Kereső toggle

Győrffy Miklós versenybe szállt a Magyar Rádió elnöki tisztéért

Más hullámhosszon

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Győrffy Miklós harminckét éve dolgozik a Magyar Rádiónál. Mivel ért a szakmához, ráadásul egyik politikai pártnak sem az "embere", többek szerint teljesen esélytelenül pályázik az intézmény elnöki posztjára. 



Győrffy Miklós egyetlen politikai oldalnak sem az "embere". Az üveghegyen túl Fotó: MTI

– Azt mondta, azért száll mégis versenybe, mert bántja az intézmény állapota. Mi az, ami bántja, és mióta áll fenn ez a helyzet? 

– Az utóbbi években vált nyilvánvalóvá, de nagyjából a rendszerváltás óta áll fenn a tarthatatlan állapot. 

– Amióta szabad a rádió?

– Ez egy nagy ellentmondás: nincs cenzúra, nincs egy pártközpont – több van –, ami nagyszerű, ezenközben azonban a politikai osztály, amely formálisan kétségkívül demokratikus, nem tud bánni ezzel a nagy értékkel, a rádióval. A törvényhozás pedig mindeddig képtelen volt használható médiatörvényt alkotni. 

A rádióra rátérve, az utóbbi tizenöt évben – talán Gombár Csabát kivéve –
rosszabbnál rosszabb elnökei, vezetői voltak az intézménynek. Ennek egyenes következménye, hogy sok alkalmatlan munkatárs is került ide, és egyre több a rossz műsor.

– A hírműsorokra céloz? 

– Mindenre igaz ez.

– Azt gondolná az ember, ha a politika le akarja nyúlni az intézményt, elég a hírműsorokat pártossá tenni. 

– A képlet nem ilyen egyszerű. A politika az egész rádióra rátelepszik. 

– Mivel magyarázható, hogy a Krónika adásait mégis egymillióan hallgatják naponta? 

– Elsősorban azzal, hogy nincs másik, országos sugárzású hírműsor. Az emberek azt hallgatják, amit megszoktak. Azonban talán a legfontosabb, a 18–25 éves korosztály, amely már a demokráciában szocializálódott, gyakorlatilag egyáltalán nem hallgatja. Tudomása sincs róla. Összességében azt kell mondanom, a rádió szakszerűtlenül működve rossz terméket produkál: képtelen valós tájékoztatást nyújtani az ország, a világ eseményeiről. 

– Néhány évvel ezelőtt egy szélsőjobbos publicista úgy fogalmazott, hogy aki független újságokról, rádióról- tévéről beszél, az bolond vagy hazudik. Ha végignézünk a hazai médiumokon, azt kell mondanom, igaza volt.

– Felőlem mindenki oda szavaz, ahová akar – persze ne legyen nemzetiszocialista, és ne legyen bolsevik –, újságíróként is. Azonban a munkájában ez nem juthat érvényre. El tudna képzelni olyan mosógépszerelőt, aki a pártszimpátiája alapján javít? 

– Nem, de még mindig nem értem, kinek a felelőssége, hogy a rádió szakszerűtlen?

– A politikai osztály felelőssége. Az éppen hatalmon lévő párt azt képzeli, a rádió az ő marketingeszköze. "Mi győztünk, a miénk." 

– A Magyar Rádióban most éppen fordított helyzet áll fenn: nem a kormánypártok akarata érvényesül. Minek tulajdonítja ezt a szokatlan állapotot?  

– Az egyik magyarázat az, hogy "ezek olyan maflák, hogy még ezt sem tudták elintézni". Ez bizonyos szempontból igaz, de a fordítottjával sem értenék egyet: senki ne intézzen el magának semmit. 

A helyzet másik olvasata: a parlamenti pártok nem tudnak túllépni primitív érdekeiken, gyanakvóak, nem is beszélnek egymással, képtelenek konszenzusra jutni. Kölcsönös átverési próbálkozások zajlanak, aki erősebb és rafináltabb, kijátssza a másikat. Eközben viszont a rádióhallgatók nem kapják meg azt, ami a pénzükért jár nekik. 

– Ha Ön lenne az elnök, min változtatna? 

– A Kossuth Rádiót egy közéleti, a mostaninál sokkal gyorsabb, érdekesebb, dinamikusabb rádióvá alakítanánk. Ki kellene szakítani a politika vonzáskörzetéből. Ne legyünk rosszban, de ne is barátkozzunk senkivel, hogy a politikusok megszokják, nem érdemes idetelefonálni. Hogy rájöjjenek, a közszolgálati rádió nem  üzenőfüzet, nem  hirdetési felület.  

