Kereső toggle

Tizenhárom év delírium

A heroin fogságában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Úgy éreztem magam, mintha az űrből érkeztem volna vissza" - mondja Czeller Péter, aki sikeres vállalkozóként került a heroin fogságába, majd miután szinte mindenét elveszítette, hosszú küzdelem árán mégis visszatalált az életbe. 



- Ideges és kíváncsi voltam, hogy nekem miért nem jön be a heroin. Totálkáros lettem tőle, amikor kipróbáltam. Thaiföldön újra próbálkoztam. Nagyon olcsó volt, mindenhol kínálgatták. Ott derült ki, mi volt a gond velem. Az én szervezetem sokkal érzékenyebb a heroinra, ezért kevesebb is elég belőle. Kitárult előttem a világ, egyfajta álvilágbéke-érzés tört rám. Melegséget, boldogságot éreztem. Eleinte elég volt hétvégenként használni, de rövid időn belül már minden este kellett az anyag. És egyre léhűtőbb lettem, nem figyeltem már annyira a dolgaimra.

Milyen dolgaid voltak?

- A nyolcvanas évek végén, huszon-egynéhány évesen egy vállalkozást működtettem. Több alkalmazottam volt, titkárnő, szállítók és sok bedolgozó. Bizsukat, játékokat forgalmaztam. Megvettem az alapanyagokat, az embereim pedig összeállították, és vittük a butikoknak, nagykereskedéseknek, játékboltoknak.

Hogyan kerültél Thaiföldre?

- Az akkori üzlettársammal véletlenül fedeztük fel, hogy milyen olcsó ott a divatékszer. Évente több hónapot töltöttem akkoriban Thaiföldön, repülővel küldtem haza az árut, itthon pedig az alkalmazottak mindent bonyolítottak. Nagyon ment a bolt. 

Tehát menő üzletember voltál.

- Igen, így is fogalmazhatunk. Olyan amerikai sportautóm volt a kilencvenes évek elején, amelyik után még most is megfordulnának az utcán. Nekem volt az elsők között mobiltelefonom. Huszonöt évesen saját belvárosi lakásom lett, külföldre jártam nyaralni, vízisíeltem. Az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy a rendszerváltás előtt könnyebben meg lehetett gazdagodni, mint most. De ahogy bejött a heroin, lassan mindent és mindenkit leépítettem magam körül.

Miért?

- A heroin a legkegyetlenebb. Korábban használtam könnyebb szereket is, de a heroin pusztítja le leggyorsabban az embert. Szép lassan mindent elvesztettem, az üzletet, az értékeimet, a barátaimat. Egyedül a lakás maradt meg, amit inkább a lányom nevére írattam, nehogy egy rosszabb pillanatomban azt is elherdáljam.

Mit szólt mindehhez a családod?

- Akkor már több éve éltem együtt a kedvesemmel, van egy kislányunk is. Sajnos rábeszéltem a barátnőmet is a heroinra. Fél évig ő is használta, de amikor észrevette, hogy nem a maga ura, nem ő irányítja az életét, amikor a kislányunkra minden hétvégén más-más vigyáz, egyik napról a másikra abbahagyta. Neki fontosabb volt a kislányunk. Végig vele voltam a leszokás minden fázisában, és úgy gondoltam, hogy nekem is sikerül. De nem így történt. Csak szerettem volna, de nem voltam elég kemény. Ott motoszkált bennem a visszaút. 

Hagytál egy kiskaput?

- Igen, arra az esetre, ha nem sikerülne. És persze, nem is sikerült. Amikor világos lett a kedvesem számára, hogy én nem tartok vele, akkor kezdődtek el az igazán kemény dolgok. Öt év után elhagyott, beindult a csúszda. Még kevesebbet foglalkoztam az üzlettel, a barátokkal, a családommal. Csaltam, megloptam mindenkit magam körül, akit csak lehetett, hazudtam mindenkinek. Egészen addig jutottam, hogy semmi nem érdekelt az életben, csak magammal foglalkoztam. Addig hajtott a pénz, kihívás volt, hogy fenntartsam az akkori életszínvonalamat, de egy idő után már ez sem érdekelt. Tíz év sötét folyam következett. Azt mondják, abból az állapotból, amibe jutottam, abból a totális leépültségből már nem lehet visszajönni. Normális ember kikerüli az ilyen alakot, amilyen én voltam. Egész nap egyedül a lakásban, anyag, ital, gyógyszerek. Már beszélni sem tudtam, csak makogtam. Állati szint volt. Egyszerre voltam alkoholista és kábítószerfüggő. Egy fél vegyi üzemet megemésztettem. 



Czeller Péter napjainkban

Nem gondoltál bele, hogy hová vezet ez az út? 

- Nem, egyáltalán. Még az sem billentett ki, hogy a baráti társaságomból, Pajor Tamás és a Neurotic együttes köréből, akik közül többen belekóstoltak a kábítószerbe, sorra megtértek, és azóta tisztán élnek. Ebben a súlyos időszakomban nagyon kevés emberrel tartottam a kapcsolatot, közéjük tartozott András barátom, akivel együtt követtünk el sok, nem túl jó dolgot. 2000-ben végül András is megtért, de akkor sem jutott eszembe, hogy nekem is meg kellene változnom. Időnként én is lelátogattam a Hit Gyülekezetébe, ahova ők is járnak, meg is tértem néhányszor, de nem volt komoly. Valahogy tudtam, hogy előbb vagy utóbb én is közéjük fogok tartozni, de azt éreztem, hogy nekem még szabad így élnem. 

Végül mi hozta el a fordulatot?

- Érdekes módon az hozta el az új életemet, hogy el akartam dobni a régit. Egy öngyilkossági kísérlet után egy kórházi ágyon döntöttem el, hogy ebből elég. Meglátogattak az azóta kereszténnyé vált régi sorstársak, és segítettek, hogy rászánjam magam az elvonókúrára. Kőkemény nyolc hónap következett Zsibriken, egy baranyai rehabilitációs központban. Elkezdtem olvasni a Bibliát, lassan-lassan merítettem erőt a hitre, az új életre.

Ahogy meséled ezeket, úgy tűnik, sima menet volt a leszokás. 

- Utólag úgy látom, hogy meglepően sima volt az út. Az, hogy a kórházban, a legmélyebb ponton képes voltam olyan komoly döntést meghozni, amilyet előtte soha, szerintem nem természetes dolog. Az sem, hogy tizenhárom év delírium után meglepően könynyű volt leállni a szerről. Utólag tudtam meg, hogy a barátaim sokat imádkoztak értem. 

Őszintén, most már tiszta vagy?

- Igen. Sikerült testileg és lelkileg is kitisztulni az anyagtól, és úgy jöttem el Zsibrikről, hogy Istennel akarok járni. 

Mindened megvolt. Fiatalon elértél egy egész életre való sikert. Miért volt szükséged a hamis boldogságra?

- Valami hiányzott. Menet közben tudtam, hogy ez nem az, de nem tudtam kiszállni belőle. Amikor nagy ritkán tiszta voltam, úgy éreztem, hogy még jobban be kell lőnöm magamat, hogy elnyomjam a rossz érzéseket. 

Mi fájt?

- Szó szerint ördögi körbe kerül a kábítószeres, mert ugyan látja magát, hogy mennyire megváltozik, hogy belül felnő egy szörnyeteg, meg is akar szabadulni tőle, de az akaratát annyira legyengíti a szer, hogy képtelen kilépni a körből. Ha pedig úgy alakul, hogy rövid időre mégis csak kitisztul, megijed, mert érzi a hiányát annak a hamis álbiztonságnak, álboldogságnak, amiben előtte élt. Az a csapda, hogy a szer egy hamis mennyországélményt ad, és tudod, hogy ezt az élményt egy perc alatt újra el lehet érni. Úgy érzed ilyenkor, hogy minden rendben van. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz, de letompult érzékszervekkel nem láthatja meg az ember a valóságot. 

Milyen volt egy évtized után újra tisztának lenni? Látni a "realitást"?

- Azt éreztem, hogy nagyon szeretnék élni. De nagyon nehéz volt elkezdeni. tizenhárom évet kihagytam az életből. Úgy éreztem magam, mintha az űrből érkeztem volna. Az anyaggal könnyű elidegenedni a normális élettől, és egy idő után fél visszatérni az ember. Mindent újra kellett kezdenem. Van egy tinédzser lányom, akivel utoljára hároméves korában laktam együtt. Nagyon örülünk, hogy találkozhatunk. Próbáljuk megismerni egymást. 

Milyen tanulságot szűrtél le az egész történetből?

- Azt, hogy az emberi élet vége vagy a halál, vagy Isten, a hitből való élet.

Olvasson tovább: