Kuncze Gábor. Őszintén kell beszélni Fotó: Vörös Szilárd
– A rossz nyelvek szerint a miniszterelnök elhatározta, "felszalámizza" a liberális pártot, mert nem hajlandók úgy táncolni, ahogy ő fütyül. Tud erről?
– Természetesen hallottam ezeket a pletykákat, víziókat. Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként a koalíció megfelelő működésében érdekelt, másrészt kormányozni akar a választások után is, tehát érdekelt abban, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége megfelelő pozícióban jelen legyen a parlamentben. Ebből az következik, hogy mindent elkövet az együttműködés érdekében, még ha időnként ütközünk is egymással, hiszen azok a javaslatok, amelyeket szocialista politikusként tesz, adott esetben nem olyanok, amelyeket az SZDSZ kritika nélkül támogatni tud.
– Pedig a parlamentbe jutást is meg akarta könnyíteni az Önök számára. Minek tulajdonították a miniszterelnök választójogi módosító javaslatát, mentőövnek vagy selyemzsinórnak?
– Az SZDSZ-nek se mentőövre, se járógépre nincsen szüksége. Selyemzsinórt pedig, köszönjük szépen, nem kérünk. Valóban volt egy rossz üzenete a javaslatnak, amiből sokan azt a következtetést vonták le, hogy lám-lám, az SZDSZ nem fog bekerülni a parlamentbe. Tévesen, mert biztos vagyok benne, hogy be fog kerülni. Nem titok, jókora felzúdulást keltett a javaslat a köreinkben, de van egy olyan olvasata is ennek a javaslatnak, hogy a miniszterelnök beismerte, az SZDSZ nélkül nem tud kormányozni.
– Közvélemény-kutatók az SZDSZ támogatottságát hibahatáron értékelik, azaz három-négy százalékon. A politika temeti az SZDSZ-t, jön a kétpártrendszer. Van még remény, van még tovább?
– Mindenki szereti az SZDSZ-t temetni, de ez így szokott kezdődni a választások közeledtével, és máshogy szokott végződni. Négy közvélemény-kutatási eredményt ismertünk meg a napokban: a támogatottságunk az összes megkérdezett körében hónapok óta három-négy százalék, a biztos szavazó pártválasztók körében időnként öt-hat százalék is volt. A mostani problémánk abból fakad, hogy a választóinknak csak valamivel kevesebb mint a fele mondja azt, hogy el is menne szavazni.
– Titkolják, szégyellik?
– Nem, mert nincs miért szégyenkezni. Ezek a szavazók azt mondják, hogy én az SZDSZ-re szavaznék, de nem biztos, hogy elmegyek szavazni, egy tartózkodás van bennük a politikai aktivitást illetően. Nekünk kettős feladatunk van most is, és a választási kampányban is. Egyrészt az összes szavazó körében növelni a támogatottságunkat, másrészt a meglévő támogatóinkat nagyobb aktivitásra szeretnénk sarkallni. Egy jó kampánnyal egy hatvan-hatvanöt százalékos választási részvétel mellett az SZDSZ elérheti a kitűzött célját, a nyolc-tíz százalékot.
– Ha már a kampányt emlegeti, Mécs Imre eltávolítása jó lépés volt?
– A kérdés rossz, nem távolítottunk el senkit. Az SZDSZ jelölte Mécs Imrét Budapest I. kerületében egyéni jelöltként. Természetesen mi azt elfogadtuk volna, hogy a szocialisták támogassák, tehát ne indítsanak vele szemben jelöltet. Arra számítottunk, hogy az SZDSZ-listán indul, akkor a 25-30. helyet tudtunk volna neki ajánlani. Hozzáteszem, hogy miután az országos listánkat még nem fogadtuk el, senkinek semmilyen garanciát adni nem tudok. Mécs Imre ezt nem fogadta el, visszalépett a jelöltségtől, és végrehajtotta a szocialistákkal egy korábbi, júniusi megegyezését, hogy a szocialista listán indul majd. Az SZDSZ-nek itt nincs miért magyarázkodnia.
– Ez a közvéleményben nem így csapódott le. Nem inkább a köztársaságielnök-választás miatt romlott meg a kettőjük viszonya?
– Ebben a folyamatban az SZDSZ hozta a döntéseket, nincs személyes ügy. Fel tudok sorolni azonnal legalább hatvan embert az SZDSZ-ben, akiknek az eddigi munkájuk alapján, a jelenlegi tevékenységük alapján és a jövőben elvárt teljesítményük alapján helyük lenne a következő parlamentben. Az SZDSZ jelenlegi támogatottsága mellett persze a lehetőségek korlátozottak, de egy SZDSZ-rendszerben az elnök nincs abban a helyzetben, hogy bárki számára bármilyen helyen garanciát tudjon biztosítani. Az ügyvivői testület javaslatára az SZDSZ Országos Tanácsa dönt majd a listáról. Ilyen döntések még nem születtek meg, Mécs Imre pedig saját maga döntött úgy, hogy a jövőben az MSZP-ben akar politizálni.
– Van már döntés Demszky Gábor főpolgármesteri jelöléséről?
– Nincs, a kérdés most nem aktuális. A saját nevemben tudok csak nyilatkozni: azt szeretném, ha 2006-ban Demszky Gábor lenne az SZDSZ főpolgármester-jelöltje. Demszky Gábor úgy nyilatkozik minden alkalommal, hogy ezt a kérdést ő csak 2006 nyarán akarja feltenni magának.
– Az új arcok megosztják a pártot. A legjobban talán Kóka János, akit sokan Gyurcsány miniszterelnök emberének tartanak a pártban. Hallani azonban azt is: ő a jövő embere, aki ki tudja vezetni a pártot a válságból. Mi az Ön véleménye róla?
– Az SZDSZ holdudvarában valóban vannak fanyalgások a személyét illetően. Kóka János egy tehetséges politikus, aki kívülállóként került be a politikai játszmák közegébe. Jelentős optimizmus, dinamizmus jellemzi a személyét, aki sokat beszél sikerekről, jövőről, aki maga is sugározza, hogy ez a siker elérhető.
Mint ismeretes, vannak olyanok is közöttünk, akik makrogazdasági ismeretekkel rendelkezve sokkal jobban szeretnek beszélni arról, hogy milyen rettenetes problémák vannak, és milyen veszélyek leselkednek az országra. Ez már maga egyfajta konfliktus. Az igazság talán a kettő között van félúton. Az se jó természetesen, ha valaki nem látja a problémákat, vagy elveti a problémákat, és rohan előre, hiszen azzal elő szokott fordulni, hogy hátranéz, és nem lát maga mögött senkit. Az se jó, ha valaki otthon búskomoran ücsörög az elsötétített szobában, mert olyan rettenetes a helyzet. Kóka János kétségtelen, hogy sokkal erősebben sugározza a pozitív oldalát a jelen gazdasági helyzetnek. Ilyen értelemben az ő politizálása rendben van, ugyanakkor viszont őszintén kell beszélni arról, hogy vannak gondok, amelyek elsősorban költségvetési eredetűek.
Visszatérve kérdésének az igazi tartalmára: van annyi politikai éleslátásom, hogy tudjam, mikor kell lemondanom, és ne feledje, eddig még soha nem szólítottak fel lemondásra, mindig én magam döntöttem, megelőzve másokat.
2005. 12. 16. (IX/50)
