazamentem a jövendő események előszelének hatása alatt - bezárta a bejárati ajtót, és a következő húsz napban nem nyitotta ki. Talán azért beszélgetünk most itt egy finom feketekávé társaságában.

Akkor most rátérhetünk arra, hogy egy elnyomó rendszerben mekkora mozgástere volt a humoristáknak?

- Abszolúte, de előtte azt kérdezte, hogy miként is lettem író. Állandóan bizsergett bennem, hogy írjak, de mivel nem tudtam, mit kéne, ezért marhaságokat vetettem papírra, hátha nevet valaki rajta. Elküldtem a Ludas Matyihoz, hozzá kell tennem, hogy Galambos György aláírással, mert a Szilveszter az csak a művésznevem volt. Ezt mégiscsak jobban meg lehetett zenésíteni, mint a Gyurit. A mai napig onnan tudom, hogy melyik évjáratból való ismerősömmel találkozom, hogy az illető mit kiabál utánam az utcán: ha azt, hogy Gyuriiiiiiiii, akkor tudom, hogy nagyon régi ismerős, de ha Sziiiilveszteeeert, akkor nem olyan régi.

Jöjjön a humorista mozgástere. Egy rossz cikkért rögtön le is csukhatták az embert, vagy akár deportálhatták. Mivel nem voltam hajlandó belépni a pártba, az én stratégiám az volt, hogy nem írok politikát, csak olyan örök, emberi dolgokat, mint az ostobaság, bürokrácia, féltékenység, születés, halál, fogmosás és így tovább. Párton kívüliként megúsztam ugyan a Szabad Nép-félórákat, viszont a fizetésem feleannyi volt, mint a párttagoké. Marxot és Engelst kellett idézgetniük szerencsétleneknek, sőt még készülniük is kellett belőle, ahelyett, hogy hagyták volna őket írni vagy rajzolni valami kacagtatót. Én ezt megúsztam, de ennek az lett az ára, hogy most azon kell gondolkoznom, melyik számlát hagyom a következő hónapra.

Mennyi poént hagyományozott az utókorra?

- Negyven évig voltam a Ludas Matyinál, ahol a Szilánkok című rovatomban körülbelül harmincezer aforizmát és pármondatos szösszenetet gyártottam. A humoreszkeket nem tudom megbecsülni, de az 1960-as évektől kezdődően a legnagyobbak játszották őket, akik sajnos ma már nincsenek köztünk. Jól figyeljen, mert neveket említek: Gobbi Hilda, Feleki Kamil, Latabár Kálmán, Rátonyi Róbert, Alfonzó, Zentai Anna, a három ká, valamint ...

Bocsásson meg, ki az a három ká?

- Kabos, Kazal, Kibédi. Mellékesen jegyzem meg, hogy engem két ember fedezett fel: Füst Milán és Gádor Béla. Harminc éven keresztül, amíg Kaposi Miklós, Szilágyi György és Marton Frigyes vezette a rádiókabarét, rendszeresen engem is felkértek a műsorra. Volt, hogy egyszerre nyolc újságban jelentek meg írásaim. Közben a Humor Klub tagjaival jártam az országot. Főleg konferáltam, de szájharmonikás virtuozitásomat is csillogtattam.

Mi a jó humor titka?

- A csattanó. Előtte gyakorlatilag akármi elhangozhat, bár nem árt jól indítani, hogy az érdeklődést felkeltse. Emlékezzék Kellér Dezső csodálatos konferanszaira, aki képes volt negyed órán át egyetlen poén nélkül szuggesztíven beszélni a közönséghez, majd a végén bedobott egy hidrogénbomba hatásfokával vetekedő csattanót.

Lehet rosszkedvűen jó poént írni?

- A legjobbakat rosszkedvűen írtam, írom. Aki tehetséges, annak nem kell ihlet: rutinból és megrendelésre is tud jót írni. Karinthy felesége nagyon szeretett költeni, ezért nem egyszer fordult elő, hogy a kávéházban, sebtiben összedobott remekművel a pincér szaladt a kiadóhoz, hogy a művész úr honoráriumából kigazdálkodhassa a fogyasztását és még a hóvégi számlákat is. Higgye el, egy művésznek kifejezetten árt, ha túl jól megy a sora, és mindent megkap az élettől. Az igazi alkotás szenvedésből és kínból születik. Még a humor is.

Mindezek szemléltetésére mondok magának még egy anekdotát. Molnár Ferenc, az ünnepelt vígjátékíró és a halhatatlan Pál utcai fiúk halhatatlan alkotója sokat írt a Vígszínháznak. Egyszer átnyújtotta az igazgatónak egyik új darabját, de azzal kapta vissza, hogy az első két felvonás remek, a harmadik vacak. Másnapra ígérte, hogy átírja, de az igazgató nem engedte el, hanem rázárta irodája ajtaját, vitetett neki ételt, italt, és addig nem jöhetett ki, míg el nem készült. A nagy Molnár Ferenc hajnalban kopogással jelezte, hogy megszületett a végleges szöveg, szeretne hazamenni.

Szilánkok 1969–1989-ig

Üzletben

- Uram, ez az öltöny príma szövetből készült, akár élete végéig hordhatja!

- Olyan betegnek látszom?

Szűk lakás

- Óriási! Olvasok egy könyvet. Nem lehet letenni.

- Olyan izgalmas?

- Egyszerűen nincs hová.

Ízlés

Szombaton leutazom a sógoromékhoz disznótorra. Remekül csinálják a tejbegrízt.

Reklamáció

- A múltkor vettem önöknél egy golyóstollat.

- És mi a probléma?

- Csak nagyon gyenge novellákat tudok vele írni.

Fodrásznál

Kérek egy festést kopaszról szőkére!

Tervezgetés

A szakember így nyilatkozott:

Már most tervezzük a jövő évi idegenforgalmi hiányosságokat.

Falánkság

Inkább semmit nem eszem, mint keveset.

Humanista

Fel szeretnék adni egy táviratot ezzel a szöveggel: Szeretlek!

Címzett?

Az Emberiség.

Jellemzés

Z. meggyőződéses, mindenre elszánt megalkuvó.

Öröm

- Tegnap kaptam két pofont a feleségemtől, nagyon örülök.

- Ennek örül?

- Négyet szoktam...

Pedagógia

Kisfiam, ha megeszed a spenótot, kapsz a sárgaborsóból is.

Siker

A siker oroszlánrésze az oroszlánnak jutott.

Hordószónokok

Ezeken a mai alumíniumhordókon már nem is lehet jól szónokolni.

Tájékozatlanság

Én eredetiben, angolul olvasom Lőrincze Lajost.

Udvari bolondok vitája

Maga közönséges, hátsóudvari bolond!

Különös házasság

A felesége leszek, ha megígéri, hogy betartja köztünk a két lépés távolságot.

Jelentés

A kenyér minőségével elégedettek vagyunk - jelentették ki a pékek.

Bírálat

Én bátran megbírálom az igazgatómat. Ugyanis én vagyok a vezérigazgató.

Természet

K. nem mer kimenni a természetbe, mert fűnek-fának tartozik.

Duda

Ismerősöm Olaszországból csodálatos zenélő autódudát hozott magával. Azóta büszkén ül a kocsija volánjánál, és Beethoven V., Sors szimfóniáját dudálja a nyomorult gyalogosokra.

Szigorú erkölcs

A mi időnkben nem voltak ilyenek a fiatalok. Vegye tudomásul, nekünk már két gyerekünk volt, mikor először csókolt meg a férjem!

Olvasson tovább: