Kereső toggle

Katarzisok a börtönben

Merre tart Ambrus Attila, alias Viszkis ?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Jobban nézel ki, mint négy évvel ezelőtt, amikor utoljára találkoztunk.
Szinte megfiatalodtál.

– A falak kisimítják az embert. Lassan nyolc éve ülök, ez nem kevés idő.

Mennyi van még?

– 2016 januárjában lenne a vége, elvileg van fegyházas kedvezményem, ami
négy év, és kaphatok börtönös kedvezményt is, ami egy év. Így szabadulhatok 2011
körül is.

Hogy fogod kibírni?

– Úgy tűnik, jól. Teljesen pozitív csávó lettem, csak a jó dolgokra nézek és
figyelek, a pesszimizmusom és depresszióm teljesen eltűnt. Túl vagyok már az
önsajnálaton, meg azon, hogy savanyú a szőlő. Régen mindenkit hibáztattam, hogy
ide jutottam, aztán lenyugodtam. Rájöttem, hogy én vagyok a hunyó, nem az apám,
az anyám, nem a nők vagy a barátok, csak én. A belsőm még jobban megváltozott.

A börtön – az elzártság, bezártság, az hogy kiiktatnak a forgalomból – képes
megváltoztatni egy embert?

– A börtön önmagában nem, az csak eszköz.



Fotó: Juhász Tamás

Ha nem kaptak volna el…

– … akkor valószínű már nem élnék. Itt csak akkor változol meg, ha meg
akarsz változni. De ez sem sikerül mindenkinek. Ha teszem azt, bezárnak ide száz
évre, és te tróger akarsz maradni, akkor az is maradsz. Sem a tisztek, sem a
falak, sem a szabályok nem fognak tudni eltéríteni attól, hogy tróger legyek.
Számos katarzison mentem át itt a börtönben, míg idáig jutottam.

De te most nem egy tróger benyomását kelted.

– Mert a második pillanattól kezdve minden erőmmel és porcikámmal akartam a
változást. Folyamatosan tanulok és dolgozok.

Mit?

– Elvégeztem a középiskolát, leérettségiztem, megtanultam angolul, amiből
vizsgát is tettem, mindennap dolgozom a börtönüzemben, kerámiákat készítek,
tanfolyamokra járok. És ami könyv a könyvtárban létezik – főleg ami a magyar
történelemmel és a médiával kapcsolatos – azt mind elolvastam. Felvettek a
dunaújvárosi főiskola média és kommunikáció szakára, amit a Sváby András vezet.
Most kezdem az első évet. Én a munkában hiszem, amit elvégzek, ez a lényege az
egésznek. Csak így tudok egyről a kettőre jutni. Kőkeményen megszerveztem a
bűnöző életemet is. Semmit nem adnak ingyen, sokat tettem azért, hogy ide
kerüljek, úgyhogy nem véletlenül vagyok börtönben. Persze nagy szerencsém is
volt. Az hogy 30 bankot kiraboltam – volt, amelyiket négyszer is – úgy, hogy nem
folyt vér, ez óriási mázli.

Hány milliót raboltál összesen?

– Durván 200-at, az én saram még 100 millió, amit konkrétan én költöttem el,
a másik 100-at így-úgy lefoglalták, egy részét visszafizetem, valahogy
megtérült, de még ma is küldik a végrehajtók a különböző csekkeket.

Neked?

– Igen. Hol 30, hol 50 millióról. Hogy kamatokkal együtt ennyit meg ennyit
fizessek vissza. Mintha duplán bűnhődnék. Egyszer kiróttak rám tizenhét évet,
ugyanakkor meg visszafizettetik velem az összes pénzt, amit elraboltam.

Azt biztos tudod, hogy az ismert bankárt, P. G.-t nemrég felmentették.

– Nézd, ha én is annyit nyúltam volna le, és annyit osztottam volna vissza,
mint ő, akkor én sem ülnék. Gondolj bele, ha kitálalna az a sok politikus,
művész és sportoló, akiknek ilyen-olyan formában adott, az ország elitjének a
fele börtönben ülne. Az ilyen és ehhez hasonló emberek, amilyen például Kulcsár
is, olyan szintű védelmet élveznek, amit mi kis agyú lúzerek el sem tudunk
képzelni.

A sitt előtt ki voltál önmagad számára, amikor tükörbe néztél? Egy minden
hájjal megkent tehetséges bankrabló, egy gáláns strici, egy szeretetre éhes
szülők nélküli betyár, aki igazságot tesz?

– Egy kaméleonként éltem át ezt az egészet, hiszen számos arcom volt. Más
voltam a barátnőim előtt, a csapattársak előtt, más voltam, amikor viszkiztem a
rablás előtt, és más rablás közben. Egy hazátlan egyszerű fickónak tartottam
magam. Mivel nincsenek klasszikus értelemben vett családi vagy érzelmi
gyökereim, ott érzem jól magam, ahová éppen csöppenek.

Jelenleg hogyan látod magadat?

– Nagyon képlékeny, nyitott, fogékony állapotban vagyok.

Mindenesetre kőkeményen elindultam a jó felé. Vannak rövid és hosszú távú
céljaim.

Például?

– Ha sikerül megélnem a szabadulásomat, mindent meg fogok tenni, hogy
egyszer az életben kikerüljek a viszkis rabló skatulyából. Hogy ne a viszkis
legyek, hanem Ambrus Attila, akit azért szeretnek és fogadnak el, vagy éppen nem
fogadnak el, amit leteszek majd az asztalra.

Azt ugye tudod, hogy egy ilyen múlttól, ilyen előélettől megszabadulni, ami
ennyire rád égett, iszonyú nehéz.

– Szeretnék sok mindenben precedenst teremteni. Számos kitörési alternatívát
felépítettem már a leendő kinti életemet illetően.

Például szeretnék azzal foglalkozni, amivel Te is, interjúkat készíteni,
publicisztikákat írni, de akár könyvet is. Segítettem megírni nemrég a rólam
szóló film forgatókönyvét, Dárdaiéknak.

Nem az amerikaiak csinálják a filmet?

– Végül is nem velük írtam alá a szerződést, hanem a magyarokkal, mert velük
beszéltem előbb. Úgy állapodtam meg Dárdaival, hogy a forgatókönyv fejében
fizeti a főiskolai tanulmányaim minden költségét.

Édesanyád ugye még él?

– Igen. Két éves voltam, amikor otthagyott minket, és elment egy másik
csávóval. Öt évvel ezelőtt meglátogatott itt a börtönben. Egy idegen, hideg nő
ült előttem, aki a Jehovista tanait magyarázta nekem, oda-vissza, előre-hátra.
De hogy a telefonszámomat elkérte volna, vagy megkérdezte volna, hogy mi van
veled fiam, azt nem. Különben sem bírtam a papokat, de emiatt aztán végképp
kiábrándultam az egész rohadt vallásból. Nemrég kaptam tőle egy másfél mondatos
levelet. Öt év után ennyi mondanivalója volt a fiának. Így aztán nincsenek
szülőkkel kapcsolatos élményeim. Pontosabban érzéseim.

A szerelmet ismered? Vagy ismerted?

– Én egy egoista ember vagyok, nem azt mondom, hogy csak magamat szeretem,
de itt a börtönben az elsődleges szempont, hogy én, a másodlagos szempont is az
én, és a harmadlagos is. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lenne rá szükségem,
csak itt nem erre figyelek, vannak más dolgok, amivel lekötöm magam. Mindig
kemény fickó voltam, de a mély érzelem nem volt a legerősebb oldalam. Soha nem
voltam még szerelmes.

És mi volt, vagy mi van helyette?

– A racionalitás, a túlélni akarás. Voltak helyzetek, amikor a legfontosabb
szempont az volt, hogy túléljem azokat. Most már tudnék szeretni, akár
szerelemmel is. Mert ilyenkor az ember feladja magát, a személyiségét, akaratát,
egóját, mindenét. Remélem, egyszer találkozom azzal, akivel ezt megteszem. Mind
szellemileg, mind fizikailag próbálom kikupálni magam. Az alig művelt proli
bűnözőből szeretnék embert faragni. Néha a saját hajamnál fogva próbálom kihúzni
magam a trágyából.

Az elmúlt hetek belpolitikai történéseit illetően képben vagy?

– Abszolút, első napokban, a Hír Tv-ben néztem a történéseket, aztán a többi
is adta. Nem hiszem el, hogy ezen valaki őszintén felháborodik, hogy tizenhét
éve hazudnak. Hiszen a legtöbb politikus akkor sem őszinte, amikor kérdez, nem
hogy amikor válaszol. Nem tudok ma egy olyan hiteles embert mondani a politikai
elitben, akire rá merném bízni az alsógatyámat. Ezt én, a bűnöző mondom. Nem
akarok senkit megbántani, mert biztos vannak tisztességesek is, de legtöbbjük
nulladik senki volt a civil szférában, itt meg a retorikai készségükkel el
tudják adni a demagógiájukat. Orbán Viktor például biztos, hogy hatalmi mámor
betegségében szenved. Olyan jelzőket aggat magára, olyan megnyilvánulásai,
gesztusai, fél mosolyai vannak, hogy a hátamon feláll a szőr, úgy beszél, mintha
az egész ország az ő veteményese lenne. Ha visszakerülnének a hatalomba,
behegesztenék még a börtönajtókat is. Tudod, mikor szabadulnék? Soha napján
délután.

Tulajdonképpen mit szeretnél csinálni, ha kimész?

– Boldog szeretnék lenni! Szeretnék végre, egyszer az életben valami nemes
dolgot csinálni! Szeretnék egy nőt, aki elfogad, és szeretnék gyerekeket!

És ha egyik este elfogy a pénzed, és nem lesz miből vacsorát vennetek, mit
mondasz majd a menyasszonyodnak? Várjál szívem, kirohanok a bankba?

– Nem. Azt, hogy kenek neked egy szelet zsíros kenyeret, és ha nem kell,
húzd el a csíkot. Régen az volt a fontos, hogy a legjobb helyre a legjobb
kocsival vigyem a csajt. De megváltozott az értékrendem. Nem akarok már penge
lenni, nem akarok már bankokban, parókában, játék pisztollyal a kezemben a pult
tetején ugrálni. Elmúlt az az idő, meg öreg is vagyok már ehhez.

Szóval, ha elfogy a pénzem, felhívom majd a Svábyt, vagy a te főszerkesztődet,
hogy lenne-e valami munka a számomra.

S ha nem lesz?

– Legrosszabb esetben visszamegyek Erdélybe pásztornak. Legeltetem a
juhokat.

Olvasson tovább: