Ungváry Krisztián történész Fotó: Szabó Gabriella
– Szita Károly határozottan tagadja, hogy a nyolcvanas években hálózati személyként tevékenykedett volna, ám meggyőző érveket nem sorakoztat fel állítása mellett. Van reális esélye annak, hogy ennek ellenére igazat mond?
– Szerintem nincs, ugyanis Szita Károlynak négy hónapja volt arra, hogy bizonyítékokkal igazolja, hogy az ügynöki múltjáról szóló dokumentumok hamisítványok, de ezt nem tette meg. Örülnék neki, ha kiderülne, hogy ez az egész egy rossz rémálom, de erre semmi jel sem mutat.
– Mi lenne a meggyőző bizonyíték?
– Például, ha egy írásszakértő az ő kézírását összevetné Krakus Péter kézzel írt jelentéseinek írásképével. Vagy, ha a jelentésekben szereplő egykori tartótiszteket megkérné: igazolják, hogy ő nem azonos Krakus Péterrel. De megközelíthetné az ügyet a dokumentumok irányából is. A Krakus-dossziéból ugyanis egy pontos Szita-életrajzot össze lehet állítani – benne van, hogy mikor vizsgázik az egyetemen, mikor születik Nikoletta nev? lánya, mikor hol dolgozik stb. –, és ha ez hamisítvány, akkor nyilván hibák is lehetnek az adatokban: ezekre rá lehetne mutatni. Azonban négy hónap alatt az égvilágon semmi nem történt, ezért nem látom be, hogy miért fogadjuk el minden alap nélkül Szita Károly tagadását.
– Milyen indíttatásból nyúlt a témához?
– Mélységesen zavar az, hogy két nagyon súlyos állítás lóg a levegőben hónapok óta. Az egyik szerint Szita Károly ügynök volt, miközben a Fidesz többször kijelentette, hogy náluk volt ügynökök nem lehetnek politikai funkcióban, a másik állítás pedig az, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal hamis iratokat tárol, illetve iratokat hamisít. Ezek rendkívül súlyos állítások. Ha történetesen az utóbbi igaz, akkor abba a kormánynak bele kellene buknia.
– Hogyan "dolgozott" Krakus Péter? A dokumentumokból úgy tűnik, hogy nem kényszer hatására írta a jelentéseket, hanem mint a rendszer odaadó híve.
– Így van, ő ugyanis önként lett ügynök. Bár a beszervezés körülményei nem világosak, de annyi bizonyos, hogy nem kellett megzsarolni, hanem hazafias alapon szervezték be. Szita Károly jelezte is a tartótiszteknek, hogy rendkívül örül annak, hogy segítheti a munkájukat. Tevékenysége során azonban kizárólag egyszerű, pitiáner ügyekben járt el, így nem lett próbára téve, hogy mennyire buzgó és lelkes, mi az a határ, ameddig elmenne.
Érdekes kérdés ugyanakkor, hogy vajon miért kellett neki március 15-én és október 23-án minden évben készültségben lennie – ez ugyanis nem egészen egyeztethető össze a kémelhárítási feladatokkal. Azt sem tudni, hogy ez a készenlét mit jelentett: kapott esetleg gumibotot, könnygázsprayt, vagy mondjuk civil ruhában kellett járőröznie. A rendelkezésre álló iratokból azt látom, hogy Szita Károly egy jó képességű, lelkes fiatalember volt, aki a Kádár-rendszerrel nagymértékben azonosult, próbált tenni azért, hogy ez a rendszer minél tovább fennmaradjon. Megjegyzem, eközben nem követ el borzasztó erkölcstelenségeket, nem törte fel senkinek a fiókját, nem tette tönkre másnak az életét
–
csak a saját családjáról jelentett.
– A besúgásnak is vannak fokozatai. Szerintem nem az az igazi probléma, amit ő mint ügynök művelt, hanem az, amit erről most mond, hiszen nagyon sokan csináltak sokkal erkölcstelenebb dolgokat nála. Mint ügynök az ártalmatlanabb kategóriába tartozott.
– Az iratokból úgy tűnik, Szita Károly a III/III-nak, vagyis a belső elhárításnak is "bedolgozott".
– Ez két dolog kapcsán is nyilvánvaló. Egy alkalommal felmerül ugyanis, hogy "bevezessék" a Mérnök fedőnev? célszemélyhez, aki elképzelhető, hogy Rajk László volt. A másik bizonyíték erre a március 15-ei és október 23-ai állandó készültség, miközben ezek nem kémelhárítási emléknapok. Ráadásul a nyolcvanas években mint tartalékos tisztet a Honvédelmi Minisztérium állományából áthelyezték a Belügyminisztérium állományába, ami azt jelenti, hogy ha lett volna egy újabb forradalom, akkor őt is mozgósították volna a tüntetők ellen – ez lett volna a minimum.
– Ez azért is érdekes kérdés, mert korábban többen amellett kardoskodtak, hogy nem kell a teljes III-as főcsoportfőnökség iratait nyilvánosságra hozni, elég csak a belső elhárítással foglalkozni. Krakus tevékenysége azonban példa arra, hogy a III/II és a III/III munkája esetenként összefolyhatott
– Nem csak estenként, ugyanis a III/II-eseknek komoly dolguk nem igazán akadt, hiszen olyan szint? kémkedés nem zajlott Magyarországon, amire őket fenntartották, ezért boldogan vetették rá magukat minden egyes ügyre, amiben "segíthettek". Az egyes ügyosztályok – főként a hírszerzés, a kémelhárítás és a belső elhárítás – egyébként is százezer szálon össze voltak fonódva. Az említett példánál maradva, ha Rajk Lászlóhoz külföldi rokonok jöttek, akkor az a III/II ügye volt, ha külföldre utazott, akkor az a III/I-é, ha pedig belföldön kellett megfigyelni, akkor a III/III-é. Megtévesztő lenne ezt a három szervezetet külön kezelni, mindhárom ugyanannak a diktatúrának a fenntartója volt.
– Amikor a Krakus-ügy kipattant, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának igazolása szerint az addig feldolgozott iratok között még nem volt olyan, amelyik igazolta volna Szita érintettségét. "Alapesetben" mikor került volna elő ez a dosszié?
– A szolgálatok ezt eredetileg 2060-ig akarták titkosítani, annak ellenére, hogy a jelentések tartalma teljesen semmitmondó. Egy politikai játszma keretében azonban valaki megszellőztette a dolgot. Ilyen akták valószínűleg még ezerszámra vannak a levéltáron kívül különböző helyeken, arra várva, hogy valaki azokat is kijátssza. Több jel utal például arra, hogy Somogy megyében egy ismert szocialista politikus szintén Krakus tartótisztjénél volt ügynök. Csak idő kérdése, hogy az ő aktája is előkerüljön.
– Mi a véleménye az ügynöktörvény "sorsáról"?
– Azt gondolom, hogy a parlamenti pártok abban érdekeltek, hogy ebből ne legyen semmi. Kölcsönös játszma ez, amiben mindenki a másikra mutogat, de közben megkönnyebbül, hogy nem lett komoly baj. Figyelembe kell venni, hogy a rendszerváltás nem forradalom útján történt, hanem a régi hatalmi elittel együtt: azok, akik a rendszer fenntartásában közreműködtek, ígéretet kaptak arra, hogy őket nem árulja el az állam. Ezért, amikor például Medgyessyről kiderült, hogy szt-tiszt volt, formálisan a saját belügyminiszterétől kellett engedélyt kérnie, ami finoman szólva is elképesztő. Be kell látnunk: ez a békés rendszerváltás ára.
2005. 07. 08. (IX/27)