Egy ilyen rádióhoz persze világosfej? emberekre van szükség. Aki nem képes hozni a pártatlan, szakmai szintet, attól elköszönünk.

– Végighallgatná a műsorokat és döntene?

– Nemcsak én. Ebben az országban független médiakutatók hada dolgozik. Őket kérném fel a folyamatos műsorelemzésre. De folytatva a gondolatot, a hírműsorok mellett lennének viták: megszűnne, hogy egy politikus egymaga beszél, azt mond, amit akar, azután másnap jön a következő. Tessék mással szemben megvédeni a saját álláspontját! 

– Petőfi? 

– A Petőfi Rádió teljes átalakításra szorul: ez egy nem létező rádió, nullához közeli hallgatottsággal. Hálózatos rádiót kellene csinálni belőle a budapesti és a hét vidéki stúdió össze- és szétkapcsolásával: időnként regionális híreket sugározna, időnként országos híreket és szórakoztató programot. A másik lehetőség: egy fiatalos, zenés adó.

A Bartók Rádió alapja továbbra is a komolyzene lenne – amibe a dzsesszt is beleértem –, de több prózát adnánk: a Magyar Rádió digitalizálandó archívumának prózai anyaga elképesztően értékes kincseket tartalmaz. És mindezen túl tenni kellene valamit az épülettel is: túl nagy, korszerűtlen. Figyelte a folyosót? Nagyjából a Dózsa György úti hajléktalanszálló színvonalán áll.  

– Ha már szóba hozta az épületet: néhány napja egy lerobbant, patkányokkal teli házhoz hasonlította a Magyar Rádiót, mire fel a Magyar Nemzet olyan vehemenciával támadt Önre, amiből indirekt módon arra lehetne következtetni, hogy Ön a baloldal embere.

– Nem vagyok senkinek az embere. A Magyar Nemzet cikkének egy tanulsága van: tök mindegy, hogy egy nagyon rossz újság nagyon rossz újságírói kinek tartanak engem. 

A helyzet az, hogy valaki vagy valakik félnek tőlem.

– Okkal?

– Nézze, én egy szelíd, jámbor ember vagyok, de az biztos, hogy engem nem lehet irányítani. Ha meg vagyok győződve arról, hogy egy döntésem szakmai szempontból helyes, akkor hiába jön hozzám bárki fentről, nem fog eltántorítani. És ezt a politikai vezetés – nem mondom, hogy elit, mert nem illik rá – jól tudja. 

– Ez rossz ajánlólevél.

– Rossz.

– Egyik kollégája úgy véli, minekutána Győrffy szakember, semmi esélye nincs rádióelnökké lenni.

– Én nem mondom ki ezt. Éppen az előbb szakítottuk meg az interjút, mert megszólalt a telefon: arról értesítettek, hogy ismét meg akar hallgatni a kuratórium. 

– Egyszer már meghallgatták. Ott mi történt? 

– Mivel úriembernek tartom magamat, nem mondhatom el. 

– Ismertette a programját, ők pedig bele- belekérdeztek? 

– Papírforma szerint erre van jogosultsága a kuratóriumnak. 

– Igényeket is megfogalmaztak?

– Nem mondok semmit, ne haragudjon.

– Visszatérve a politikára: négy kormányzat volt hatalmon a rendszerváltás óta, és mindegyik maga alá gyűrte a közszolgálati rádiót és tévét, ennek ellenére eddig minden kormányt elzavartak a választók. Most mégis megint élet-halál harc folyik a rádióért. Ön szerint miért, ha ennyire értelmetlen?  

– Tökéletesen egyetértek Önnel, szerintem is értelmetlen a harc. Egy tömegkommunikációs eszköz, melyet elfoglalunk és a magunk képére formálunk  – pártokról beszélek –, értéktelenné válik. Értem a célt, le kell győzni a másikat. De az így megszerzett előny – ami természetesen egy bizonyos csoport magánelőnye – messze elmarad attól a rombolástól, amit az ilyen harcok okoztak és okoznak az egész intézmény számára. 

– Azt nyilatkozta, elnökként távol tartaná a politikusokat a rádiótól. Hogyan? 

– Nagyon nehezen, állandó támadások kereszttüzében, állandó fenyegetettségben – gondolom én. De ez volna a dolgom, addig, amíg el nem vérzek, vagy esetleg sikerül.

– Miért jó ez Önnek?

– Egyvalamiért: az itt eltöltött harminckét év megköveteli tőlem ezt a magatartást.

Olvasson tovább: